Új Tükör, 1986. október-december (23. évfolyam, 40-52. szám)

1986-10-05 / 40. szám

KEI MUH VEIM EGYKORI HYZEHELYE Az 1849. október 6-i kivégzés után a hozzátartozók mindent megtettek halottaik megszerzéséért, illendő eltemetéséért. Howiger gene­rális, aradi várparancsnok hivatalo­san elzárkózott ugyan a kérés telje­sítésétől, magánúton azonban a ké­relmezők tudomására hozta, hogy a holttestek titokban való elszállítása elé nem gördít akadályt. Haynau el­ső aradi politikai foglya, az 1848-as kormánybiztos, mácsai birtokos Csernovits Péter (1810—1892) fogsá­ga alatt is igyekezett — a lehetősé­gekhez képest — segíteni rabtár­sain, mindenekelőtt a rokon Damja­nich Jánoson és a jóbarát Lahner Györgyön. Gondoskodó igyekezete a szomorú esemény után sem szűnt meg: komornyikjának, Zsiradó Já­nosnak száz aranyat adott, hogy Damjanich holttestét mindenáron, Lahnerét pedig hacsak lehetséges, vásárolja meg a hóhértól. Ha nem is zökkenőmentesen, de a vállalko­zás sikerrel járt (a hóhér ugyanis csak Damjanich sírgödrére emléke­zett, Lahnerére nem, így három­négy kivégzett nyughelyét is meg­bolygatták) . 1849. október 7-én, éjjeli egy óra­kor érkezett Mácsára (az Arad me­gyei község ma: Macea) az a szekér, amely a két tábornok holttestét szál­lította. Október 9-én hajnali 2 óra­kor, a kastély parkjában lezajlott temetésen hatan voltak jelen: Cser­novits, Rátky gazdatiszt és felesége, a komornyik, Lahner legénye és a béresgazda. Végtisztességként három miatyánk szolgált, a sírgödröt be­temették, a földet elsimították, ne­hogy munkájuknak nyoma marad­jon. 1862-ben a tízezer holdas mácsai birtokot a Károlyiak vették meg. „Gróf Károlyi Tibornak igen tisztelt neje későbben az időközben elha­nyagolt sírt... ismét helyreállíttat­ta, s emlékoszlopot állíttatván azt... a legnagyobb gondozásban részesíti” — emlékezett Csernovits 1890-ben. 1970-ben a nyughelyét még vaskerí­tés vette körül, aminek jelenleg nyoma sincs. 1974-ben ugyanis a két vértanút exhumálták, hogy Aradon, a közös sírban ismét „együtt lehes­senek” társaikkal (óhatatlanul fel­merül a kérdés: vajon hányan, s kik voltak jelen a kihantolásnál ?). A mácsai kastély ma árva és fo­gyatékos gyermekek otthona. Az épület pusztulóban, de a parkra — talán a munkaterápiás gondozásnak köszönhetően — még óvó kezek vi­gyáznak. Arra az oszlopra is, ame­lyen csak annyi áll: „Damjanich, Lahner, 1849. okt. 6 ”. VARSÁNYI PÉTER ISTVÁN RUTTKAI ÉVA Május 26-án játszották utoljára Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt darabot a Vígszín­házban. A színházban a legtöb­ben tudták, hogy ez nemcsak a múlt évad utolsó „Öreg hölgy”­­előadása , hanem valóban AZ utolsó, ismervén a címszereplő Ruttkai Éva hosszú ideje romló egészségi állapotát. A rossz hírek gyorsan szállnak, tudta ezt a közönség nagy része is, és ezen a májusi napon, a Dürrenmatt-mű 36. előadásán a nézőtérről annyi virágcsokrot dob­tak fel Ruttkai Évának, mintha aznap lett volna a produkció pre­mierje. Mosolyogva és könnyek­kel a szemében mondta a művész­nő kollégáinak: „Látjátok, ez a nagy boldogság! Az orvosok azt akarják, hogy ne játsszam töb­bé, a pihentetésemmel vélik meg­hosszabbítani az életemet. Nem tudják, hogy én akkor élek iga­zán, éppen attól maradok életben, hogy játszom!” A játék volt az életeleme csak­ugyan, és ezt olyan korán kezdte, mint kívüle talán az egész vilá­gon senki: két éves korában lé­pett először színpadra. Egész gyermekkorát végig játszotta Lakner bácsi társulatában, majd a Vígszínházban, amelynek — rövid kitérő, néhány Nemzeti Színház-beli évad közbejöttével — élete utolsó percéig tagja volt. Tagja? Ünnepelt primadonnája, úgyszólván első perctől kezdve — talán a gyermekszínészi múlt miatt esett úgy, hogy Ruttkai Éva sohasem volt epizodista, sem kez­dő, vagy valamiféle mellékalak. A színház mindig róla szólt, s az utóbbi négy évtizedben ő volt en­nek az országnak az igazi — pró­zai — primadonnája. A SZÍNÉSZ­NŐ, csupa nagybetűvel, tetőtől talpig. Félreértés ne essék: nem allűrjeiben, valamiféle mester­kélt magatartásformában, ellen­kezőleg. Csaknem négy évtize­dig volt személyes jó ismerősöm, és állíthatom, kevés természete­sebb, kedvesebb, emberségesebb embert ismertem nála. Máskép­pen volt színésznő és primadon­na, a lényében hordozta hivatá­sát. Korunkban bizonyára voltak, vannak ugyanolyan, vagy akár jobb színésznők is nála — csak éppen olyan nem volt senki, ilyen egyedülállóan, elbűvölően Ruttkai Éva . .. Kegyetlen volt hozzá a sors, hogy ilyen fiatalon mérte rá a gyógyíthatatlan betegséget. Ám kegyes is volt hozzá a sors, mert Júliától Zik­áig, A testőr színész­nőjétől a Három nővér Másájáig csodálatos szerepeket kínált fel neki. Senki sem játszhat el min­dent, amit szeretne és tudna, ah­hoz egyetlen színészi élet min­dig túl kevés — Ruttkai Éva azon­ban nagyon sok mindenben, és minden oldaláról f­elragyogta­that­­ta ezerszínű tehetségét, színpadi és film- és rádió- és televízióbeli szerepek változatos gazdagságá­ban. Amikor a Lumiére testvérek megrendezték első mozivetítésü­ket, amikor a televízió számom­ra ismeretlen feltalálója megtar­totta első bemutatóját, nyilván egyikük sem gondolt rá: talál­mányuk arra is jó lesz majd, hogy megőrizze a színészi játék varázslatát. De jó, hogy így tör­tént, milyen nagyszerű érzés, hogy Ruttkai Éva egyedülvaló művészetét filmjei, tévéjátékai révén kései korok is élvezhetik majd. Nem kell nekik csupán a mi becsületszavunkra elhinniök, hanem maguk is meggyőződhet­nek róla, milyen csodálatos szí­nésznő járt itt köztünk ezekben az évtizedekben. BARABÁS TAMÁS Ruttkai Éva civilben ... ... és Hegedűs D. Gézával a Találkozás című drámában KELETI ÉVA FELVÉTELEI

Next