Tükör, 1974. július-szeptember (11. évfolyam, 27-39. szám)
1974-08-27 / 35. szám
ÖTEN—ODASZEGEZVE Nincs nyár, hogy a tomboló hőségek idejében ne írjanak lapjaink a megpróbáltatásos napok hőseiről. A kohászokról, akik az elviselhetetlennél is nagyobb melegben is teszik a dolgukat; a buszsofőrök, akik a kánikulai pokolban is teljes felelősséggel fogják a volánt; a kombájnosokról, akik izzó gabonaföldekről takarítják be az ország kenyerét... De kevés szó esik azokról, akiknek munkáját nem a legnehezebbek között tartja számon a közvélemény, ámde ha esik — ha fú, ha negyven fok felé közeledik a meleg, akkor is ott kell maradniok posztjukon — szinte odaszegezetten. Közülük öten mondták el az újságírónak, mit követel tőlük hivatásuk a harminc fokon fölüli forróság idején. Arany és ezüst között Az ország legnagyobb ékszerboltjában a Váci utca és Vörösmarty térsarkán, délszaki dísznövények, arany és ezüst tárgyak, magyarul, angolul, lengyelül, franciául érdeklődő vevők között találjuk Németh Katalin eladót. Ő mondja: — Itt bizony a melegben is nagy a forgalom. Naponta 800—1000 érdeklődő tér be az üzletbe, a fele vásárol is. Összesen tízen vagyunk eladók, négy tanulónk van, de ott kell legyen a szemünk, mert itt nemcsak a huszonhat forintos Budapest kanalat veszi kézbe a vevő, de a tizenhétezer forintos aranyórát is. Itt nincs reszort, mint az áruházakban, itt mindenki mindenért felelős. Reggel kilenctől hatig tart a munkaidőm. Fél órám van ebédre. A bolthelyiség légkondicionált ugyan, a nagy melegek idején mégis harminc foknál többet mutat a hőmérő. Ilyenkor naponta többször lemosdik az ember, mert testi erő is kell ahhoz, hogy egyszerre négy-öt vevővel is tudjak törődni... Fáradtságot úgy négy óra körül szoktam érezni. Nagyon fáradt még hatkor sem vagyok. Fiatalok vagyunk, én például tavaly érettségiztem, még sok nyarat kell végigdolgoznom. Konyhán Corsó étterem a Petőfi Sándor utcában. Műemlékház, hajdan itt volt az Akadémia könyvtára. Ennek megfelelő áhítattal tatarozták legutóbb a kurta másfél évtizedbe telt — de az udvar még most is őrzi a nagy fölfordulás nyomait. Az étterem konyhájában keressük föl Kadlicskó János konyhafőnököt. A kinti meleget még hat gázláng hője forralja tovább. Szabadon lobog a nagyobb edényekhez méretezett úgynevezett gázzsámoly. Panírozott húsokat lát a vendég zöldellő salátákat, forró zsíron barna mosollyal piruló más szeleteket. A főnök érkeztünkre abbahagyja a munkát. — Lehet csodálni, ha a fiatalok nem tódulnak erre a szakmára? Itt délben harmincöt negyven fok meleg van. És nincs vasárnap, nincs ünnep, csak kéthetenkint a három szabadnap. Ezen a konyhán hét szakács dolgozik. A két műszak alatt készítünk tíz-tizenkét kész ételt, tizennyolc-húsz féle frissen sültet, négy különféle levest, ugyanannyi fajta salátát. Naponta három-négyszáz ebédet, háromszáz vacsorát adunk ki. És itt a meleg idején sem lehet csökkenteni a munkatempót. A vendég mindig éhes. Csak mi nem. Az idősebbek szívét kikészíti a meleg. Étvágyunk sincs. Van, hogy az ember összesen egy salátát kap be és kész. És ez így van minden nyáron. Megfigyeltem, én nyáridőben legalább két kilót veszítek a súlyomból. Tüzes vasalók Patyolat gyorstisztító szalon a József körúton. Egy asszony hisztérikusan szidja ijedt kisfiát: „Apád agyonver, ha meglátja, hogy lefagyiztad az új ruhád.” És beadja gyorstisztításra a blúzt. Külföldi úr magyarázza valakinek rossz németséggel, hogy a közeli presszóban gyümölcslével öntötték le egyetlen nyári öltönyét, ami vele van, pedig holnap a miniszterhez kell mennie benne. Falusi atyafi tűnődik: kitisztíttassa-e olajfolttal szennyezett ünneplőjét, vagy megteszi az is, ha a közeli háztartási boltban vesz egy tubus folttisztítót és maga intézi el az ügyet... Itt mindig sokan vannak, mindig azonnali segítséget kérnek. A munkateremben — csak a kirakatablak üvege választja el a körút lüktetésétől — nők állnak vegyszeres edények között, tüzes vasalók nehezülnek a gyorstisztított ruhadarabokra. Zászló Sándorné gépvasalónő beszél nyári mindennapjairól. — Az idei nyár nehéz, mert vagy nagyon hűvös van, vagy nagyon meleg. Az én munkámnál ezt megérzi az ember. Van ugyan elszívó berendezésünk, de nem független a helyiség levegője a külső időjárástól. A gép mellett meg mindenképp érezzük a gőzt. Reggel hattól kettőig vagy déli tizenkettőtől este nyolcig tart a műszakom. Egy jó óra az utazásom ide, egy jó óra haza Pestimrére. Hűvösben jövök és forróságban utazom vagy fordítva. Délután a nehezebb itt mert akkor odatűz a nap az ablakra ... Mindig vasalónő voltam. Szeretem ezt a munkát. Az igaz, állni kell egész nap. Nem hibázik el az ember. Én például negyvenhárom kiló vagyok.. . Igen, a vállalat törődik velünk. Kapunk védőitalt. Naponta egy deci tömény citromlevet... Ma úgy jött ki a nap, hogy kezdés óta nadrágot vasalok. Óránkint tizenhetet, tizennyolcat. Az Egészségem? Még nem volt rá panaszom, de a szüntelen állást azért megérzi a láb. Reflektorfényben Mikrofonpróba a Tv Szabadság téri palotájának abban a stúdiójában. Kadlicskó János: „Itt délben 35—40 fok meleg van” Németh Katalin: „Nagyon fáradt még este hatkor sem vagyok” Tüzes vasalók nehezülnek 8Q