Turul 2009 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
1. füzet - 1. Értekezések, önálló cikkek - Rüsz-Fogarasi Enikő: Kolozs vármegye szolgabírái a középkorban
KOLOZS VÁRMEGYE SZOLGABÍRÁI A KÖZÉPKORBAN A téma irodalma A szolgabírák kérdése egy olyan világba vezet bennünket, amelyről nagyon hiányosak az információink. A nemesi társadalom azon szegmensét alkotják, ahol a szereplők az országos politikától távol élték életüket, akik kis birtokukon és legfeljebb a vármegyei nemességet képviselve bizonyos birtokügyekben eljárhattak, és a vármegyei hatóság előtt és azon belül a nemesek érdekeit képviselték. Azt lehet mondani, hogy ez a téma búvópatakként időnként felmerül egy pár tanulmány erejéig, utána ismét elmúlik az érdeklődés, és mindez annak ellenére történik, hogy rendkívül izgalmas lehetőségeket rejt magában. A régebbi irodalomból elsősorban Pokoly József nevét említeném, akinek forrásismerete és megállapításai sok esetben ma is megállják a helyüket. Gábor Gyula könyve érdekes megfigyeléseivel megfontolásra ösztönöz kutakodásainkban. Az erdélyi intézményrendszer kialakulása és működését tekintve számottevő Janits Ivánnak az erdélyi vajdai igazságszolgáltatásról írott összefoglalója. Mindenképpen Mályusz Elemér, az erdélyi társadalomról írott elemzésében, ebben a kérdésben is biztos fundamentumot lehet találni.3 Maga a vármegyei hatóság kialakulásáról, a szolgabírói intézmény megjelenéséről nagyon érdekesek Zsoldos Attila fejtegetései.4 Engel Pál több alkalommal is elemzéseiben gyarapította információinkat a szolgabírák társadalmi provenienciájáról.5 „A nemesi társadalom a középkori Ung megyében" című munkájában nagyon szemléletes képet kapunk a szolgabírák szerepéről és helyéről egy adott vármegye életében.6 Ugyanakkor, a vármegyei fórumokról és működésükről, Csukovits Enikő és Tringli István tanulmányai szolgálnak hasznos adalékokkal. Szakály Ferenc „Tolna vármegye középkori szolgabírái" című tanulmánya nem csupán hasznos és érdekes adatokkal járult hozzá a téma ismeretéhez, hanem modellként szolgált vizsgálódásaimban. A téma felvetésében főleg, de nem kizárólag a fent említett tanulmányok szolgáltak útmutatóul. A szolgabírák a magyar törvényekben A szolgabírák intézménye a nemesi vármegyék megjelenésével egy időben állandósul. Habár már a 13. század végén a források ismerik a szolgabírót, mégis ez a hivatal a nemesi vármegye intézményesedésével a 14. század elején körvonalazódik. A kezdeti szakasznak törvényes kereteire nem maradtak fenn adatok, csupán a 15. század derekától vannak ezzel kapcsolatos információink. Zsigmond uralkodásának végén, többek között az 1435-ös „Decretum Maiusban" is megfogalmazzák szolgabírák választásának körülményeit: „Szolgabírákká pedig minden vármegyében azokat kell választani és megtenni, akiket az illető vármegyének tehetősebb és jómódú nemesek közül, annak a vármegyének összes nemesei közösen, egyértelműleg kiszemelnek és arra valónak ítélnek." „A megválasztottaknak a bírói tisztet nem szabad visszautasítaniuk, hanem kötelesek azt befogadni, mert ha másként cselekszenek, huszonöt márka büntetésébe esnek, melyet a vármegye közönségének elengedhetetlenül be kell hajtania." „Kötelesek ezt a tisztséget legalább egy éven át viselni." „Egy év elteltével pedig, ha nekik úgy tetszik, a viszszautasítás szabadságukban áll."„ Ha lemondottak, vagy ha az egy megyében levő nemesek közönsége őket elmozdította, vagy helyükre másokat választott, a következő öt év előtt annak a tisztségnek elvállalására akaratuk ellen nem lehet őket kényszeríteni.10 Bármennyire világosak is a törvénybe foglaltak, bizonyára többször is előfordult, hogy nem tartották be, és még az is lehet, hogy a bírság mértéke nem rettentette el a megválasztottakat attól, hogy kikerüljék ezt a terhessé vált hivatalt. Megtörtént az is, hogy olyan embert választottak, aki szegényebb sorsú nemes lévén nem tudta ellátni tisztességgel a feladatot, ezért Mátyás 1486. évi, Nagyobbnak nevezett dekrétumában ismét visszatérnek erre