Tükör, 1940 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1940-11-01 / 11. szám
Domonkos János sírja a gor. kát. temetőben 543 László. Lőrésén keresztül nézett a Dunára Mátyás király, Zápolya, Ferdinánd és a török szultán serege. Amikor a törökök ostromolták a várat, üresen sem tudták bevenni . . . csak három órán keresztül tartó ágyúzás után. Pedig belsejében akkor már nem tartózkodott más, csak a tömlöcében sínylődő, áruló városbíró. * Láttam a szobát, ahol Görgey súlyos fejsebével feküdt és a sáncot, ahonnan Klapka buzdította seregét. Az egyik bástyán a híres Kőszűz áll. Évszázadok óta az a legenda járja, hogy balkezével fügét mutat a magyarok minden ellenségének. Megközelíteni a majdnem tíz méteres sima bástyán egyszerűen képtelenség. És mégis. Amikor megállunk a tövében, hogy fényképezőgépünkkel megörökítsük, megdöbbenve látjuk, hogy hiányzik a fügét mutató kar. Azt mondják, hogy két évvel ezelőtt a komáromi tárgyalások megkezdésekor dobálták mindaddig kövekkel, amíg sikerült letörni a Kőszűz karját. Ez volt a csehek utolsó «haditette» Magyarországon. * Kerestem azt a házat, ahol Vajda Julianna élt. Kilenc hónapot töltött itt Csokonai Vitéz Mihály professzor uram, földöntúli szerelmet érezve Lillája iránt. A ház már nincs meg. Vajda Julianna és szerelmese már rég a temetőben nyugosznak, de hirtelen eszünkbe jutottak Csokonai búcsúlevelének sorai, amelyet 1798-ban írt Vajda Juliannához. «Az én szívem úgy van alkotva, hogy az hűtlen sohasem lehet. Te bírtad azt és feldvüled senki meg nem nyerhette és nyerheti . .. * Úgy hatnak rám most ezek a szavak, mintha Komárom kiáltaná az Óhaza felé...