Új Tükör, 1989. július-szeptember (26. évfolyam, 27-39. szám)

1989-09-24 / 39. szám

Válasz a kihívásra: Erasmus-program A­z Európa-ház küszöbö­nálló avatása lázas ké­­­szülődésre serkenti a kontinens országait. Ennek egyik jele az Erasmus-prog­­ram már javában bontakozó nemzetközi vitája, mely a magyar közélet mai hullám­verésében még nem kapta meg a horderejéhez méltó fi­gyelmet, holott létkérdésein­ket érinti. Csupán jövőnk múlik rajta, semmi több. E drámai felismerésre az a beszélgetés döbbentett rá, amit Kedves Tamással, a Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának igaz­gatójával folytattam. A talál­kozást én kezdeményeztem, de egészen más célból. Az az ötletem támadt, hogy a krónikusnak tetsző vidéki zenekritikus-hiány enyhíté­sére egyedül a leendő zene­tanárok írói ambícióinak fel­­ébresztése kínálhat megol­dást. S épp a debreceni főis­kolán akadna is jeles szak­ember, aki bevezethetné az érdeklődőket a mű- és elő­adás-kritika csöppet­ sem könnyű mesterségébe - mondjuk egy fakultatív kur­zus keretei között, ha az igazgató ennek helyet ad. Nos, Kedves Tamás nem­csak megfontolásra érdeme­sítette a javaslatot, de azon melegében el is fogadta. Mondván: ez a diszciplína szervesen beleillik abba a reform­csomagba, amit most állít össze, hogy Deb­recen zenei felsőoktatása idejében válaszolni tudjon majd az Erasmus-program kihívására. Kettőnk dialógusa ezen a ponton vált interjúvá.­­Erasmus-program? Ho­gyan érinti és mire készteti önt és a vezetése alatt álló intézményt? -A bolognai egyetem ta­valyi jubieumán fogalmaz­ták meg azt a Magna Char­tát, mely alapja lesz a "kor­szak színvonalát képviselő egységes felsőoktatásnak az egész Európa-házban. E gazdasági érdekek diktálta tömörülés művelődéspoliti­kai vetülete most van kiala­kulóban, és hallatlan kultu­rális lehetőségekkel kecseg­tet. Hogy mást ne mondjak: a diploma érvénye ezentúl nem kötődik országokhoz, s megszerzéséhez a jelöltnek legalább két szemesztert egy másik ország egyete­mén kell elvégeznie. El tud­ja képzelni, micsoda pers­pektívák nyílnak meg ezzel a jövő generációi előtt? S hogy mit jelenthet a zenész­szakma számára? -Hogyne, ha integrálód­ni tudunk a feltételekhez. Van esélyünk rá? - Rajtunk múlik, hogy le­gyen. Mi, muzsikusok, min­denesetre több sansszal in­dulunk, mint a többi fakul­tás, mert a zenei felsőokta­tás hozzájuk képest kevéssé eszközigényes. De bizonyos technikai felszerelésekre, az információcseréhez elenged­hetetlen elektronikai bázisra nálunk is szükség ven; pél­dául a kutatások koordinálá­sát óriási mértékben meg­könnyítené, ha egy gomb­nyomással le tudnánk hívni akár egy-egy témakör leg­frissebb publikációinak ka­talógusát, akár az elmúlt év­ben született disszertációk címjegyzékét. A kölcsönös tájékozódás, a kapcsolattar­tás most fontosabb, mint va­laha. -Egy kutatónak feltétle­nül - de egy előadóművész­nek vagy praktizáló zeneta­nárnak...? -Annak is. Olyan gyor­san változik körülöttünk a világ, hogy ha lemaradunk az értékes tendenciák nap­rakész követésében, ve­szélyhelyzetbe kerülünk. Ne ringassuk magunkat abba a tévhitbe, hogy a Liszt-Bar­­tók-Kodály hagyatékán nyugvó tekintélyünk megin­gathatatlan! Nézze, a tavasz­­szal jártam Kínában (köz­vetlenül a tragikus esemé­nyek előtt) koncertezni és tanítani. A pekingi Zeneaka­démián 4-5 olyan gyerekkel találkoztam, akik a mi mű­vészképzéseinket alaposan megtréfálnák... Fogalmunk sincs róla, hogy hol tarta­nak, mert nem az európai versenyeken jelennek meg, hanem az USA és Japán vonzza őket. De az sem rit­kaság, hogy ha egy nálunk rendezett fesztiválon a cseh résztvevők gyengébben sze­repelnek, máris készek va­gyunk lebecsülni oktatásuk nívóját - miközben Mün­chenben, Svájcban, Moszk­vában az ő padtársaik jut­nak döntőbe. Az efféle tájé­kozatlanságra csak ráfizet­hetünk, olcsóbb tehát létre­hozni egy jól működő infor­mációs rendszert. A szinten maradáshoz ez az első lépés. -És mi a második? - A szembenézés önma­gunkkal: értékeink számba­vétele, adósságaink feltérké­pezése, nemzetközi identi­tástudatunk elmélyítése. E tényezők szoros kölcsönha­tásban állnak egymással; gondolja csak meg, jó száz évvel ezelőtt, Popper, Hu­­bay és Erkel idejében a tan­anyag 90 százaléka kortárs mű volt, szavatolva a nem­zeti és az európai kultúra ak­tuális tendenciáinak napra­kész érvényesülését - hol vagyunk mi ettől? (Pedig Debrecen sokat tesz azért, hogy a kortárs zene ne get­tóba zárva jelenjék meg az oktatásban, s e szándék je­gyében még a szelektálás ódiumát is vállaljuk.) De menjünk tovább: Popper Dávid növendékei még két évig kötelező tárgyként hall­gattak zeneszerzést - nem azért, hogy komponistákká váljanak, hanem hogy meg­tanulják a zenei írást-olva­­sást, és értsék a kottát! S so­rolhatnám még, mi minden hiányzik a mi tanmenetünk­ből az 1880-as évek Orszá­gos Királyi Zeneakadémiá­jának palettájához képest. - Gondolja, hogy másutt Európában hűségesebbek maradtak a tradíciókhoz? -Annyi bizonyos: Auszt­riában a magyar diploma azért nem számít A kategó­riásnak, mert tulajdonosá­nak csokornyi tantárgyból nincs jegye - így akusztiká­ból sincs, amihez pedig ott mindmáig ragaszkodnak. Mi tehát most a fehér foltokra koncentrálunk, s már tavaly megkezdtük az előkészülete­ket. Székely Kati kolléga­nőm a 20. századi zenei stí­lusok vizsgálatával foglalko­zott, Karasszon Dezső ra­gyogó előadásában taglalta a billentyűs hangszerek hangolástörténetét (ami azért hatott felfedezésként, mert hallgatóink tudatában az élt, hogy az intonáció kín­jai a vonósokra, énekesekre, hárfásokra stb. tartoznak, zongoristákra és orgonisták­ra semmiképp), ám a legna­gyobb vonzereje mégis az etikának volt. Egy reformá­tus, egy zsidó, egy katolikus és egy buddhista szakelő­adót hívtunk meg, s e talál­kozások eredményeként a gyerekek írásban foglalták össze, milyen egyéni követ­keztetésekig jutottak el újonnan szerzett ismereteik birtokában. Gyönyörű szö­vegek kerültek ki a tollak alól, dokumentálva, hogy a fiatalokban hatalmas szelle­mi mozgást indukál bizo­nyos erkölcsi normák logi­kai és érzelmi elemzése - s azt is, hogy megrendítő éh­ség mutatkozik bennük e té­mák iránt. Mondhatom, ma­gam is sokat kaptam ezektől az írásoktól: inspirációt és lendületet a folytatáshoz, a további teendők átgondolá­sához. -Ha jól értem, kondíció­kat teremt növendékeinek az „európai egyetemi pol­gár”-image kialakításához. Amihez hozzátartozik, egyebek mellett a nyelvtu­dás. Ezzel hogy állnak? - A nyelvtanulás kénysze­re nemcsak a hallgatókat szorítja, de kollégáimat is­ mozdulnunk kell e téren, ne­hogy a diákjaink lekörözze­nek bennünket. Egyébként is várható, hogy az Eras­mus-program mobilizálja az oktatói gárdát: olvastam egy cikket az osztrák zeneisko­lák prognosztikájáról a 92-es változások jegyében, s ab­ban az intézmények közti csereforgalom növekedésére a hallgatók és a tanárok ré­széről egyaránt számítanak. - El tudom képzelni, hogy Karasszon Dezső vagy Ma­­túz István neve az egyesült Európa felsőoktatásában vonzáskört épít ki Debre­cennek - de azt is, hogy az ilyen rangú személyisége­ket a többi intézmény is tö­rekszik majd magához csá­bítani hosszabb-rövidebb időre. Ettől nem tart? -A vérkeringés megélén­külése mindenképpen hasz­nos, beleértve a várható konkurenciát is - az külö­nösképpen ránk fér! A vá­lasztások lehetőségére, az önálló döntésekre már nö­vendékkorban fel kell ké­szülnie a zenésznek; ezt a tendenciát érvényesíti most létesülő módszertani köz­pontunk is. Itt a hangszeres képzés metodikájának legér­tékesebb erdményeit akar­juk hozzáférhetővé tenni képben-hangban rögzítve, hogy egy-egy fontos mozza­nat akár kinagyítva-kimere­­vítve is elemezhető legyen. Gyakorlatilag egy-egy mű azonos részleteit több kiváló mester előadásában egymás mellé szerkesztjük, s a nö­vendék megfigyelheti a technikában-felfogásban­­formálásban érzékelhető el­téréseket, a szuverén egyé­niségekre jellemző megoldá­sokat - és kiszűrheti belőlük a számára fontosat, a köve­tendőt. Eddig a tehetséges hallgatót elküldtük valame­lyik mesterkurzusra, vagy ösztöndíjjal valamelyik hí­res művészhez, de ott csak egy előadó stílusát, iskoláját ismerhette meg. Most itt, helyben összevetheti majd Harnoncourt, Casals, Peré­­nyi és Starker játékát, vonó­kezelését, hangindítását, vagyis variációk egész során tanulmányozhatja az interp­retáció lényegét, sokféle tit­kát. Remélem, ez a modell nyitottságra és véleményal­kotásra nevel, vitára ösztö­nöz és permanens szellemi izgalmat kelt. - Tudom, a létesítmény az Erasmus-program kihí­vására született meg, de eszméje már rég érlelődhet önben, hiszen 25 éve, pálya­kezdése óta szenvedélyes kutatója az interpretáció esztétikájának. Most, ötven­évesen elmondhatja, hogy a fél életét szánta rá. Meddig jutott el? - A felismerésig, hogy többistenhívő vagyok a mű­vészetben. S hogy lelki ap­parátusának teljes átalakítá­sa nélkül professzionista muzsikus nem lehet az em­ber. KERÉNYI MÁRIA Koncert a debreceni főiskola hangversenytermében, más zongorapartnere Végvári Csaba Kedves Tó­Kedves Tamás □29

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék