TV mozi, 1982 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1982-10-07 / 4. szám

ÉLEMÉNYEK a televízióról CSEPELI GYÖRGY írja Találkozhat-e a tévéjáték és közönsége ? A televízió társadalmunk legnagyobb hatású közlési eszköze, s mint minden közlésben, itt is minimálisan három ele­met különböztethetünk meg: az adót, a közleményt és a vevőt. Kulcsfontosságú­nak vélem a közleményt, melynek szer­kezete, információtartalma végsősoron megszabja a vevővel való találkozást, mely ideális esetben az adó szándékai­val megegyező hatást kell hogy kiváltson. A célszerűen kialakított közlemény — esetünkben a tévéjáték - a biztosíték a kiinduló kérdés pozitív megválaszolá­sára. A tévéjáték és a közönség talál­kozásának esélyét nem elsősorban tech­nikai problémaként vizsgálom, mert hi­szem, hogy a közönség megtalálja a ne­ki szóló üzenetet, ha az valóban neki szól. Nem becsülöm le természetesen a technikai problémákat sem, hiszen a mű­sorszerkesztés, a játék kivitelezése, a ve­títési időpont, a kivitelezésre rendelke­zésre álló anyagi-technikai eszközök színvonala mind olyan tényező, mely a legjobban elgondolt, társadalmilag ége­tő információszükségletre reagáló tévé­játékot is zátonyra futtathatja. Az is nyilvánvaló, hogy a Magyar Televízió­nak sokat kell tennie e járulékos felté­telek biztosítása érdekében. Átgondol­tabban kellene a műsorfolyam egészébe elhelyezni a magyar tévéjátékokat, meg kellene állítani az e tévéjátékok kivitele­zésére fordítható összegek viszonylagos csökkenését, versenyképessé kellene azo­kat tennie a képernyőt elözönlő arcta­lan, televíziónkat tulajdonság nélkülivé, nemzetietlenné változtató kommersz mű­sorok áradatával szemben. Ezeknek a feladatoknak a megoldása, szervezeti, pénzügyi, műsorpolitikai intézkedéseket igényel, melyek meghozatala meggyőző­désem szerint sokáig nem várathat ma­gára. A voltaképpeni kérdés azonban hitem szerint adminisztratív úton nem oldható meg, mert morális, szellemi és érzelmi energiák befektetését igényli, és végső­soron­­ a kellő objektív feltételek biz­tosítása mellett — ez a befektetés hatá­rozza meg, hogy találkozhat-e a magyar tévéjáték a magyar közönséggel, kiala­kul-e a társadalmi párbeszéd történelmi­leg új típusa a tévéjátékok alkotói és nézői között. Minden drámai mű — a tévéjáték is — viszonylataiban mutatja meg az em­bert, onnan egy pillanatra kiemelve megmutatja esendő, töprengő, cselekvő, mindenképpen individuális arcát, hogy ugyanazzal a mozdulattal visszahelyezve viszonylataiba, megpróbálja a nézőket akár kétség­beejteni, akár fellelkesíteni, a hatás érzelmi-gondolati örvényei felé hajtva, társadalmi részvételre sarkallni. Nem ez az egyetlen lehetősége a tévé­játéknak, mely szórakoztathat, rózsaszínű álmokba ringathat, elandalíthat, derűs órára hívhat, s teheti ezt jó lelkiismeret­tel, hiszen a nézőnek joga van a pihe­néshez, a játékhoz, a gondtalan szóra­kozáshoz. De feltétlenül szükséges olyan tévéjáték-típus is - és én erről szeret­nék itt beszélni -, mely hatni akar a szónak abban az értelmében, hogy a nézői reakció akcióba, tettbe, társada­

Next