Turul 1933 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

II. Kisebb rovatok - A Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztálya - Hivatalos Értesítő dr. Sulica Szilárdtól

értékes anyagot báró Hennet Lipót ny. miniszter, az Osztrák Köztársaság budapesti követe ajándékozta a Levéltári Osztálynak. Az egész anyag a nagylelkű ajándékozó édesapjának, báró Hennet Lotharnak az 1848 49-es szabadságharc alatti magyar fogságba esé­sével, ennek előzményeivel, valamint következményei­vel áll kapcsolatban. Nevezett ugyanis mint a «Kaiser Ferdinand No 4.» osztrák vértesezred kötelékébe tar­tozó fiatal, 17 éves kadét részt vett az 1849. IV. 19-i nagy-sarlói ütközetben, hol vitézi magatartást tanú­sítva, miután lovát a küzdelemben már lelőtték, közelharc után a Sándor-huszárok fogságába került. A fogság előtti időből való iratok legnagyobb része Lothar grófnak 1849. február, március és április havá­ban szüleihez írt leveleiből (17 drb) áll. A többhetes fogság időszakának iratai között van : 1. Broeta József őrnagy 1849. IV. 27-i levele báró Hennet Lipóthoz, melyben értesíti őt egyebek között fia Lothar, fog­ságba eséséről, továbbá 2. Bakodi Tivadarnak 1849. IV. 29-én Komáromban írt emlékverse a hadifogság­ban lévő H. Lothar báróhoz : «Zur Erinnerung meinem lieben gefangenen Freunde Hennet» ; ezenkívül 3. a VII. hadsereg főparancsnokságának pecsétjével és Pöltenberg E. aláírásával ellátott, 1849. V. 14-én Győrött kiadott bizonyítvány, mely H. Lothar fog­ságba esése körülményeinek leírása, a «becsülettel tör­tént elfogatás» («ehrenvolle Gefangennehmung») ki­emelése után igazolja, hogy fiatalságára való tekin­tettel s további katonai előmenetelének lehetővé tétele érdekében a fogoly — miután becsületszóra megígérte, hogy Magyarország ellen többé nem fog harcolni — szabadon bocsáttatott; végül 4. a Győr megyei és városi teljes hatalmú kormánybiztos által 1849. V. 29-én kiállított, «Gratz»-ba szóló útlevél H. Lothar részére. A fogság utáni időszakból származó iratok egyebek között H. Lotharnak 1849. XVI—IX.-ben szü­leihez intézett leveleit (12 drb), H. Lothar hadnaggyá kinevezéséről és Olaszországban szolgáló ezredbe való áthelyezéséről szóló okmányokat, Pöltenberg Ernő és a H.-család közötti levelezést és H. Lotharnak az 1849-ki hadjáratra vonatkozó feljegyzéseit foglalják magukban. A jelzett Bakodi-féle vers, Pöltenberg bi­zonyítványa, H. Lotharnak, Pöltenbergnek s adjután­sának, Várhegyinek levelei egyaránt bizonyítják, mily kifejezetten jó, emberszerető, lovagias bánásmódban volt része H. Lotharnak a magyar fogságban. A fog­lyul esett fiatal katonával szemben tanúsított nobilis eljárás Pöltenberg személyes közbenjárására történt, ki H. Lothar fogságbeli helyzetének megkönnyítésére, majd hazautazásának céljaira 230 forintot kölcsönzött az ifjúnak. Lothar báró, fogsága idején, hálája kifeje­zéseképpen nem egyszer jelentette ki P.-nek naiv fiatalos becsületességgel a következőket : «Ó ! bár volna módom mindezt hasonlóval visszafizetni» («Oh! wenn ich nur in die Lage kähme ihnen gleiches mit gleichem zu vergelten»). És e mód, a megfelelő alkalom, a változó sors intézkedéséből, nem is sokáig váratott magára. Világosnál P., a bécsi születésű magyar tábornok, ki az osztrák haderők ellen 1849 folyamán annyiszor s oly dicsőségesen harcolt, Görgey fővezér parlamen­taireje volt. Az 1849. VIII. 13-i világosi fegyverletétel a cár nagylelkűségének a nemzet s különösen a volt osztrák tisztek érdekében leendő érvényesítése remé­nyében történt. Ezek után és ezen az alapon érthető, hogy az osztrák származású P., kinek családja osztrák területen, felesége és gyermekei Bécsben, apja és nővére Galíciában élt, — 1849. VIII. 29-én — bár előzetes személyes ismeretség nélkül — 2 Wa oldalas levéllel fordult Lothar báró atyjához. Hogy mi lesz vele, fogja-e még láthatni családját, ezidőben éppen nem tudhatta, jót nem sokat remélhetett. Éppen azért e fölötte nehéz helyzetben levelével H. Lipót báró jó­indulatához apellál. Lipót báró szerető apai szívét az aggodalom érzései Lothar fia magyarországi harcai és fogságba esése idején bizonyára eléggé feldúlták ahhoz, hogy megérthesse, mennyire az övéhez hasonló érzé­sek marcangolják P. hozzátartozóit, elsősorban fele­ségét és gyermekeit a szeretett hitves és apa bizony­talan sorsa miatt. S miután az ő lelki nyugalmát is éppen P.-nek Lothar báróval szemben tanúsított nemeslelkűsége adta vissza, nem csodálkozhatott azon, hogy P. a levélben egyrészt a Lothar bárónak kölcsön­zött 230 forintnak a feleségéhez való visszaszármaz­tatása iránt érdeklődik, másrészt Lothar bárónak fen­tebb idézet «gleiches mit gleichem zu vergelten» sza­vaira emlékezteti. Lipót báró, ki magas közfunkciót töltött be és széles összeköttetésekkel rendelkezett, sietett is minden tekintetben megnyugtatni P.-et. Válaszolt neki, megírván, mit tett P. hozzátartozói­val szemben (P. felesége már 1849. VI. 9-én megkapta egy erről szóló elismervény tanúsága szerint a Lothar­féle 230 forintot) és mit P. sorsának enyhítése érdeké­ben. Lipót bárónak köszönhető, hogy P. szeptember 14-én, ugyanakkor, mikor a báró sorait kézhez vette, kapott — fél év óta először — levelet feleségétől, fiától, nővérétől és apjától. «C'était une journée bien heureuse pour moi» szavakkal írja le P. e fölötti nagy örömét a báró nejéhez, Aradról 1849. IX. 15-én küldött sorai­ban, melyekben felesége és kis gyermekei nevében fejezi ki mély háláját azért a résztvevő és éber érdeklő­désért, melyet a báróné P. szomorú helyzete iránt tanúsított. Annak a meggyőződésének ad itt továbbá kifejezést, hogy a báróék által tett lépések, a báróné keze által ez ügyben a fiatal császár nagylelkűségének megnyerése céljából írandó sorok igen erősen és ked­vezően fognak nyomni a latban. Kéri végül Isten segít­ségét, hogy minden szerencsésen végződjék. «Hiszen a fiatal Felség nagylelkűségében van a mi egész remé­nyünk, ki talán kegyeskedni fog tekintetbe venni a szerencsétlen körülményeket . . .», folytatja tovább aggódásait. A báróné ugyanis P. érdekében Zsófia főhercegnőhöz, Ferenc József császár édesanyjához levelet intézett, melyet azonban a főhercegnő csak el­késve, 1849. X. 14-én kapott kézhez és így már nem segíthetett azon, kinek érdekében annyira exponálták magukat H. báróék. A szomorú eredménytelenségről Zsófia főhercegnő udvarhölgye, Schönborn Ernestine grófné 1849. II. 16-án kelt soraiban értesíti a bárónét, a főhercegnő legnagyobb fokú és legőszintébb sajnálatát is tolmácsolva. P. 1849. IX. 15-i jelzett levele hát­lapján szintén rajta van a feljegyzés arról, hogy H. báróék kegyelemszerző akciója Zsófia főhercegnőnél sikertelen, meghallgatatlan maradt. A feljegyzés a következő P.-ről szóló sorokkal végződik: «Gottes Friede sey mit der Seele des armen Veri­rten ! Gottes Sohn für all das Gute, das er Lothar erwiesen !» Kétség­telen, hogy a hivatalos körök akarata és intézkedése volt, hogy H. báróék kérvénye elkésve kerüljön a fő­hercegnő kezeihez. Ezt kell következtetni Schönborn grófné említett levelének adataiból, aki különben

Next