Új Tükör, 1978. január-március (15. évfolyam, 1-13. szám)

1978-03-12 / 11. szám

HULLÁMHOSSZ BALOG JANOS RÁDIÓJEGYZETE Kettős kötődés KÉPERNYŐ TAMÁS ISTVÁN TV-KRÓNIKÁJA Cselkas Határon túli magyarok beszél­nek: miniszterhelyettes, nemzeti­ségi tanácsi titkár, könyvkiadó igazgatója, mindhárman Szlová­kiában működnek. Fölerősítem a rádiót, ritkán hall az ember odaát­­ról vezető állású magyarokat — magyar honfitársaik életéről nyi­latkozni. Sziegl Ferenc alighanem a leg­illetékesebb, ő ugyanis a szlo­vák kormány mellett működő, huszonnyolc tagú Nemzetiségi Ta­nács titkára. Érdekes, fontos ada­tokat, tényeket említ a tanács munkájáról, a nemzetiségi alkot­mánytörvény által biztosított jo­gok érvényesüléséről a kultúra, az oktatás, az anyanyelvhasználat terén, a magyar nemzetiségűek ér­vényesülési lehetőségeiről, a szlo­vákiai gazdasági és közéletben be­töltött szerepéről. A felmerülő ne­hézségek egyediek, nem általáno­sak — állapítja meg —, a fejlődés pedig abba az irányba tart, hogy senki ne érezhesse a más nemzeti­séghez való tartozást hátránynak. Rácz Olivér, a kulturális minisz­terhelyettes, magyar művelődési intézmények működéséről tájékoz­tat, a művészeti együttesekről, rendezvényekről, magyar színház­ról, irodalomról és saját irodalmi munkásságáról is, lévén maga is mindinkább ismert költő, prózaíró. Végül szót kap dr. Fonod Zoltán, a Madách Könyvkiadó igazgatója, és a csehszlovákiai magyar könyv­kiadás örvendetes fejlődéséről ad számot. A fokozott érdeklődés, amelyre már céloztam, nem csupán onnan származik, hogy magától értető­dően foglalkoztat bennünket a bárhol a világon, közel és távol, kisebb vagy nagyobb tömegben élő magyarok sorsa. Ez esetben onnan is, hogy jó ideje tömegesen látogatunk Csehszlovákiába, a szép és számunkra fölöttébb becses vá­rosokba és a Tátrába. Amint hogy északi szomszédaink, főként a szomszédos Szlovákia polgárai ta­lán ennél is nagyobb számban ke­resik föl hazánkat, Budapestet, a Balatont és más vidékeket. Na­gyon jól van ez így. És bár nem erről beszéltek az említett szlo­vákiai magyar tisztségviselők, megkísérlem ebben az összefüg­gésben is föleleveníteni szavaikat. Azt mondja Sziegl Ferenc: arra törekszünk, hogy további teret nyerjen, mintegy kiteljesedjék a helyes nemzetiségi politika, oly­annyira, hogy a nemzetiségek test­véri szeretetet és barátságot kap­janak más nyelvű honfitársaiktól, tehát magyarok a szlovákoktól. Rácz Olivér pedig az úgynevezett kettős kötődést teszi szóvá, amely egyrészt a csehszlovák hazához, másrészt a magyar nyelvterület­hez fűzi a szlovákiai magyarokat. Folytassuk ezt a gondolatmene­tet. Ha e kötődés mind érzékelhe­tőbbé válik, miközben a testvéri szeretet és barátság annyira óhaj­tott érzése tölt el szlovákot és ma­gyart, nem természetes-e, hogy mindez egyre jobban áthatja a két szomszéd ország polgárait is? Hogy szlovák vendég minálunk, magyar turista pedig Szlovákiá­ban, egyaránt ezzel találkozzék vasúton, utcán, üzletben, vendég­lőben, ahol csak megfordul. Talál­kozzék, mondom, mert minek is tagadnánk, hogy ez ma még ko­rántsem általános. Magánérintke­zésünk sajnos, olykor nélkülözi a turistaforgalom íratlan jó szokásait is. Hát akkor? A nemzetiség híd­építő, jószolgálati szerepe adott. Mégpedig annál inkább az, minél valóságosabban érvényesülnek sa­ját életében is az imént hangozta­tott követelmények. Olyan volna a televíziózás, mint a diákkorunkbeli sláger mondja, hogy csak a szépre emlékezem?... Mert lám, mutattak egy jót, a Gorkij-novellát, s nyomban kivitte a fejemből a készülék mellett töl­tött hét sok bosszúságát. Például: hogy nem bírtam kitalálni — igaz, ez már huzamosabb ideje foglal­koztat —, mi a funkciója, tartalmi és szerkezetbeli rendeltetése a má­sodik csatornának. De ha megen­gedik, erről a közeljövőben külön írásműben fogok elmélkedni, el ne mulasszák. Tehát a Cselkas. Ez a címe annak a korai Gorkij­­novellának, amelyet Vámhatár címmel mutattak be, Sipos Tamás kiválóan megoldott televíziós átül­tetésében, Gaál István rendezésé­ben. Ezen a novellán — érezni az eredeti íráson, s azért mondom, hogy kiváló volt az átdolgozás, mert éppen ezt adta vissza — szinte ott van a bélyeg: a pálya­kezdő Gorkij írta, aki mámorosán örvendezett életsűrű anyagának. Szinte nem is tett mást a valóság­gal (dehogynem, csak nem lát­szik, azért művészet), mint vissza­adta. A vén kikötői tolvaj meg a mohó paraszt története. Majdnem megölik egymást a pénzért. Az egyik: hogy megszerezze, a másik: hogy megszerezze, majd szabadul­jon tőle... Minthogy a novella remekmű, a két hőse, Cselkas és Gavrila, komplikált jellemek. Egyikben sincsen csak rossz, másikban sin­csen csak jó. De mindkettő rokon­szenves az olvasó — a néző — szá­mára, mindkettőnek az indítékait megérti, mindkettőt a szívébe fo­gadja. Nem szorong sem Cselkas, sem Gavrila győzelméért. Miért szorong hát? Azért, hogy minél többet meglásson ezekből az em­beri sorsokból. Sipos Tamás és Gaál István úgy vezeti a történetet, hogy Gorkij maradjon a Vámhatár főszereplő­je. Ritkán látni ennyire íróra kon­centrált, mégis eredetien televí­ziós mutatványt. Nyilván a ren­dező kereste és találta meg a já­tékhoz szükséges két férfihőst: Madaras Józsefet és Georges Wil­­sont. Amint a műsorfüzet írja, Georges Wilsont a Rosenberg há­zaspár című filmből ismerheti a magyar közönség. Nem tudom, hogy abból eléggé ismeri-e: nem tarto­zott a kiemelkedő televíziós pro­dukciók közé. Ebből bizonyára jól megismeri és megjegyzi a nevét. (Mert a névmegjegyzésre nincs jobb recept, mint az élmény. Mondhatják ezerszer, hogy X a legnagyobb színész, író, festő, szobrász, zenész stb., amíg nincs konkrét műhöz, névhez kötődő él­mény, nem sokat jelent.) Wilson kiváló, igen iskolázott színész. Csel kas figuráját értőn kelti életre Fekete Tibor hangján: cinkos, fölényes, ellenséges, meg­­juhászkodó, győzelmes, ínséges ... Ugyanígy Madaras József, aki szí­nészi pályájának egyik legszebb, legszívbemarkolóbb alakítását nyújtotta Gavrila parasztszerepé­ben. Két nagyszerű színész, két nagy­szerű színészi alakítás. Szólnék néhány külön szót a statisztákról is — az odesszai kocsmában az arcok, kivált a két falánk és szomjas öregasszony —. de nem tudom, kik voltak. Isme­retlenül is üdvözlet. Magyar—francia mű — mondja a szereposztás. Biztos vagyok ben­ne, hogy nemcsak magyar—fran­cia: ahol ismerik Gorkijt, s látják majd ezt a filmet, örömet ad a nézőknek. TIZENÖTSZÖR HUSZONHÁROM PERC BALETT Balettről huszonhárom percben címmel, tizenöt részes sorozat készül a televí­zióban. A Kenyeres Gábor rendezte film áttekinti a balett történetét. A ko­reográfia Fodor Antal munkája. A keretjáték szereplői: Balázs Péter, Dózsa László, Gyenge Árpád. A film műsorvezetője Antal Imre. Képünkön a forgatás egyik jelenete. ABIGÉL Zsurzs Éva rendezésében négyrészes, színes tévéfilm készült ezzel a címmel, Szabó Magda forgatókönyve alapján. A történet a második világháború utol­só szakaszában játszódik. Főhőse a vidéki lánynevelő intézetben élő Vitay Gina, akinek tábornok édesapja a magyar ellenállás egyik tevékeny résztve­vője. Főszereplők: Bánfalvi Agnes, Szerencsi Éva (képünkön), Piros Ildikó, Te­­messy Hédi, Zsurzs Kati, Básti Lajos, Rathonyi Hajnal.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék