Turul 1926 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

I. Értekezések és önálló cikkek - Áldásy Antal: Fraknói Vilmos emlékezete

lönbözőbb egyházi kiváltságok adományozására vonatkoznak és a magyar nemzetségek és kisebb nemesi családok középkori történetére rendkívül bő anyagot tartalmaznak, melyek csak egyes névadatokból állanak ugyan, de még így is nagy nyereséget jelentenek a középkori magyar család­történetre. Fraknóinak másik, folyóiratunkban megjelent dolgozata «Genealógiai kérdések» címen Vasvári Miklós esztergomi érsek származásához közöl adatokat Nagy Lajosnak 1355 március 27-iki adománylevele alapján, melynek adatai segít­ségével az érsek családjának leszármazási fája a XIII. század végétől egészen a XIV. század 80-as évéig összeállítható. E dolgozat megírására Fraknói régi barátjának, Pór Antalnak felszóla­lása adott alkalmat, ki történetíróinktól az érsek családjára vonatkozó újabb adatok közlését kérel­mezte volt. Fraknói ebben a dolgozatában úgy nyilatko­zott, hogy nem számíthatja ugyan magát a genea­lógusok díszes társaságához, de azért igyekezett az általa írt életrajzokban az egyes családok múlt­ját is felderíteni. Tényleg azokban az életrajzok­ban, melyeket a magyar történet egyes kimagasló alakjairól közzétett, az illető családok történetére is kiterjeszkedik, azonban legtöbbnyire csak az irodalom alapján, melyet egyes esetekben kézirati anyaggal egészített ki. E genealógiai részek általá­ban rövid terjedelműek, kivételt a Hunyadi Mátyásról írt életrajz képez, melyben Mátyás származására részletesebben kiterjeszkedik. Évek­kel utóbb folyóiratunkban még egyszer visszatért a Hunyadi-ház származásának kérdésére «Hunyadi János származása és a vajdahunyadi freskók» című dolgozatában, melyben Möller Istvánnak, Magyarország műemlékei IV. kötetében megjelent tanulmányával foglalkozik, kimutatva, hogy azok a következtetések, melyeket Möller a freskók alapján Hunyadi János származására nézve le­von, bebizonyítottnak mondva azok alapján Hu­nyadi János származását Zsigmond királytól, nem felelnek meg a valóságnak. Csodálatosnak tűnhetik fel, hogy Fraknóit, aki egész életét szakadatlan levéltári kutatásokban töltötte el, akinek kezén a közép- és újkori iratok ezrei fordultak meg, a magyar családok múltja oly kevéssé vonzotta. De megértjük munkásságá­nak ezt a hiányát, ha tekintetbe vesszük történet­írói egyéniségét, mely őt kezdettől fogva a politi­kai történet nagyszabású problémái felé irányí­totta, melyek művelésében utolérhetetlen mester­nek bizonyult. De a magyar családtörténet és általában a történeti segédtudományok Fraknóinak mégis nagyon sokat köszönhetnek. Az általa szerkesz­tett vagy kezdeményezésére megjelent oklevél­tárak terjedelmes családtörténeti anyagot foglal­nak magukban és oklevéltani, pecséttani és heral­dikai ismereteinket is számtalan érdekes adattal gyarapították. Ilyenek a Monumenta Vaticana vállalatban megjelent publikációk, a Római Szent Lélek Társulat anyakönyve, mely százakra menő bejegyzéseivel nemzetségeink középkori család­fáinak kiegészítésére rendkívül becses anyagot rejt magában, a IX. Bonifác pápa bulláit tartal­mazó kötetek, melyek egyháztörténeti anyaguk mellett a családtörténetre is értékes forrást ké­peznek, a pápai tizedszedőknek Fraknói kezdemé­nyezésére Fejérpataky László által készített jegy­zékei, melyek a XIV. századi birtok- és földrajz­történeti és családtörténeti ismereteinket viszik előbbre, a Monumenta Romana Episcopatus Vespri­miensis, melynek kötetei épp úgy, mint az előbbiek, családtörténeti szempontból még nincsenek telje­sen kiaknázva és a családtörténeti kutató úgy a családi összeköttetésekre, mint a birtoktörténetre még mindig fog bennük még fel nem használt adatra bukkanni. Fraknói Vilmosnak e dolgozatai jóformán ki is merítik tudományos munkásságát a történeti segédtudományok terén. De Fraknói nevéhez két alkotás fűződik, melyek létesítésével elévülhetet­len érdemeket szerzett magának a történeti segéd­tudományok közül. Mindkettő a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárában kifejtett működéséhez kap­csolódik, melynek őrévé 1875-ben neveztetett ki. Az egyik a családi levéltáraknak örök letétemény­kép való elhelyezése a Nemzeti Múzeum Könyv­tárában. Fraknói ezzel kettős célt kívánt elérni. Az egyik megmenteni a családi levéltárakat az esetleges megsemmisülés veszélyétől, melynek azok, ha a családnál maradnak, minden elővigyá­zat dacára, ki vannak téve. A másik, hogy a családi levéltárak anyagát megfelelő feltételek mellett a tudományos kutatás számára könnyen hozzá­férhetővé tegye. E mellett Fraknóit az a meg­győződés is vezette, midőn e tervét megvalósít

Next