Tükör, 1940 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1940-04-01 / 4. szám
204 mely másiknál, mert ez a bejegyzés magától a szerzőtől származik és szivének legdrágább kincséhez, Lillájához szól: «Elfelejthetetlen Angyalom Vedd ezt a’ kis Könyvet azzal a’ Szivvel, a’ mi ilyennel ajánlóm ; s’emlékezz meg írójáról, a’ ki miattad siet a halálhoz, a’ kit Te hidegebben fogadsz, mint sem érdemlené. Élj vígan! — Csokonai» — «E’ könyvecskét Lillájának ajándékozá Csokonay» — erősíti meg a tényt a következő bejegyzés, mely Mátra’ Gábortól, a Széchényi Könyvtárnak őrétől (1846—1875) ered. Ismeretes, hogy Mátray a nevezetesebb származási adatokat sajátkezűleg jegyezte a könyvekbe. Hogy került Lillához a könyv? Hiszen 1800-ban Lilla, Vajda Julianna, már felesége Lévai István dunaalmási gabonakereskedőnek, a «nyájasan mosolygó rózsabimbó» akkor már régen kimondta a sebző szavakat az elhagyott költőnek : «Nem is bánom, nem is tehetek róla...» A költő azonban mégis mindenhová elvitte magával az «édes lányka emlékezetét». Fejet hajtott a sors előtt, de szívében mindhalálig jelen volt az «elvesztett kedves Lilla». Mégegyszer meg is látogatta, körülbelül 1802 februárjában, amikor komáromi útján műveinek a kiadását szorgalmazta és a Lilla-dalokat összeszedte. Az irodalmi mendemonda szerint a költő még Dunaalmáson is felkereste Lillát. A találkozásnak emlékét őrzi az Orsz. Széchényi Könyvtár birtokában lévő példány : «Elfelejthetetlen Angyalom...» A könyvecskében lévő másik bejegyzés szerint a Lilla után következő tulajdonos Jókai Mór volt, minthogy Mátray Gábor kezeírása szerint a művet «A Széchényi-országos könyvtárnak szentelő Jókai Mór úr 1859. (jan. vagy jan.) 15.-én.» A könyvecske újabb sorsfordulatáról — hogyan került Jókaihoz — nincsen biztos adatunk. A könyvben látható bejegyzésből nem derül ki, hogy Lilla ajándékozta-e a könyvet Jókaiéknak vagy Jókai Mórnak. A Jókai-irodalomból látjuk, hogy a Komáromban, Lilla hazájában otthonos Jókai-családnak tagjai közül Mór édesapjának tisztán irodalmi kapcsolatai voltak Csokonaival. Jókai József szerette az irodalmat, szép könyvtára is volt, több kötet kéziratos könyve is, amiket maga állított össze, maga írt ki Csokonai és mások akkor még ritkán kapható verseiből és színdarabjaiból. Egyet őriz ezek közül az Orsz. Széchényi Könyvtár kézirattára is : «Helikoni Virágok Mellyek összve szedegettettek Csokonay V. Mihály, Kováts József és más verselőknek, Világ eleibe nem jöhetett Töredékeiből. Első kötet... Le írattak Jókay Józsefi hites ügyvédje által a maga s mások gyönyörködtetése végett különböző időszakokból.» — A másik és ennél már sokkal értékesebb adata a Jókai-irodalomnak mintha megfejtené Lilla könyvének Jókaiék birtokába jutását. Váry Ferencné, Jókai Eszter (Mór testvérnénje) írja visszaemlékezéseiben, hogy 1846-ban özv. Jókai Józsefnét baj érte : egy napra Madarra rándultak ki névnapra és útközben felborult a hintó s az öreg asszony karját törte. Kimondhatatlan kínokat szenvedett ; hazajövet pedig el is ájult Hetényben, úgyhogy kénytelenek voltak a papiaknál megállni és fellocsolni az eszméletlent, amiben nagy buzgalommal segédkezett egy idős anyóka, a papné, aki nem volt más, mint Csokonai híres Lillája, Vajda Julia. Ismeretes, hogy Lilla első férje halála után újból férjhez ment Végh Mihály hetényi (komáromvidéki) református espereshez. Még életében történt, hogy a látogatók elvitték tőle a költőnek kéziratban átadott verseit, leveleit, amiket sokszor kérés nélkül is elajándékozgatott, úgyhogy 1855-ben bekövetkezett halálakor nem találtak szobájában más Csokonaira vonatkozót, mint a Lilla-daloknak a költő által adott példányát, Domby Mártontól írt életrajzát (Csokonay V. Mihály élete, 1817.) és a költő búcsúlevelét. Ezek után feltételezhető, hogy az öreg hetényi papné kedvében akart járni az akkor már országszerte ünnepelt költő édesanyjának és megajándékozta kedves emlékével. A szerető, boldog és büszke anyától a híressé vált fiúig egyszerű a könyv útja. Így ajándékozta — talán — Jókai Mór az irígylésreméltó könyvecskét magyaros gavallériával az Orsz. Széchenyi Könyvtárnak, amely, reméljük, utolsó gazdája. RÉZ GYULA: MIT ÁLMODOTT Mikor szeméről ügyesen lehámozták a hályogot, kérdezgették nagy tüzesen, míg vakon élt, e szép világról mit képzelt és mit álmodott? A frissen látó rámeredt a kérdezőkre, hallgatott, azt hitték, szokat nem talál csodálatára, ő úgy érezte, mikor először láthatott, oly szörnyűt soha még nem álmodott s visszakivánta jaj, a hályogot.