Turul 1930 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).
II. Kisebb rovatok - Szakirodalom - Kölcsey Dezső: A Kölcsey máskép Szente-Mágocs-nemzetség. Ism. Tóth László - Dr. Lukcsics Pál: Szent László király ismeretlen legendája. Ism. Váczy Péter
104 rend, a ferencesek és a domonkosrendűek, voltak az első szerzetesrendek, amelyek az egész keresztény világra kiterjedő közvetlen központi kormányzattal rendelkeztek. Ez a központosítás magyarázza meg, hogy a rendi tradíció, a rend kebelén belül, az egész világon általánossá lesz. Nemcsak a rend legkiválóbbjai, de még azok is, akiknek hírneve egy ország határain belül maradt, részesei lesznek a rend egyetemes tradícióinak. Kultuszuk haláluk után kegyelettel őriztetik messze hazájuk határain túl, mindenütt, ahol csak a rend el van terjedve. Ez magyarázza meg, hogy a magyar szentek és boldogok tisztelete olyannyira elterjedt a középkor vége felé az egész nyugati kereszténységben, de különösen Itáliában. Különösen a dominikánusok ápolták erősen a rendi szentek és boldogok kultuszát, úgy írott emlékekben, mint templomaik ikonográfikus ábrázolásaiban. Ezért találni aránylag olyan sok magyar vonatkozást a XVI. századi dominikánus irodalomban, és aránylag szépszámú ikonográfikus ábrázolását a magyar dominikánus szenteknek és boldogoknak, közöttük olyanokét is, akiknek emléke már csaknem teljesen elhomályosult a magyarországi tradícióban. (V. ö. Századok, 1927. 186—8. 11.) Vitéz Málnási Ödön tehát szerencsés kézzel választotta ki Csáki Móric dominikánus életét, amikor azt népszerű formában ugyan, de mégis az oklevelek és akták alapján megismertetni akarja szélesebb körben is. Kár, hogy kis munkája, bár széles olvasottságot árul el, mégis téves utakon halad. A szerző tudniillik előadásával azt akarja valószínűvé tenni, illetőleg bebizonyítottnak venni, hogy Csáki Móric a ma is élő gróf Csáky-család közvetlen ősei közé tartozik. Ha vitéz Málnási tényleg áttanulmányozta mindazokat a műveket, amelyeknek címét felsorolja, akkor lehetetlen, hogy Karácsonyi János nagy munkájának (A Magyar nemzetségek a XIV. század közepéig, I. kötet 297., 334., III. kötet, 160—111.) senki által meg nem cáfolt adatai meg nem győzték őt arról, hogy Csáki Móric a Csák-nemzetség Ugodi-ágából származik. Ezzel szemben a ma is élő gróf Csáky-család a Zsidónemzetségből származik és a két nemzetség leszármazása egyáltalán nem hozható kapcsolatba egymással. (V. ö. részletesen : Karácsonyi János : A gróf Csákyak és Becskyek ősei, Turul, 1893, 105—11. 11.) Ezen a körülményen még az a körülmény se változtat egy jottányit sem, hogy a gróf Csáky-családban a XVIII. század elején olyan tradíció élt, amely Csáki Móricot, helyesen a Csák nb. Ugodi Móricot a család ősei közt tisztelte. Ilyen genealógiai tévedések ma már igazán nem tartoznak a követendő példák közé. Kár volt vitéz Málnásinak ezt az elavult, hamis nézetet magáévá tenni, veszélyeztette vele egyébként szorgalommal és szeretettel készült munkájának a becsét. Tóth László. Kölcsey Dezső: A Kölcsey máskép Szente-Mágocsnemzetség. Kölcsey Ferenc, Budapest, 1930. A szerző kiadása. 8-ad r., 79 1. 5 genealógiai táblával. A mai viszonyok között kétségkívül elismerés és méltánylás illeti meg azt, aki a költséget és fáradságot nem kímélve, erejét — az idealizmus lángjától lelkesítve — családja történetének felkutatására és közzétételére szenteli. Csak az élet felületes szemlélője hiheti azt, hogy a genealógia művelése hiábavaló fáradozás, a családi hiúság ápolása volna csupán. Természetesen a genealógiai tudomány módszerei is változásoknak, a fejlődés örök törvényeinek vannak alávetve. Tudományágunk legújabb külföldi terméséből világosan látható, hogy a genealógia nem csupán ősfák összeállítása többé, hanem jelentős segédtudománya úgy a gazdaságtörténet, mint szociológiai, anthropológiai és más, a társadalom megismerésével foglalkozó tudományoknak. Erre halad a genealógia új útja. Éppen Kölcsey Dezső példája mutatja, hogy társadalmunkból nem veszett ki az érdeklődés a genealógia iránt. Persze nála ez még inkább a készségben nyilatkozik meg, mert módszeres felkészültsége őt még inkább a régi amatőr genealógusok közé sorolja. Ezért nem is tartjuk helyénvalónak vitatkozni egyikmásik — szerinte végleg eldöntött — állításával, vagy gáncsolni módszerbeli fogyatkozásait. Ellenben készséggel elismerjük, hogy a leszármazási táblák összeállításával, különösen az újabb kor kutatói számára hasznos munkát végzett, szintúgy az idevonatkozó irodalom bibliográfiájának gondos összeállítása a jegyzetekben, jó szolgálat volt a Kölcseycsalád történetének jövő kutatói számára. T. L. Dr. Lukcsics Pál: Szent László király ismeretlen legendája. Budapest, 1930. 8° 351. Az utóbbi időben többen foglalkoztak a vatikáni könyvtár Képes Legendáriumával, melyet 1910-ben Poncelet Albert ismertetett Catalogus codicum hagiographicorum Latinorum Bibliothecae Vaticanae című művében. Nálunk Kari Lajos mutatott rá először a kódex becses irodalomtörténeti vonatkozásaira, míg a képsorozat ikonográfiai érdekességeit Péter András méltatta több ízben. A kódex képei közkézen forgó legenda-szövegeknek felelnek meg. Ez indította Lukcsics Pált arra, hogy a magyar szentek életéből vett képek párhuzamos legenda-szövegeit megkeresse. Szent Gellért és Szent Imre képes története a szentek ismert legendáját követi. Szent László története ezzel szemben több ponton eltér az eddig ismert Szent László-féle legendáktól. Lukcsics most már a miniatúrák és az azokat kísérő magyarázó sorok alapján megkísérli az elveszett legenda-variáns rekonstrukcióját. Ez az elveszett legenda-változat a XIV. század végén már létezett, miután nem tehető fel, hogy éppen Szent László életével kapcsolatban a miniátor maga végzett volna «szövegkritikai munkát». Ennek a változatnak tartalmaznia kellett Szent László fehérvári bevonulását, koronázását, a kunok és Salamon legyőzése után megtartott hálaadó körmenetet, Bolgár-Fehérvár csodálatos felgyújtását, az ördöggel és a démonnal vívott küzdelmét, legendás csatáját a kun sereggel a forrásai pedig a Szent Lászó-kori Gesta Ungarorum és a korzendonki és mondseei kéziratokból ismert variánsok lehettek. A könyv közli a legendárium magyar vonatkozású képeit, továbbá Benedek nagyváradi püspök két szentbeszédét, melyeknek tartalmát annak idején Bunyitay Vince ismertette. Váczy Péter.