Typographia, 1899 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1899-01-06 / 1. szám

JANUÁR­­ 1. T Y P O Gr R AP H í A. A helyzet. Nem hagyhatom megjegyzés nélkül e lap ka­rácsonyi vezérczikkét, mert­ ez nem egyéb, mint egy nagyon szomorú szegénységi bizonyítvány. Bizonyítja azt, hogy már saját erőnkre nem támaszkodhatunk; bizonyítja azt, hogy képtelenek vagyunk szaktársi kötelességeinknek megfelelni; bizonyítja azt, hogy erkölcsi és anyagi sülyedé­­sünk oly mély és oly rothadt, hogy nem merjük fejünket a tiszta levegőre, a szabadabb lélegzés végett, kidugni. Ha a tehetetlenség bevallása már a vezető szer­vezetből indul ki, ha a katonáknak riadó helyett retirádát fuvatunk, akkor az ellenségtől nem ke­gyelmet, de megvetést nyerünk. Ugyan hogyan lehet még csak megkísérleni is azt, hogy a ren­des bérüktől és a tisztességes bánásmódtól meg­fosztott szaktársakkal elhitessék a főnöktestület nagylelkűségét. Ez a főnöktestület azért alakult, hogy minden a segédek részéről jövő követelést hathatósan és nyomatékosan visszautasítson ; egy szóval, hogy úgy anyagi, mint erkölcsi emelke­désünket meghiúsítsa. És ha akad valaki, a­ki a főnöktestület czélját más irányban akarná föltün­tetni, az egyszerűen nagyzási hóbortban szenved. A főnökök nem fognak kapzsiságuk ellen ipar­hatósági rendszabályokat kérni, s még kevésbé fogják az olcsó suszterszedőt elutasítani, mikor nekik gyönyörűség az ily pocsolyában fetrengő sertést nézni, mert az zsírját, bőrét, fülét, farkát, mindenét nekik adja. Oh, ők a kóser falatokat el nem szalasztják s még kevésbé fogják elűzni, midőn önként kínálkoznak. Most pedig tessék a főnökökkel tárgyalni; egyik részről a jogos és igazságos harczban legyőzött fél könyörögni kénytelen, hogy bőrének egy ré­szét, melyet a mult harczban még éppen megtart­hatott, és habár az idő múltával ez is czafatban lóg, még továbbra is czipelhesse és néha meg­­reparálhassa. Másik oldalon az elhízott, lelketlen zsarnokság, melynek bőre annál egészségesebb, annál erősebb lesz, minél rongyosabb a miénk; gúnyosan, kérkedve fogja kiáltani: Nem! Nem engedek, nem adok semmit, tessék sztrájkolni, van 20 — 30 — 40 vagy Isten tudja hány tanonczom és azonkívül van suszter ezerszámra. Hisz ön­ként kínálkoznak árszabályon alul dolgozni. A szánandó héttagú bizottság el lehet készülve erre s még szánandóbb az a munkástestület, melynek ily arczulcsapásokat kell eltűrnie. Hogy ennek nem szabad tovább tartani, annak megítélését nyugodtan bíznám egy öntudatos munkástestületre, de a budapesti nyomdász-szak­­társak, a­kik nagyon kevés kivétellel a lehető leggyávábbak, a­kiknél minden tulajdonság meg­van, csak az nem, a­mi egy öntudatos munkást emberré tesz, ezekre még ennek megítélhetését sem bízhatom, mert egy gyűlésen képes volt a mai nyomorult, az egész világ előtt szégyenletes helyzetet szankczionálni! És hogy ez még tény­leg tovább is fennálljon, választott egy hét tagú bizottságot, mely ennek a gyönyörűséges helyzet­nek három évre való spirituszba tehetése érde­kében lépéseket tegyen. Mennyivel máskép hangzott volna egy olyan határozat, mely azt mondja: „Mindazon nyomdákban, a­hol nem fizetik az árszabályt, a személyzet illetékes helyen követel­jen orvoslást; a­hol ezt megtagadják, ott a szak­társak a­nélkül, hogy az üzletből kilépnének, nem dolgoznak !“ Ez a módszer, ügyesen alkalmazva, 100 között 90 esetben eredményre vezet; egyrészt az üzlet­ben a netalán dolgozni akaró susztert folyton fel lehet tartani, másrészt ha a főnök a személyzetet elküldené. ezeknek a munkanélküli segélyre ezen oknál fogva igényük lehet, mely szerint a főnök az aláírt vagy becsületszavával elfogadott ársza­bályt nem tartja be, tehát megszegte a szerződést. Egy ily határozat tekintélyt szerezhet min­denki előtt, mert munkára serkenti az indo­en­­éziától elzsibbasztott tagokat, önbizalmat csepeg­tet a lelkekbe és a­mi a fő : a szolgaszerű meg­hajlástól felment. Szaktársak : Még nem késő, ragadjatok meg min­den eszközt, hogy a gyűlésen hozott határozat előrelátható eredményének szégyenétől meg le­gyetek kímélve. Ébredjen bennetek öntudatra az emberi érzés, a nemesebb gondolkozás, a ti saját érdeketekben, ne várjátok sem a főnöktestület kegyelmét, sem az iparhatóság ellenőrzését, mert ha ti nem őrzitek az árszabályt, azt a főnök­testület a saját érdekében fogja kijátszani, de nem fogja soha érvényre juttatni. K. L. : Furcsa hang, főnökök nélkül árszabályt csi­nálni nem lehet. A czikk elején az író gyámol­talanoknak nevezi a szaktársakat, a czikk végén pedig ezektől a gyámoltalan emberektől oly el­járást kíván, a­mit erélyes embereknek is nehéz megtenni. — Mindjárt a kezdet kezdetén meg­támadni a mozgalmat, nem helyes, mert hisz tudja a czikk írója, hogy az utolsó sztrájk óta milyen szánandó viszonyok vannak Budapesten. Ezeket a viszonyokat megváltoztatni nem egy-két czikkel, hanem hosszú, de higgadt munkával lehet. Új emberek kellenek ehhez : a régiek kihalnak, s fiatalok jönnek helyökbe, a­kik egészen más eszméktől vannak áthatva. Szerk. * Ugyan a kérdésben egy másik szaktársunk a következőképen vélekedik: Jókora lelki nyugalom kell ahhoz, ha a jelen viszonyaink mellett a szaktársak nagyobb részét saját ügyeink hidegen tudják hagyni. Nézzük csak, mi is volna dolgunk, ha ily nagy­­fontosságú kérdésről van szó; a szaktársaknak önzetlenség és fáradságot nem ismerő agitáczióra, hogy a gyűléseken nagy része képviselve legyen, s nem úgy, mint az utolsó gyűlés, a­melyen alig 150—200-an vettek részt. A gyűlésnek imponáló­nak kell lenni. A Typographiában megjelent czikkek eddig a főnököket okolták, hogy árszabályunk nem lesz betartva. Nem vagyok barátja az önámításnak. Mondjuk ki nyíltan, hogy mi magunk vagyunk jelenlegi helyzetünk okozói, mert ha mi a­helyett, hogy a gyűlésekre járnánk, elmegyünk a lóver­senyekre s sanzánokba, akkor nem is lehet más­képen. Mert nem elég az, hogy az a pár ember, kik rendesen a gyűlésekre járnak, ott oly hatá­rozatokat hozzanak, vagy egy bizottságot válas­­­szanak, mely a főnökökkel tárgyaljon az összesség helyzete fölött. Hisz e bizottságnak nincs is joga az összesség nevében beszélni vagy pláne hatá­rozatot hozni, a­mely aztán hajótörést szenved a szaktársaknak közönyén. Tehát első dolgunk volna ama szaktársakat meg­nyerni ügyünknek, kik még távol állanak tőlünk és ugyancsak azokat, kik már elfáradtak és vissza­vonultak. S ha ennek a kötelességnek eleget tet­tünk, akkor mehetünk csak gyűlésre bizottságot választani, mely aztán hivatkozhatik az összességre. A mostani üldöztetések nem képezhetnek elég okot arra, hogy mi saját ügyünkkel ne foglalkoz­zunk, sőt annál inkább kell hogy komolyan hozzá­fogjunk, s nem hivatkozni arra, hogy a főnökök okozói helyzetünknek. Mert ha bennünk nincs meg a kellő erély jogos követeléseink keresztül­vitelére, akkor hiába m­indennek. De hát tulaj­don­­képen nincs igazuk a főnököknek akkor, ha lát­ják, hogy segédeik még éhbérért is készek dol­gozni ? A szaktársaknak az árszabálymozgalomba ön­zetlenül kell belemenni, s csak így lehet a fő­nökre, a­ki aláírta, kötelező. Ellenkező esetben, ha aláírta s az elöljáró láttamozta is az ársza­bályt, úgy mint eddig, csak ideig-óráig tartatik meg. Tehát látjuk azt, hogy nem az aláírás s nem az elöljáró láttamozása teszi erőssé árszabályun­kat, hanem a szaktársaknak az egyöntetűsége s önzetlensége. Ezt tartottam szükségesnek megjegyezni s a szaktársak, kik még távol vannak tőlünk, gondol­ják és fontolják jól meg, hogy mit követtek el eddig; mert a nembánomság, a nemtörődömség nagyobb bűn a suszterolásnál. Ezért tehát föl! Legyen mindenki ott, a­hová a szaktársi kötelesség hívja. —r —s. 1899 Könyvnyomtatás, litografia és betüöntés. A fönti czimmel az „Egyetértés“ újévi számá­ban egy hosszú czikk jelent meg, a mely a tár­gyat oly tájékozatlansággal ismerteti, hogy cso­dálkozunk az említett lapon, — a mely magyar nyelven a közgazdasági dolgokban oly tekintély akar lenni, mint német nyelven a „Pester Lloyd“, —­hogy közölte. A czikk így kezdődik: „Hosszabb idő óta a könyvnyomtatás terén üzleti szempontból rohamos hanyatlást észlelünk“.­­ Erre aztán elmondja, hogy a nagy czégek alig bírnak fennállani és kénytelenek a bajon úgy segíteni, hogy monumen­tális (?) munkák kiadására vállalkoznak. Ennek eredménye az, hogy az utóbbi két-három év alatt megjelent a Pallas „Nagy Lexikon“-a, a „Magyar Nemzet Története“ s most a magyar nyelvű nagy „Világtörténet“. Ha az említettek monumentális munkák, úgy nem a nyomda­ipar hanyatlását, hanem emelke­dését jelentik, mert ezeket is csak kellett szedni és nyomni, s talán hasznot is hajtottak. Szerin­tünk ezek azonban csak annyiban monumentális munkák, mert terjedelmük nagy, de tartalmuk silány. A Lexikon pl. valóságos hibagyüjtemény, tele évszám- és történeti tévedésekkel,­­ a Magyar Nemzet Története és a Világtörténet pedig egy­szerűen csak azért jelenik meg, mert a kiadók újra fel akarják használni a 20—25 éves metsze­­­teket és rajzokat. Nincs ezekben a munkákban adatok tekintetében sem semmi új, az illusztráczió­­kat pedig mind látta már mindenki, ezelőtt 20—25 évvel a lapokban és más művekben. „A nyomdák többnyire redukált személyzettel dolgoznak, úgy hogy közel 1000 szedő járkál munka nélkül“, — mondja továbbá a czikk. — Ez sem igaz; a Franklinban, Athenaeumban, Pesti könyvnyomda részvénytársaságnál mindenütt 180 szedő dolgozik, tehát annyi, a­mennyi ezelőtt soha sem.­­ Egyedül a Pallas az, a­mely az üzletvezetőség élhetetlensége következtében redu­kált személyzettel dolgozik , de ez nem is csoda, mert az üzlet élén olyan prókátor áll, a­ki még tyúkpöröket sem vitt, továbbá olyan faktor, a­ki csak czikket ír az Egyetértés újévi számába (azt mondják, hogy ő ítta), de máshoz nem ért. Megemlékezik a czikk a betűöntők most lefolyt és a szedők készülő ármozgalmáról is. Azt mondja, hogy a betűöntők mozgalma teljes vereséggel végződött és a szedőké is így végződik majd. Ez sem igaz; a betűöntők mozgalma eredmén­nyel végződött még a Pallasban is, és a szedőké is így végződik, mert csak a Pallas vezetői oly lelket­lenek, hogy az általuk elfogadott árszabályt nem fizetik, míg a többi nagy nyomdával kevés baja van a munkásságnak, s így bizton remélhető, hogy az árszabály-revízió szépen meg is történik. Az természetes, hogy a Pallasban ez nem történik meg, mert szószegő vezetőséggel egyezkedni nem lehet. Azt is mondja a czikk, hogy „a könyvnyomdai ipar legnagyobb ellensége a magyar állam és a magyar kormány­, mert van államnyomda, egye­temi nyomda stb. — Munkaadói szempontból ez igaz, de a nyomdászat fejlődésére ez semmi be­folyással nincs és különösen a munkásoknak ehhez semmi közük. De különben is ha nem volna állam­nyomda, úgy Pusztai Ferencz ur nem volna most a Pallas faktora, mert ott tanulta az enyverde­ben a könyvnyomdászati szaktudományt és onnét ment a Pallasba faktornak. Ha valaha használt egy munkásnak az államnyomda, úgy Pusztai urnak használt, mert ha ez nincs, úgy még most is szedné Rózsánál 13 frtért a históriákat, vagy visszament volna előbbi helyére, Aradra, 50 kres diurnistának. De most térjünk vissza a czikk amaz állítására, hogy 1000 szedő van a fővárosban munka nélkül. Ha ezt valamelyik kéményseprő-mester írja, úgy nem csodálkozunk rajta, de ha egy tanult nyom­dász, egy egyleti tag ír ilyet, nevetnünk vagy boszankodnunk kell; összesen 2200 nyomdász van Budapesten és ebből — Pusztai úr szerint — 1000 nem dolgozik. Mit gondol P. úr, ha ez igaz volna, milyen állapotok volnának a fővárosban ? Teljes elkeseredettség a nyomor következtében! Levegőbe röpülne a Pallas és valamelyik elkese­redett szedő bicska segélyével megnézné, hogy mit evett a tudós czikkíró a czik megírása előtt. No de hát ilyen állapotok nincsenek és nem is lesznek, akárhány szedőgépet hozat is a Pallas. De ne is legyenek, mert ez szégyenére válnék a magyar államnak, a társadalomnak, az irodalom­nak és művészetnek, sőt az egész emberiségnek is, mert az mégis csak szomorú és következései­ben kiszámíthatatlan káros volna, ha a dolgozni akaróknak csak fele dolgozhatnék. Minden rossz témáról lehet kínnal jó c­ikket írni, ostobát azonban könnyű. Ilyen az Egyetértés újévi czikke a „Könyvnyomtatás, litographia és betűöntésről“.­­ A czikk elején azt mondja az író, hogy „a könyvnyomtatás rohamosan hanyatlik“ , a végén pedig a következőket: „A Franklin-társulat magyar irodalmi intézet és könyvnyomda csak pár hét előtt tartotta rendes évi közgyűlését, fennállása óta a 26-ikot, csende­sen, minden ünneplés nélkül. A negyedszázados intézet viszonyai, az előterjesztett mérleg tanúsága szerint, konszidáltak ; vagyona, tartalékai folyvást gyarapodnak, üzletei pedig lassan, de állandóan terjeszkednek, emelkednek. A vállalat nyomdai üzlete az egész éven át bőségesen el volt foglalva idegen munkával, valamint a saját könyvkiadó­i üzletének megbízásaival. A könyvkiadó-üzlet­ pedig forgalomban mutat jelentékeny emelkedést. Mindez összevéve a magasabb osztalékban és bősé­ges leírásokban nyer kifejezést. Az 1899-ik évi kilátások megfelelnek a lefolyt év üzletmenetének“. „A Pesti könyvnyomda részvénytársaság mun­kával az egész éven át jól volt ellátva és bár az árak igen nyomottak voltak, e társaság, mint régi jól fundált vállalat, ebben az esztendőben is képes lesz 80 frt osztalékot fizetni.“ „A „Kosmos“ műintézet kő- és könyvnyomda és hirlapkiadó részvénytársaság a múlt évben komoly törekvést árult el az irányban, hogy a vállalatot a konszolidás nehéz útjára vesse. Vannak a mér­legében ugyan még tátongó sebek, de a múlt év­ben is sikerült az igazgatóságnak a passzívákat mintegy 120 000 frttal csökkenteni. Ezúton haladva

Next