Turul 1930 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

II. Kisebb rovatok - Szakirodalom - Vitéz Málnási Ödön: Boldog Csáki Móric élete. Ism. Tóth László

A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának cím­jegyzéke. II. Címereslevelek. 2. kötet, 2. füzet. Leírta : Dr. Áldásy Antal. Budapest, 1930. Kiadja a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára. 8­­61—303. 1. Amikor a magyar genealógusok és heraldikusok részéről jól ismert és sokat forgatott munka, a mú­zeumi levéltárban őrzött címereslevelek leíró regeszta­kiadásának első kötete 1904-ben megjelent, a szak­körök nagy örömmel és érdeklődéssel fogadták. írója, Áldásy Antal, ma a középkor egyetemi professzora, akkor még annak a levéltárnak a tisztviselője volt. Mint ilyennek neki is elévülhetetlen érdemekre jogo­sító, aktív része volt e levéltár emez egyik legnagyobb, legbecsesebb és egyben legdíszesebb csoportjának, a címereslevelek gyűjteményének a fejlesztésében. Azóta hosszú idő telt el, amíg Hóman Bálintnak, a Nemzeti Múzeum jelenlegi főigazgatójának a gondos­kodásából a még több kötetnyi kézirat-tartalékkal rendelkező mű folytatása . 1923-ban a II. kötet első és most annak második fele is megjelenhetett. Az a körülmény, hogy ez is a genealógiai szakismeretek ugyanazon kitűnőségének és egyben a címerleveles anyag ugyanazon régi kiváló ismerőjének a tollából került ki, ennek az újabb kötetnek az értékéről magá­ban véve is eleget mond, így ugyanaz a gondosság, szigorú kritikai rosta és minden kívánalmat kielégítő módszer nyert alkalmazást ezúttal is, amely az első kötet és a mostani kötet első feléről szóló korábbi bírálatok teljes elismerését váltotta ki. Feladatunk tehát a legújabb füzetnek csupán tárgyi szempont­ból való bemutatására szorítkozik. E füzet első, főrésze az 1568. év októberével kezdődik és — a múzeumi levéltár 1930. júl. 31-ig elért címereslevél-gyarapodásainak a bevonásával —­1600-ig bezárólag 238 újabb címereslevél-leírást ka­punk. Az egész II. kötet azonban, tehát az első füzete is, már a múzeum kézirattárának is felöleli ilynemű emlékeit. Tekintve, hogy a Habsburgok trónrajutásával egyre gyakoribbak lesznek a főúri rangemelések, e korszakból több ilyen oklevelet talá­lunk a 2. füzetben is. Így a bárói rangemelések egyik legrégibb példáját, I. Ferdinánd királynak 1535-ből való, a Bedeghy Nyáry-család részére szóló bárói és címerbővítő adománylevelét, Miksa király 1572. évi megerősítő oklevelében. Ugyancsak 1572-ből a Gersei Petők báróságát, 1587-ből az Illésházy-család, 1588-ból Rákóczy Zsigmond bárói diplomáját. Utóbbi címerbővítő oklevelét is 1597-ből, mely a korábbi bárói rangemelést is említi. Az Erdődyek 1565-ben nyert grófi oklevelének Rudolf király által 1580-ban történt megerősítését, a kézirattár anyagából vett bő kivonatokkal, és ugyaninnen Rudolf király 1592-i okleveléből, melyben Somlyói Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemnek a római szent birodalmi hercegi méltóságot adományozza és családi címerét kibővíti, a címerleírást stb. Hasonlóan szaporodnak ez időben a hivatali tisztségeket viselő személyek, kbr. kancel­láriai, kamarai és harmincad-hivatalokban működő, várbeli, megyei és más hivatalnokok részére kiadott nemesség-, illetve címeradományok. Az e füzetben közöltek közt legérdekesebb a Vizkelethyeké. Ebben a családnak három tagja szerepel mint közfunkcioná­rius : György, Ruszkai Dobó István erdélyi vajda titkára , Jakab, a magyar nagyobb kancellária tiszt­viselője, és Tamás, előbb kamarai jegyző, majd Guthi Ország Kristóf országbíró titkára. Nemesség- és címeradományozó oklevelük 1556-ban kelt s e füzet pótlékában van közölve. A megerősítés 1569-ből való s­zegesztáját a maga helyén találjuk. Az ado­mányozott, valamint a megerősített címer külön-külön ábrán is látható. Némely stiláris módosításoktól és a takarók színétől eltekintve, mindkettő azonos. Ez időszaknak a középkorhoz való közelségénél fogva nem ritkák a középkori címereslevelek megerősítései. Ilyen például egy 1569-i, mely a Lokachi Chawragh, másként Prépostváry-család II. Lajostól 1524-ben nyert címereslevelét írja át és erősíti meg. A kézirat­tárból közölt kivonat szerint e család 1589-ben báró­ságot is kapott. II. János király 1570-ben ugyanazon uralkodó által 1520-ban a Szegedy-családnak ado­mányozottat erősíti meg. Mint külön érdekességet felemlítjük még Deréchy János címerkérő és királyi hozzájárulást nyert folyamodványát. Itt a festett címer alatt feljegyezték, hogy nevezett a Balassa Bálint szolgája volt. A második, különválasztott csoportban a külföldi címereslevelek regesztáit találjuk , számszerint tizen­hatot. Kettő Zsigmond-korabeli, három a középkor vége felé eső időből való, a többi pedig mohácsi vész utáni a XVI. századból. Közülök több magyar vonatkozású ; amennyiben uralkodójukat hazánk­ban szolgált, itt harcolt, akkor vagy később nálunk élt családokról (Lorberer, Rael) emlékezik meg. Idegen adomány magyar család részére a Zsigmond Ágost lengyel király részéről Chay István szepes­váraljai polgárnak szóló címeradomány és Báthory Istvánnak, mint lengyel királynak, hasonló oklevele, melyben a Bánó-család részére 1578-ban lengyel nemességet és címert adományoz. Végül a III. rész a múzeum levéltárába újabban bekerült, tehát az előző füzetbe még felvehető nem volt címeresleveleket közli. E pótlás öt középkori és hat XVI. századbeli újkori címereslevelet ismertet. Itt legrégibb Zsigmond király 1418-i címeradománya a Suki-család részére. Van e középkori címerek között egy igen becses heraldikai ritkaság is : a négyest pajzsnak a Hunyadiak 1453-ból való címerbővítésén kívül a középkorban egyetlen példája, nevezetesen V. László királynak 1457-ben a Dobóczi Zalay-, Kerektói- és Inakodi-családok számára adományozott címereslevele. A mohácsi vész utániak közül érdekes a Leveldi Kozma Kelemen részére kiadott ily ado­mány, melyben a címer két szembenéző K betű által körülzárt rózsa. (Ismertetve a Turul IQ27. évf.-ban). E füzet éppúgy, mint elődei, címerábrákkal jelent meg. Végén az egész II. kötetre kiterjedő pontos és hibátlan névmutató könnyen kezelhetővé teszi­­ a magyar heraldikai irodalom e nagybecsű forrás­kiadványát. Sokak óhaját tolmácsoljuk, amikor azzal állunk elő, bárcsak rövid időhöz választaná el a folytatások megjelenését a most napvilágot látott füzettől. Bizo­dalommal hisszük, hogy azok, akiknek tiszteletre­méltó figyelme a II. kötet kiadását lehetővé tette, a továbbiak mielőbbi közrebocsátására is fognak keresni és találni módot. Cz. A. Vitéz Málnász Ödön: Boldog Csáki Móric élete. Budapest, 1930. 8-ad r. 7­1. A XIII. században alapított két nagy kolduló 14.

Next