Turul 2012 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
3. füzet - 1. Értekezések - AVAR ANTON: AZ Országos Levéltár újkori címereslevél-gyűjteményének feldolgozása során felmerült heraldikai problémák
93 A szabályt Magyarországon is ismerték, s Pápai Páriz Ferenc 1695-ben megjelent értékes címertani munkájában is szerepel: „Color colori non potest superstrui, nec metallo debet induci metallum, quae perpetua est regula heraldicorum". A magyar címereknek nagyon nagy hányadában található ilyen típusú szabálytalanság. Ezek egy részét a szövegbeli leírások úgy kendőzik el, hogy a pajzsmezőben látható állatot vagy tárgyat „természetes színűnek" nevezik, ami hagyományosan kivétel a színszabály alól. A számtalan emberábrázolás legtöbbjében sem illik egymáshoz címertanilag a pajzsmező és a pajzsban látható alak ruházatának színe. Típushibának tekinthető, amikor például egy kék mezőben egy arany oroszlán látható, ami rendben is lenne, ám ha az oroszlán egy zöld hármasdombon áll, az már - elméletben - nem összeegyeztethető a kék háttérrel. Nagyon sok magyarországi címerben található valamilyen heraldikai színnel borított mezőben zöld (hármas)domb vagy pázsit alátámasztásként, ami, ha ragaszkodunk a „hivatalos" heraldikai szabályokhoz, mind hibás, sőt, ezen az alapon Magyarország ma használatos (kis)címerének kettőskeresztes mezeje sem mentes minden címertani aggálytól. A zöld alátámasztást, mint magyar jellegzetességet, több másik, a természetességre való törekvés okozta jelenséggel, így a levágott kar által tartott tárgyakkal, vagy az alább említendő pálya-folyó megfeleltetéssel és társaikkal együtt R. Kiss István tárgyalja." Amennyiben a zöld színt a domb vagy pázsit természetes színének vesszük, akár szabályosnak is vehetnénk az ilyen ábrázolásokat, igaz, a szöveges leírások mindenkor kifejezetten zöldnek írják le e címerábrákat. A mázak problematikája a címerek leírásánál nem okozott gondot, mivel a felveendő adatok megállapítását nem nehezítette. Nem úgy, mint egyes mesteralakok, mint a pólyák, harántpólyák vagy cölöpök sokszor helytelen használata, amit az egyszerűség kedvéért a pólya példáján mutatok be. Mint ismeretes, a heraldikai pólya a pajzsmező kétszeri vízszintes osztásával, azaz vágásával jön létre, aminek az eredménye elméletben egy három egyenlő, azonos szélességű részre osztott pajzs, melynek felső és alsó része az egyik, középsője pedig, amely a mesteralakot alkotja, a másik színnel van borítva. Az így osztatlannak számító pajzson tehát csak kétféle szín látható, mivel úgy értelmezendő, hogy egy egyszínű pajzs közepén egy másik színű pólya helyezkedik el, mint például a Babenberg család, azaz Ausztria címerében. A magyarországi címerfestészetben aránylag gyakran előfordult, hogy a szöveges leírás szabályosságának mértékétől függetlenül a címertani pontosság rovására „torzították" a címert, azaz a címerfestő a saját művészeti elképzeléseinek megfelelően - vagy a heraldikai vagy festészeti alulképzettsége miatt - módosította az ábrázolást, aszerint, hogy melyik címerábrának mennyi helyet vélt szükségesnek fenntartani. Ennek megjelenési formája például, amikor a pálya nem középre került, vagy szélessége nem arányos a felette és alatta lévő pajzsrészekkel, azaz a festő a pólya eltolásával vagy keskenyebbé tételével oldotta meg a feladatát (10. kép). Az ilyen okból való torzításra kiváló példa a (nagy)rákói Rakovszky család számára 1561-ben adományozott címer, melynek pajzsa a leírás szerint „in duas aequales partes in latitudinem divisum", az egyébként szép kivitelű festményen azonban a páncélos vitézt ábrázoló felső mező éppen kétszer olyan széles, mint az alsó, amelyben a rák látható (11. kép). Nagyobb gondot okozott és sokszor a meghatározást is megnehezítette, amikor a címerpajzs láthatóan három különböző színű részre van osztva, ám a szövegbeli leírásból egyértelműen kiderül, hogy annak megfogalmazója egy kétfelé vágott pajzsra helyezett pólyában gondolkodott, azaz tulajdonképpen egy pólyával két részre osztott mezőben.10 E szabálytalanságnak két altípusa lehetséges: az egyik esetben a pólya máza a színszabály tekintetében illik a pajzsmezőkéhez,11 a másikban nem.12 Például egy kékkel és vörössel vágott pajzsban egy ezüst pólya szabályosnak tekinthető ebből a szempontból, ami csak akkor fordulhat elő, ha mindkét pajzsfél egyformán fémmel vagy egyformán színnel borított (12. kép). Ugyanez az ezüst pólya egy kékkel és arannyal, tehát egy színnel és egy fémmel vágott pajzsban viszont ütközik a színszabállyal (13. kép), mivel a vágóvonalon elhelyezett pólya mindkét pajzsmező fölé benyúlik valamennyire, azaz az adott pajzsmezőre van helyezve, s így a szabály hatálya alá esik. Elméletben egyik esetet sem azonosíthatnánk pólyaként, mivel a felette és alatta lévő pajzsmezők nem azonos színűek, de a szöveges címerleírások egyértelműen pólyaként (balteus, lamina, fascia) nevezik meg ezeket. Olykor a „folyó" (flumen,fluvius,fluviolus) megnevezés is előfordul, ami ugyanarra vonatkozik, csak a természetességre való törekvés terméke, s ezek sokszor kitöltésükben is különböznek a felettük és alattuk lévő mezőktől, például hullámokat festettek beléjük.13 Ezekben az esetekben kénytelenek voltunk pólyaként leírni a címerképet, noha a pólya meghatározását ezzel nem tartottam be teljes mértékben. A második esetben azonban, amikor a pólya mára nem összeegyeztethető a pajzsmezőkével, komoly dilemma elé kerültem, mivel a pólyaként való meghatározással egyszerre két alapvető heraldikai szabályt is megsértettem volna, ha azonban például kékkel, vörössel és ezüsttel vágott pajzsot írtam volna, az a szabályok érzéketlen és indokolatlanul szigorú betartása, a magyar heraldika . Pápai Páriz Ferenc: Ars heraldica, seu consuetudinum heraldicarum, quarum crebrior passim et usus et in historiis, praecipue Europaeis mentio, synopsis. Claudiopoli, 1695. 168. 7 R. Kiss István: Természetes ábrázolás az 1526. év előtti magyar czímerekben I—III. Turul, 21 (1903) 49-56,119-125,162-171. 8 Egyes szerzők és igen sok címerábrázolás szerint a pólya a pajzs méretének 2/7 vagy egyéb arányú része is lehet, ám ez ellentmond annak a logikának, mely szerint a vágásos és a pólyás pajzsot pusztán a vágások száma különbözteti meg egymástól, márpedig egy vágásos pajzson (pl. a vágásos magyar címerben) az egyes sávok mindig azonos szélességűek, miért kellene hát a pólyának keskenyebbnek lennie egyharmadnál? Ezzel együtt általános gyakorlat volt Nyugaton is, hogy amennyiben a pólya alatti és feletti mezőkben további címerábrákat helyeztek el, a pólyát az összkép esztétikája kedvéért kissé keskenyebbnek ábrázolták. Itt utalok a különböző diminutívák, azaz az egyes mesteralakok kicsinyített változatai pontos meghatározottságának hiányára is. Pl. R 64 - 1.1. - No. 289,409,989. 10 Pl. R 64 - 1.1. - No. 100,113,182,252,409,664,837,848. » Pl. R 64 - 1.1. - No. 100,279,409,837,867. 12 R64- l.t.-No. 213. 13 Pl. R 64 - 1.1. - No. 279.