Tükör, 1974. január-március (11. évfolyam, 1-13. szám)
1974-01-29 / 5. szám
Mi fán terem a divat? (4) ALOHRUUA ES FARMER — Hajdanában milyen volt a legszebb hölgy arcszíne? — Liliomfehér. — És a mai divat? — Kreol. Balog Zoltán szociológus kérdezett, s feleltem egészen a miértig. Az ok egyszerű: míg őseink többsége a földből élt, a napbarnította bőr arról árulkodott — az illető szegény. A kreol szín ma bizonyítja, hogy idő jut a strandolásra, az evezésre (a kvarcolásra?), hiszen az emberiség zöme munkahelyén és otthon éli négy fal közé szorított életét. Azaz már az arcszín is valamiféle jelzés. Aztán: először a ruhát azért hordták elődeink, hogy takarják vele testüket és hogy valami melegítse őket, később azután a divatjavak már nem csupán megjelölik, hanem meg is különböztetik fogyasztóikat. Erről ír „A divat hatalma és varázsa” című könyvében René König. A „luxus” tehát új értelmet nyer: csak az elemi, az alapvető szükségletek kielégítéséhez képest tartalmatlan, a társadalmi érintkezés viszonylataiban korántsem az. Balogh Zoltán erre sorolja a példákat: a Dickens-regények tőzsdei embereinek cilindere, a Rembrandt-festmények cikk-cakkra vasalt gallérjai, amelyek elkészítése hosszú évekig tartott. BEMUTATÓK VILÁGA Béke Szálló, kupolaterem, délelőtti szalonzene, a Fővárosi Kézműipari Vállalat divatbemutatója. A zene elhalkul, Kovács P. József és Tamási Eszter hangja kíséri befelé a hölgyeket, akik végiglibegnek a „kifutón”. A bemondók elmondják nekünk, mit viselnek, milyen anyagból, milyen szabással, közben ők ott forgolódnak, igazodva a szöveghez, mutatják a kabátot, a kosztümöt, s a blúzt, mögöttem ráérő néni sóhajt, előttem valaki az irigység varázsszavait suttogja társnőjének : „Neki könnyű ...” Úgy áll a dolog, hogy elnéznénk órákig ezeket a szép manekeneket, igen, csodálkozunk és irigykedünk, mert ők mindig jól öltözöttek, csinosak, a vakuk fényében élnek. Valahol persze itt végre a nők javára billen az egyenjogúság mérlegének amúgy eléggé bizonytalan nyelve, a férfi manökeneket piperkőc szóval illeti az előítélet. A divatbemutatók madárkalickáiban sokszínű, de mégis ugyanaz a társaság csivitel. A szakemberek mellett sok a ráérő, kíváncsiskodó ember, akit csak a dobogók reflektorfénnyel átszőtt divatja érdekel. Hol hát az olcsó, kapható, szép és divatos viseletek tárlata? A vattacukor-bemutatókon kívül van-e más? Tálas Katalin maneken huzatos és lassú ORI-buszról beszél, amely vidékre viszi őt és társait. Ott a művészekkel karéjban rendezik meg a műsoros divatbemutatókat a helyi áruház készruháiból. Így az ORI-nak az áruház is fizet a reklámért, s a közönség is, azért, hogy ennyi szép hölgyön tekintheti meg az áruház ruhaosztályáról már jól ismert kreációkat. De ez sem az igazi. Legalábbis a maneken panaszkodik: • Ha nem az OKISZ-labor modelljeit mutatjuk be, elszomorító az egész ... Hol kicsik a ruhák, hol nagyok és ritkán tetszenek, de úgy kell bennük mászkálnom, mintha meghalnék értük ... Nekem — már a foglalkozásomnál fogva is — lépést kell tartanom a divattal. Szeretem azt, ami nőies és elegáns. Ez felel meg az egyéniségemnek. Havonta körülbelül kétezer forintot költek kozmetikára, fodrászra, ruhára. A divatbemutatóknak Pesten törzsközönségük van, az egyszerűbb embereknek eszük ágába sem jut divatbemutatóra menni. Vidéken esetleg. Mert esemény. Föllépnek ismert táncdalénekesek... Az Intercontinental presszójában Fabulon-arc néz rám: Pataki Ágnes eljegyezte magát a hajdani Richter Gedeon gyár készítményével. De bemutat ruhákat is. — Mit jelent önnek a divat? — Örökös kiadást. Ruhákból ítélik még az ember mosolyát is. Nappal inkább egyszerűbb cuccokat hordok, nadrágot, blúzt, pulóvert. Fél évben egyszer öltözöm ki, amikor meg akarok tisztelni valakit, vagy valamit, például egy elegáns helyet. Nem szeretek kiöltözni, mert akkor állandóan arra kell figyelni, hogy elég nett vagyok-e? A ruháimat csináltatom, néhány kelléket butikokban veszek, a nagyobb üzleteket kerülöm. Egy szezonban körülbelül tízezer forintot költök ruhákra. A kezdő, a Fővárosi Kézműipari Vállalat alkalmazottja, Bálint Ágnes: — Engem mindig nagyon érdekelt a divat. Szeretem a sikkes holmikat, például a miniszoknyát. Szerencsém, hogy édesapám szabász a vállalatnál, s így olcsón, szépen tudok öltözködni. Vásárolni szerintem nem lehet elindulni, mert akkor az ember nem talál semmit. Amikor megpillant valami tetszőt, azt rögtön meg kell venni... Az sem vigasztaló egy nőnek, ha százával jönnek vele szemben az ugyanúgy öltözött nők. A divatbemutató? Játék az álmokkal. Kinek van pénze arra, hogy kesztyűtől a cipőig minden egy garnitúra legyen? Ezért aztán, amikor az Ifjúsági Parkban mutattunk be ruhákat, a fiatalok kifütyültek bennünket és zenekart követeltek. AMI A DIVATOT BEFOLYÁSOLJA A ruhának nemcsak tekintélye, hanem funkciója is koronként változik. Ezt szemlélteti Rudolf Broby—Johansen könyvének egy részlete: „A maszk története tanulságosan mutatja a divat teremtményeinek közös sorsát: megszületnek, felnőnek, válságokon esnek át és lényegükben megváltoznak. A maszkot a vadászat szükségletei teremtették meg. Hatalmas varázserővé nőtt, sőt magának az istenségnek látható jelképévé lett... Míg később lealacsonyodott, féktelen mulatozás eszköze, gyermekek játéka vált belőle, hogy a Ku-Klux- Klan rövid időre felidézze egykori démonikus értelmét, és végül bevonulhasson a mi modern korunkba, tisztes gázmaszk alakjában.” Balogh Zoltán szociológus véleménye: — A divatot legkevésbé befolyásolják a divat belső tényezői. Sokkal fontosabb a termelés színvonala, a vásárlók anyagi helyzete, életkora, s más körülmények is. A magyar ruházati ipar konzervativizmusának például egyik alapja, hogy a legnagyobb vásárlóréteg a közép és idősebb korosztály, s e tekintetben a divat a rossz demográfiai helyzettel is összefügg. A Luxus Áruház megbízásából a Divattervező Vállalat két esztendővel ezelőtt vizsgálatot végzett az új divatvonalak terjedési idejéről, s a divatváltozások közgazdasági hatásáról. A felmérés szerint a nők tíz százaléka, a férfiak kilenc százaléka reagál merészen a módira, a nők huszonkét százaléka követi a divatot (a férfiakról ilyen kimutatás nem készült) és több mint harminc százalék egyáltalán nem vesz tudomást a legújabb divatról (a férfiaknál ez az adat 42 százalék). Érdekes az elemzés a termékek divatigényességéről is: első helyen a női ruha, pulóver, aztán a női cipő, kabát és kosztüm áll, az utolsó helyeket az otthoni öltözet, a vidéki köznapi viselet, a munkaruházat foglalja el. Kevesen veszik figyelembe — szögezi le a vizsgálat —, pedig a minőségellenőrző szerveknek számolniuk kellene vele, mint nagyon fontos mutatóval — a termék erkölcsi élettartamával, mely befolyásolhatja a vele szembeni műszaki követelményt is. 1969-ben a nők átlagosan kétévenként vettek egy ruhát. A Ahogy Kaján látja a divatbemutatót Pataki Ágnes az Intercontinentalban — Fabulon képmásával A tömegdivat