Typographia, 1886 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1886-01-01 / 1. szám
Találkozott. Találkozott Rudolf trónörökös személyében, ki személye köré gyűjt tudósokat és művészeket, hogy együtt fáradozzék velük egy királyi bőkezűséggel alkotandó munkán, mely szellemi és művészi életünknek a messze jövőben is méltó emléke maradjon. Közremunkálásra a legfényesebb neveket szólítja, s a fölszólításra mindenünnen készség a válasz. »..........A monarchia irodalmi és művészi körei egyesültek a közös munkára, hogy mind kül-, mind a belföldnek megmutassák e műben, mily gazdagtőkéjét bírjuk mi a szellemi erőnek minden országában és nemzetében e monarchiának.« A trónörökös e szavai megállapiták a czélt, s meg annak nagyságát ; ez a kitűzött nagy czél megköveteli, hogy elérhetésére a hivatottak mindnyájan lelkeknek legjobb erejéből közremunkáljanak. E munka megalkotása őszinte örömmel töltött el bennünket, mert benne egyszersmind az elhanyagolt testvérnek, a nyomdászatnak felkarolását láttuk. Hogy is lehetne másként ? Hisz föl nem tehető, hogy ily erőkkel megalkotott munka ezekhez az erőkhöz méltó köntösben ne lépjen a világ elé. Teljes lelkünkből üdvözöltük, mert meg voltunk győződve róla, hogy itt van az alkalom, amelyben a magyar nyomdászat képessége bebizonyul. Bizonyosak voltunk benne, hogy ahol a czélra vezető eszközök oly bőven állanak rendelkezésre, ott a siker el nem maradhat, mert ily körülmények közt elmaradnia nem is szabad. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és Képben czímű munka megjelenését nemcsak a szakkörök várták feszülten, nagy érdeklődéssel várta azt a társadalom minden osztálya. A napisajtó hónapok óta tudósított azokról a munkálatokról, amelyek ez ügyben történtek. Általános volt a várakozás. És méltán. A budai államnyomda sajtói alól kikerült Előrajz volt az első hírnök. Sajnos, ez nem felelt meg a várakozásnak: lehűtötte a vérmes reményeket, s lidércznyomásként nehezedett az érdeklődők kedélyére. Baljóslatú előjelnek vették azok, kik művészeti igényeket is kötnek a könyvnyomtatáshoz, kik azt olyan eszköznek tartják, melynek önmagában is van czélja: a formai tökélyesedés. Csalódás a legenyhébb kifejezés arra, amit az Előrajz alaktalanságával, meghatározhatatlan vonásaival keltett. Nehéz meghatározni, vájjon a rajz, a metszés vagy a nyomás tökéletlenebb-e ? Ellenben meghatározható az, hogy az egész nem csak mélyen alatta áll a feladat nagyságának, de mélyen alatta annak a színvonalnak is, melyen a magyar nyomdászatnak közönségesebb termékei állanak. A művészeti részre nézve mutatványul szolgálhat kép, hozzászámítva az Előrajz egy részéből hiányzó Ebner-féle képet is. Mind a hatnak más-más a nagysága és alakja, mintha nem tervszerűleg, hanem csak úgy számítás nélkül, mintegy véletlenségből készültek volna , akár csak a mindenféle nagyságú könyvekből összeszedett képeknek gyűjteménye akarna lenni. Valóban bajos volna okát kutatni, hogy Mészölynek Alföldi táj czímű képe miért foglal el egy harmad oldalt és Vágó Jászberényi ötösfogata miért egész oldalt ? Egy mindenesetre áll, az, hogy a hangulat, mely a nagyobbik képből hiányzik, a kisebbiken bizony el nem férhetett volna. A rajzokról és metszésről behatóbban nem szólhatunk, mivel a nyomás tiszta látást nehezítő köddel nehezkedett rájuk, de az első képet mégsem hagyhatjuk szó nélkül. A kezdőbetűt gondoljuk, mely a nádasból merészen belenyúlik a betűk tömegébe, s melynek építészetileg szerkesztett állványáról az A betű tövében vidáman tekint a világba egy béka. Ez a béka valóban helyén való volna, ha Ilias paródiáját kellene képekkel kísérni. A képek összeállításából bizonyos szemérmetesség tűnik ki, mely mutat is, rejt is valamit, így az egész oldalt betöltő képek a belső oldalakra, a kicsik ellenben a fő oldalakra helyeznék, hogy ott aztán keresztülmessék a szöveget. Ez esetben a szöveget épen a dolgozótársak névsora képezi. A szedésről, valamint a betűk öntéséről se mondhatunk kedvezőt- A szedést úgy nevezni, amint azt megérdemli, nincsen eléggé kifejező szó. Járatlanságnak nevezzük azt, hogy az első oldal s más helyek a czímsorok egész halmazával vannak elborítva, s mindegyik czímsor betűje más-más időszakból való és megfelelően más a formája is, — s mindez a levegő, világosság és árnyalat oly beosztásával, mit helyesnek mondani lehetetlen. A dolgozótársak névsora úgy van összeállítva, hogy tiszteletteljes megkülönböztetés helyett igazi vásári módon tünteti fel a fenséges dolgozótársak neveit, ellentétben a többi dolgozótársak nevével. A betűk formájának alapjául ugyan a mediaeval vétetett, mindamellett az oldalak számjegyei s más egyebek a mai korból valók. Járatlanság az is, mely a neveket nem tudja másként kiemelni, csak az úgynevezett ritkítás által s ezt is egészen felületes módon teszi. Ha a német a fraktur-betűs szedésnél a ritkítás eszközéhez nyúl, az érthető ; latin (antiqua) írásnál azonban, hol az Aldincikban az Italique már a XVI. század elején s később másutt mindenütt használtatott e czélra, valóban érthetetlen. Az előrajz 6-ik oldalán a végzet két szláv nevet hozott egymás mellé : Hlavacek és Marak. Az egyszerű munkásra bízatott a két idegen hangzót idegen jellegből alkalmazni. (Épen úgy mint itt. Szerk.) A jelek arra mutatnak, miszerint a betűket maga az intézet öntötte, mert lehetetlen, hogy a másutt készültek iránt hasonló elnézéssel lett volna. Mű, nyelven »gonosz« elnevezéssel illetik az olyan öntést, amelynek képfelülete a fém hibás keverése, vagy a szívódugattyú lazasága vagy pedig alacsony hőfok és ki nem tisztázott betűanyag következtében hézagokat mutat, röviden kifejezve: szakadozott képpel bír. Az egész Előrajz folyóbetűiben alig van néhány g, mely sérületlen lenne ; az ékezetek, látszólag galvanizált betűanyából öntve, avatlan kézre vallanak. Az é betű ékezete irányt tévesztett, az ő betűe a papírba fúródik, s a többi ékezet is épenséggel nem járult a siker eléréséhez. A betűanya hibás beállítása következtében, a betűk vonalban állása következetesen összhangzó a többi tulajdonsággal. Ezek az apró ólomkatonák nem tartanak sort és fegyelmet, s csak nagy ellenkezéssel illeszkedtek bele a szóképzésbe, közülök egyik-másik derült állapotban is látszik lenni. A tulajdonképeni főbűn azonban a betű választásában fekszik. Mióta a renaissance korszak motívumai után betűket metszenek, nem volt még egy második betűalak, mely a választotthoz szabálytalanság és idomtalanság tekintetében hasonló lett volna. Hogy e betű Berlinből — a Wölmer-féle öntöde hozta onnan üzembe ezelőtt mintegy 20 évvel — most az állam nyomdába került, valószínűleg csak szerencsétlen véletlennek köszönhető ; nem véletlen azonban, de mulasztás, ha a betű galvanizált anyákból öntetett. E föltevésre azon körülmény vezet, hogy maga a berlini Wölmerféle öntöde sem birja e betű bélyegét. Mikor a királyi bőkezűséggel szemben ily szegényes eszközök alkalmaztatnak (a jelek pedig arra mutatnak!) — akkor, hogy tekintélyét ne veszítse, el kell hallgatnia a bírálatnak. Az Előrajz végét egy erőteljes vonásokkal rajzolt zárkép mutatja, mely fölött öntudatlan jellemzés gyanánt ott áll a colophon — keskeny, karcsú grotesque-ből szedve. Hogy e leírás elég behatóan és megérthető módon bizonyítja-e, miszerint az Előrajz nem valami jó hírnök, ez most mellékes dolog legyen, de hogy e vigasztalan leírásban nem túlozunk, arról meggyőzhet az Előrajzra vetett egyetlen fürkésző tekintet. Hogy e sikertelenség mily fájdalmasan érinti a könyvkedvelőt, s mily súlyosan nehezedik szívére, az nem igényel hosszas fejtegetést. Az első hírnököt követte a második , megjelent az első , irodalmilag sokat ígérő füzet. Nagyon csábító a kísértés e füzettel részletesen foglalkozni. Egyébiránt ez fölösleges, miután a hiányokat néhány vonással összegezhetjük. Az első füzet tulajdonképen, a czímlapot és ajánlatot leszámítva, bécsi nyereség. Észrevehető ez azon elfogultságból is, mellyel a német kiadás hibái szolgailag utánozva vannak, így többek között a bevezetés »registernélkülisége« is. De ez ne változtassa meg az eddig követett álláspontot. Az első füzet nyomása lényeges haladásra mutat ugyan az Előrajzéhoz képest, anélkül azonban, hogy kifogástalan lenne. Még mindig nincsen meg a festékezés egyenletessége, s e miatt az ajánlólap meglehetősen szenved. A betűknek a festékkel való elegendő, sőt nagyon is kielégítő táplálása ugyan tisztátalanná teszi azokat, de ezáltal a velük született fogyatkozások és hibák is ügyesen elburkolóznak. A szedésnél se nem tanultak, se nem felejtettek semmit: a boríték, a czímlap, s a 23, 28 és 31-ik oldal megtartotta a stílbeli túlkapásokat, a 19, 22 és 23-ik oldal szintén hiányos. A 19-ik oldalon »láb« jegyek helyett fölfordított fraktur kommákat alkalmaztak; a 22 és 23-ik oldalon egy táblázat olyan alaktalan, amint az csak a napilapoknál, az itt megfogható felületesség mellett, fordulhat elő. Az oldalak számjegyei úgy maradtak, mint az Előrajzban; a ritkított szavak az alczímekben megtartattak, végre kiemelés czéljából az italique vétetett fel. A rossznak következetessége, amint ezt a költő képzeli, ezen első füzetnek is alapvonását képezi: az újítás — az italique — fogyatékosság tekintetében versenyez az antiqua betűkkel. Az újjászületés második hírnöke sem teljesítette küldetését. A hazafias kebel egészen más, sokkal örvendetesebb eredményről ábrándozott. Egy emlékoszlopról az irodalom és művészet számára , melynek talapzata a jelenkor lépcsőjéből emelkedik s koronáját azon drágakövek ékesítik, melyek a szakadatlanul előrehaladó fejlődés által képződve, fényök mindig hatalmasabb lesz, minél inkább emeli a lelkesedés. A Corvina kincsei ép úgy imponáltak a vad hóditónak, mint az enthusiastának, Rudolf trónörökös művének — a jelenkori művészet fokmérője szerint — szintén egyformán kellene imponálni és hasonló magas fokon állani. Attavante és iskolája ragyogó jelleget adtak a Corvináknak, hasonló jelleggel kellene bírni Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és Képben czímű műnek is. Mindenekelőtt betűket kellene e mű számára teremteni, szépeket és a czélnak megfelelőket, mint amilyenek eddig még nem voltak. E betűk — Mudolf-betűk — a világ összes betűmetszői közt folyó vetélkedésnek diadalát jelentenék. A profanáléitól megóvott ezen betűk — mintegy az időszámítás mutatói — egyedül és kizárólag lehettek volna a föladatnak megfelelőek. Hogy az állam nyomdának a nyomdászatot hivatásnak nem tekintő hivatalnokai a föladat nagyságát félreismerték, megfogható — és be is van bizonyítva, mert oly kicsinyes eszközökkel éltek, melyek a legcsekélyebbeknek is hozzáférhetők és általuk megvásárolhatók; de hogy a meghívott bizottság fényes nevű tagjai közül senki sem fordított figyelmet a legelső követelményre, a könyvnyomtatás művészetére , azt őszintén sajnáljuk. A művészi résznél átalában oly szabadságot veszünk észre, mely rögtönzésre vagy anarchikus szellemre mutat, az egyéniség nagyon is feltűnően lép előtérbe. Ha Jókai szerkesztői minőségében az első füzetet oly nyilatkozattal bocsátja világgá, miszerint az egységes siker érdekében egy dolgozótárs sem áll — a szerkesztőt sem véve ki — oly magasan, hogy irodalmi munkáján szükség esetében módosítások ne tétessenek, vagy újból átdolgozva ne legyen : e szükségesség a művészi résznél nem kevésbbé volna nélkülözhető. A művésznek is erős oldala a szakszerűség, s minden munka, mely keretén kívül esik, aggályos. Az olyan ábrázolásnál, amilyen például a czímlap vagy az ajánlás, mely több elemből alakul, a művészi egyéniségnek alkalmazkodni kell a megállapított fölfogáshoz, mely az egésznek megadja az egységes jellemet; az egyes elemek az illető specialista feladatát képezik, míg az összeegyeztetés azután természetesen a tervezőnek a dolga. Ezen eljárás megóv például olyan anachronismustól, mint amelyet a Roskovics-féle festői hatással készített ajánlásban találunk, ahol a királynak, mint tizenkilenczedik századbeli uralkodónak a neve a római kor legrégibb emlékein található betűalakkal van rajzolva. Az aesthetika csak nyert volna, ha több dolog másként vitetik keresztül, mint ahogy az történt, így például a megszólításban : »Ö cs. és kir. felségének« stb. el lehetett volna kerülni, hogy az O a szultán tugrájához hasonlítson, hogy egyes betűk a régi góth és undal írásokból vétessenek, s az accent grave is a magyar nyelvbe fölvétessék. A Rumpler tanárnál csak a kiváló maradt volna meg, s a meg nem engedhető mellőztetett volna. Az első oldalon nem találkoztunk volna állammal az államban, díszitményes keretben idegen, befejezett díszitménnyel. E szó Bevezetés a keret ornamentumával egyfajta indával összekötve, ily módon elmaradt volna, hogy a jelenleg ottan lebegő idegen szőnyeg egy ujjnyi szélességre a szedés vonalából kiálljon. A feladat, melyet az említett művész maga elé tűzött, vagy az ő részéről mások elé tűzetett, képzelhetetlen, mert meg nem oldható. Nem volt szerencsés gondolat a szó hatalmával és ügyességgel rajzolt színgazdag képeket realisticus képekkel magyarázni. A Bevezetés lendülete, nyelvezete a képes keretbe beleszorítva, a kényszer hatását teszi s szinte hallani véljük, a mint a fenséges szónok szárnycsapása a keretbe ütődik. Aggodalom fogja el azonban a szemlélőt, ha a 15 és 17-ik oldal felső keretréczére tekint. A mig a 15-ik oldal szerkesztése a spiritismusra emlékeztet, a 17-iké Kate Greeneway-t juttatja eszünkbe. A boríték, mely nem egy szép momentummal bír, a fő követelmény figyelembe nem vétele folytán el van rontva. A betűknek nem engedték át az őket megillető helyet és a czímsort a helyes arány követelményei daczára, az aequatoron látjuk állani. A czímsorok — öntött betűk hiánya miatt? —fába vannak metszve, éppen, mint Gutenberg előtt a — táblanyomatok. Igaz, hogy még ma is használják ez eljárást a — falragaszokra. E boríték, ha megmarad jelen minőségében, tíz éven keresztül folyton folyvást megütközést fog kelteni. Az időközben megjelent első magyar füzet nem mutat, a fönnebb említetteken kívül, semmi haladásra. A typographiai rész megmaradt változatlanul azon a színvonalon. Az itt szintén keretbe szorított Bevezetést kevésbbé zavarja a nyugodtabb, habár túlságosan tömör díszítmény. A trónörökös szavainak szánt betűk különböznek a többiektől. E betűfajt Beaudoire önti Párisban, s 25—30 év előtt jött használatba, de majdnem húsz év óta már a monarchia legtöbb nyomdájában a leltárba került. E betűk is hiányos öntésre mutatnak, nem látszanak közvetlenül Párisból származni s útjuk, úgy látszik, gallvánikus áramon vezetett keresztül. Hogy megenged-