Typographia, 1914 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-02 / 1. szám
1914 TYPOGRAPHIA sok olyan eset adódott elő, amikor a főnök inkább nem vett fel munkást, mintsem azt a munkanélkülit vegye fel, akit reá akart erőszakolni a közvetítő. Ez már a vakolókat érinti súlyosan, mert eddig nekivágtak az országútnak abban a reményben, hogy majd csak kiköt valamelyik vidoki városkában. De ma ez lehetetlen. Ezek volnának csak úgy nagyjában a bajok. Vannak még esetek, amelyeket fel lehetne sorakoztatni, de hát arra oly sok hely kellene, amellyel a „Typographic“ nem rendelkezik. E bajokon pedig csak úgy segíthetünk, ha a munkaközvetítést nem mint hatalmi ügyet, hanem mint gyomorügyet kezeljük. Azért, mert minden egyes tagnak a megélhetése függ tőle. Éppen azért erkölcstelen minden olyan szabály, amely az egyént munkaerejének szabad értékesítésében gátolja. Erkölcstelen minden olyan szabály, mely kivételeket ismer, amely egyiknél megengedhetőnek tartja azt, amit a másiknak szigorúan tilt. Az én nézetem az, hogy változtassuk meg a jelenleg érvényben levő szabályzatot úgy, hogy: 1. a kötelező jelleget szüntessük meg; 2. engedtessék meg minden tagnak a szabad munkakeresési jog; 3. kilincselni szigorúan tilos; 4. munkaalkalmat csak tisztességes uton (hirdetés, levelezés, ismeretség) lehet szerezni; 1>. munkautalványt a követítő köteles kiadni; 6. ha egy cég kér oly egyént, aki munka nélkül van, köteles azt a munkaközvetítő elközvetíteni; 7. a munkaközvetítő részéről soronkívüli közvetítésnek helye nincs; 8. a megrendszabályozottak csak akkor közvetíthetők, ha sorra kerülnek; 9. esetleges panaszokat a munkaközvetítőbizottság intézi el, amelynek tagjai semmiféle más tisztséget nem viselhetnek; ülései nyilvánosak; nyomdánkénti titkos szavazás utján választandók a bizalmi férfi értekezlet jelölése alapján; mandátuma a kongresszusig tart; 10. a munkaközvetítő bizottságnak egy munkanélküli is tagja, akit a munkanélküliek saját kebelükből választanak esetről-esetre; 11. a vidéken csak békéltetőbizottsági székhelyen legyen soros munkaközvetítés, amelynek hatásköre csak arra a városra terjed, amelyben működik. Ilyenformán lehetne a munkaközvetítést átreformálni. Ez nem ütközik az összesség érdekébe, itt a gyengébb erőnek éppen úgy megvan adva munkaalkalom, mint a legerősebb „speciális“ erőnek. Hogy egy képzettebb erő hamarább kap kondíciót, ez csak természetes. Ezért nem szabad a gyengébb erőknek elcsüggedni, hanem igenis azon lenni, hogy minél hamarább kiképezzék magukat. Itt utalhatok arra, hogy a kongresszus nem véglegesítette a kötelező soros munkaközvetítést. Schwarz Ambrus beszédében ezeket mondotta: „ne vitatkozzunk most a munkaközvetítés felett, hisz ez csak a jövő kongresszuson lesz aktuális“. Vagyis ez azt jelenti, hogy a közvetítés csak próbaképen lett bevezetve, amelyen nekünk, tagoknak, jogunk van változtatni, reformálni, mert azt csak a jövő kongresszus fogja véglegesíteni oly formában, ami nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is a legjobban megfelel! . Papp Pál. II. A „Typographia“ múlt évi 50. számában Kalaba János szaktárs cikket irt, melyben tudományos alapon igyekszik bebizonyítani, hogy nemcsak rossz a sorrendi munkaközvetítés, hanem szabadságellenes is, mert megfosztja az egyént munkaerejének szabad érvényesítésétől és mivel a munkásnak ez az egyedüli tőkéje, tehát legmagasabb kamatoztatását sem szabad megakadályozni. Hogy a sorrendi munkaközvetítés megfosztja az egyént munkaerejének rendelkezési jogától, ezt hosszú cikkben fejtegetni igazán felesleges Mert szociális szempontból az egyén jogait így beállítani nem lehet. Amennyiben ott, ahol a tömegek szervezkednek egy magasabbrendű célért, az egyéni érdeknek el kell törpülnie az osztályérdek előtt — de ez is csak látszólagos tétel —, mert a tömegen keresztül az egyéni érdek teljességgel kielégülést nyerhet. A sorrendi munkaközvetítés — kisebb hibáit eltekintve, amelyeket könnyen orvosolni lehet — mindig magasabbrendű szociális érdeket szolgál. Csak szűklátkörű és az ellenséges tábor „igazságaival“ telt agyú emberek állíthatják azt, hogy ama korlát, melyet a munkaközvetítés szab a munkanélküli elé: jogfosztás. Aki a szociális igazságot ismeri, az a sorrendi munkaközvetítésről nem állíthatja, hogy az egyének érvényesülési lehetőségét korlátozza. Nem! Csupán megszünteti a múltban dívó protekciós rendszert, melyben a kedvezőbb összeköttetéssel rendelkező szaktársak kisajátítottak minden valamire való kondíciót. Az hihetetlenebbek pedig — bár talán munkaerejük éppen olyan értékes — szabadon rendelkezhettek ugyan munkaerejükkel, de szerencsésebb szaktársaik mellett évekig is megtarthatták volna azt maguknak. Azért, ha a cikkíró magasabb szempontból nyúlt volna témájához, meg kellett volna emlékeznie arról is, hogy volt idő, amikor a sorrendi munkaközvetítőt nem kárhoztatták. Tehát az egyén is kielégült? És ha igen, miért volt ez? Mert jó gazdasági konjunktúra volt. Tehát nem a sorrendi munkaközvetítő rossz, hanem a gazdasági pangás az oka a mai ferde helyzetnek, amely tízezrekre rugó munkást tett munkanélkülivé, nem kímélve a nyomdászt sem. És ebből a nyilván helytelen gazdasági politika okozta kátyúból még akkor sem tudnánk kilábalni, ha szakszervezeti szempontból igen fontos — nélkülözhetetlen intézményünket — a munkaközvetítőt megszüntetnénk. Szociális szervezetben tömörült egyének, különösen, akik hivatottnak érzik magukat, hogy tanítsanak, azoknak tudniok kell, hogy a munkásosztály igazi célját csak úgy érheti el, ha a haladást és fejlődést írja zászlajára. Szervezetét pedig oly intézményekkel erősíti, amelyek elősegítik, hogy tagjait öntudatossá nevelje és érdekeit egyformán megvédje. Nem sirathatja vissza az egyéni praktikáktól bűzös múltat, amelyben éppen azoknak volt a legnehezebb sorsuk, akik ha munkát kerestek, szerényen csak munkaerejüket kínálták fel, ellenben önérzetüket nem bocsátották vásárra. S éppen azért nem győzöm eléggé hangsúlyozni, ha szaktársaim ehhez a nagyon is kényes témához nyúlnak, ne rövidlátóan nézzenek el felette, hanem minden érvet latba vetve,hirdessék ennek az intézménynek helyes és éppen csak nekünk szükséges voltát. Mert Kalaba János szaktárs cikke csak arra jó, hogy a munkaadók malmára hajtsa a vizet. Talán öntudatlanul, de mindenesetre a kapitalisták „igazságai“ előtt hajt fejet, akik kárörömmel nézik a mi kicsinyes belső villongásainkat és alig várják, hogy megülhessék felettünk — emberi jogaink felett — a halotti tort. Bagó Béla, Cikkíró fejtegetéseire csak annyit jegyzünk meg, hogy terveinek megvalósítása egyértelmű volna a régi helyzet visszaállításával. Vagyis a protekciósok elnyomnák a protekció nélkülieket. A gerinctelenek a gerinceseket. Végül téves az a felfogása, hogy a legutóbbi kongresszus nem véglegesítette a kötelező sorrendszerű közvetítést. (A szerk.) nem pedig Wyd mester bibliájának meséje. Ne tessék félteni a könyvkiadókat attól, hogy ráfizetnek a könyvek kiadására. A jó könyvnek, ha olcsó, keletje van, mert a dolgozó munkásemberek szeretik a könyveket. Csakis a tömegkönyvvásárlás lendít a könyvterjesztés üzletén, nem pedig az olyan parádés díszkiadások, amelyeknek ezer példányával óriási összegeket akarnak összeharácsolni a kiadók. De van még valami. Külföldön, különösen a tengerentúl, Angliában és Németországban minden városban óriási, gazdag gyűjteményű népkönyvtárak vannak, amelyeket szociális érzékű filantrópok milliós adományaiból alkottak meg. Ezek a népkönyvtárak a legújabb könyveknek százezer meg százezer példányait foglalják magukban, amelyekkel nemcsak a népműveltség továbbfejlesztését célozzák, de egyszersmind a folyton fokozódó kultúrszükségletek kielégítésére kiadott új tudományos és szakkönyveknek a nyomtatásával a nyomdaipart is fejlesztik, vagyis a nyomdaipari alkalmazottak ezreinek állandó foglalkozást, munkát nyújtanak. De hol vannak Magyarországon a Carnegie-k, a Solvay-k, akik közkönyvtárak létesítésére, munkásjóléti, kulturális és tudományos célokra magánvagyonukból milliókat adományoznak ? Hol vannak nálunk a kultúráért lelkesedő filantrópok? És hol vannak az intellektuális osztálynak művelői, akik tudományszeretetükből akár népszerű orvostudományi, jogtudományi, természettudományi és nyelvtudományi műveiket kiadnák ingyen a tömegeknek? ... Van kulturális talaja itt is a jó könyveknek, csak nincs, aki megalkossa és rendelkezésre bocsássa. Már kimutattam a „Typographia“ hasábjain az európai népkönyvtárak viszonyaival kapcsolatban a magyarországi közkönyvtárak statisztikai adataiban, hogy a FMKE, EMKE és más közművelődési egyesületek könyvtárai nem állanak kulturális feladatuknak magaslatán, mert egyrészt tendenciózusan összeállított gyűjteményeik nem alkalmasak a szó kulturális értelmében vett általános műveltség terjesztésére, másrészt pedig a helytelen adminisztrálásuk miatt hozzáférhetetlenek éppen azoknak, akik igénybe vennék. Hiába adományoz a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa elnökségének nevében Wlassics Gyula jutalomdíjat a Tanács tisztviselőinek ügybuzgó és sikeres tevékenységük elismeréseid, ez a buzgólkodás a legtárgyilagosabb méltatás mellett is hatástalan marad, mert amíg a saját statisztikájuk szerint olyan közkönyvtárakat tartanak fenn, amelyekben az egész év folyamán alig 200 könyvet vesznek ki olvasásra,* addig ezek nem teljesítik kellően kulturmissziójukat. Megnyugtathatom tehát Wyd mester bibliájának derék krónikását, hogy a magyar könyvnyomtatóipar munkásainak „gyászjelentése“ a kultúránk szegénysége felett nem Gutkeled nemzetségének sarja nevéhez fűződő mesében találja okát, hanem abban, hogy a magyar könyv nem születik meg kellő mennyiségben a nép milliói számára. És ha az írók és tudósok siráma mégis elhangzik a könyvkiadók üzleti szűkkeblűsége miatt, akkor tessék a munkássággal karöltve küzdeni a magyar kultúra felszabadításáért, nem pedig Wyd mester bibliájának meséjével példázni a magyar könyv sorsára. Schwartz Ármin: Január 2 Tisztánlátás. Ha egy napirenden lévő, általános érdeklődéssel találkozó kérdésről teljesen tiszta képet akarunk a közvélemény elé rajzolni, elsősorban is önmagunknak kell tisztában lenni azzal, vajjon elég elfogulatlanok vagyunk-e ahhoz, hogy minden önös érdeket mellőzve tudjuk-e a dolgot előadni. Az ilyen művelet megkívánja a legmesszebbmenő elővigyázatot és a legcsekélyebb heveskedés nemhogy közelebb vezetne a tisztánlátáshoz, esetleg bizonyos probléma megoldásához, hanem inkább összebonyolítja a már kifejtett szálakat is. Ne komplikáljuk a munkaközvetítő válságosnak látszó helyzetét zavaros elméletek napfényrehozásával, hanem bánjunk ennek a szükséges intézménynek kérdésével érdeme szerint — jóakarattal. Távolítsuk először el az egyéniséghez szinte tapadó önzés fekélyeit, hogy igazságosan ítélkezhessünk az ártatlanul törvényszék elé hurcolt munkaközvetítő felett. Ne gyanúsítsuk meg a mindenkori bizalmunkkal felruházott kongresszusi kiküldötteket részrehajlással,mert azok a mi nézetünket képviselik és ha már demokráciáról van szó, lássuk be, hogy ők is demokratikus alapon vannak megválasztva. Legmesszebbmenő bizalmunkat bírják mindenkor és feltehető, hogy kizárólag erre érdemes, összepaktálással és rosszakarat nélkül meg nem gyanúsítható szaktársakat küldünk a kongresszusokra. Ne ragadtassuk el magunkat az indulatoktól, mert ilyen helyzetben képtelenek vagyunk tisztán látni, még kevésbé mások elé tiszta képet rajzolni. Nem elég pattogó mondatokat idegen szavakkal telespékelve egymás mellé sorakoztatni, mert az ilyen igyekezet nem éri el a kívánt hatást és inkább hasonlít szánalmas vergődéshez, mint a tisztánlátást előmozdítani akaró véleménynyilvánításhoz. Ha ma még nem lehet szó a minden tekintetben demokratikus munkaközvetítő fenntartásáról, még kevésbé lehet beszélni egy nagy horderejű és éppen ilyen demokratikus alapokon nyugvó cselekedetről. Mert ahol valamely tisztségre közbizalomból megválasztott férfiakat a gyanú töviskoszorújával koronázzák meg, ott a demokratikus titkos szavazás csak olyanvalami, mint gyermek kezében az éles kés, mellyel önmagát sebzi meg. Ahol nem képesek részrehajlatlan kongresszusi küldötteket választani, ott a titkos szavazással sem tudnak bánni és „kár a metsm jövőből ideerőszakolt erkölcsi“ tényezőt avatatlan kezekre bízni. Szerény nézetem szerint a jelenlegi kötelező munkaközvetítőnek nincsenek oly égbekiáltó hibái, hogy azok miatt a rögtönítélő bíróság elé ráncigáljuk. Ha valamely palotán felépítés után célszerűségbe ütköző hibákat vesznek észre, nem gondolnak lebontására, hanem a szükségnek megfelelően javítást eszközölnek rajta, hogy a kitűzött célnak megfeleljen. A kötelező munkaközvetítő hibáival e cikk keretében nem foglalkozom, elsősorban azért, mivel azokat e helyütt már sokan elmondották, másodsorban pedig azért, mert a legközelebbi kongresszuson a kiküldötteknek módjukban lesz a közvetítő sérelmes pontjaira rámutatni. Tehát a leghatározottabb bizalommal nézek a kongresszus elé és a legképtelenebb dolognak tartanám egy kongresszus által életbeléptetett intézménynek—amely egyébként a benne foglalt sérelmes pontoktól eltekintve, hivatásának megfelelő titkos szavazás alá bocsátását. És Velem együtt, a következetesen gondolkodó szaktársak, nem kívánják a kongresszusi küldöttekbe vetett bizalom ilyetén megcsúfolását. Kühnel Vince: LEVELEZÉS, Kaposvár, december 24. Jegyzőkönyv a december 14-én tartott általános nyomdászgyülésről Igazolatlanul távol Horváth József, Horváth István, Benes, Novák, Irgang és az összes szaktársnők. A szervezőbizottság nevében Tóth üdvözli a megjelenteket és ajánlatára elnökké Bráz, jegyzővé Rechnitz választaniak. Bzáz elnök üdvözli Kovács Miksa elvtársat, a pártvezetőség kiküldöttét. Sajnálatának ad kifejezést, hogy dacára a gyűlés másodszori összehívásának, többen igazolatlanul távolmaradtak. Kéri a szaktársakat, különösen a bizalmi férfiakat, hogy a távolmaradókat figyelmeztessék kötelességeikre. — Szalma előterjeszti a szervezőbizottság jelentését. Tudomásul szolgál. — Tóth ismerteti a győri Szaktársak átiratát. A gyűlés tudomásul veszi és megbízza, a szervezőbizottságot, hogy intézzen hasonló feliratot a központhoz. — Kovács elvtárs, a szociáldemokrata párt küldötte, lelkes beszédben a sajtójavaslat elleni harcra hívja fel a nyomdai munkásokat. — A megüresedett szervezőbizottsági tagságra Rechnitz Sándort választják. — Szalma kéri a szaktársakat, hogy az árszabálytárgyalási jegyzőkönyvet vegyék meg. —* Tóth indítványozza, hogy Benes és Irgang ellen erélyesebb eszközök alkalmazásával bizassék meg a szervezőbizottság. Elfogadják: Rechnitz Sándor, Miskolc, december 24. Jegyzőkönyv a december 18-án tartott általános nyomdászgyülésről.Elnök Venkovits Károly, jegyző Fried Sámuel. Napirend: Lakásügy. Schwarcz Árpád előadó rámutat arra, hogy amióta egyleti helyiségünk vendéglő