Tündérvásár, 1933 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1933-03-19 / 12. szám

Petőfi napja Szent volt e nap mindig, s templom kicsi házunk a szobában halkan, lábujjhegyen jártunk, s valamire vártunk . Kinyílott az ajtó, s a pitvaron átal édes anyánk jött be hófehér hajával, áldott mosolyával . . Öreg könyv volt nála: a féltett, a drága, olyan áhítattal tekintettünk rája, mint a bibliára . . Gondosan forgatta, lapozgatott benne, ebből tanított meg jóra, szépre, szentre hazaszeretetre . . Olvasott belőle mesebeli tájról, kanyargó Tiszáról, tündér délibábról, s a nagy hortobágyi ál­olvasott belőle, olvasott egyébről: Kukorica Jancsi vitézi tettéről, örök szerelméről . . . Némán hallgat­tuk a sok gyönyörűséget, bűbájos meséket, szép magyar igéket, s szemünkbe könny égett... S házi oltárunkon felzendült egy földi, varázsos név, mely a mennyet is betölti. ..Petőfi". . . „Petőfi!" . Vályi Nagy Géza: Március Márciusi felhők alatt Jaj, de vígan fütyül a szél, Szabadságról, tűnt tavaszról Csodálatos regét mesél. Tavaszi szél, nevess, kacagj. Kergesd el már a felhőket, Szép virággal, illatárral Hintsd be a magyar mezőket! Csald elő az ibolyákat, Viruljanak úgy, mint régen. Szebb jövendő fényes napja Tündököljön fent az égen! Szép március, tavaszünnep Múlt áldását hozd el nékünk Isten napfény-mosolyával Érleld gazdaggá vetésünk! Piroska néni. Március lő. Követheti nap a napot És sok év sok évet: Március tizenötödik Neyn feledünk téged! Ottan élsz és ottan ragyogsz A szivekben mindig. Mint ahogyan a csillagok Örök fényük hintik. Sok éve volt s mégis mintha Csak ma történt volna: Petőfit a Múzeumnál Látjuk szónokolva. Látjuk szeme ragyogását. Halljuk, szava harson: Talpra magyar, ki a haza! Tör fel a magasban. S magyaroknak ezrét halljuk: Rivalganak: „Éljen A magyar föld ! a szabadság Még sok ezer éven!". Oly jól esik emlékezni A szép, szent napokra. Dicsőségük, hírük, fényük Lelkünk beragyogja. Feleki Sándor: Szivárvány Márciusban, mikor a fény ébreszti a földet, szívünkön is már a tavasz tündérujja csönget. Ragyogóra gyűl a kedvünk: itt a tavasz újra, fürtjeinket megborzolja a játszi szél ujja. Márciusban pezsdül a szív nagy emlékek szárnyán, ránk hajlik a dicső múltból fénylő, nagy szivárvány. Szivárvány a napsugárból s könnyeinkből szőve, rajta vonul negyvennyolcnak mind, megannyi hőse. Petőfi és Kossuth Lajos a legelső sorban, láttukra az ifjú szívünk hangosabbat dobban. Petőfi a magyar népnek hős János vitéze, dalaiban zengett, zúgott a nép szenvedése. Kossuth Lajos édesapánk, bujdosó vezérünk, emlékén e bús napokban fölpezsdül a vérünk. Igazságért, emberségért síkraszálltak bátran, s elvéreztek mind a ketten faarcban, bujdosásban. Márciusnak idusában mindig őket látjuk, emlékezés szivárványán testüket csodáljuk. S példájukon lelkesülve mi is azért élünk, hogy egyszer majd boldog legyen szegény, magyar népünk. Petróczy Katalin, 12.­zám. )

Next