Typographia, 1894 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-05 / 1. szám

Január 5. TYPOGRAPHIA 1894. főkép az útirányok helyes betartására kell legin­kább ügyelniük. Végül még megjegyezzük, hogy az igazolványok bekérése egy levelezőlapon, s elküldése egy egy­szerű borítékban, öt krajczár portóval történik. Az uj utazási igazolványok 1894 január 1-én léptek életbe s miheztartás végett közöljük a reájuk vonatkozó szabályzatot, mely különben minden egyes igazolványon rajta van. Pótszabályzat a viaticumot kifizető pénztárnokok részére. 1.. A kerületi pénztárnok köteles a tagnak, ha az elutazási szándékát nála bejelenti, rögtön egy viaticum-u­tal­vány­t küldeni, a­melyen az illető utazó neve, a kiindulási város (a­hol a tag tartóz­­­­kodik) és az elutazás napja (kilépés esetén a kilé­­­pésre következő nap) rajta van. 2. Ez utalványt a legközelebbi viaticum-kifizető­­hely pénztárnoka beváltja (kitöltvén rajta az alsó részen levő, szükséges rovatokat) s azt az utazóval is aláíratja hitelesség okáért.­­ Ezek után az­­ utasnak egy uj utalványt ad, a­melyre a nála ma­­­­radó utalványról lemásolja a következőket: Az utas neve, legutóbbi kondícziójának helye, a munkából való kilépésnek ideje és a munka­­nélküli segélyre vonatkozókat. Ezenkívül az eluta­zott szó után odaírja a város nevét s az elutazás­­ idejét mindig addig az időig, a mely napig a segély­­ kifizettetett. A tag elutazásánál tehát mindig csak az igazolvány első része töltendő ki, míg megérke­­­­zésénél csak a második, a vonal alatti rész. Ha a tag munkába lép, vagy valahol munka­­­ nélkül tartózkodik, ez az illető kerületnek az iga­zolvány megfelelő rovatának kitöltésével, az iga­zolvány beküldése mellett azonnal tudtára hozandó. Az »Utazik összesen« rovatba mindig odaírja a kifizető, hogy a felvett legutolsó viaticummal együtt összesen hány napja utazik már az illető tag, te­hát a kifizetett napokat adja hozzá a már meg­levőkhöz. 3. A külföldi utazóknak az illető határváros pénztárnoka — az egyöntetű nyugtázás végett — szintén igazolványt ad, ezeknek könyvük azonban náluk hagyandó. 4. Oly tag, a­ki munkában töltött hetekkel vagy beiratási díjjal tartozik, nem kaphat viaticum- j utalványt, mert ez esetben nincs joga segélyre.­­ A viaticum-utalvány kérésekor tehát az említett hátralék bekövetelendő, az utolsó két hét illetékét pedig az illető város pénztárnoka hajtsa be és utólag küldje meg a kerület pénztárnokának. A­­­hol pénztárnok nincs, ott köteles a tag az utolsó két hetet postával, az utalvány bekérése alkalmával beküldeni. 5. A tagnak a viaticum megérkezése napján fizet­tetik csak ki; az oly tagtól, a­ki rögtön nem je­lentkezik, midőn a városba érkezik, megvonandó az utolsó ut segélye. 6. Viaticum-kifizető helyeket kikerülni nem sza­bad, igy csak a legközelebbi kifizető helyektől kap segélyt az utas; pl. nem lehet fizetni Temes­vár—Debreczen, vagy Budapest—Pozsony, hanem csak Nagyvárad—Debreczen, vagy Győr—Sopron —Pozsony. 7. Ha az utas előbb érkezik az előbb föltünte­tett napoknál, úgy csak az eltöltött napokat kapja meg, ha azonban később jön, az elmulasztott na­pokat elveszíti. 8. Ha valamely utas a határvárosból a külföldre­­ utazik, akkor a nála levő utazási igazolvány vis­­szatartandó s nyugtakönyvébe a következők irandók: »Tulajdonos Magyarországban összesen­­­­­ napig utazott s mai napon a külföldre megy.« (Kelt­és alá­írás.) Németül szintén be kell írni a következő­ket: »Inhaber dieses begibt sich nach __tägiger Reisedauer in Ungarn ins Ausland« (zárjel között az ország neve, a­hová utazik az illető). Aláírás: 9. Ha egy tag a külföldről visszajön, akkor a pénztárnok meg­nézi nyugtakönyvét, hogy külföldre utazása óta 13 hét eltelt-e. Ha igen, akkor a 120 nap újra jár, ha nem telt még el 13 hét, akkor a pénz­tárnok a nyugtakönyvből kiírja az eddig Magyarországon utazott napok számát s az igazol­ványra írja. (Utazik összesen —nap óta.) 10. A­ki utalványát illetve igazolványát megál­lapodás esetén 4 napnál tovább magánál tartja, az (ha csak magát hatóságilag igazolni nem tudja) összes jogait elveszíti. 11. A viaticum-kifizetők a náluk levő, kitöltött igazolványokat minden négy hétben küldik be. A kerületi pénztárnokok pedig az öt-öt heti leszá­molások alkalmával küldik azután az igazolványo­kat ellenőrzés okáért a központba. 12. Ha valamely igazolvány elvesz, ez azonnal közzéteendő a »Typographiában« a név, kelet, a kerület és a kifizető aláírása, valamint a folyó­­szám fölemlítésével. 13. Mivel az igazolványokon a tag által befize­tett összes hetek ki nem mutathatók, e végből az első igazolványt kiállító pénztárnok az igazolvá­nyon levő rovatba írja azon teljesen befizetett (60 kres) hetek számát, melyeket a tag abban a kerületben ahol utoljára dolgozott, befizetett, hogy így tudni lehessen azt, hogy esetleges megbetege­dés esetén vagy más esetben van-e az illetőnek joga az alapszabályszerű segélyre. Ellenkező eset­ben a központ 2 nap alatt nyújt erre nézve felvi­lágosítást. 14. Az első (1) folyó­számm­al ellátott igazolványt mindig csak a kerületi pénztárnok állíthatja ki s arra az egylet bélyegzőjét is rányomja. Kivételt képeznek a külföldiek, kiknek a határváros bi­zalmi férfia is adhat utak­ányt. Az igazolványokon korrigálni nem szabad. Egy derék munkás-szövetkezet. A mult héten kaptuk kezeinkhez a svájczi »Grütl­­­verein« 1892-ik évről szóló, majdnem száz oldalra terjedő jelentését. E kitünően összeállított művecs­­kéből láthatjuk, hogy a »Grütli­verein«-hez a lefolyt évben 345 (1891 : 352) szekczió tartozott. Sajnálat­tal jelenti egyszersmind a mű szerkesztője, hogy bizonyos körülmények következtében a tagok száma 14,843-ról leapadt 14,140-re; a tagok tehát 703 fővel kereskedtek. Belépett összesen 3607, kilépett 1461, meghalt 164 és kizáratott 835 tag. A »Grütl­verein«, mely kitűnő szervezettel bír és a szocziál­demokráczia elvein alapszik, az 1892-ik évben huszonhárom esetben 4613 frankot gyűjtött szünetelő munkások segélyezésére. Ez összeghez a szövetkezet 1679­77 frankkal járult és ennek következtében az említett czélra kiadott összeg összesen 6992 frank 77 centimra rúg, a­mi, tekintetbe véve a svájczi viszonyokat, elég szép eredménynek mondható. A »Grütliverein«-nak saját, jól berendezett könyv­nyomdája is van Zürichben. A nyomdáról szóló jelentésben a következő érdekes adatokat találhat­juk : Az 1892-ik évben a nyomda üzleti forgalma 112,692­28 frankra rúgott. Tiszta jövedelem 3161,35 frank, a­mely összeg egy új intézménynél szintén nem megvetendő eredmény, különösen akkor, ha tekintetbe ves­szük azt, hogy ebben a nyomdában szigorúan az érvényben levő árszabály szerint díjaztatnak a munkások. A nyomdai üzletvezetőség különben még különösen rámutat arra, hogy a csekély üzleti eredmény­ nem a munkapangásban, hanem abban leli magyarázatát, mert időközben a kilenczórai munkaidő megrendszeresittetett és ennek következtében a heti munkabérek is emel­kedtek , továbbá, hogy a nyomdában egy uj gép lett felállítva a mi a tiszta jövedelemnek szintén egy jó részét vette igénybe. Újévi gratifikácziókra a munkások közt 1225 frank osztatott ki. A könyvnyomda értéke az 1892-ik év végén 53,722,70 frankra becsültetett. A szedők heti keresete 36—42, a gépmestereké 34—42 frank közt variált. Foglalkozásban állanak : 16 szedő, 2 gép­mester, 1 korrektor, 1 könyvvezető, 2 expeditor, 5 berakó (3 férfi, 2 nő), 2 könyvkötő, 1 segédmun­kás az expedíczióban, 1 szállító, 1 segédmunkásnő a hirlapbélyegek felragasztására. E szerint e derék munkás-szövetkezet könyvnyomdája az üzletveze­tővel együtt, állandóan összesen 33 munkást fog­lalkoztat. Tanoncz nincs. 1893. márczius elseje óta a munkaidő 81/­1 órában állapíttatott meg és kilátás van rá, hogy — ha a körülmények megengedik — a nyolczórai munkaidő is nemsokára meg lesz adható a nyomdaszemélyzetnek. »Mindenesetre kívánatos lenne — mondja a jelen­tés — ha ezt a mi eljárásunkat a jobb helyzetben levő nyomdatulajdonosok is követnék.« Ez azon­ban sajnos, tekintettel a szaktársak és nyomda­tulajdonosok közt napirenden lévő és­­ egyhamar ki nem egyenlíthető meghasonlásra, alig várható és — úgy látszik — még sokáig, nagyon is sokáig csak jámbor óhaj fog maradni. Ez a föltevés annál bizonyosabb, mert a szerve­zettel biró főnökök a kötelező szakszövetkezetek behozataláig való türelemre kérik föl segédeiket, mig ellenben a szervezettel nem biró princzipálisok — mint egy svájczi szaklapban olvasható — a munkaidő megrövidítéséről, hivatkozva a nem létező rossz üzletmenetre, egyáltalán nem akarnak sem­mit tudni. A »Grütl­verein« jelentéséből továbbá kiviláglik az is, hogy ez a kitűnően szervezett munkás­ I A természet, mint az emberiség nevelője.­ ­ Deczemb­er 10-én a nyomdász-egy­leti helyiségben fölolvasta : Csebrenyák József. — (Vége.) A mint a földviszonyok és az őgalj megadá a dél népeinek, igy a spanyoloknak és az olaszok­nak, a maga jellegét, úgy adá meg az észak népeinek is. A délvidéki könnyelműbb és indu­latosabb, az északvidéki komolyabb és inkább hajlandóbb fáradságosabb munkára . Angolország népének a jelleme hasonló az ottani égaljhoz: komor és vizes. De mi­jt az összes nemzeteknél, úgy mutatta hatását a természeti viszony az egyes lényeknél is. Joggal mondja John Locke angol böl­csész : »A lélek tartalma az élet által lesz ki­képezve és a környezet föltétele által.« Persze ez másként hangzik, mint a theologusok frázisai . Az ember a viszonyok produktuma és ha egy gonosztevővé lesz, úgy a természetes viszonyok folytán vagy az ő környezete, nevelése stb. által lesz azzá. A szegénység a képességet nem engedi kifejlődni és a­ki fiatal korától fogva szegénységre volt utalva és nélkülözött s aki a szégyent érezte, az nem lehet angyal. És mégis az emberiség elítéli az »elfajultat« és »kitagadottat«, a nélkül, hogy megkérdezné, ki tette őt azzá, hogyan és miként lett ő azzá, a­mi! Nem kell őt elítélnünk és azt mondani : »Ennek nincsen semmiféle vallása!«, hanem az okozatok után kell kutatnunk. A theologia sok ideig akadályozta a természet­­ismeretet ; a keresztény vallás a természetet a középkorban keresztre feszítette. Az ember csak egy égi gyermek volt, ő csak a mennyben a jó istennél élt, azért ment neki a dolga a földön oly ros­szul, azért lehetett vele azt tenni, a­mit az ember akart. A találmányok a természettudomány terén nagy­ban emelték a kultúrát. Mind e vívmányok a természettől lettek ellesve. Az emberi szem termé­szetes lencséje előképe volt a mesterséges lencsék­nek (szemüveg, látcső, mikroskop , nagyító üveg vagy górcső stb.). A meleg természetes törvénye a gőzgépek föltalálásához vezetett. A villamos erő föltalálása egy új óriási forradalmat állít elénkbe a technika terén. Kétségtelen, hogy a villamos­ság következő korszaka rettentő­ változásokat fog előidézni az emberi életben, mint előidézett a jelen­legi gőz a vasút és gőzhajózásban stb. Minden azt mutatja nekünk, hogy az ember az lesz, a­mit a természet nevel belőle és nem az, a­mit egy ön­kényes lény csinál belőle. Léteznek csodák, és ezek szemeink előtt mennek végbe, de ezek mind természetes csodák. Más csodák nem léteznek. De a kulturhaladással a szellemtudomány sem­­ maradt hátra. Az úgynevezett spekulatív bölcsészet eltűnt a föld színéről és az idő meghozta a természet-bölcsészetet. Ha az embert bírálni akarjuk, annak lényét, eredetét és jövőjét megismerni akar­juk, akkor nem kell őt az égben képzelni, hanem a földön kell maradni az emberek között. Ma arra tanít bennünket a kultur­történész, hogy az ember és minden a természet produktuma (teremtménye) és a pedagógia is, az iskola és a nevelés is kény­szerítve van több száz évi tévedése után vissza­térni a természethez. Ne égi polgároknak nevel­tessenek az emberek, hanem földi polgároknak — sőt erről gondoskodik az állam maga is ! A­mint alá van vetve a fejlődésnek a tudomány művészete, úgy vannak alávetve a fejlődésnek a természeti viszo­nyok is. Itt fölemlítem csak az építési művészetet, a festészetet, a fényképészetet stb. stb. A­midőn még az olajlámpa, a mécses volt szokás­ban, akkor még a népfölvilágosítás ügye nagyon szomorúan nézett ki. Ma majdnem minden munkás­kunyhóban petróleumlámpa világít, melynek vilá­gos fényénél a munkásnak most inkább lehetséges egy világosságot terjesztő iratot olvasni és e vilá­gosság által lesz az akaratnélküli és igénytelen bérrabszolgából szabad ember! E világosság és ismeret alól az iskola sem vonhatja ki magát, e mellett bizonyítanak a különböző szakiskolák , és a legeldugottabb faluba is egyre hatol a természet­tudomány sugara, s ha a pap­urak még annyira­ is igyekeznek a napot csuhájukkal eltakarni. Így lesz mindjobban a bal- és tévhit megtörve és a theologusoknak a lefegyverkezésnél egyéb nem fog hátra maradni. Már ma láthatja minden okos ember, hogy ezek az urak (a papok), mint a német mondja: »bölcsességük végén vannak« és az idő nincs már messze, hol az igazság a jelen kiskorú szellemeitől is föl fog ismertetni Minden, mi emberi ábrázatot hord, vehesse ki részét a kultúra vívmányaiból, mert a természet nem ismer különbséget; nem ismer kék és vörös vért. A ter­mészet előtt mindenki egyenlő és ha az emberek más törvényeket alkottak, úgy azok csak emberi törvények, melyek fönn nem állhatnak. Nekünk vissza kell térnünk a természethez ; oly társadalmi berendezést kell teremtenünk, hol mindenkinek emberi es­tét biztosíttassák. Ez lesz az emberiség legnagyobb győzelme, ez a legnagyszerűbb dicső­sége ! Nem a pénzes zsák vagy a kutyabőr (nemes levél) nemesíti az embert, hanem az az igazi kul­tur­ember, a­ki az emberiség haladását előmoz­dítja, a­ki a jót akarja és az igazságot keresi. Igazság a földön, ez legyen a mi istenünk, a mi mennyországunk!

Next