Turán, 2000 (3. évfolyam, 1-6. szám)

2000-08-01 / 4. szám

KÖNYVESPOLC RÉVÉSZ LÁSZLÓ: A KAROSI HONFOGLALÁSKORI TEMETŐK Miskolc 1996. Magyarország honfoglalás kori és kora Árpád-kori sírleletei 1. A Herman O. Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum közös kiadványa. Szerk. Fodor I.-Veres L.-Viga Gy. Dóka Holding Rt. Karcsa. A karosi temetőkről már jóval a szerző által elvégzett nagyszabású ásatás megkezdése előtt tudtunk: 1899-ben, majd 1936-ban pusztultak el, illetve kerültek megmentésre sírok a község határában. Mint kiderült, három, egymáshoz igen közel elhelyezkedő temetőről van szó, amelyek­be összesen legalább 180 embert temettek el a 10. sz. első felében. A honfoglaló magyarok a Bodrogközben nem la­katlan területre érkeztek; avarok ugyan nem, de szlá­vok laktak ezen a vidéken. Az egyik temetőjük egy­beesett azzal a ponttal, ahová honfoglalóink is temet­keztek, a II. sz. temető esetében. A földművelő-állat­tartó szláv lakosságnak kétségtelenül ki kellett szol­gálnia a nomád magyarokat, akiknek a 10. sz. első fe­léből, a Felső-Tisza területéről eddig 24 temetőlelő­helye vált ismertté (10-12. old.). Közülük - a szerző véleménye szerint - 10 ponton vezéreket temettek el (123. kép, térkép), akik szerinte a fejedelmi kíséret tagjai voltak (204. old.). A kötet jól közölt leletanyaga sok vitához nyújt majd a jövőben bázist, lehetőséget. Most csak egy különösnek és megoldatlannak tűnő dologra hívjuk fel a figyelmet, ami az érem­leletekkel áll kapcsolat­ban. Révész L. 70 lelőhelyről származó arab ezüst­­dirhemről tud, ezek zöme, azaz 40 db, mint megjegy­zi, a Felső-Tisza-vidékről származik, közülük feltű­nően sok a Bodrogközben fekvő karosi I-II. számú temetőkből. Az ezüstdirhemek felső időhatára a raj­tuk feltüntetett évek alapján 920 (kibocsátva 26 éven belül). A jelzett temetőkből származó nyugat­európai ezüstpénzeké pedig 924 (kibocsátva 13 éven belül). Ez a megfigyelés önmagában sem érdektelen. A szerző a temetőt hátrahagyó népesség eltávozását 950 tájára teszi, de az előbb is bekövetkezett, ugyan­akkor a temetők használatbavételének az időpontja - 895 - sincs megnyugtatóan igazolva, hiszen csak két (tulajdonképpen egy) dirhemkibocsájtási év esik ez elé (894). Kérdés, nem lehetne-e leszűkíteni a temetők hasz­nálatát kb. 30 esztendőre, azaz összegezve évente kb. 4 ember elhalálozásával számolva mindössze. A dirhemekkel kapcsolatosan más problémák is. A Felső-Tisza-vidéken megfigyelt koncentrációjuk alapján Kovács László valamiféle „szétáramlási központot” tételezett fel (1987. 64-65. old., az idézett munkát az irodalomjegyzékben nem találtuk). Mi in­dikálhatta ezt a szétáramlást, ha a dirhemek nem vol­tak akkoriban forgalmi pénzek nálunk? Ezt a tényt Révész László is megemlíti (189. old.), de korábban (188. old.) obulusként is leír belőlük néhányat, mert ettől függetlenül a másvilágra szánva ezek alkalma­sak voltak a kultuszban. Mindezek tükrében Révész László mégiscsak kereskedőkről értekezik (189. old.), akik a Felső-Tisza-vidéki, általa feltételezett fejedel­mi központban álltak meg keletről jövet. A további vizsgálatok talán más megoldással is szolgálhatnak. A jól szerkesztett, egyúttal valódi publikációnak számító kötet pozitívumai közé tartozik az, hogy a temetők embertani és állattani (Vörös István) lelet­anyagát is közölték, értékelték, sőt egyes emberi ko­ponyákról rekonstrukció készült (Skultéty), ami igen ritka dolog Magyarországon. Az embertani feldolgo­zással kapcsolatosan (Kustár Ágnes munkája) szeret­nénk­­ csupán néhány­­ megjegyzést tenni: a jelké­pes trepanációkat (koponyalékeléseket) a szerző ma­gyar etnikai jellegű jelenségnek tartja (404. old.). En­nek ellentmondanak a bolgár kutatók (Id. Dimitrov D. Prabolgarite po Szevernoto i Zapadnoto Csernomorie. Vama 1987. 169. old., 141. jegyzet.) Érdekesek és figyelemreméltóak a levont követ­keztetések közül például, hogy a három temető egye- 94

Next