Turul 1886 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)

I. Értekezések és önálló czikkek - Thúry József: A Turul madár

A TURUL MADÁR. Mindnyájunk előtt ismeretes ez a név histó­riai emlékeinkből s mivel e folyóirat is éppen ezt a nevet viseli, azt hiszem, nem lesz fölösle­ges körül­tekintenünk, hogy eredetét kinyomoz­zuk és jelentőségét méltányoljuk, annyival in­kább, mert eddigelé sem az egyikkel, sem a másikkal nem voltunk tisztában; bár teljesen méltányoljuk Nagy Gyula hasonló czímű czikké­nek értékét, melyet e folyóirat első kötete közölt. Lássuk tehát mindenek előtt azon történeti em­lékeket, melyekben turul nyomára akadunk. Kézai Simon mester ezt írja krónikájában: «Ethele király czímerén, melyet tulajdon paj­zsán szokott volt hordani, koronás fejű madár vala ábrázolva, melyet magyarul turulnak hivnak. Mert ezt a czímert hordták volt magokkal a húnok mindig a hadban Gyercs vezér idejéig, míg ma­gokat községben kormányozták».­ . A turul­nak másik emléke Erdélyország czímerén van megörökítve, melyen a magyarok jelvénye kiter­jesztett szárnyú sas, vagy karvaly, a székelyeké pedig nap és hold.2 — Harmadik emléke azon nemzeti mondában maradt fenn, melyet Béla király névtelen jegyzője úgy beszél el, hogy Almos anyjának, Emesy­nek, egy madár jelent meg álmában s ölébe szállva megtermékenyí­tette : «Ugek . . . duxit sibi uxorem . . . Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Al­mus. Sed ab eventu divino est nominatus Almus, quia matri eius praegnanti per somnium appa­ruit divina visio, in forma asturis, quae quasi veniens eam gravidavit». (Cap. VI.) így szüle­tett tehát Álmos s a hagyomány őt — mint Kézai följegyezte (k­b. II. cap. I) — csakugyan «Turul fiá»-nak nevezte. — Végre nyomára akadunk mint személy-, illetőleg nemzetség­név­nek régi okleveleinkben, így egy 1270-ki ok­levélben előfordul Turul mint come­s (Cod. Dipl. V, 1:84); 1239-ben Turul­ filius Chunad iobagionis in castro Zalad. (u. o. IV, 1 : 166). Sőt még az Árpádház kihalta után is életben volt a Turul nemzetség, mert egy 1305-ki ok­­ levélben olvasható: «nobilis vir comes Johan­nes filius Syxtini de genere Turul*-, 1313-ból; «Gregorius filius Laurentii de genere Turul».) 1 A történelmi emlékek tehát azt hirdetik, hogy a magyarok nemzeti czímere a turul nevű madár volt, mely egyúttal nemcsak személynév gyanánt volt használatban, hanem olyan fontos szerepet játszott népünk szellemi életében, hogy a nem­zeti monda azt a hőst is ezen madártól szár­maztatja, a­ki (a monda szerint) mai hazánkba vezette őseinket. Én a magam részéről azt hi­szem (s bizonyára mások is egyetértenek velem), hogy olyan momentumnak, milyen a nemzeti czímer, igen nagy históriai és ethnológiai jelentő­sége van s értékénél fogva mindenesetre biztos útmutatóul szolgálhat a nemzet eredetének és őstörténetének nyomozásában. Úgy látszik, hogy erről tudósaink közül többen meg voltak győződve, legalább azok, a­kik megkísértették a turul név magyarázatát, de — szerintem — eredménytelenül, így Szabó Károly, Kézai fordításában (23. 1.), ezt mondja róla: «miután a turul madárnévnek nyelvünk­ben nyomát nem találjuk, ellenben közönsége­sen ismeretes a karvaly, népiesen karoly és karuly madárnév, lehetetlen azon gyanításra nem jön­nöm, hogy Kézainak sok másoló kezén átment szövegében turul hibásan áll curul (­karoly, karvaly) helyett». Ámde ezzel a kérdés nincs megoldva, mert az csak puszta ráfogás, hogy a szókezdő c (e k) helyett tévedésből t-t írtak s mint ilyen, nem elegendő argumentum. Mellőzve a még csak nem is látszatos ma­gyarázatokat, csak a legújabb megfejtési kísér­leteket említem meg. Nagy Gyula e folyóiratnak 1883. évi 1. szá­mában (29—33. 1.) a vogul túr-uj, tur-uj (kese­lyű) összetett szóval tartja azonosnak, melynek első része : /^r=torok, az w/=állat, vad, tehát tulajdonképen «torokvad, vagy torkos madár». — Igaz, hogy e török és vogul szók nagyon hason­lítanak hangzásra nézve a magyar turul­hoz, de egyik magyarázattal sem elégedhetünk meg. 1 Kézai Simon mester magyar krónikája. Fordította Szabó Károly (Pest 1862) 23. 1. 2 Szabó Károly kisebb történeti munkái. 1. k. 318. 1. 1 Horváth István, Magyarország gyökeres régi nem­zetségeiről, 63. 1.

Next