Új Tükör, 1977. január-március (14. évolyam, 1-13. szám)
1977-03-20 / 12. szám
huszonkét gyerek születik évente. A cselédházakban sose volt divat az egyke, azt tartották: akkor nagyobb a kenyér, ha sorra többen keresnek. Ezt a gondolkodást máig megőrizték, szerencsére... — magyarázza a húsz bölcsődei, ötven óvodai, harmincöt napközis hely megépítésének szükségét Matyiné. Ki hitte volna egy emberöltővel előbb: Magyarfalva gondja az építési telek hiánya lesz!? A falukrónikába kívánkozik ez is — Franzi bácsi jegyzetei szerint tucatnyi házhelyre lenne sürgősen szükség. Az ősi Horka nemzetség nevét viselő község történetében egyébként a húszas éveknél tart jegyzeteiben, a sajátos „határegyezménynél”, melyet az Ausztriához csatolt Sopronkeresztúrral — ma: Deutschkreutz — kötött Harka. Magyar „korridort” alkudtak ki a savanyúvízkúthoz. A vizeskanna volt az útlevél. Szükségből egyeztek meg — egy évtizede jutott csak a falu jó ízű artézi vízhez. A háború után, persze, szó sem lehetett savanyúvízről. — Elég bajunk volt abból, hogy a kertek alján a határ. Az ötvenes években, ha valakit olyan szerencsétlenség ért, két-három darabban volt a földje, ugyanannyi engedély kellett hozzá, ha művelni akarta. Ha akarta ... A kipusztultak helyett most telepített ötven hold szőlőt a tsz. A falukrónika még megíratlan, keserűbb részének jegyzeteit böngésszük. Lista egy konyhai kemence 1946-os leleteiről: feketére pörkölődött edénymaradványok, kiégett szerszámvasak, tűztől roggyant üvegek. Senki se vegye hasznukat, gondolta az elköltöző. A szoba sarkában sárgult papirosok. Közöttük az Oedenburger Zeitung 1944. november 29-i számának darabkája. Túláradó bizakodású hadijelentések. Közlemény. Címe: „Eintritt in den Verband der ungarischen SS”. Azaz: a magyar SS kötelékébe való belépés módozatairól írt a soproni újság. Harminc-egynéhány esztendő után bajosan mondaná meg akárki, hányan keresték önszántukból e lehetőséget. Arról viszont maradt egykori — 1945 eleji — feljegyzése Franzi bácsinak, hogy bizonyos Peckhel nevű helybeli volksbundista vezető élelmes ember lévén, rájött: a jelentősebb helyi szervezeteknek kijáró 5—600 pengős havi támogatás megszerzése megér százegynéhány pengő befektetést. A tagfelvételi kérelmekre aláhamisította a fél falu nevét, fizette nevükben az egy pengős tagdíjat; több, mint háromszáz pengő haszna maradt az ügyleten. A „belépőknek” először SS-behívó; a felszabadulás után a túlélőknek, a családtagoknak a bélyeg meg a kitelepítés jutott. Mentek későbben is, a telepesek közül, vissza a szülőföldre, városra, kevés emlékük maradt. Évtizede gyakoribb a visszatérés. Jönnek a Pesten, Miskolcon, idegenben fészket rakni próbáltak, akik „nem találták fel magukat... Mert megszoktak idehaza”. Szülőföldet választottak maguknak, negyed század után, a puszták közt hányódó zsellérek fiai. Most is jött, férjet hozott vissza a Gyurasics lány. Sobori cseléd volt az apja. Azt mondja a fiatalasszony, nem neki való tengődni a nagyvilágban. Olyan az, mintha sehol se volna otthon. VINCZE PÉTER :A sváb „nagycsalád” életének színtere volt a több lakórésztől körülölelt udvar O . A sváb népi építészet megőrizni való, ritka együttesei érdemesek a védelemre „Elég bajunk volt abból, hogy a kertek alján a határ” FÉNYES TAMÁS (MTI) felvételei □ 37