Új Tükör, 1978. január-március (15. évfolyam, 1-13. szám)

1978-03-12 / 11. szám

Kossuth, akinek csak egy év adatott Szerda, Kossuth, 10.05 Az Ifjúsági Rádió műsorral emléke­zik meg a márciusi napok 130. év­fordulójáról. Ezúttal a szerzőt, Spira György történészt kértük fel, hogy mondjon néhány szót a műsorról.­­ Az adásban Kossuth politikai pályafutásának főbb állomásait kísé­rem végig, indulásától fogva, amikor még irtózott a forradalmi módsze­rektől és nemesi szemmel nézte föl­desúr és jobbágy viszonyát. Szemlé­letében 1831-től kezdve következik be változás: kezdi felismerni a job­bágyfelszabadítás szükségességét, és olyan ellenzéki programmal áll elő, amely a negyvenes években nagyon népszerű lesz. A címben említett egy esztendő arra utal, hogy Kossuthnak gyakorlatilag egy év állt rendelke­zésére, hogy elképzeléseit megvaló­sítsa a fordulat beállta után. Kos­suth tulajdonképpen két igazán nagy tettet hajtott végre politikusi minő­ségében: egyrészt felvezette a forra­dalom soraiba a felszabadított job­bágyságot, de ugyanakkor a nemes­séget sem veszítette el, vagyis széles forradalmi tábort kovácsolt belőlük. Amikor szeptemberben megindult az ellenforradalom fegyveres támadása, a nemesség is a jó oldalon harcolt. — Gondolatmenetem 1848 és az 1867-es kiegyezés összefüggéseit pró­bálja feltárni. 1849-ben még irreális lett volna egy közös megegyezéssel történő békekötés a Habsburgokkal. Kossuthnak végig kellett vinnie a szabadságharcot ahhoz, hogy az 1867- es kiegyezés létrejöjjön. Ezért tar­tom én Kossuthot a kiegyezés egyik legfontosabb előkészítőjének, hiszen ez nem mehetett volna végbe az ő elő­zetes harca nélkül, még ha ő maga már nem is értette meg Deákékat. A műsort kossuthi idézetek illuszt­rálják, amelyeket Bessenyei Ferenc ad el. HUNYADY JUDIT Kedves csirkefogók Péntek, Kossuth, 19­15 — A fontosabb 20. századi alkotáso­kat szintúgy célunk bemutatni, mint a világirodalom klasszikusait mondja a John Steinbeck Kedves csirkefogók című regényéből készült rádiójáték szerkesztője, Furkó Zol­tán.­­ Steinbeck regénye a középkori kópéregények modern rokona, for­dulatai a spanyol pikareszk főalak­jának, Lazarillo de Tormesnek a ka­landjait idézik. Steinbeck hősei nem képesek beilleszkedni a regényben néhány erőteljes képpel jelzett való­ságba; e kedves fickók életének epi­zódjai nem is olyan mulatságosak A kesernyés, szomorkás humorú regény laza meseszövése miatt alkalmas a dramatizálásra. Tarién Györgynek, a rádióváltozat írójának és rendezőjé­nek úgy kellett megragadnia a szét­hulló történetek egységes ívét, hogy a regény líraiságát, varázsát is meg­őrizze. RÁTAS JUDIT 32 □ 1978. március 13-19 MÁRCIUS 13. HÉTFŐ Kossuth: 1 9.00: Dalaim. 9.10: A hét­­ zeneműve. 10.05: Iskolará­dió. 10.30: Csajkovszkij: V. szimfónia. 11.19: A Fekete Afrika történetéből. 11.39: Don Segundo Sombra. 12.35: Tánczenei koktél. 13.35:­­ Mezők, falvak éneke. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Lendvay Kamilló műveiből. 15.10: Édes anyanyelvünk. 15.15: Úttörődalok. 15.27: Új nótafelvéte­leinkből. 16.35: Haydn: D-dúr szimfónia. 17.10: Stefánia Woytowicz énekel. 17.30: Viharvirág. 16.00: Ravel: Couperin sírja. — szvit. 19.15: Bemutatjuk új népzenei felvételeinket. 19.35: Kapcsoljuk az Er­kel Színházat. 23.00: Angol operákból. 0.10: Hajdú Sándor táncdalaiból. Petőfi. 3.33: Slágermúzeum. 9.28: Kálmán Imre operettjeiből. 10.00: A zene hullámhosz­­szán. 12.53: Tatjána Tugarinova és Paulos Raptis énekel. 13.33: Falusi hangverseny. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: ötödik sebes­ség. 18.33: Zeneközelben. 19.45: Labirin­tus. 20.00: Könnyűzenei olimpia. 20.33: Egy szegény vándorlegény kaland­jai. 22.33: Derűre is derű. 23.02: Zenés játé­kokból. 3. műsor. 14.05: Vokális zene. 16.03: Mozart: A-dúr klarinétötös. 16.40: Mindenki iskolája. 17.10: Láttuk, hallottuk. 17.35: Huszonöt perc beat. 18.05: Zsebrádiószínház. 18.23: Bohémélet. 19.15: Iskolarádió. 21.00: Tip­top parádé. 21.30: Sosztakovics: VIII. szimfónia. 22.30: A hét zeneműve. MÁRCIUS 14. KEDD Kossuth. 8.57: Zenekari muzsika. 10.05: Iskolarádió. 10.35: We­ber: Abu Hasszán, n.31: Két kórusmű. 11.40: Don Segundo Sombra. 12.20: Ki __ nyer ma? 12.35: Melódia­m­M ■ I koktél. 13.52: Aranypofács- J­ó­ka. 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.10: Kamarazene. 16.05: Gyermekrádió. 16.35: Bach I. brandenburgi verseny. 17.47: Bartók egynemű karaiból. 18.00: A Szabó család. 19.15: Anneliese Rothen­berger és Kari Ridderbusch énekel. 20.30: Színes népi muzsika.21.35: Ravel: G-dúr zongoraverseny. 22.20: Schubert kamara­est. 23.40: Verbunkosok, nóták. Petőfi. 8.05: Ábrahám Pál operettjeiből. 8.33: Népdalcsokor. 9.10: Kovács Péter énekel. 9.33: Derűre is derű. 10.00: A zene hul­lámhosszán. 12.00: A Melódia fúvószene­kar. 12.50: Rimszkij-Korszakov: c-moll trió. 13.33: Hegedűmuzsika. 14.00: Opera­­slágerek. 14.35: Tánczenei koktél. 15.36: Örökzöld dallamok. 16.33: Csúcsforgalom. 18.00: Harminc perc rock. 18.33: Molnár Júlia és Molnár Ferenc énekel. 19.30: Csak fiataloknak. 20.33: Mindenki Könyv­tára. 21.33: A Rádió Dalszínháza. 22.12: ifj. Sánta Ferenc népi zenekara. 22.43: Kellemes pihenést! 3. műsor. 14.05: Láng István szerzői estje. 15.11: Zenekari muzsika. 16.03: Mindenki isko­lája. 16.33: Tell Vilmos. 18.05: Mindenki zeneiskolája. 18.36: Bemutatjuk új fel­vételeinket. 19.33: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. 21.15: Operakettősök. 22.00: Dzsesszfelvételekből. 22.35: Sugár Rezső: Szvit. MÁRCIUS 15. SZERDA Kossuth: 9.24: Ludovic Spiess énekel. 10.05: Kossuth, akinek csak egy év adatott. 10.55: Ma­gyar előadóművészek. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Táncze­nei koktél. 13.30: Déki La­katos Sándor népi zeneka­ra. 14.30: Operakórusok. 15.50: 48-as induló. 16.10: Kóruspódium. 17.32: 48-­as dalok, Kossuth nóták. 19.15: Gondolat. 20.00: Kocsis Zoltán felvételei­ből. 20.35: Kis magyar néprajz. 21.17: Népdalest. 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stú­diót. 23.30: Zenekari operarészletek. S­etőfi: 8.33: A márciusi naphoz. 9.15: Dzsessz­felvételekből. 10.00: A zene hullámhosz­szán. 12.00: Fényes Szabolcs műveiből. 12.33: Zenekari muzsika. 13.33: Tbert: Kis szvit. 14.00: Johann Strauss: Májusi bor. 14.10: 22-es stúdió. 14.35: Slágermúzeum. 15.36: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről. 16.33: ,,Teli torokból”. 18.10: Kacsóh Pongrác—Heltai Jenő: Já­nos vitéz. 18.33: A tegnap slágereiből. 19.23: Szentirmay- és Dankó-nóták. 20.00: Könnyűzenei olimpia. 20.33: Diákkönyv­tár hangszalagon. 21.20: Adam: A long­­jumeau-i postakocsis. 23.02: Gonda Já­nos szerzeményeiből. 23.30: Déryné. 3. műsor. 14.05: Dzsesszfelvételeinkből. 14.35: Ma­gyar szerzők műveiből. 15.05: Operaket­tősök. 16.03: Magyar előadóművészek le­mezeiből. 18.05: Fekete Afrika zenéjéből. 18.20: Hangverseny. 19.14: Brahms zon­goramuzsikájából. 19.33: Két Händel­­szonáta. 20.12: Szokolay Sándor: Vérnász. 21.12: Rádiószínház. 22.15: Magnóról magnóra. MÁRCIUS 16. CSÜTÖRTÖK Kossuth: 8.25: Harsan a kürtszó 1­8.57: Schubert muzsikájá­ból. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 11.40: Don Segundo Sombra. 12.35: Melódiakoktél. 14.00: Vihar­virág. 14.30: Népi zeneka­rok. 15.10: Kórusmuzsika. 15 28: Ezeregy délután. 16.34: Saint­ Saens: Az állatok farsangja. 17.07: Ol­vastam valahol. . . 17.27: Renata Tabaldi és Mario Del Monaco énekel. 18.15: Kri­tikusok fóruma. 19.15: Az Állami Népi Együttes. 19.40: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. 21.40: Népdalok, hang­szerszólók. 22.20: Világhírű előadóművé­szek. 0.10: A Hong Kong-i grófnő. Petőfi. 8.05: Munkásőr dalok. 8.33: Slágermú­zeum. 9.15: Fúvósesztrád. 9.33: Népek meséi. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.33: Miskolci stúdiónk. 12.55: Régi híres éne­kesek. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.30: Zenevár. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 17.00: Zenei Tükör. 18.33: Hétvégi pano­ráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Rövidzár­lat. 21.11: Könnyűzenei olimpia. 21.41: Torma Gabriella zongorázik. 22.08: Nóták. 23.00: Operetthangverseny. 3. műsor. 14.05: Szimfonikus zene. 16.03: Matuz Ist­ván fuvolázik. 16.57: Ötórai tea. 18.05: Kórusművek. 18.20: Hangfelvételek felső­fokon. 19.33: A pályatárs szemével. 20.08: Négy évtized magyar operája. 22.06: Ki­látó. MÁRCIUS 17. PÉNTEK Kossuth: 8.37: Zenekari muzsika. 1­9.53: Lottósorsolás. 10.05: Iskolarádió. 10.40: Haydn: Esz-dúr vonósnégyes. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Lakatos Antal népi zene­kara. 14.00: Grieg: c-moll szonáta. 15.10: Bizet operái- Énekszóval, muzsikával. 17.10: a Magyarország—Belgium Da­vis Kupa mérkőzésről és a Honvéd Kupa ökölvívó viadalról. 17.40: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 18.15: Davis Kupa mérkőzés. 19.15: Kedves csirkefo­gók. 20.20: Bellini: A puritánok. 23.48: Balogh Elemér cimbalmozik. 0.10: Ein­­siedelni énekkar. Petőfi. 8.33: Nótacsokor. 10.00: A zene hullám­hosszán. 12.00: Színészek énekelnek. 12.33: Nathan Milstein hegedül. 14.00: Jó utat! 1. 45: A beat kedvelőinek. 15.46: Dallam­ról dallamra. 18.33: Magnóról magnóra. 19.29: Népdalok. 20.00: Könnyűzenei olim­pia. 22.33: Közvetítés a Magyarország— Jugoszlávia jégkorong VB mérkőzésről. 3. műsor. 14.05: A szíciáliai vecsernye. 14.58: Kó­rusainknak ajánljuk. 15.14: Roswitha Trexler dalestje. 16.03: Bruno Walter vezényel. 17.38: Zenei panoráma. 18.05: Romantikus muzsika. 19.33: A Hamburgi Rádió Szimfonikus zenekarának hang­versenye. 21.05: A dzsessz történetéből. 21.45: közkívánatra! MÁRCIUS 18. SZOMBAT Kossuth: 8.55: Tipegő. 10.05: Zene­kari muzsika. 12.20: Zenei anyanyelvünk. 12.45: Meló­diakoktél. 14.00: Fehér Sán­dor népi zenekara játszik. 15.40: Magyar fúvószene. 16.00: 168 óra. 18.00: Zene­­kari muzsika. 18.45: Könyv­klub. 19.49: Cziffra György zongorázik. 20.20: A Rádió Dalszínháza. 22.25: Rádió­színház. 23.05: Két Gesualdo madrigál. 23.15: A beat kedvelőinek. 0.10: Melódia­koktél. Petőfi. 8.05: Mai dalok. 8.33: Népdalest. 9.15: Boccaccio. 11.00: Dzsesszfelvételekből. 12.08: Magyar szerzők kórusműveiből. 12.33: Zenekari muzsika. 13.29: Éneklő Ifjúság. 14.00: Fiataloknak! 15.45: Az esz­ményi nő. 16.00: Körkapcsolás. 16.55: Ötórai tea. 19.40: Régi magyar muzsika. 20.00: Könnyűzenei olimpia. 20.38: A Ma­gyar Rádió Karinthy Színpada. 21.55: Nó­tacsokor. 22.33: Slágermúzeum. 23.15: André Chénier. 3. műsor: 8.08: Leonard Bernstein vezényel. 10.05: Slágerlista. 10.40: Zenei panoráma. 11.01: Lantos István zongorázik. 14.05: Zenekari muzsika. 15.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 17.05: A Sebő együttes műsorából. 18.03: Mozart: A varázsfuvola. .22.24: Magyar zeneszerzők. MÁRCIUS 19. VASÁRNAP Kossuth. 8.38: Neményi Lili operett­dalokat énekel. 10.03: Há­rom szegény szabólegény. 11.10: Lemezmúzeum. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 14.05: Teresa Stich-Randall és Giuseppe Valdengo éne­kel. 15.17: Daloló, muzsi­káló tájak. 16.01: Rádiószínház. 17.10: Közvetítés a Magyarország—Belgium Da­vis Kupa mérkőzésről. 18.00: Mendels­sohn: e-moll hegedűverseny. 19.51: Rádió­­színház. 22.20: Művészlemezek. 23.20: Ru­­szalka. 0.10: Dzsesszfelvételekből. Petőfi. 9.00: Vasárnapi koktél. 12.33: Kozák Gá­bor József népi zenekara. 13.00: Peti Meseországban. 15.00: Jelenidőben. 16.09: Sanzonalbum. 17.00: ötórai tea. 18.30: A vasárnap sportja. 19.00: Filmsztárok énekelnek. 19.38: Kritikusok fóruma. 19.48: Könnyűzenei olimpia. 20.18: Közve­títés a Magyarország—Belgium Davis Kupa mérkőzésről. 20.28: Örökzöld dal­lamok. 21.22: A BM Duna Művészegyüt­tes. 22.33: Operettmuzsika. 23.20: Fiatal magyar táncdalénekesek és együttesek. 3. műsor: 8­08: Új operalemezeinkből. 8.44: Szimfo­­nikus zene. 10.24: Új Zenei Újság. 10.59: Csak fiataloknak! 12.10: Zenekari opera­részletek. 12.59: Új lemezeinkből. 15.11: Rádiószínház. 16.43: Bach-művek. 18.03: Együttesek hangversenyei. 19.26: Liszt: Transzcendens etűdök. 20.32: A Magyar Állami Hangversenyzenekar. 22.05: Két madrigál. A Bánk bán felvételén (Rádiószín­ház, Kossuth 19.51)

Next