Turisták Lapja, 1941 (53. évfolyam)
Lengyel László: "Hadicéljaink"
• A Turisták Lapja múlt évi utolsó számában dr. Farkas Pál „Mire tanít a természet" cím alatt feleletet kívánt adni azoknak, „akik megkérdezik tőlünk, hogy miért hagyjuk el olykor a várost, miért öltünk magunkra turistaruhát és miért megyünk mind messzebb a városban hagyott életünktől. .. ?" Azt mondhatjuk tehát, hogy dr. Farkas Pál a „Hadicélok" kérdését vetette fel, akár egy angol miniszter, de amíg az angol miniszter kénytelenségből veti fel és kényszeredetten felel rá, a turista előtt szívesen vetődik fel a kérdés és őszintén tud reá felelni. A turista vándorlásai közben nem igen ér rá filozofálni, mert száz dolog köti le figyelmét, de a természet közvetlen hatása alatt megindul a tudatalatti agymunka, érzések ébrednek, amelyek talán ilyenféle egyszerű mondatokban nyerhetnének kifejezést: Közeledem a csúcs felé ..., az Úristenhez is közeledem . . . Istennek tetsző dolgot művelek, az ő csarnokában járok. Dr. Farkas Pál művészi formában adott magyarázatai ilyen érzéseket, tudatalatti gondolatokat tettek tudatossá és a természetjáró úgy fogadja e gondolatokat, mintha kedves rokonának szép gyermekeit ünneplő ruhában látná közeledni. Ezek a magyarázatok lényegében az esztétika és a vallás szemszögéből világítják meg a kérdést, ám annak számos más oldala is van, akár az életnek. Az alábbiakban Alexis Carrelnek, a Nobel-díjat nyert amerikai orvosnak a természetjárásról alkotott felfogását kívánjuk röviden ismertetni. Carrel „Az ismeretlen ember" című könyvében az Ember szintetikus modern tudományának alapját akarta megvetni, célkitűzéseit megadni; ő a természetjárást az élettan, az erkölcs és jellem, az emberiség fejlődésére való jelentőség szempontjából tárgyalja. Az Egyesült Államokban él ez a tudós; abban az országban, amelynek gépesített civilizációja, tülekedő nagyvárosi élete nálunk, sajnos, vagy Istennek hála, még csak a jövő zenéje. Megállapításai tehát reánk nézve részben még nem érvényesek, részben túlzottak. De alapelvei reánk is vonatkoznak s nekünk még módunkban áll, hogy következtetéseit idejekorán értékesítsük, — magyarán, hogy az amerikánusok kárán tanuljunk. Carrel úgy látja, hogy ez a gépesített civilizáció boldogtalanná és tökéletlenné teszi, degenerálja az embert. A sok gép csökkenti az emberi erőkifejtést minden vonalon. A nagyvárosban mindenki autón, villamoson jár, a lépcsőkön lift viszi fel, a gyárakban, sőt a szántóföldeken is, egyre kevesebb szerep jut a testi munkának. A lakásokban automatikus készülékek működnek, amelyek télen fűtenek, nyáron hűtenek, egész évben állandó hőfokon tartva az embert, mint valami üvegházi csemetét. Ilyen körülmények között pedig visszafejlődik, elkorcsosul az embernek az a képessége, amelynek Carrel a legnagyobb fontosságot tulajdonítja: az alkalmazkodó képesség. Ezzel a tulajdonsággal minden élettani tevékenység fel van ruházva. A szerven belüli alkalmazkodás hozza létre a testszövetek automatikus helyreállítását, tehát a sebek és betegségek gyógyulását. A szerven kívüli alkalmazkodás illeszti bele az egyént a fizikai, lélektani és gazdasági világba; ez adja meg életünk elengedhetetlen alapját, ez teszi lehetővé, hogy kedvezőtlen körülményekhez alkalmazkodni, közöttük is élni tudjunk. A mai embernek elsősorban lelki egyensúlyra, edzett idegekre, egészséges ítélőképességre, merészségre, erkölcsi bátorságra és kitartásra van szüksége és a test degenerálódásával mindezek veszélyben vannak: szervi és lélektani működéseink harmóniája Carrel szerint tehát egyike a legfontosabb dolgoknak, amelyekkel rendelkezhetünk. Ő a régi rómaiak bölcseségét: „ép testben ép lélek!" — teszi rendszerének alapjává. Vadéliaitok''. Irta: Lengyel László.