Turisták Lapja, 1922 (34. évfolyam)
Zsembery Gyula: A bánhidai Turul (képpel)
98 A bánhidai Turul Ott áll a Turul őrt a bennünket Európával összekötő vasszálak fölött. Minden Bécsbe menekülő pestit, minden Budapestre ránduló külföldit figyelmeztet az államalkotó nemzet életerejére. Ott áll, bár (a pusztaszerit kivéve) többi ezredévi emlékünk idegen kézre került és elpusztult már. Ellenségeink pusztították el őket. Ez a szép és fontos emlék, a magyar turistáknak ez a búcsújáróhelye újabban szintén pusztulásnak indult. De nem ádáz külső ellenségeink, nem a haragos fellegek tüzes istennyila vagy a sziklacsúcsok felett fokozott erővel tomboló viharok döntik le és szedik széjjel. Ezek nem képesek neki ártani. Saját országunk népében akadtak gazemberek, akik a a sötétben bujkálva talán néhány garas anyagi haszonért, vagy talán hazaáruló érzelemtől vezettetve kikezdték réz borítását, hétről-hétre, hónapról-hónapra mind többet fejtenek le róla, valósággal megnyúzzák és így darabolják el. (Jellemző ez reánk, kiknek tulajdon fia mondta ki a végzetes szót, hogy nem akar katonát látni, tulajdon fia alkudta el Belgrádban az ország egyes részeit és zúdította ezzel reánk mai feldaraboltságunkat és szegénységünket.) Pusztul a Turul és nincs, aki rendbe hozza, nincs ki gondját viselje, nincs aki védje és a megrablóit büntesse. Ha így megy tovább, nem soká fogja már a múltunk dicsőségét és a jövőben való bizakodásunkat hirdetni, megérhetjük, hogy a Szelim-barlang vidékén jártunkban puszta kőrakásra mutatva fogunk elmerengeni a magyar nagyság múlandóságán és fogjuk érezni annak a megszégyenítő gondolatnak súlyát, hogy mi magyarok alkotni tudtunk ugyan, de alkotásainkat fenntartani, ahhoz most — ezer év után — bennünk termő férgek kiőrölték már az akaratot, az erőt, és kitartást!... Mert ezt jelentené, ha a pusztítást tovább is tétlenül tűrnők!... * A pusztulásnak indult Turul: Zsemteri Gyula felvétele.