Turul 1910 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

I. Értekezések és önálló czikkek - Petrovay György: A Vayak és az Ibrányiak (Két közlemény)

X. tábla, id. II. György, a ki a IX. táblán­­ 1787 es. kir. kapitány, kir. tanácsos, tartományi biztos (Rózán Mária, f 1778 1/7) Albertina­ Judit-Franciska sz. Komoron 1826 V/10 megyei Majtis falura, de ez ellen a Báró Seny­nyeyek óvást emeltek, 1725-ben azonban ki­egyeztek egymással. Első nejétől gróf Teleki Borbálától­ egy fia : V. Ábrahám, a másodiktól Boros Katalintól pedig két fia maradt: VIII. László és VI. Mi­hály. VI. Mihály a magyar úr igazi példányképe, mint lovas ritkította párját. Kraszna vármegy­é­ben tartotta lakását, s a gyűléseken élénk részt vett a közügyekben, 1783-ban halt el. A Palo­csai Horváth családból származott nejétől csak két fia maradt : VI. Ábraházn és IX. vagy ifj. László. IX. László Kraszna vármegye alispáni tisz­tét viselte, 1802-ben halt el. Nejét Barcsay Ág­nest 1772-ben vezette oltárhoz. Egyetlen leánya, Mária Szent-Simoni Lakatos Jánoshoz ment nőül. VI. Ábrahám szintén Kraszna vármegye köz­életében szerepelt, 1786-ban halt el. Nejétől gróf Teleki Esztertől egy fia és két leánya maradt: I. József t 1798 I­V 15 kir. tanácsos, ker. táblai ülnök (Siskovics Anna) I­V. János t 1807 alezredes (gr. Teleki Borbála sz. 1747 VII/18) Rafael sz. 1750 I 1790 IV/13 szabolcsi szolgabíró (Csicseri Orosz Klára) VI. János sz. 1789 VII/22 1809 insurgens szabolcsi követ 1832—36 (br. Vécsey Katalin, f 1819) esk. 1816 Elek t 1800 1771 őrnagy (Büchner Jozefa) I Antonia I Antonia (Csernovics József főhadnagy) I Mária (Prusinszky ) Czeczilia (Csákányi szabolcsi szolgabíró) 1 ifj. III. György­­ Nagy-Váradon 1801 III/20 (Bettelfeldi Rettel Karolina Mária 1789, f 1852 III/29 (Irinyi Tamás 1770 f 1846 XII/29) I III. Károly cs. kir. kapitány (Majos Zsuzsanna) esk. Thasson, 1825 I/22 Sándor Gyula sz. 1817 V/23 t 1863 I­V/15 (gr. Vay Ida sz. 1817 V/23 t 1891 XII/27) esk. 1841 VIII/10 Lidia sz. 1818 VI/8 t 1891 IX/14 (Bocsári Mocsáry Dániel, cs. kir. kama­rás, sz. 1796 VI/5 t 1874 III/5) esk. 1843 VIII/1 Pál sz. Nagy-Szöllösön, 1828 t Nyíregyházán, 1891 I/28 (Jármy Amália sz. Laskodon, 1840 esk. 1857 VII. János Ludovika­sz. Fényes-Litkén, 1836 VI/23 Judit­z Vaján 1898 I/25 Franciska (Ibrányi Piroska, utóbb Zoltán sz. Fényes-Ödönné, sz. 1860 I/25) Litkén esk. Jenkén, 1883 III/27 1838 XII/20 Mariska, sz. 1890 IV/2 (Horváth Mihály) esk. 1908 XII/19 Dénes sz. 1891 V/28 I Elek sz. 1859 XI/24 lakik Gelsén (Csepei Zoltán Mariska, sz. Senyőn 1858) Jenő megyei allevéltárnok sz. 1861 VII/20,­­ Nyír­egyházán, 1902 VI/21 (Galgóczy Erzsébet sz. Körben, 1869 t Körben, 1900 XII/5) András­ Jenő sz. 1899 XI­I, Jolán sz. 1863 IV/28 t Erzsébet sz. 1865 IV/24 f I Mária sz. 1866 XI/2 (Becske János sz. Gyulaházán) esk. 1887 Berta sz. 1858, f Nyíregy­házán, 1893 (Kálmánczhelyi Tamás, sz. Karászon 1856, f 1887) esk. 1879 Erzsébet sz. 1869 II/24 t Kálmán-János-Ádám-Ábrahám sz. 1842 IX/22 t 1843 n/14 Tamás sz. 1843 XII/12 dzsidás főhadn t 1864 VII/26 Ádám-János- ikrek Ábrahám-Kázmér János-Jenő születtek 1845 VI/26 t 1845 VII/3 f 1847 V/20 Lidia-Claudia-Leonie-Georgia-Euphemia sz. 1847 v/6 (Losonczy Károly sz. 1838 IX/20) ésk. 1867 X/1 Kázmér-Zsigmond­ Gyula M.Á.V. felügyelő sz. 1851 III/9­­ 1908 X/4 (Csentefai Csenterics Mária sz. 1855 XII/15) esk. 1880 I/29 Anna sz. 1855 VII/13 (Catanzaro Károly sz. 1852 X/16) esk. 1880 I/2 Kázmér sz. 1881 III/13 főispáni titkár tart. tüzér hadapród Gyula sz. 1822 III/26 gazdasági intéző tart. honvéd huszárhadnagy Ida sz. 1886 IX/15 László . 1889 I/15­ ­ A Vay és a gróf Teleki családok házassági össze­köttetésére több ismeretlen adatot találtunk dr. Kardos Samu: Régi okiratok és levelek I—IV. füzetében.

Next