Turul 1925 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

II. Kisebb rovatok - Szakirodalom - Szentpétery Imre. Az Árpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I. kötet. Ism. Bartoniek Emma

34 SZAKIRODALOM. Szentpétery Imre : Az Árpádházi királyok okleve­leinek kritikai jegyzéke. A M. Tud. Akadémia Tör­ténelmi Bizottságának megbízásából szerkesztette, I I. kötet Topo -1270. I. füzet. Budapest, 1923. Kiadja a M. Tud. Akadémia. 42. XVI., 176. 1. Nehéz körülmények közé jutott tudományos éle­tünk egyik legbiztatóbb jelensége a magyar történet­tudomány egyre jobban elmélyülő művelése. Nemcsak a feldolgozásokat, de a forráskiadványokat is értjük. Míg a Magyar Történelmi Társulat az újkori forrá­sok feltárásán buzgólkodik és szerez messze kiható ér­demeket, addig a Magyar Tudományos Akadémia in­kább a középkori kútfők kritikai megrostálásán fára­dozik. E téren az Anjou-, Zsigmond-, Hunyadi- és Jagellókori forráskiadás az eddigi kutatás által fel­használatlan anyag nagy tömegének felderítésével ke­csegtet. Az Árpádkorra azonban nem várhatjuk jelen­tékeny mennyiségű új anyag felfedezését. Itt az eddigi kiadványokból is ismert én sok esetben sokszorosan publikált forrásanyag kritikai megrostálása a fel­adat. Túlságos optimizmus volna azt hinni, hogy középkorunk megismerésére nincs több tennivalónk. Sőt eddigi ismereteink a legtöbb kérdésben s a kor­szak teljes képére vonatkozóan is, revízióra szorulnak. Azonban az új — a történettudomány mai színvona­lán álló — összefoglaló, vagy részletfeldolgozások elő­feltételei nagyrészt már a tudomány rendelkezésére állanak. Az Árpád-korszak elbeszélő kútfői körüli leg­újabb eredmények tisztázták e kútfők forrásértékét, s e forráskritikai eredmények megfelelőjeképp, ezek­kel csaknem egyidőben kapta meg a tudomány Szent­pétery monumentális regesztakiadványában e kor ok­levél-anyaga legnagyobb részének kritikai értéklését is. Igaz, hogy e gyűjtemény nem foglalja magában az Árpádkori oklevelek egész anyagát, hanem csak a királyi kiadványokra szorítkozik, mégis, a királyi ok­levelek révén ki e korszak okleveleinek nagyobb és jelentősebb részét, döntő jelentőségű a történeti kuta­tás számára. Szentpétery regeszta­ gyűjteményén­ek fő célja a királyi oklevelek kritikai értéklése, amit főképp az Árpád­kori oklevélpublikációk tökéletlen volta tett szüksé­gessé. P erek ugyanis, noha feltárták majdnem az egész Árpád-kori anyagot, de ezt túlnyomó részben minden kritikai rostálás nélkül, elavult kiadásban adják elénk. Fejér Codex Diplomaticusát például, kritikai eljárások mellőzése mellett, másod-, harmadkézből másolta leg­nagyobbrészt a Hevenesi- és Kaprinay-féle másolat­gyűjteményekből, s ez magyarázza legfőképp e mai napig nélkülözhetetlen oklevéltárunk nagy fogyaté­kosságait. Szerző tehát, kapcsolatban a regeszták készítésé­vel, az eredeti oklevelet kereste fel — amennyiben ez u. i. lehetséges volt — s az egyes darabokon kü­lön-külön alapos kritikát gyakorolt. Az így feldolgo­zott anyag regesztái aztán időrendi sorba foglalva, királyok szerint tagolva kerültek kiadásra. Az egyes regeszták után melyek a tartalom rövid kivonata mellett elhagyva a formális részeket, feltüntetik az általános történeti szempontból nevezetes szereplők, s a tanuk respektive a felsorolt tisztviselők neveit, eredeti helyesírásban — következnek az illető okle­vél esetleges őrzési helye, majd későbbi átiratai, ki­adásai s végül teljes irodalma, szerző kritikai ítéletei­vel, míg a kiadatlan oklevelek e felsorolt leírások mellett teljes szövegükben is közölve vannak. Felesleges hangoztatni, hogy az illusztris szerző tíz évi fáradságos munkájának eredménye emberileg töké­letest adott, mind kritikai, mind edicionális tekintet­ben. Amellett, hogy feladatát oklevéltani szempont­ból fogta­ fel innen az anyagnak a királyi okleve­lekre , egy oklevéladó fórum kiadványaira való korlá­tolása szerző a történetkutatónak tett szolgálatot. Csak, akinek volt már alkalma saját munkájához fel­használni ezt a nagyszerű kiadványt, tapasztalhatta annak páratlan előnyeit. Felmenti a kutatót a meg­bízhatatlan oklevéltárakban talált oklevelek külön vizs­gálatától, ami eddig elkerülhetetlen volt, s a legegy­szerűbb útbaigazítást adja az egyes darabok egész kritikai irodalmának, a legtöbbnél saját ítéleteivel döntve el a hitelesség kérdését. Nem lehet elégszer ismételni azt az általánosan hangoztatott óhajt, hogy minél előbb jelenjen meg e valóban hézagpótló és nélkülözhetetlen publikáció folytatása. Bartoniek Emma: Hajnal István : Írástörténet az írásbeliség felúju­lása korából. Budapest, 1921. (173. 1. XXIII. tábla.) A kedvezőtlen körülmények megakadályozták ed­dig, hogy ez irodalmunkban úttörő kísérlettel foglal­kozzunk ; olyan figyelemreméltó jelenségnek tartjuk azonban, hogy még ma is érdemesnek látszik reá visszatérni. A XII—XIII. századi oklevélírással foglalkozik a szerző, s e kort azért nevezi az «írásbeliség felúju­lása» korának, mert szemben a X—XI. századokkal kezdték megbecsülni az okleveleket s ennek követ­keztében több oklevél is készült. A X—XI. századok a kolostori kultura korszakai voltak s a kolostorok lakói elsősorban könyvírással foglalkoztak. Ennek eredménye a könyvírás elterjedése volt, amelyet mint

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék