Új Tükör, 1977. július-szeptember (14. évfolyam, 27-39. szám)

1977-07-17 / 29. szám

A megelevenedett szobor A vállalat központja előtt bányászszobor. Két hosszú hajú fiú és két rövid szoknyás lány sétál el mellette. Kuncognak. —Oda nézz...! Milyen hülye egy szobor! Ilyen egy bányász? — Alig van feje...! — Nem is kell annak...! — De a keze annál nagyobb...! —Na látod, tudta az a krapek...! Nem értesz te a művészethez! A cég, amelynek központja előtt áll immár több mint tíz éve a leszólt bányászszobor, a Mecseki Ércbányászati Vállalat, az idézet pedig László Lajos pécsi író Uránbányászok című könyvéből való. „Mi nem ilyenek vagyunk” — mondták a szoborra bökve annak idején sokan az érdekel­tek közül, s ugyanilyen hangokat lehetett halla­ni Pécsett a könyv 1974-es megjelenése, a belő­le készült dokumentumdráma tavalyi bemuta­tója, majd idei felújítása után. Mintha csak meg­elevenedett volna a szobor. A különösen indulatos és elfogult vélemények­nek, tudjuk, az élőszó jobban kedvez, a Mecse­ki Ércbányász című üzemi lap két alkalommal közölt egész oldalas olvasói levélösszeállításának viszont megvan az az előnye, hogy bárki bármi­kor előveheti. A szerkesztőség — és persze a vál­lalat — javáb­a írható, hogy a vélemények köz­readásában, mint látni fogjuk, bizonyos arányos­ságra törekedett. (Köz­be­vetől­eg: a vállalat főhatósága, a Nehéz­ipari Minisztérium nem volt ilyen toleráns. Le­velükben — igaz, ezt nem is közölte a vállalati újság — népgazdasági okokra hivatkozva azt ja­vasolták a Pécsi Nemzeti Színháznak, hogy ne mutassa be a drámát.) Részlet egy vállalati dolgozó leveléből: „Előadás közben, de főleg utána, azon gondolkodtam, va­jon ezek az emberek — akikkel jellemezték a je­len uránbányászát — ezek érték el évek során azokat az eredményeket, melyekkel üzemünk és vállalatunk is joggal büszkélkedhet! Szabad-e engedni a darab további menetét?” Részlet egy vállalati dolgozó leveléből: „Fordulat a színházi életben, születőben a munkásábrázo­lás. A színészek olyan jól alakították szerepüket, mintha a valóságot láttuk volna a színpadon.” Levélrészlet: „A könyv megjelenése nagy port vert fel a becsületes dolgozók körében. Nem ér­tünk egyet az ilyenfajta művészi ábrázolással, amely sértő a többségében becsületes dolgozóra.” Ellen-levélrészlet: „Végre sikerült szereznem egy példányt. Hát letenni azt nem lehetett. Amellett, hogy sokan a pletykaízű történetek miatt bújtak, kellett ez a könyv. Fellebbentette a fátyolt egy mítoszokkal körüllengett foglalkozásról. Megis­mertetett egy küzdelmes, nehéz mesterséggel.” Pletykaízű történetek, valós maggal. Még az Uránbányászok megjelenése előtt az Élet és Iro­dalom a műből részletet közölt. Egyik szereplője magára ismert, gondosan összevásárolta a lap­nak a városban fellelhető összes példányát, s a szőlőhegyen máglyát rakott belőle. Készült azonban a könyv is. A nyomdásznők — néhá­­nyuknak a férje az uránbányánál dolgozik — régóta nem olvastak ilyen érdeklődéssel kézira­tot, s még a könyv megjelenése előtt hírül vitték a lapégető feleségének, hogy bekerült az iroda­lomba. Neves írók magánlevélben gratuláltak a szerző­nek emberségéért, megjelenítő erejéért; a köz­ponti lapok kritikái az előadás friss színeit, a bányászok póztalan hősiességének ábrázolását üdvözölték; egy-két tollforgató kolléga pedig — a legjobb „bányászok” az újságírók­­között — ma is szóbeli irodalmi vitát folytat, ivott-e vodkát éjjel az Olimpiában bányászok társaságában a köztudomásúan absztinens szerző; félhet-e egy üzemvezető, ha túl gyorsan süllyed a has, vagy ellenkezőleg, egy üzemvezető sohasem félhet; s a beavatottak magabiztosságával mondogatják, ha egyik vagy másik felismerni vélt szereplő szóba kerül: „A Molnár Pista nem olyan!” Akit érdekel, bizonyos körökben megtudhatja: „László Lajos annyire beijedt a könyv kavarta vihar láttán, hogy nem mert elmenni a meghir­detett író-olvasó találkozóra sem, inkább gyor­san beteget jelentett.” És akit érdekel, megtud­hatja az igazságot is: a szerző egészségét valóban tönkretették a könyv megjelenését kísérő esemé­nyek, a gúnyos, elmarasztaló megjegyzések, a névtelen telefonok; infarktus gyanújával kór­házba kellett feküdnie. Felgyógyulása után pe­dig találkozott olvasóival. A Mecseki Ércbányász erről szóló tudósítása szerint többen kérték az írót, hogy írja meg a könyv folytatását, ő azon­ban, friss benyomásai alapján inkább az infark­tusról írt riportkönyvet, még az idén megjele­nik. ..A vállalat központja előtt bányászszobor”

Next