Typographia, 1901 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-04 / 1. szám

Budapest, 1901. január 4. iI­.o .330 6 6 1. szám. EGYES SZÁM­ÁRA a fővárosban ...............80 fi­ a vi­déken.................20 fi­. ELŐFIZETÉSEKET nem fogadunk el.TYPOGRAPHY A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK POLITIKAI KÖZLÖNYE Szerkesztőség: V., Zoltán-utcza 11. sz. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. KiadóViivatal : V., Zoltán-utcza 11. SZ. XXXIII. évfolyam. HIRDETÉSEK soronkint 20 fillér, mely ösz­­szeg előre beküldendő. KÉZIRATOK nem adatnak vissza. Figyelmeztetjük a t. szaktársakat, hogy kondíczióba lépés előtt maguk­nak árszabály szerinti díjazást bizto­sítsanak. Fölvilágosítással szívesen szolgál a szerkesztőség. Magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők egylete. Meghívó. Az egylet tagjait tisztelettel meghívom az 1901. évi január hó 6-án, a fővárosi vigadó éttermében tartandó rendkívüli közgyűlésre, a­melynek tárgyai a következők : 1. Szavazatszedő bizottság választása. 2. Elnök, alelnökök, ellenőrző bizottság és vá­lasztmány választása. Budapest, 1900 deczember 11. Czettel Gyula, elnök. Anyaegyletünk közgyűlése. Valljuk be, hogy a magyar nyomdász­társadalom csodálatos elemekből van össze­alkotva. Mióta nyomdász-szervezet létezik, örökkön-örökké megbénította annak virág­zását, előhaladását, erősödését a köztünk dúló testvérharcz, a széthúzás, a veszekedés. És a­ki azt hinné, hogy e veszekedéseknek komoly elvi ellentétek vagy lényeges anyagi nézeteltérések voltak a rugói, az alaposan csalódnék. Egész történetünkben alig talá­lunk két-három olyan mozzanatot, melyek a szaktársakat két táborra osztva, följegyzésre méltó ellentétekben lelték magyarázatukat. Ilyen volt annak idején a Typographia meg­­magyarosítása körül kifejlődött elvi harcz és újabban a 95-iki események után létesült radikális Világosság-párt harcza a békülé­­kenyebb és engedékenyebb úgynevezett hiva­talos párt ellen. Érthető, ha a magyarországi nyomdászok nagy tömegében különféle politikai hitvallá­­sunk vannak, mert végtére is senki sem erő­szakolhatja rá másra a saját elvét. Ha valaki hű és igaz katonája a szoc­iáldemokrác­iá­­nak, annak az elv érdekében kötelessége meg­győzni, de nem legyőzni az ellenvéleményün­­ket. Mert ha nem így tennénk, ugyanabba a hibába esnénk, mint a szocziáldemokráczia ellenségeinek megtestesítője: a nagy Bis­marck, a­ki tűzzel-vassal akart a szoczia­­listákból nyárspolgárokat, nyomorúságos gaz­dasági helyzetekkel megelégedett munkásokat csinálni. Az eredményt mindnyájan ismerjük: az előbb aránylag gyenge szoc­iáldemokrá­­cziából hatalmas óriás lett az erőszak követ­keztében. Másként­­ bántak a munkásokkal Angliában és más eredményre is­ jutottak. Bismarck politikájának eredménye tehát vilá­gosan az erőszak ellen vall. A­miből követ­kezik, hogy minden igaz elvtársnak érvek­kel kell propagálnia az eszmét, nem pedig erőszakkal, mert utóbbi esetben az eszmének nem híveket, hanem ellenségeket szerez. Érthető az is, hogy vannak köztünk sokan, a­kik gazdasági küzdelmünk jelenlegi lépés­­ről-lépésre való haladásával elégedetlenek­, radikálisabb, gyorsabb haladást, talán ugrást kívánnak. De érthetetlen az, hogy a mi sorainkban dúló testvérharczok a legritkább esetekben forognak e nagy kérdések körül. A szoc­ia­­lizmus, a gazdasági nyomor következtében, örvendetesen terjed közöttünk. A mi felada­tunk csak az lehet, hogy az elv terjesztése érdekében rámutassunk a mai társadalmi rendszer visszásságaira, kinövéseire, a kapita­lizmusnak mindent fölfaló természetére és a tömegnyomor okaira. Ezt megtes­szük és haladunk. Azok sem igen állanak sorompóba, a­kik gazdasági helyzetünk javítására irányuló lassú haladásunkkal elégedetlenek ; nem küz­denek erélyesen, hogy a javulást gyorsabb tempóban érjük el. Nem, ilyen nagy kérdé­sekig a mi ellenzékeink nem képesek föl­emelkedni ; ilyen föladatokért nem tudnak lelkesedni, sem küzdeni. Megelégszenek azzal, ha apró-cseprő dolgokon rágódhatnak. Ki­kapnak a mindennapi életből egy-egy jelen­téktelen eseményt, azt jobb ügyhöz méltó buzgalommal fölfújják — és kész a jogalap az «ellenzékeskedés» folytatására. Sajnálatos csak az, hogy párthíveket min­den ilyen «akczióhoz» találnak. Nem volt szándékom az erőszakos ellen­zékeskedés legújabb fattyúhajtásával foglal­kozni, de kényszerítenek erre az utóbbi napokban történtek, valamint a szervezkedés és a segélyző-egylet érdekei. Lássuk az «akczió» okát. Két szaktárs (az egyik három, a másik hét hónap óta munka­­nélküli­ munkát kapott az egylet útján. A következő napon választmányi ülés lévén, a választmány elhatározta a telefon fölmon­dását, nehogy még egyszer előfordulhasson, hogy valamely szaktársunk az egylet révén kondíc­ióhoz jusson. A munkanélküliség kér­désének ilyetén megoldásával a tagoknak egy része nem lévén megelégedve, bizal­matlanságot akartak szavazni a választmány­nak. A szervező­bizottság, hogy a veszeke­dést elhárítsa, közbelépett, elsimította az ellen­téteket és a két fél megkötötte a békét. Azt hittük akkor, hogy munkálkodhatunk tovább a szervezet és az árszabály érdekében, mert a készülő vihar elült. De nem így történt. A­mikor a t. választmánynak a békét hiva­talosan is ratifikálnia kellett volna, olyan szégyenletesen hajba kaptak, hogy az ülést föl kellett oszlatni, — világos, bizonyságául annak, hogy ez a választmány nem képes együtt­működni. Ezt belátva a választmány józanabb fele, — leköszönt, abban a meg­győződésben, hogy csak a közgyűlés hiva­tott ítélkezni a fölött, hogy kik vezessék tovább az egylet ügyeit. A tömeges leköszönés következtében nem lévén 30 tagú választmány, az elnök saját hatáskörében összehívta a közgyűlést és ki­írta az új választást. De nem oda Buda ! A választmány másik fele nem köszönt le és nem is akar leköszönni. Nem fél ugyan a közgyűléstől, de mégis tiltakozik ellene, nem bántja szereplési viszketeg, de még­sem köszön le, mert választmány akar maradni. így lesz a kicsi kérdésből nagy ok a veszekedésre, így csinálnak nálunk «ellen­­zékeskedést». E sorok írója ekkor fölkért néhány le nem köszönt választmányi tagot, hogy vessék alá magukat a közgyűlés akaratának ; a szervező­­bizottság pedig oda fog hatni, hogy néhányan közülök is bekerüljenek az új választmányba, hogy ott «ellenőrizhessék» annak működé­sét. A válasz az volt, hogy nekik mindnyá­juknak okvetlen benne kell lenniök a választ­mányban, mert különben — nem lesz vá­lasztás ! Ez, azt hiszem, eléggé megvilágítja az «akc­ió» erkölcsi oldalát, most nézzük a jogi oldalát a dolognak. Igazuk van-e a le nem köszönteknek vagy nincs ? Az alapszabályok 50. §-a előírja, hogy a választmány 30 tagból áll. A le nem köszönt 15 választmányi tag ezzel szemben azt bizony­gatja, hogy a 30 lehet 15 is, mert 12 hatá­rozatképes. Már pedig ha 30 lehet 15, akkor van választmány és ebben az esetben az elnöknek nincs joga közgyűlést egybehívni. Az elnök szerint azonban, és bizonyára mások szerint is, 30 nem lehet sem 31, sem 29, de 15 sem Az a kérdés, hogy a választmányt ki lehet-e egészíteni 30 tagra a még be­­ nem hívott póttagok sorából ? Van még 14 póttag, a­kik közül egy, Kohn Miksa II., állandóan külföldön tartózkodik, marad tehát 13 + 15 28, a­miből kitűnik, hogy a választmány az összes póttagok be­hívása után is csak 28 tagból állana. Ez nem 30, ergo nem alapszabály szerinti vá­lasztmány. Már­pedig ha nem alapszabály szerinti, akkor nincs választmány, a­mely esetben beáll az elnöknek az a kötelessége, hogy alapszabály szerinti választmányt válasz­tasson, mert az egylet nem maradhat vezető­ség nélkül. Az elnöknek tehát nem joga, de kötelessége volt­­ jelen esetben a közgyűlést egybehívni és a­ választást kiírni. Más kérdés az, vajjon nem illett volna-e az elnöknek a le nem köszönteket értesíteni, hogy miután, alapszabály szerinti választmány nincs, kény­telen a választást kiírni, mert a fönmaradt választm­­ányi tagok mandátuma önkényt meg­szűnt. ^aczára annak, hogy ilyenformán a köz­gyűlés egybehívása kötelességszerű volt, a le nem köszöntek mégis nyíltan fenyegetődz­­nek, hogy közgyűlés lehet ugyan, de válasz­tás nem lesz, ,­ mert ők nem engedik! Az ilyen ész nélküli fenyegetés ellen csak egy védekezés van . Meg kell jelennie a köz­gyűlésen minden egyleti tagnak, hogy a szak­társak nagy és komoly tömegének láttára a skandalum-csinálóknak elmenjen a kedvük a komédiától. Ám döntsön a gyűlés, a­hogy jónak tartja, vezesse az egyletet tovább a 15 le nem köszönt,­­— ha a gyűlés javukra dönt; de ha a gyűlés alapszabály szerinti választmányt akar választani, akkor a 15 álljon félre. A skandalum-csinálásnak, a terrorizmusnak azon­ban minden körülmények között véget kell

Next