Typographia, 1899 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1899-01-06 / 1. szám
JANUÁR 1. T Y P O Gr R AP H í A. A helyzet. Nem hagyhatom megjegyzés nélkül e lap karácsonyi vezérczikkét, mert ez nem egyéb, mint egy nagyon szomorú szegénységi bizonyítvány. Bizonyítja azt, hogy már saját erőnkre nem támaszkodhatunk; bizonyítja azt, hogy képtelenek vagyunk szaktársi kötelességeinknek megfelelni; bizonyítja azt, hogy erkölcsi és anyagi sülyedésünk oly mély és oly rothadt, hogy nem merjük fejünket a tiszta levegőre, a szabadabb lélegzés végett, kidugni. Ha a tehetetlenség bevallása már a vezető szervezetből indul ki, ha a katonáknak riadó helyett retirádát fuvatunk, akkor az ellenségtől nem kegyelmet, de megvetést nyerünk. Ugyan hogyan lehet még csak megkísérleni is azt, hogy a rendes bérüktől és a tisztességes bánásmódtól megfosztott szaktársakkal elhitessék a főnöktestület nagylelkűségét. Ez a főnöktestület azért alakult, hogy minden a segédek részéről jövő követelést hathatósan és nyomatékosan visszautasítson ; egy szóval, hogy úgy anyagi, mint erkölcsi emelkedésünket meghiúsítsa. És ha akad valaki, aki a főnöktestület czélját más irányban akarná föltüntetni, az egyszerűen nagyzási hóbortban szenved. A főnökök nem fognak kapzsiságuk ellen iparhatósági rendszabályokat kérni, s még kevésbé fogják az olcsó suszterszedőt elutasítani, mikor nekik gyönyörűség az ily pocsolyában fetrengő sertést nézni, mert az zsírját, bőrét, fülét, farkát, mindenét nekik adja. Oh, ők a kóser falatokat el nem szalasztják s még kevésbé fogják elűzni, midőn önként kínálkoznak. Most pedig tessék a főnökökkel tárgyalni; egyik részről a jogos és igazságos harczban legyőzött fél könyörögni kénytelen, hogy bőrének egy részét, melyet a mult harczban még éppen megtarthatott, és habár az idő múltával ez is czafatban lóg, még továbbra is czipelhesse és néha megreparálhassa. Másik oldalon az elhízott, lelketlen zsarnokság, melynek bőre annál egészségesebb, annál erősebb lesz, minél rongyosabb a miénk; gúnyosan, kérkedve fogja kiáltani: Nem! Nem engedek, nem adok semmit, tessék sztrájkolni, van 20 — 30 — 40 vagy Isten tudja hány tanonczom és azonkívül van suszter ezerszámra. Hisz önként kínálkoznak árszabályon alul dolgozni. A szánandó héttagú bizottság el lehet készülve erre s még szánandóbb az a munkástestület, melynek ily arczulcsapásokat kell eltűrnie. Hogy ennek nem szabad tovább tartani, annak megítélését nyugodtan bíznám egy öntudatos munkástestületre, de a budapesti nyomdász-szaktársak, akik nagyon kevés kivétellel a lehető leggyávábbak, akiknél minden tulajdonság megvan, csak az nem, ami egy öntudatos munkást emberré tesz, ezekre még ennek megítélhetését sem bízhatom, mert egy gyűlésen képes volt a mai nyomorult, az egész világ előtt szégyenletes helyzetet szankczionálni! És hogy ez még tényleg tovább is fennálljon, választott egy hét tagú bizottságot, mely ennek a gyönyörűséges helyzetnek három évre való spirituszba tehetése érdekében lépéseket tegyen. Mennyivel máskép hangzott volna egy olyan határozat, mely azt mondja: „Mindazon nyomdákban, ahol nem fizetik az árszabályt, a személyzet illetékes helyen követeljen orvoslást; ahol ezt megtagadják, ott a szaktársak anélkül, hogy az üzletből kilépnének, nem dolgoznak !“ Ez a módszer, ügyesen alkalmazva, 100 között 90 esetben eredményre vezet; egyrészt az üzletben a netalán dolgozni akaró susztert folyton fel lehet tartani, másrészt ha a főnök a személyzetet elküldené. ezeknek a munkanélküli segélyre ezen oknál fogva igényük lehet, mely szerint a főnök az aláírt vagy becsületszavával elfogadott árszabályt nem tartja be, tehát megszegte a szerződést. Egy ily határozat tekintélyt szerezhet mindenki előtt, mert munkára serkenti az indoenéziától elzsibbasztott tagokat, önbizalmat csepegtet a lelkekbe és ami a fő : a szolgaszerű meghajlástól felment. Szaktársak : Még nem késő, ragadjatok meg minden eszközt, hogy a gyűlésen hozott határozat előrelátható eredményének szégyenétől meg legyetek kímélve. Ébredjen bennetek öntudatra az emberi érzés, a nemesebb gondolkozás, a ti saját érdeketekben, ne várjátok sem a főnöktestület kegyelmét, sem az iparhatóság ellenőrzését, mert ha ti nem őrzitek az árszabályt, azt a főnöktestület a saját érdekében fogja kijátszani, de nem fogja soha érvényre juttatni. K. L. : Furcsa hang, főnökök nélkül árszabályt csinálni nem lehet. A czikk elején az író gyámoltalanoknak nevezi a szaktársakat, a czikk végén pedig ezektől a gyámoltalan emberektől oly eljárást kíván, amit erélyes embereknek is nehéz megtenni. — Mindjárt a kezdet kezdetén megtámadni a mozgalmat, nem helyes, mert hisz tudja a czikk írója, hogy az utolsó sztrájk óta milyen szánandó viszonyok vannak Budapesten. Ezeket a viszonyokat megváltoztatni nem egy-két czikkel, hanem hosszú, de higgadt munkával lehet. Új emberek kellenek ehhez : a régiek kihalnak, s fiatalok jönnek helyökbe, akik egészen más eszméktől vannak áthatva. Szerk. * Ugyan a kérdésben egy másik szaktársunk a következőképen vélekedik: Jókora lelki nyugalom kell ahhoz, ha a jelen viszonyaink mellett a szaktársak nagyobb részét saját ügyeink hidegen tudják hagyni. Nézzük csak, mi is volna dolgunk, ha ily nagyfontosságú kérdésről van szó; a szaktársaknak önzetlenség és fáradságot nem ismerő agitáczióra, hogy a gyűléseken nagy része képviselve legyen, s nem úgy, mint az utolsó gyűlés, amelyen alig 150—200-an vettek részt. A gyűlésnek imponálónak kell lenni. A Typographiában megjelent czikkek eddig a főnököket okolták, hogy árszabályunk nem lesz betartva. Nem vagyok barátja az önámításnak. Mondjuk ki nyíltan, hogy mi magunk vagyunk jelenlegi helyzetünk okozói, mert ha mi ahelyett, hogy a gyűlésekre járnánk, elmegyünk a lóversenyekre s sanzánokba, akkor nem is lehet másképen. Mert nem elég az, hogy az a pár ember, kik rendesen a gyűlésekre járnak, ott oly határozatokat hozzanak, vagy egy bizottságot válasszanak, mely a főnökökkel tárgyaljon az összesség helyzete fölött. Hisz e bizottságnak nincs is joga az összesség nevében beszélni vagy pláne határozatot hozni, amely aztán hajótörést szenved a szaktársaknak közönyén. Tehát első dolgunk volna ama szaktársakat megnyerni ügyünknek, kik még távol állanak tőlünk és ugyancsak azokat, kik már elfáradtak és visszavonultak. S ha ennek a kötelességnek eleget tettünk, akkor mehetünk csak gyűlésre bizottságot választani, mely aztán hivatkozhatik az összességre. A mostani üldöztetések nem képezhetnek elég okot arra, hogy mi saját ügyünkkel ne foglalkozzunk, sőt annál inkább kell hogy komolyan hozzáfogjunk, s nem hivatkozni arra, hogy a főnökök okozói helyzetünknek. Mert ha bennünk nincs meg a kellő erély jogos követeléseink keresztülvitelére, akkor hiába mindennek. De hát tulajdonképen nincs igazuk a főnököknek akkor, ha látják, hogy segédeik még éhbérért is készek dolgozni ? A szaktársaknak az árszabálymozgalomba önzetlenül kell belemenni, s csak így lehet a főnökre, aki aláírta, kötelező. Ellenkező esetben, ha aláírta s az elöljáró láttamozta is az árszabályt, úgy mint eddig, csak ideig-óráig tartatik meg. Tehát látjuk azt, hogy nem az aláírás s nem az elöljáró láttamozása teszi erőssé árszabályunkat, hanem a szaktársaknak az egyöntetűsége s önzetlensége. Ezt tartottam szükségesnek megjegyezni s a szaktársak, kik még távol vannak tőlünk, gondolják és fontolják jól meg, hogy mit követtek el eddig; mert a nembánomság, a nemtörődömség nagyobb bűn a suszterolásnál. Ezért tehát föl! Legyen mindenki ott, ahová a szaktársi kötelesség hívja. —r —s. 1899 Könyvnyomtatás, litografia és betüöntés. A fönti czimmel az „Egyetértés“ újévi számában egy hosszú czikk jelent meg, a mely a tárgyat oly tájékozatlansággal ismerteti, hogy csodálkozunk az említett lapon, — a mely magyar nyelven a közgazdasági dolgokban oly tekintély akar lenni, mint német nyelven a „Pester Lloyd“, —hogy közölte. A czikk így kezdődik: „Hosszabb idő óta a könyvnyomtatás terén üzleti szempontból rohamos hanyatlást észlelünk“. Erre aztán elmondja, hogy a nagy czégek alig bírnak fennállani és kénytelenek a bajon úgy segíteni, hogy monumentális (?) munkák kiadására vállalkoznak. Ennek eredménye az, hogy az utóbbi két-három év alatt megjelent a Pallas „Nagy Lexikon“-a, a „Magyar Nemzet Története“ s most a magyar nyelvű nagy „Világtörténet“. Ha az említettek monumentális munkák, úgy nem a nyomdaipar hanyatlását, hanem emelkedését jelentik, mert ezeket is csak kellett szedni és nyomni, s talán hasznot is hajtottak. Szerintünk ezek azonban csak annyiban monumentális munkák, mert terjedelmük nagy, de tartalmuk silány. A Lexikon pl. valóságos hibagyüjtemény, tele évszám- és történeti tévedésekkel, a Magyar Nemzet Története és a Világtörténet pedig egyszerűen csak azért jelenik meg, mert a kiadók újra fel akarják használni a 20—25 éves metszeteket és rajzokat. Nincs ezekben a munkákban adatok tekintetében sem semmi új, az illusztrácziókat pedig mind látta már mindenki, ezelőtt 20—25 évvel a lapokban és más művekben. „A nyomdák többnyire redukált személyzettel dolgoznak, úgy hogy közel 1000 szedő járkál munka nélkül“, — mondja továbbá a czikk. — Ez sem igaz; a Franklinban, Athenaeumban, Pesti könyvnyomda részvénytársaságnál mindenütt 180 szedő dolgozik, tehát annyi, amennyi ezelőtt soha sem. Egyedül a Pallas az, amely az üzletvezetőség élhetetlensége következtében redukált személyzettel dolgozik , de ez nem is csoda, mert az üzlet élén olyan prókátor áll, aki még tyúkpöröket sem vitt, továbbá olyan faktor, aki csak czikket ír az Egyetértés újévi számába (azt mondják, hogy ő ítta), de máshoz nem ért. Megemlékezik a czikk a betűöntők most lefolyt és a szedők készülő ármozgalmáról is. Azt mondja, hogy a betűöntők mozgalma teljes vereséggel végződött és a szedőké is így végződik majd. Ez sem igaz; a betűöntők mozgalma eredménnyel végződött még a Pallasban is, és a szedőké is így végződik, mert csak a Pallas vezetői oly lelketlenek, hogy az általuk elfogadott árszabályt nem fizetik, míg a többi nagy nyomdával kevés baja van a munkásságnak, s így bizton remélhető, hogy az árszabály-revízió szépen meg is történik. Az természetes, hogy a Pallasban ez nem történik meg, mert szószegő vezetőséggel egyezkedni nem lehet. Azt is mondja a czikk, hogy „a könyvnyomdai ipar legnagyobb ellensége a magyar állam és a magyar kormány, mert van államnyomda, egyetemi nyomda stb. — Munkaadói szempontból ez igaz, de a nyomdászat fejlődésére ez semmi befolyással nincs és különösen a munkásoknak ehhez semmi közük. De különben is ha nem volna államnyomda, úgy Pusztai Ferencz ur nem volna most a Pallas faktora, mert ott tanulta az enyverdeben a könyvnyomdászati szaktudományt és onnét ment a Pallasba faktornak. Ha valaha használt egy munkásnak az államnyomda, úgy Pusztai urnak használt, mert ha ez nincs, úgy még most is szedné Rózsánál 13 frtért a históriákat, vagy visszament volna előbbi helyére, Aradra, 50 kres diurnistának. De most térjünk vissza a czikk amaz állítására, hogy 1000 szedő van a fővárosban munka nélkül. Ha ezt valamelyik kéményseprő-mester írja, úgy nem csodálkozunk rajta, de ha egy tanult nyomdász, egy egyleti tag ír ilyet, nevetnünk vagy boszankodnunk kell; összesen 2200 nyomdász van Budapesten és ebből — Pusztai úr szerint — 1000 nem dolgozik. Mit gondol P. úr, ha ez igaz volna, milyen állapotok volnának a fővárosban ? Teljes elkeseredettség a nyomor következtében! Levegőbe röpülne a Pallas és valamelyik elkeseredett szedő bicska segélyével megnézné, hogy mit evett a tudós czikkíró a czik megírása előtt. No de hát ilyen állapotok nincsenek és nem is lesznek, akárhány szedőgépet hozat is a Pallas. De ne is legyenek, mert ez szégyenére válnék a magyar államnak, a társadalomnak, az irodalomnak és művészetnek, sőt az egész emberiségnek is, mert az mégis csak szomorú és következéseiben kiszámíthatatlan káros volna, ha a dolgozni akaróknak csak fele dolgozhatnék. Minden rossz témáról lehet kínnal jó cikket írni, ostobát azonban könnyű. Ilyen az Egyetértés újévi czikke a „Könyvnyomtatás, litographia és betűöntésről“. A czikk elején azt mondja az író, hogy „a könyvnyomtatás rohamosan hanyatlik“ , a végén pedig a következőket: „A Franklin-társulat magyar irodalmi intézet és könyvnyomda csak pár hét előtt tartotta rendes évi közgyűlését, fennállása óta a 26-ikot, csendesen, minden ünneplés nélkül. A negyedszázados intézet viszonyai, az előterjesztett mérleg tanúsága szerint, konszidáltak ; vagyona, tartalékai folyvást gyarapodnak, üzletei pedig lassan, de állandóan terjeszkednek, emelkednek. A vállalat nyomdai üzlete az egész éven át bőségesen el volt foglalva idegen munkával, valamint a saját könyvkiadói üzletének megbízásaival. A könyvkiadó-üzlet pedig forgalomban mutat jelentékeny emelkedést. Mindez összevéve a magasabb osztalékban és bőséges leírásokban nyer kifejezést. Az 1899-ik évi kilátások megfelelnek a lefolyt év üzletmenetének“. „A Pesti könyvnyomda részvénytársaság munkával az egész éven át jól volt ellátva és bár az árak igen nyomottak voltak, e társaság, mint régi jól fundált vállalat, ebben az esztendőben is képes lesz 80 frt osztalékot fizetni.“ „A „Kosmos“ műintézet kő- és könyvnyomda és hirlapkiadó részvénytársaság a múlt évben komoly törekvést árult el az irányban, hogy a vállalatot a konszolidás nehéz útjára vesse. Vannak a mérlegében ugyan még tátongó sebek, de a múlt évben is sikerült az igazgatóságnak a passzívákat mintegy 120 000 frttal csökkenteni. Ezúton haladva