Turul 2012 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)

3. füzet - 1. Értekezések - AVAR ANTON: AZ Országos Levéltár újkori címereslevél-gyűjteményének feldolgozása során felmerült heraldikai problémák

93 A szabályt Magyarországon is ismerték, s Pápai Páriz Ferenc 1695-ben megjelent értékes címertani munkájában is szere­pel: „Color colori non potest superstrui, nec metallo debet induci metallum, quae perpetua est regula heraldicorum".­ A magyar címereknek nagyon nagy hányadában található ilyen típusú szabálytalanság. Ezek egy részét a szövegbeli le­írások úgy kendőzik el, hogy a pajzsmezőben látható állatot vagy tárgyat „természetes színűnek" nevezik, ami hagyomá­nyosan kivétel a színszabály alól. A számtalan emberábrázolás legtöbbjében sem illik egymáshoz címertanilag a pajzsmező és a pajzsban látható alak ruházatának színe. Típushibának tekinthető, amikor például egy kék mezőben egy arany orosz­lán látható, ami rendben is lenne, ám ha az oroszlán egy zöld hármasdombon áll, az már - elméletben - nem összeegyez­tethető a kék háttérrel. Nagyon sok magyarországi címerben található valamilyen heraldikai színnel borított mezőben zöld (hármas)domb vagy pázsit alátámasztásként, ami, ha ragasz­kodunk a „hivatalos" heraldikai szabályokhoz, mind hibás, sőt, ezen az alapon Magyarország ma használatos (kis)címe­rének kettőskeresztes mezeje sem mentes minden címertani aggálytól. A zöld alátámasztást, mint magyar jellegzetességet, több másik, a természetességre való törekvés okozta jelenség­gel, így a levágott kar által tartott tárgyakkal, vagy az alább említendő pálya-folyó megfeleltetéssel és társaikkal együtt R. Kiss István tárgyalja." Amennyiben a zöld színt a domb vagy pázsit természetes színének vesszük, akár szabályosnak is vehetnénk az ilyen ábrázolásokat, igaz, a szöveges leírá­sok mindenkor kifejezetten zöldnek írják le e címerábrákat. A mázak problematikája a címerek leírásánál nem okozott gondot, mivel a felveendő adatok megállapítását nem nehezí­tette. Nem úgy, mint egyes mesteralakok, mint a pólyák, ha­rántpólyák vagy cölöpök sokszor helytelen használata, amit az egyszerűség kedvéért a pólya példáján mutatok be. Mint ismeretes, a heraldikai pólya a pajzsmező kétszeri vízszintes osztásával, azaz vágásával jön létre, aminek az eredménye el­méletben egy három egyenlő, azonos szélességű részre­ osz­tott pajzs, melynek felső és alsó része az egyik, középsője pe­dig, amely a mesteralakot alkotja, a másik színnel van borítva. Az így osztatlannak számító pajzson tehát csak kétféle szín látható, mivel úgy értelmezendő, hogy egy egyszínű pajzs kö­zepén egy másik színű pólya helyezkedik el, mint például a Babenberg család, azaz Ausztria címerében. A magyarországi címerfestészetben aránylag gyakran elő­fordult, hogy a szöveges leírás szabályosságának mértékétől függetlenül a címertani pontosság rovására „torzították" a címert, azaz a címerfestő a saját művészeti elképzeléseinek megfelelően - vagy a heraldikai vagy festészeti alulképzett­sége miatt - módosította az ábrázolást, aszerint, hogy melyik címerábrának mennyi helyet vélt szükségesnek fenntartani. Ennek megjelenési formája például, amikor a pálya nem kö­zépre került, vagy szélessége nem arányos a felette és alatta lévő pajzsrészekkel, azaz a festő a pólya eltolásával vagy kes­kenyebbé tételével oldotta meg a feladatát (10. kép).­ Az ilyen okból való torzításra kiváló példa a (nagy)rákói Rakovszky család számára 1561-ben adományozott címer, melynek paj­zsa a leírás szerint „in duas aequales partes in latitudinem divisum", az egyébként szép kivitelű festményen azonban a páncélos vitézt ábrázoló felső mező éppen kétszer olyan szé­les, mint az alsó, amelyben a rák látható (11. kép). Nagyobb gondot okozott és sokszor a meghatározást is megnehezítette, amikor a címerpajzs láthatóan három külön­böző színű részre van osztva, ám a szövegbeli leírásból egy­értelműen kiderül, hogy annak megfogalmazója egy kétfelé vágott pajzsra helyezett pólyában gondolkodott, azaz tulaj­donképpen egy pólyával két részre osztott mezőben.10 E sza­bálytalanságnak két altípusa lehetséges: az egyik esetben a pólya máza a színszabály tekintetében illik a pajzsmezőké­hez,11 a másikban nem.12 Például egy kékkel és vörössel vá­gott pajzsban egy ezüst pólya szabályosnak tekinthető eb­ből a szempontból, ami csak akkor fordulhat elő, ha mindkét pajzsfél egyformán fémmel vagy egyformán színnel borított (12. kép). Ugyanez az ezüst pólya egy kékkel és arannyal, te­hát egy színnel és egy fémmel vágott pajzsban viszont ütkö­zik a színszabállyal (13. kép), mivel a vágóvonalon elhelye­zett pólya mindkét pajzsmező fölé benyúlik valamennyire, azaz az adott pajzsmezőre van helyezve, s így a szabály ha­tálya alá esik. Elméletben egyik esetet sem azonosíthatnánk pólyaként, mivel a felette és alatta lévő pajzsmezők nem azo­nos színűek, de a szöveges címerleírások egyértelműen pó­lyaként (balteus, lamina, fascia) nevezik meg ezeket. Olykor a „folyó" (flumen,fluvius,fluviolus) megnevezés is előfordul, ami ugyanarra vonatkozik, csak a természetességre való tö­rekvés terméke, s ezek sokszor kitöltésükben is különböznek a felettük és alattuk lévő mezőktől, például hullámokat fes­tettek beléjük.13 Ezekben az esetekben kénytelenek voltunk pólyaként le­írni a címerképet, noha a pólya meghatározását ezzel nem tartottam be teljes mértékben. A második esetben azonban, amikor a pólya mára nem összeegyeztethető a pajzsmező­kével, komoly dilemma elé kerültem, mivel a pólyaként való meghatározással egyszerre két alapvető heraldikai szabályt is megsértettem volna, ha azonban például kékkel, vörössel és ezüsttel vágott pajzsot írtam volna, az a szabályok érzéket­len és indokolatlanul szigorú betartása, a magyar heraldika . Pápai Páriz Ferenc: Ars heraldica, seu consuetudinum heraldicarum, quarum crebrior passim et usus et in historiis, praecipue Europaeis mentio, synopsis. Claudiopoli, 1695. 168. 7 R. Kiss István: Természetes ábrázolás az 1526. év előtti magyar czíme­rekben I—III. Turul, 21 (1903) 49-56,119-125,162-171. 8 Egyes szerzők és igen sok címerábrázolás szerint a pólya a pajzs méretének 2/7 vagy egyéb arányú része is lehet, ám ez ellentmond annak a logikának, mely szerint a vágásos és a pólyás pajzsot pusztán a vágások száma különbözteti meg egymástól, márpedig egy vágásos pajzson (pl. a vágásos magyar címerben) az egyes sávok mindig azonos szélességűek, miért kellene hát a pólyának keskenyebbnek lennie egyharmadnál? Ezzel együtt általános gyakorlat volt Nyugaton is, hogy amennyiben a pólya alatti és feletti mezőkben további címerábrákat helyeztek el, a pólyát az összkép esztétikája kedvéért kissé keskenyebbnek ábrázolták. Itt utalok a különböző diminutívák, azaz az egyes mesteralakok kicsinyített változatai pontos meghatározottságának hiányára is.­ ­ Pl. R 64 - 1.1. - No. 289,409,989. 10 Pl. R 64 - 1.1. - No. 100,113,182,252,409,664,837,848. » Pl. R 64 - 1.1. - No. 100,279,409,837,867. 12 R64- l.t.-No. 213. 13 Pl. R 64 - 1.1. - No. 279.

Next