Új Tükör, 1977. január-március (14. évolyam, 1-13. szám)

1977-03-20 / 12. szám

huszonkét gyerek születik évente. A cselédházakban sose volt divat az egyke, azt tartották: akkor nagyobb a kenyér, ha sorra többen keresnek. Ezt a gondolkodást máig megőriz­ték, szerencsére... — magyarázza a húsz bölcsődei, ötven óvodai, har­mincöt napközis hely megépítésé­nek szükségét Matyiné. Ki hitte volna egy emberöltővel előbb: Magyarfalva gondja az épí­tési telek hiánya lesz!? A falukró­nikába kívánkozik ez is — Franzi bácsi jegyzetei szerint tucatnyi ház­helyre lenne sürgősen szükség. Az ősi Horka nemzetség nevét vi­selő község történetében egyébként a húszas éveknél tart jegyzeteiben, a sajátos „határegyezménynél”, me­lyet az Ausztriához csatolt Sopron­­keresztúrral — ma: Deutschkreutz — kötött Harka. Magyar „korridort” alkudtak ki a savanyúvízkúthoz. A vizeskanna volt az útlevél. Szük­ségből egyeztek meg — egy évtize­de jutott csak a falu jó ízű artézi vízhez. A háború után, persze, szó sem lehetett savanyúvízről. — Elég bajunk volt abból, hogy a kertek alján a határ. Az ötvenes években, ha valakit olyan szeren­csétlenség ért, két-három darabban volt a földje, ugyanannyi engedély kellett hozzá, ha művelni akarta. Ha akarta ... A kipusztultak helyett most telepített ötven hold szőlőt a tsz. A falukrónika még megíratlan, ke­serűbb részének jegyzeteit böngés­­­szük. Lista egy konyhai kemence 1946-os leleteiről: feketére pörkölő­­dött edénymaradványok, kiégett szerszámvasak, tűztől roggyant üve­gek. Senki se vegye hasznukat, gon­dolta az elköltöző. A szoba sarká­ban sárgult papirosok. Közöttük az Oedenburger Zeitung 1944. novem­­­ber 29-i számának darabkája. Túl­áradó bizakodású hadijelentések. Közlemény. Címe: „Eintritt in den Verband der ungarischen SS”. Az­az: a magyar SS kötelékébe való belépés módozatairól írt a soproni újság. Harminc-egynéhány esztendő után bajosan mondaná meg akárki, hányan keresték önszántukból e le­hetőséget. Arról viszont maradt egykori — 1945 eleji — feljegyzése Franzi bácsinak, hogy bizonyos Peckhel nevű helybeli volksbundis­­ta vezető élelmes ember lévén, rá­jött: a jelentősebb helyi szerveze­teknek kijáró 5—600 pengős havi támogatás megszerzése megér száz­­egynéhány pengő befektetést. A tag­­felvételi kérelmekre aláhamisította a fél falu nevét, fizette nevükben az egy pengős tagdíjat; több, mint há­romszáz pengő haszna maradt az ügyleten. A „belépőknek” először SS-behí­­vó; a felszabadulás után a túlélők­nek, a családtagoknak a bélyeg meg a kitelepítés jutott. Mentek későbben is, a telepesek közül, vissza a szülőföldre, városra, kevés emlékük maradt. Évtizede gyakoribb a visszatérés. Jönnek a Pesten, Miskolcon, idegenben fész­ket rakni próbáltak, akik „nem ta­lálták fel magukat... Mert meg­szoktak idehaza”. Szülőföldet vá­lasztottak maguknak, negyed század után, a puszták közt hányódó zsel­lérek fiai. Most is jött, férjet hozott vissza a Gyurasics lány. Sobori cseléd volt az apja. Azt mondja a fiatalas­­­szony, nem neki való tengődni a nagyvilágban. Olyan az, mintha se­­hol se volna otthon. VINCZE PÉTER :A sváb „nagycsalád” életének színtere volt­ a több lakórésztől körülölelt ud­var O . A sváb népi építészet megőrizni való, ritka együttesei érdemesek a véde­lemre „Elég bajunk volt abból, hogy a kertek alján a határ” FÉNYES TAMÁS (MTI) felvételei □ 37

Next