Typographia, 1894 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-05 / 1. szám
Január 5. TYPOGRAPHIA 1894. főkép az útirányok helyes betartására kell leginkább ügyelniük. Végül még megjegyezzük, hogy az igazolványok bekérése egy levelezőlapon, s elküldése egy egyszerű borítékban, öt krajczár portóval történik. Az uj utazási igazolványok 1894 január 1-én léptek életbe s miheztartás végett közöljük a reájuk vonatkozó szabályzatot, mely különben minden egyes igazolványon rajta van. Pótszabályzat a viaticumot kifizető pénztárnokok részére. 1.. A kerületi pénztárnok köteles a tagnak, ha az elutazási szándékát nála bejelenti, rögtön egy viaticum-utalványt küldeni, amelyen az illető utazó neve, a kiindulási város (ahol a tag tartózkodik) és az elutazás napja (kilépés esetén a kilépésre következő nap) rajta van. 2. Ez utalványt a legközelebbi viaticum-kifizetőhely pénztárnoka beváltja (kitöltvén rajta az alsó részen levő, szükséges rovatokat) s azt az utazóval is aláíratja hitelesség okáért. Ezek után az utasnak egy uj utalványt ad, amelyre a nála maradó utalványról lemásolja a következőket: Az utas neve, legutóbbi kondícziójának helye, a munkából való kilépésnek ideje és a munkanélküli segélyre vonatkozókat. Ezenkívül az elutazott szó után odaírja a város nevét s az elutazás idejét mindig addig az időig, a mely napig a segély kifizettetett. A tag elutazásánál tehát mindig csak az igazolvány első része töltendő ki, míg megérkezésénél csak a második, a vonal alatti rész. Ha a tag munkába lép, vagy valahol munka nélkül tartózkodik, ez az illető kerületnek az igazolvány megfelelő rovatának kitöltésével, az igazolvány beküldése mellett azonnal tudtára hozandó. Az »Utazik összesen« rovatba mindig odaírja a kifizető, hogy a felvett legutolsó viaticummal együtt összesen hány napja utazik már az illető tag, tehát a kifizetett napokat adja hozzá a már meglevőkhöz. 3. A külföldi utazóknak az illető határváros pénztárnoka — az egyöntetű nyugtázás végett — szintén igazolványt ad, ezeknek könyvük azonban náluk hagyandó. 4. Oly tag, aki munkában töltött hetekkel vagy beiratási díjjal tartozik, nem kaphat viaticum- j utalványt, mert ez esetben nincs joga segélyre. A viaticum-utalvány kérésekor tehát az említett hátralék bekövetelendő, az utolsó két hét illetékét pedig az illető város pénztárnoka hajtsa be és utólag küldje meg a kerület pénztárnokának. Ahol pénztárnok nincs, ott köteles a tag az utolsó két hetet postával, az utalvány bekérése alkalmával beküldeni. 5. A tagnak a viaticum megérkezése napján fizettetik csak ki; az oly tagtól, aki rögtön nem jelentkezik, midőn a városba érkezik, megvonandó az utolsó ut segélye. 6. Viaticum-kifizető helyeket kikerülni nem szabad, igy csak a legközelebbi kifizető helyektől kap segélyt az utas; pl. nem lehet fizetni Temesvár—Debreczen, vagy Budapest—Pozsony, hanem csak Nagyvárad—Debreczen, vagy Győr—Sopron —Pozsony. 7. Ha az utas előbb érkezik az előbb föltüntetett napoknál, úgy csak az eltöltött napokat kapja meg, ha azonban később jön, az elmulasztott napokat elveszíti. 8. Ha valamely utas a határvárosból a külföldre utazik, akkor a nála levő utazási igazolvány visszatartandó s nyugtakönyvébe a következők irandók: »Tulajdonos Magyarországban összesen napig utazott s mai napon a külföldre megy.« (Keltés aláírás.) Németül szintén be kell írni a következőket: »Inhaber dieses begibt sich nach __tägiger Reisedauer in Ungarn ins Ausland« (zárjel között az ország neve, ahová utazik az illető). Aláírás: 9. Ha egy tag a külföldről visszajön, akkor a pénztárnok megnézi nyugtakönyvét, hogy külföldre utazása óta 13 hét eltelt-e. Ha igen, akkor a 120 nap újra jár, ha nem telt még el 13 hét, akkor a pénztárnok a nyugtakönyvből kiírja az eddig Magyarországon utazott napok számát s az igazolványra írja. (Utazik összesen —nap óta.) 10. Aki utalványát illetve igazolványát megállapodás esetén 4 napnál tovább magánál tartja, az (ha csak magát hatóságilag igazolni nem tudja) összes jogait elveszíti. 11. A viaticum-kifizetők a náluk levő, kitöltött igazolványokat minden négy hétben küldik be. A kerületi pénztárnokok pedig az öt-öt heti leszámolások alkalmával küldik azután az igazolványokat ellenőrzés okáért a központba. 12. Ha valamely igazolvány elvesz, ez azonnal közzéteendő a »Typographiában« a név, kelet, a kerület és a kifizető aláírása, valamint a folyószám fölemlítésével. 13. Mivel az igazolványokon a tag által befizetett összes hetek ki nem mutathatók, e végből az első igazolványt kiállító pénztárnok az igazolványon levő rovatba írja azon teljesen befizetett (60 kres) hetek számát, melyeket a tag abban a kerületben ahol utoljára dolgozott, befizetett, hogy így tudni lehessen azt, hogy esetleges megbetegedés esetén vagy más esetben van-e az illetőnek joga az alapszabályszerű segélyre. Ellenkező esetben a központ 2 nap alatt nyújt erre nézve felvilágosítást. 14. Az első (1) folyószámmal ellátott igazolványt mindig csak a kerületi pénztárnok állíthatja ki s arra az egylet bélyegzőjét is rányomja. Kivételt képeznek a külföldiek, kiknek a határváros bizalmi férfia is adhat utakányt. Az igazolványokon korrigálni nem szabad. Egy derék munkás-szövetkezet. A mult héten kaptuk kezeinkhez a svájczi »Grütlverein« 1892-ik évről szóló, majdnem száz oldalra terjedő jelentését. E kitünően összeállított művecskéből láthatjuk, hogy a »Grütliverein«-hez a lefolyt évben 345 (1891 : 352) szekczió tartozott. Sajnálattal jelenti egyszersmind a mű szerkesztője, hogy bizonyos körülmények következtében a tagok száma 14,843-ról leapadt 14,140-re; a tagok tehát 703 fővel kereskedtek. Belépett összesen 3607, kilépett 1461, meghalt 164 és kizáratott 835 tag. A »Grütlverein«, mely kitűnő szervezettel bír és a szocziáldemokráczia elvein alapszik, az 1892-ik évben huszonhárom esetben 4613 frankot gyűjtött szünetelő munkások segélyezésére. Ez összeghez a szövetkezet 167977 frankkal járult és ennek következtében az említett czélra kiadott összeg összesen 6992 frank 77 centimra rúg, ami, tekintetbe véve a svájczi viszonyokat, elég szép eredménynek mondható. A »Grütliverein«-nak saját, jól berendezett könyvnyomdája is van Zürichben. A nyomdáról szóló jelentésben a következő érdekes adatokat találhatjuk : Az 1892-ik évben a nyomda üzleti forgalma 112,69228 frankra rúgott. Tiszta jövedelem 3161,35 frank, amely összeg egy új intézménynél szintén nem megvetendő eredmény, különösen akkor, ha tekintetbe vesszük azt, hogy ebben a nyomdában szigorúan az érvényben levő árszabály szerint díjaztatnak a munkások. A nyomdai üzletvezetőség különben még különösen rámutat arra, hogy a csekély üzleti eredmény nem a munkapangásban, hanem abban leli magyarázatát, mert időközben a kilenczórai munkaidő megrendszeresittetett és ennek következtében a heti munkabérek is emelkedtek , továbbá, hogy a nyomdában egy uj gép lett felállítva a mi a tiszta jövedelemnek szintén egy jó részét vette igénybe. Újévi gratifikácziókra a munkások közt 1225 frank osztatott ki. A könyvnyomda értéke az 1892-ik év végén 53,722,70 frankra becsültetett. A szedők heti keresete 36—42, a gépmestereké 34—42 frank közt variált. Foglalkozásban állanak : 16 szedő, 2 gépmester, 1 korrektor, 1 könyvvezető, 2 expeditor, 5 berakó (3 férfi, 2 nő), 2 könyvkötő, 1 segédmunkás az expedíczióban, 1 szállító, 1 segédmunkásnő a hirlapbélyegek felragasztására. E szerint e derék munkás-szövetkezet könyvnyomdája az üzletvezetővel együtt, állandóan összesen 33 munkást foglalkoztat. Tanoncz nincs. 1893. márczius elseje óta a munkaidő 81/1 órában állapíttatott meg és kilátás van rá, hogy — ha a körülmények megengedik — a nyolczórai munkaidő is nemsokára meg lesz adható a nyomdaszemélyzetnek. »Mindenesetre kívánatos lenne — mondja a jelentés — ha ezt a mi eljárásunkat a jobb helyzetben levő nyomdatulajdonosok is követnék.« Ez azonban sajnos, tekintettel a szaktársak és nyomdatulajdonosok közt napirenden lévő és egyhamar ki nem egyenlíthető meghasonlásra, alig várható és — úgy látszik — még sokáig, nagyon is sokáig csak jámbor óhaj fog maradni. Ez a föltevés annál bizonyosabb, mert a szervezettel biró főnökök a kötelező szakszövetkezetek behozataláig való türelemre kérik föl segédeiket, mig ellenben a szervezettel nem biró princzipálisok — mint egy svájczi szaklapban olvasható — a munkaidő megrövidítéséről, hivatkozva a nem létező rossz üzletmenetre, egyáltalán nem akarnak semmit tudni. A »Grütlverein« jelentéséből továbbá kiviláglik az is, hogy ez a kitűnően szervezett munkás I A természet, mint az emberiség nevelője. Deczember 10-én a nyomdász-egyleti helyiségben fölolvasta : Csebrenyák József. — (Vége.) A mint a földviszonyok és az őgalj megadá a dél népeinek, igy a spanyoloknak és az olaszoknak, a maga jellegét, úgy adá meg az észak népeinek is. A délvidéki könnyelműbb és indulatosabb, az északvidéki komolyabb és inkább hajlandóbb fáradságosabb munkára . Angolország népének a jelleme hasonló az ottani égaljhoz: komor és vizes. De mijt az összes nemzeteknél, úgy mutatta hatását a természeti viszony az egyes lényeknél is. Joggal mondja John Locke angol bölcsész : »A lélek tartalma az élet által lesz kiképezve és a környezet föltétele által.« Persze ez másként hangzik, mint a theologusok frázisai . Az ember a viszonyok produktuma és ha egy gonosztevővé lesz, úgy a természetes viszonyok folytán vagy az ő környezete, nevelése stb. által lesz azzá. A szegénység a képességet nem engedi kifejlődni és aki fiatal korától fogva szegénységre volt utalva és nélkülözött s aki a szégyent érezte, az nem lehet angyal. És mégis az emberiség elítéli az »elfajultat« és »kitagadottat«, a nélkül, hogy megkérdezné, ki tette őt azzá, hogyan és miként lett ő azzá, ami! Nem kell őt elítélnünk és azt mondani : »Ennek nincsen semmiféle vallása!«, hanem az okozatok után kell kutatnunk. A theologia sok ideig akadályozta a természetismeretet ; a keresztény vallás a természetet a középkorban keresztre feszítette. Az ember csak egy égi gyermek volt, ő csak a mennyben a jó istennél élt, azért ment neki a dolga a földön oly rosszul, azért lehetett vele azt tenni, amit az ember akart. A találmányok a természettudomány terén nagyban emelték a kultúrát. Mind e vívmányok a természettől lettek ellesve. Az emberi szem természetes lencséje előképe volt a mesterséges lencséknek (szemüveg, látcső, mikroskop , nagyító üveg vagy górcső stb.). A meleg természetes törvénye a gőzgépek föltalálásához vezetett. A villamos erő föltalálása egy új óriási forradalmat állít elénkbe a technika terén. Kétségtelen, hogy a villamosság következő korszaka rettentő változásokat fog előidézni az emberi életben, mint előidézett a jelenlegi gőz a vasút és gőzhajózásban stb. Minden azt mutatja nekünk, hogy az ember az lesz, amit a természet nevel belőle és nem az, amit egy önkényes lény csinál belőle. Léteznek csodák, és ezek szemeink előtt mennek végbe, de ezek mind természetes csodák. Más csodák nem léteznek. De a kulturhaladással a szellemtudomány sem maradt hátra. Az úgynevezett spekulatív bölcsészet eltűnt a föld színéről és az idő meghozta a természet-bölcsészetet. Ha az embert bírálni akarjuk, annak lényét, eredetét és jövőjét megismerni akarjuk, akkor nem kell őt az égben képzelni, hanem a földön kell maradni az emberek között. Ma arra tanít bennünket a kulturtörténész, hogy az ember és minden a természet produktuma (teremtménye) és a pedagógia is, az iskola és a nevelés is kényszerítve van több száz évi tévedése után visszatérni a természethez. Ne égi polgároknak neveltessenek az emberek, hanem földi polgároknak — sőt erről gondoskodik az állam maga is ! Amint alá van vetve a fejlődésnek a tudomány művészete, úgy vannak alávetve a fejlődésnek a természeti viszonyok is. Itt fölemlítem csak az építési művészetet, a festészetet, a fényképészetet stb. stb. Amidőn még az olajlámpa, a mécses volt szokásban, akkor még a népfölvilágosítás ügye nagyon szomorúan nézett ki. Ma majdnem minden munkáskunyhóban petróleumlámpa világít, melynek világos fényénél a munkásnak most inkább lehetséges egy világosságot terjesztő iratot olvasni és e világosság által lesz az akaratnélküli és igénytelen bérrabszolgából szabad ember! E világosság és ismeret alól az iskola sem vonhatja ki magát, e mellett bizonyítanak a különböző szakiskolák , és a legeldugottabb faluba is egyre hatol a természettudomány sugara, s ha a papurak még annyira is igyekeznek a napot csuhájukkal eltakarni. Így lesz mindjobban a bal- és tévhit megtörve és a theologusoknak a lefegyverkezésnél egyéb nem fog hátra maradni. Már ma láthatja minden okos ember, hogy ezek az urak (a papok), mint a német mondja: »bölcsességük végén vannak« és az idő nincs már messze, hol az igazság a jelen kiskorú szellemeitől is föl fog ismertetni Minden, mi emberi ábrázatot hord, vehesse ki részét a kultúra vívmányaiból, mert a természet nem ismer különbséget; nem ismer kék és vörös vért. A természet előtt mindenki egyenlő és ha az emberek más törvényeket alkottak, úgy azok csak emberi törvények, melyek fönn nem állhatnak. Nekünk vissza kell térnünk a természethez ; oly társadalmi berendezést kell teremtenünk, hol mindenkinek emberi estét biztosíttassák. Ez lesz az emberiség legnagyobb győzelme, ez a legnagyszerűbb dicsősége ! Nem a pénzes zsák vagy a kutyabőr (nemes levél) nemesíti az embert, hanem az az igazi kulturember, aki az emberiség haladását előmozdítja, aki a jót akarja és az igazságot keresi. Igazság a földön, ez legyen a mi istenünk, a mi mennyországunk!