Turul 1891 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

I. Értekezések és önálló czikkek - Dr. Komáromy András: Dózsa nádor és a Debreczeni-család. (Két közlemény. Három rajzzal)

68 régi szentegyháza alatt porladoznak, melynek életében patrónusa volt. Nádori udvarát is állandóan itt tartotta s tudomásunk szerint nincs olyan oklevele, melyet Budán, Temesváron, vagy általában az ország­nak a királyi udvarral együtt változó valamelyik központján adott volna ki. Ez minden bizonynyal Károly beleegyezésével történt így, de az is meglehet, hogy a király maga akarta, hogy híve amaz örökösen háborgó országrész fékentartása czéljából Debreczenben székeljen, mialatt Dózsa vicepalatinusa, István állandóan Budán lakott, maga pedig belső tanácsosai, itélő mesterei, ud­var birái, fő ember szolgáinak környezetében odahaza valóságos kis király volt.­ A mily világos előttünk rövid politikai pályája, és oly homályosak családi viszonyai. Atyját András comest, pusztán csak nevéről ismerjük, s legfeljebb következtetnünk lehet, hogy Rofoyn bánnak — ki Dózsát legközelebbi rokonának nevezi — édes testvére volt. András comesnek rajta kívül több fia nem maradt, néhány leányáról azonban határozott tudomásunk van. Előfordulnak az oklevelekben mint Dózsa nádor testvér-sógorai , a már említett Erdő, kinek felesége Dom asszony, továbbá Toldi csóka comes helyesebben talán atyja János , Mikó és Szalók a Hunt-Pázmán nemzetségből, amaz a tiszaúj­helyi Újhelyi, ez a már kipusztult Bathyányi család őse, a leányok azonban névszerint alig említtetnek.­ Dózsa nádor feleségének kilétét pedig még csak nem is gyaníthatjuk, mert hogy a Kállay családdal többször hangoztatott rokon­sága egyenesen arra volna visszavezethető — állítani nem igen mérnök, főkép ha tudjuk, hogy a nemzetség egyik ágazatának tagjai szintén a nádor testvérétől származtatják magukat. Előszámlált fiain kívül volt egy Klára nevü leánya, ki az Aba nemzetségből származó Nádasdi Domokoshoz, ennek halála után pedig Brezi­iczei Mihályhoz ment nőül,­ a mint alább következő táblázatunk mutatja. 618. II. 5. 1. Semjéni Jánost (a Kállayak közül) «fráter et serviens noster»-nek nevezi. U. o. I. k. 62. 1 Országos Levéltár DL. 6185. 4979. Az Újhelyi csa­lád levéltára. A Bathyányiak ősanyja Margit volt. 2 Orsz. Ltár. DL. 3059. Péter I Jakab 1358 «de Debreczen» debreczeni klastrom alapi­tója. Miklós. I Rofoyn bán «de Debreczen» 1282—1311 magtalan. Dom (Erdő felesége. András comes «de Debreczen» 1 Margit (a Hunt Pázmán nemzetségből való Bathiányi-család ősanyja.) . I Dávid 1358. I N (Toldi Csóka comes.) N (Mikó comes «de genere Hunt Pázmán » felesége, az Ujhelyi-család ősanyja.) Dózsa 1297-ben megszerzi Zámmonostorát. 1311-ben a király hadvezére. 1317-ben bihari és szabolcsi főispán, öt vármegye birája. 1318-ban erdélyi vajda. 1321-ben nádor , 1322. aug. 24. után. Jakab 1322—1360 szabolcsi főispán, 1332-ben egyszersmind testvéreivel együtt adorjáni várnagy. I Pál 1322—1360 szabolcsi főispán és adorjáni várnagy. Klára (I. Nádasdi Domokos «de genere Aba» II. Brezniczei Mih.) II. András meghalt 1328 előtt. II. Dózsa 1328-ban még gyerm. megh. 1338 előtt. István 1383—1389­(özvegye 1400-ban Margit asszony.) I Ilka (1405-ben Domoszlai Demeterné.) I. László 1343- t II. László 1343 megh. 1363 előtt. I. Miklós 1343- t János meghalt 1380 előtt özv. 1405-ben él. III. László 1366—1404. I­II. Miklós 1364. I I Gergely 1343—1382. t (felesége somlyai Báthory Erzsébet él még 1415-ben.) Margit (Széchy Miklós nádor.) , N (Héderváry Miklós.) Katalin (1405-ben olnodi Czudar Benedekné.) Zsófia. Katalin.­ ­ « Stephanus vice palatinus Bude residens», máskor Dózsa nádor «vice judex»-ének, de következetesen Budán székelőnek neveztetik. Dózsának 1322. aug. 24. Debreczen­ben kelt levelében olvassuk : «unacum nostris consilia­ris . . . decrevimus» (Anjou ok­tár, II. 45. 1.) U. o. I.

Next