Turisták Lapja, 1938 (50. évfolyam)

A szabad levegőn! dr. Cholnoky Jenő

A svájci Rigi-Kulm 1800 m magas, a skót­országi Ben-Nevis 1345 m magas, nem csoda, hogy olyan bámulatosan tiszta a levegőjük, csak néhány száz porszem van bennük köbcentiméterenkint. Aki tehát azt akarja, hogy férfikorát és majdan hosszú, boldog öregségét fiatalos egészségben, sértetlen és romlatlan lélegzőszervekkel élje át, az siessen ki a városok, szobák, műhelyek irtóztatóan mocskos levegőjéből, föl a hegytetőkre! Amikor a szobai levegőben túlfárasztott, agyongyötört lélegzőszerveink a hegy­tetők tiszta levegőjébe jutnak, szinte újra élednek. Gyorsan megtisztul minden légút szerveztünkben s felüdül, megerősödik, hatalmas munka végzésére lesz ismét alkalmas. Persze, ezzel együtt egész szervezetünk felüdül. Az emésztőszervek éppen úgy szen­vednek a mocskos levegőben, de még minden szervünk szoros kapcsolatban van a többivel, ha az egyik beteg, bizony azt megérzi a többi is mind! Jó lélegzőszervekkel, jó gyomorral és belekkel igazán öröm az élet! De a por­mentes levegőben szemünk sem romlik, hallásunk sem pusztul olyan gyorsan, azt hiszem ezt nem kell magyaráznom. Ki tehát a szobákból, a városokból! Föl a hegyekbe, vagy ki a mezőkre. Ne gondoljuk, hogy az a por veszedelmes, amit az erős szél kap föl a mezőkön! Az ugyan nem veszedelmes! A városok és szobák rendkívül finom pora az igazi vesze­delem! A durva mezei por legfeljebb szemünket sértheti, azt védeni kell ellene. Eh! Mit! Mindig csak szervezetünkről, meg egészségünkről beszélni, hisz való­sággal képzelődő beteg lesz az ember! A fő cél nem a test, hanem a lélek egészsége és üdesége! A testet is csak azért kell jó egészségben tartani, hogy lelkünk derült üdesége, emelkedett, magasan szárnyaló gondolatvilága minél szebb, minél tökélete­sebb legyen! Mert nem az a boldogtalan ember, akinek a teste beteg, hanem az, aki­nek a lelke beteg! A lélek fáradtságát, betegségét a vigasztalan mindennapi robot, az örökös gond okozza. Rakjuk tele a hátizsákot elemózsiával, aztán hagyjunk otthon minden gondot, minden lelki port és dohosságot, mulatva dulakodjunk keresztül a fővárosi közlekedés minden remekbe sikerült balfogásán, hogy minél előbb ott lehessünk a hegyek közt, az erdőkben. Fárasztó volt az út, de most ott ülünk a hegytető egyik szikláján s mivel itt nagyon kevés por van a levegőben, tehát messze, messze elláthatunk. Hegyek, völgyek mindenfelé, csak nagyon, nagyon messze vész el halavány kékes homályban a Mezőföld síksága. Hogy nem látjuk élesen a mezőföldi falvak fehér házait, annak oka a levegőben lebegő, finom por. Minél több ez a por, annál homályosabb a kép. De most messze el lehet látni, nagyon tiszta a levegő. Odalenn a völgyben fehé­ren kanyarog az országút, nyaktörő iramban rohangatnak rajta az autók. Ugyan hova rohannak? Miért futnak úgy? Talán kártyázni sietnek valami füstös ,,lokál"-ba, vagy ,,ünnepély"-re rohannak? Nagyszerű beszédek fogtak ott elhangzani, örül mindenki, ha már vége lesz. Mennyivel jobb itt a sziklatetőn! Kis madár csicsereg lenn a fák lombjai közt, nehény lepke száll virágról, virágra, vad méhek és darazsak gyűjtik a mézet édes zsongással. Folyik körülöttünk a természetes élet. Nincsen benne semmi hamisság, semmi gonoszság, nincs benne irigység, nagyzási hóbort, ami utálatos lenne, mert hisz nincs benne semmi emberi! Csak azt az erdőkerülőt ne látnók arra kelet felé, mert az már „emberi". Önző gazdájának, a vadászbérlőnek embergyűlölő utasí­tásai szerint kergeti el a turistákat a legszebb helyekről . . . No, most nem nézünk oda. Most élvezzük a hegyek édes körvonalait. Erdő borítja mindegyiknek domború tetejét s a művelt földek fölmennek a homorú lejtő­kön. Mennyi változatosság! Minden dombnak, minden lejtőnek más az alakja, mert mindegyik másféle kőzetből van s mindegyiken másképen dolgozott a Napsugár had­serege: az eső, a folyóvíz, a fagy, a mállás, a szél, meg még sok más erő. Milyen nagyszerű azt elgondolni, hogy az emberi élet röpke kis időtartamához képest szinte megszámlálhatatlan idők óta folyik az a lassú, de szüntelen és végzetes küzdelem a Föld belső erői és a Napsugár roppant hatalma közt, amely a földfelszín ma látható formáit alakította ki. A Föld belsejében lappanganak azok a szörnyű erők, amelyek létrehozták a hegyeket. Észrevehetetlenül lassú mozgások ezek. Néha, néha jelentkezik elevenebb formában az Alvilág. Olyankor, amikor földrengés dúlja össze az ember nyomorúságos alkotásait, vagy amikor vulkánok törnek ki. Az ember erejéhez képest megfoghatatlan, iszonyú erők ezek, de teljesen jelen- FOL

Next