Turista Magazin, 1987 (98. évfolyam, 1-12. szám)
1987-10-01 / 10. szám
hiábavaló kapaszkodásnak tűnik. Minden mozog, omlik, csúszik, semmi sem biztos. Itt nincs semmi ösvény, mert annyira mozog minden, hogy az ösvény fél éven belül eltűnik. Mindenki a maga egyszemélyes ösvényén halad. Közben persze az út erősen emelkedik. Hat óra körül elkezd havazni. A szürkületben keresgélni kell, hogy merre tudunk haladni fölfelé — már-már elővesszük a kötelet, amikor végre földereng a Hochstetter házikó. Az alpin menedékházak — így ez is — jól felszereltek. 10—30 ágy, takaró, tűzhelyek, petróleum, edények, víz, segélykérő telefon, rádió. Gondnok nincs, 7—10 dolláros becsületkasszába kell fizetni. Másnap egyórás könnyű sziklagerincen érjük el a gleccsert és újabb két óra mászással a Grand Plateau házat. Ide az út már kitett, Il-es nehézségű, csákánnyal, hágóvassal, kötéllel járható. A ház 30 személyes, a legnagyobb a hegyen. Az élelmiszercsomagunk már itt van. Itt vannak a hongkongiak, a japánok, két angol, osztrákok, franciák, kivik (az új-zélandiak hívják így magukat). Tulajdonképpen mindenki legfontosabb célja a Cook. Két út kerül szóba: a Keleti-gerinc és a Linda-gleccser. Az idő s.ép, aznap három km volt a csúcson. Mi Erzsivel a Linda-gleccsert választjuk. Ezen a napon délután főzünk, fekszünk a napon, nézzük a csúcsot, pihenünk. A hegy óriási, impozáns tömb, a jég szép kék, a jéglavinák félóránként dübörögnek. Hm, itt sietni kell, összepakolunk zsákjainkba, délután hattól már fekszek. Hajnal kettőkor kelünk. Egy kivipár már indul, egy órányi előnyük lehet. Három órakor indulunk, már a házban összekötjük magunkat, beöltözünk. Milliárd csillag, 15 PC. Az első jégrepedés a háztól 100 méterre terpeszkedik. Fejlámpával megyünk át a nagy platón a nyomokat követve. Eleinte nem túl érdekes, sok nagy vargabetű, egy-két ugrás a jég fölött. A plató után kezd emelkedni a Linda-gleccser. Nagyon lassan dereng, igen impozáns a Tasman csúcs déli fala. Fönt néha recseg a jég, de semmi probléma. Váratlanul előttünk magasodik az első jégfal. Már szürkül, lámpa nélkül átmásszuk. Végre mászunk! Megjön a hajnal, gyönyörű pasztel, majd égővörös színekkel. A Tasman csúcs jégfala fantasztikus lobogó fáklya ! Reggel 8 óra, már a Linda-gleccser felénél járunk. Enyhe, 35—40 fokos lejtő után döbbenten látom, hogy előttünk kb. 200 m széles, teljesen friss jéglavina fekszik. Itt állt meg, benne 1—2 méter széles, magas jégtömbök. Sietősen keresztezzük a jégtörmeléket, balra magasodik a függőgleccser, amin át kell harántolnunk — s aminek az alsó része leszakadt! A törmelék után reggeli: tea, csoki, azután sietünk. Elérjük a függőgleccsert, ahol 40—45 fokos jégen többszáz métert oldalazunk. Közben apró jégdarabok záporodnak és kezd melegem lenni. A pehelykabát marad a hátizsákban, de hamarosan mellé rakom a pulóvert is. A traverz végén hatalmas repedés, egy fél méter széles kis jéghíd vezet át rajta. Végre kiérünk a gerincre — Zubrigger-gerinc —, a főcsúcs ÉK-i pillére. Innen már kötélhosszról kötélhosszra biztosítva mászunk, a hely rendkívül kitett. Mellettünk a keleti fal 1000 méteres mélysége. Mászok előre, s úgy döntök, itt bizony már becsavarok néhány jégcsavart. Délelőtt 11 óra, és most jön a java! Szép sziklagerinc magasodik elénk, a sziklák között helyes kis jégfolyások. Mintegy 300 méter élvezetes, kombinált, szép mászás. És a sziklagerinc után még nincs vége! Előttünk egy rendkívül meredek, kitett, 50—55 fokos jéggerinc magasodik. Nagyon prima jég, továbbra is élvezem. Egyetlen gond, hogy míg Erzsit biztosítom, hogyan rejtsem el az arcomat a perzselő nap elől. A látvány gyönyörű, a Tasman csúcs mögött 10 kilométerre a türkizkék Tasman-tenger végtelenje! Végre! Délután háromkor elérjük a csúcsot! Még az utolsó méterek is igen kemények, kitett az út, minden mozdulatra figyelni kell. Szerencsére a csúcs alatt 10 méterrel hatalmas terasz, fölötte jégpárkány. Itt a csúcs után pihenünk, eszünk, iszunk. Gyöngyörű látvány, alattunk Új-Zéland. Végre magyarok is vannak a kontinens tetején! Fél négykor indulunk lefelé. Óvatosan, kötélhosszról kötélhosszra eresztem le a társamat, gyorsan mászok utána. A sziklagerincen — lévén jó ereszkedő pálya — végigereszkedjük. Még világosban túl vagyunk a függőgleccser traverzén, szürkületben a lavinamezőn. Végül is alaposan elfáradva, 11-re újra a Plateau-házban vagyunk. A franciák, hongkongiak gratulálnak, teával, tejjel kínálnak. Nagyon boldogok vagyunk, mi vagyunk a tábor résztvevői közül az első idegen parti a csúcson. (Aznap egy kivil spanyol páros is volt a csúcson.) Másnap pihenő. Fekszünk, beszélgetünk, pihenünk. Még szép az idő, de a többiek még mindig halogatják a csúcsot a Cook helyett kisebb csúcsokat másznak. Pedig délután a rádió már mondja, hogy közeledik a rossz idő. Itt az ideje lemenni. dr. Balázs D. Oszkár Komphajó a Picton előtti öbölben