Turista Magazin, 1972 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1972-12-01 / 12. szám
s.megyei születésű író, Rónay István fölkerekedett és barátjával átrándult Kiskőrösre, Petőfi „születéshelyére”. Útjáról a Fővárosi Lapok-ban számolt be: „Meglátogattam nemrég ama homályban rejtőző ismeretlen helyet, melynek szülöttje fény áraszt örökké a magyar nemzet nevére: Kis-Kőröst, Petőfi születéshelyét. Kevesen nézték meg eddig ez igénytelen városkát a költő iránti kegyeletből. A magyar ember nemigen szokott elzarándokolni jeleseinek emlékeihez, műveik iránt is eléggé közönyös. Ha Petőfi, nem mondom francia vagy angol, hanem csak portugál vagy holland költőnek születik: művei azóta legalábbis hússzor annyi példányban forognának közkézen. Látni kell a kultuszt, melyet a külföld űz költőinek emlékeivel! Egész turistacsapatok keresik föl évenként Goethe, Heine, Burns, Byron szülőházát.” Száz év alatt persze nálunk is változott egy és más, de azért adjuk át a szót újra a régi krónikásnak: „Kis- Kőrös csak olyan, mint minden homokon levő alföldi helység. Aki egyet látott, látta mindannyit. ...A háztetők barna színeit enyhítik a derült lombozatú akácfák, melyek szélben vannak ültetve a házak előtt. A két templom között, alig három-négy házból álló félreeső szűk utcaközben fekszik e nádfedeles, deszkahomlokzatos igénytelen hajlék. A padlásnyílásból csepűbéklyó csüng alá, annak jeléül, hogy mostani tulajdo na szent a szalmakunyhók küszöbe!*’ Petőfi kiskőrösi szülőházában nása (Martinovics Pál) kötélverő. Amint első tekintetre is látszik, évtizedek óta alig történt valami lényeges változás e házon. Az ablak közti téren aranybetűs keskeny vörös márványtábla van a falba illesztve. Rajta e szavakat olvasom: »Itt született Petőfi 1822. Dec. 31.« Alig voltam valaha életemben meghatva úgy, mint e szerény kis ház látásakorMiután a derék kötélverőmester szívélyesen végigkalauzolt a házon, az író ezzel a váratlan kérdéssel fordult hozzá: „— Mennyire tartja a házat? — — Csak megérhet nyolc-kilencszáz forintot, — nyerem válaszul. Fogja-e még láthatni a jövő évtized ezt a házat a maga eredeti alakjában? Nem tudom. Rajtunk áll, hogy láthassa azt. Vegye meg a nemzet ezt a kis hajlékot, melyben az ő legkedveltebb, legnépszerűbb költője született.” Ez a rokonszenves írás keltette föl az érdeklődést a kis nádfedeles ház iránt, s hamarosan megindult az adakozás, hogy a házat megvásárolják. Jellemző módon: nem a hivatalos, kiegyezéskori Magyarország adakozott, hanem a dolgozó kisemberek, a nép, akiknek költője volt. Elsőnek három derék kolozsvári pincér küldte be forintjait. „Legelőször is a kolozsvári Nemzeti Szálloda három pincére (Nagy Gábor, Nagy Ferenc és Szilevetzky Flórián) küldtek e célra hat forintot a Magyar Polgár szerkesztőségéhez” — ad hírt a Fővárosi Lapok. — „Mily más szabású ifjak lehetnek ezek, mint a mi pesti »was ist gefällig?« kellnereink! Jó példájukat azonnal követték négyen, s máris 9 í1. 50 kr. gyűlt be a célra. Igaz, hogy ez még nem sok, de maga a ház ára sem több 900 forintnál.” Nem volt nagy az összeg, azonban mégis hat évet kellett várni, míg végre hosszas huzavona után 1878 májusában az írók és Művészek Társasága 800 forintért megvásárolta. A hivatalos átírásra és átadásra azonban csak 1880 júniusában került sor. Vasárnapja volt éppen, sokan gyűltek egybe a környékről is, sokan szorongtak a kis udvarán, ahol az egykori pályatárs, Jókai mondott beszédet: „Üdvözlégy emlékezetes hajlék, aki Petőfit születni láttad. Új gazdád, a magyar irodalom nevében üdvözöllek... Ez új gazdának gondja lesz időtlen időkig, hogy ez a hajlék épen fennmaradjon, ha roskadoz, újra helyreálljon, soha el ne hulljon ... Tudni fogunk így egy helyet, ahov vele holta után találkozunk. Sírját úgysem találjuk fel.” Akkor még csak a kis utcai szoba szolgálta Petőfi emlékét, amelyben a költő született. Ma már az egész ház mint szépen berendezett múzeum emlékeztet a világszabadság költőjére. Élő, szép hagyománnyá vált az is, hogy minden év szilveszterének éjszakáján, amikor a harangok megkondulnak a szomszédos templomban, fáklyák fényénél idevonul a város népe, s a költő verseit, dalait idézve emlékezik legnagyobb fiára ... Talán egy ilyen szilveszteri napon legszebb ide elutazni. A vonat ablakából messze a szemhatárig hallgató hóvidék. Hó alatt alszanak a tanyák, fehér hókucsmát rakott a tél a kazlak hegyébe, a csutkakúpokra. Lomha varjak lebbennek odébb a melegebb tanyaudvarok felé. A szélben fényesen száguld buckákat rakva a szél. S ahogy alkonyodik, úgy száll le a köd: lassan nyelve el a kopasz nyárfák, a mozdulatlan kútgémek árnyékait. A puszta, télen ... S míg eszünkbe sorakoznak a jól ismert vers szavai , rádöbbenünk arra a csodára, amit a költő tolla, szelleme végzett: fölfedezte és megteremtette nekünk az Alföldet, a hazát, úgy, hogy általa, versei által ott él szívünkben, elménkben — bárhová vetődjünk is Orlai Petrich Soma festménye Petőfiről