Turisták Lapja, 1939 (51. évfolyam)

Gommermann Antal: Dorogi beszámoló

viseletében fogadásunkra megjelent turistatestvéreinknek. Tanácsaik további utunkon jó szol­gálatot tettek. Utunkról a 43 résztvevő felejthetetlen emlékkel és azzal a tanulsággal tért haza, hogy szűkre darabolt Hazánkban is találhatunk olyan isteni és emberi alkotásokat, ame­lyeknek megtekintése megér minden fáradságot és anyagi áldozatot. Bár minden igaz magyar ember láthatná őket! Esztergomi Osztályunk kb. nyolc hónappal ezelőtt bízta meg asztaltársaságunkat a Feketehegyi-menedékház kezelésével. A hosszú évekig hiányosan felszerelt, a kezelés szem­pontjából Esztergomtól és Dorogtól nagyon messze eső, a rossz utak miatt kocsival nehezen megközelíthető menedékházat szívós munkával és nagy anyagi áldozatok árán sikerült olyan állapotba hozni, hogy a vérbeli gyalogos turista szerény igényeit már ki tudja elégíteni. A szo­bából és konyhából álló két helyiséget tataroztattuk és kifestettük, a bútorokat befestettük, a hiányos bútorzatot és egyéb felszerelési tárgyakat pótoltuk, a beépített hat faágyat pedig ágyneművel láttuk el (paplanlepedő, pokróc, lepedő és fejpárna). Továbbá bevezettük az ital­mérést és a konzervélelemmel való ellátást. Ezen a téren a legsúlyosabb gondot a menedék­ház vízellátásának kérdése okozza. Jelenleg 1—1/2 órai távolságról horhatjuk a vizet, ami nagy fáradságot és sok kiadást jelent. A vízforrások kutatását már a folyó év tavaszán meg­kezdtük és remény van arra, hogy a következő tél vagy a jövő tavasz folyamán már a fúrá­sokat is megkezdhetjük. Az épületet villámhárítóval láttuk el, külső részét­ csinosítottuk és építettünk hozzá egy fáskamrát. Esővízgyűjtéshez csővezetéket szereltünk az ereszcsatorná­hoz és — ideiglenesen — két fahordót süllyesztettünk a földbe. A menedékház területének konyhafelöli részét egyengettük és gyeptégláztuk. A menedékház területén a födémen elhe­lyezett asztalokat és padokat megjavítottuk, befestettük és további négy darab öntöttvas lábú fapadot szereztünk be. A folyó évre még csak a tető és födém javítása van hátra, e munká­val — hacsak nem jön közbe valami súlyos akadály — szeptember hóban készen leszünk. Mivel Dorogon keresztül csak egy jelzett út vezetett (az országos kék jelzés Kesztölc községen keresztül Klastrompusztára), szükségesnek mutatkozott — már csak a dorogi új, járatlan turisták szempontjából is — új utak jelzése. Ezeket a következőképpen létesítettük: 1. Zöld színnel Dorog vasútállomástól a Kétágúhegy nyergén és a gerincen át a Fekete­hegyi menedékházhoz. 2. Az országos kék jelzést Dorog vasútállomástól kiindulva kék kereszt jelzéssel össze­kötöttük az Esztergom Vaskapu­ból kiinduló és a Kétágúhegy nyergén végződő kék jelzéssel. Ez az új útvonal Sátorkő pusztán és a Strázsahegy nyergén át vezet a mészégető kemencékig, illetve az ú. n. „Téglaház"-ig. Itt említjük meg, hogy az országos kék jelzés egyik szakaszát Dorog határában, a homok­bánya nagymérvű terjeszkedése miatt, áthelyeztük. Ez az új útrész most Dorog és Kesztölc községek között elterülő akácerdőn­­át vezet. Hogy a menedékházat most már mindenki számára hozzáférhetővé tegyük, minden vasár-és ünnepnapon reggel nyolc órától este öt óráig ügyeletes szolgálatot tartunk. Ha valamely egyesület vagy kiránduló csoport hálás céljából már az ünnep előtti napon akarja igénybe­venni, az levélben forduljon a menedékház gondnokához (Röricht István, Dorog, XII. utca 639. sz.), aki a megadott időre ügyeletesről gondoskodik. Hosszabb időtartamra a kulcsokat csak abban az esetben adjuk ki, ha az igénylő a kulcsokat személyesen veszi és adja át Doro­gon és ha a kinntartózkodás idejére a menedékház vagyontárgyaiért, a belső és külső ott talált rendért személyes felelősséget vállal. A belépődíjak (10, 20, 30 fill.) és hálódíjak (0.80, 1.20, 1.60 pengő) a MTE szabványos árait képezik. Téli fűtésért személyenként 30 fillért számítunk. Az italokat és konzervételeket a kifüggesztett árlap szerint kell fizetni. Minden törekvésünk odairányul, hogy szolgáltatmányainkat a lehető legolcsóbb árban juttassuk ven­dégeinknek. A Feketehegyi-menedékház nagyon változatos útvonalakon, rövid és hosszú túrákkal közelíthető meg. Az odavezető utak lapos és lankás szántóföldeken, cserjés lankásokon, hegye­ken és völgyeken, tölgy- és bükkerdőkön keresztül vezetnek. Az Öregszirt és Feketehegy ki­látópontjai gyönyörű tájképekben részesítik a szemlélőt. A rövidebb és hosszabb útvonalak kiindulási pontjai a következők: A Budapest nyugati p. u. és Esztergom közötti vasútvonalon Pilisvörösvár (autóbusz Pilisszentkeresztig), Klotild­liget, Csév, Leányvár és Dorog vasútállomások, a Duna vonalán pedig Dömös és Pilismarót hajóállomások. Ezek közül a legrövidebb a Dorog vasútállomástól kiinduló zöld jelzésű út (három óra). Beszámolónk végére értünk. Most egy tiszteletteljes kéréssel fordulunk csonka Hazánk összes turista egyesületeihez, asztaltársaságaihoz és azok i. t. Tagjaihoz: Irányítsanak ide minél több túrát és látogassák minél nagyobb számban e vadregényes gyönyörű vidéken és a Pilis hegység egyik legszebb pontján megépített szerény, ma még szűk befogadóképességű, de már a legszükségesebbeket nyújtó menedékházat, hogy ezáltal segítőkezet nyújtsanak a tervbe vett nagyobb és tökéletesebb Feketehegyi-menedékház megvalósításához. Minden igaz m­agyar turista Testvérünket szeretettel várjuk. Jószerencsét! 426

Next