Turul 1894 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).
I. Értekezések és önálló czikkek - Nagy Géza: Kossuth Lajos eredete (első közlemény)
Értekezésem második része a Kossuth Lajos személy szerinti leszármazására vonatkozó adatokat foglalja magában. I. Az udvardi és kossuti (vagy kossutfalvi) Kossuthok Turóczmegye legrégibb birtokosai közé tartoznak. Ősi birtokuk, a kis Kossut község, Turóczmegye északi részében, a blattniczai járásban Zaturcsa és Priekopa közt, Ruttka, Szucsán és Turócz-Szent-Márton közelében a Turócz folyó mellett fekszik, nem messze a Turócz és Vág összefolyásához. Egész területe 178 kat. holdból áll, összesen 5 házzal s 44 tót és magyar lakossal, a kik ágostai, róm. katholikus és izraelita vallásúak. A családot, mely félezred év óta birja, már Bél Mátyás is úgy ismerte a múlt század első tizedeiben, mint a melyből bátor és kiváló eszű emberek származtak. Egykor nagyobb lehetett a területe, úgy látszik azonban, hogy a XVI. század derekán, midőn Udvardi Pál dédunokája, László elhunytával a Kossuthok ezen előkelőbb ága kihalt és Kossuthfalvára Révay Ferencz szerzett adományt, a község határának egy részét a Révayak elszakították s a szklabinyai uradalomba olvasztották. Eredeti neve Udvard vagy tótosan Udvarcz udvarecz) volt s mint a szomszéd községek, ez is a turóczi várföldek közé tartozott az Árpádok korában. A turóczi várföldekből alakult községek későbbi birtokosai legnagyobb részt IV. Béla adományaira vezetik vissza birtokjogukat s ez világosan mutatja, hogy a turóczi várjobbágyság és egyéb várnépség az udvar szolgálatában teljesített érdemeivel akkor vonta magára a király figyelmét, midőn Béla a sajói vereség után a lunt-Pázmán nembeli Ivánka fia András csapataival a turóczi várban keresett és talált menedéket a tatárok üldözése elől. Ezen időre vezethető vissza Poisa fia Coch, Gath vagy Gad fia Kossuth és Vojan vagy Vogan fia Voslou vagy Vayczlo megadományoztatása is, akik a Turócz folyó jobb partján kaptak egy darab földet, mely a későbbi Kossut falutól Zábor községig terjedt. Az eredeti oklevelet azonban Detre zólyomi ispán csellel birtokába kerítvén, megsemmisítette, helyette 1263-ban IV. Béla új adománylevelet állított ki, melyet 1391-ben a zábori föld birtokosai Bebek Imre országbíró előtt bemutattak, midőn a turóczmegyei nemesek birtokjogát átvizsgálta. Az oklevél ezidő szerint lappang, Barna Mihály szerint a zólyomi (?) káptalanban (tehát vagy a zólyomi egyház levéltárában vagy a beszterczebányai káptalanban) van letéve. Ki és mily származású volt Gad vagy Gath fia Kossuth : e kérdés nagyon érdekelte a boldogult kormányzót, mert ha politikai elveinél fogva ellensége volt is minden előjognak és kiváltságnak, szíve mélyében mégis jól esett neki, hogy egy ősrégi magyar nemesi családnak az ivadéka s ez az érzelem, akármint akarta is magába zárni, átsugárzik minden nyilatkozatán, amit e tekintetben tett, így pl. tinnyei jegyzeteiben 1844-ben ezt mondja:2 «Nemzetségem Turóczmegyéből származik, hol Kossuthfalvát századok óta tősgyökeres nemesi joggal bírja. Családom azokhoz tartozik, melyek sem a szédítő magasság, sem a mély lesülyedés arisztokracziai fázisait nem ismerik. Régi, mint kevés az országban, mert első adománylevele, melyet Béla királytól ezerkétszáznegyven tájáról levéltárában máig is leír, már Kossuth filius Gád nevére kelt új adomány, mely kiadása okául régi okleveleinek rablók általi elsikkasztását említi. Századok folytán házasságok által vérségi összeköttetésbe jött ugyan a Czobor- s általa a Battyányi Ostrasicz-, majd Révay-, Prónay- stb. családokkal, de sok birtokot nem igen öröklött egyik után is; egy részt a mit öröklött, a viharos időben elvesztette 2 Kossuth Lajos: Némely adatok életem folyamából. Kezdettem jegyezni tinnyei magányomban július 17-én, 1844. Ihász Dániel ezredes hagyatéka után közölte Gracza György : Kossuth Lajos élete és működése. Budapest, 1893. 4. s köv. 1. Kosschuth, antiquitus Udvarecz dicebatur, vicus totus quantus, a Nobilibus, quibus commune cum vico nomen, intestus. Multi hinc dlim prodiere viri, cun manu fortes, tum conditio proati. Ager vici, non tam se commendat amplitudine, quam ubertate, pro ingenio soli. haud omnino postrema. Bél M., Notitia Hungária novae Historico-Geographica. Bécs. 1736. II. 332. 1 Bél M., i m. II. 337. — Engel J. K., Monumenta Ungrica. Bécs. 1809. 60. 3°