Typographia, 1914 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-02 / 1. szám

1914 TYPOGRAPHIA sok olyan eset adódott elő, amikor a főnök in­kább nem vett fel munkást, mintsem azt a munkanélkülit vegye fel, akit reá akart erősza­kolni a közvetítő. Ez már a vak­olókat érinti súlyosan, mert eddig nekivágtak az országút­nak abban a reményben, hogy majd csak kiköt valamelyik vidoki városkában. De ma ez lehe­tetlen. Ezek volnának csak úgy nagyjában a bajok. Vannak még esetek, amelyeket fel lehetne sora­koztatni, de hát arra oly sok hely kellene, amellyel a „Typographic“ nem rendelkezik. E bajokon pedig csak úgy segíthetünk, ha a munkaközvetítést nem mint hatalmi ügyet, hanem mint gyomorügyet kezeljük. Azért, mert minden egyes tagnak a megélhetése függ tőle. Éppen azért erkölcstelen minden olyan szabály, amely az egyént munkaerejének szabad értéke­sítésében gátolja. Erkölcstelen minden olyan szabály, mely kivételeket ismer, amely egyiknél megengedhetőnek tartja azt, amit a másiknak szigorúan tilt. Az én nézetem az, hogy változtassuk meg a­­ jelenleg érvényben levő szabályzatot­­ úgy, hogy: 1. a kötelező jelleget szüntessük meg; 2. engedtessék meg minden tagnak a szabad munkakeresési jog; 3. kilincselni szigorúan tilos; 4. munkaalkalmat csak tisztességes uton (hir­detés, levelezés, ismeretség) lehet szerezni; 1>. munkautalványt a követítő köteles kiadni; 6. ha egy cég kér oly egyént, aki munka nélkül van, köteles azt a munkaközvetítő elközvetíteni; 7. a munkaközvetítő részéről soronkívüli köz­vetítésnek helye nincs; 8. a megrendszabályozottak csak akkor köz­vetíthetők, ha sorra kerülnek; 9. esetleges panaszokat a munkaközvetítő­­bizottság intézi el, amelynek tagjai semmiféle más tisztséget nem viselhetnek; ülései nyilvá­nosak; nyomdánkénti titkos szavazás utján választandók a bizalmi férfi értekezlet jelölése alapján; mandátuma a kongresszusig tart; 10. a munkaközvetítő bizottságnak egy munka­­nélküli is tagja, akit a munkanélküliek saját kebelükből választanak esetről-esetre; 11. a vidéken csak békéltetőbizottsági szék­helyen legyen soros munkaközvetítés, amelynek hatásköre csak arra a városra terjed, amelyben működik. Ilyenformán lehetne a munkaközvetítést át­reformálni. Ez nem ütközik az összesség érdekébe, itt a gyengébb erőnek éppen úgy meg­van adva munkaalkalom, mint a legerősebb „speciális“ erőnek. Hogy egy képzettebb erő hamarább kap kondíciót, ez csak természetes. Ezért nem szabad a gyengébb erőknek elcsüg­gedni, hanem igenis azon lenni, hogy minél hamarább kiképezzék magukat. Itt utalhatok arra, hogy a kongresszus nem véglegesítette a kötelező soros munkaközvetítést. Schwarz Ambrus beszédében ezeket mondotta: „ne vitatkozzunk most a munka­közvetítés felett, hisz ez csak a jövő kongresszuson lesz aktuális“. Vagyis ez azt jelenti, hogy a közvetítés csak próbaképen lett bevezetve, amelyen nekünk, tagoknak, jogunk van változtatni, reformálni, mert azt csak a jövő kongresszus fogja végle­gesíteni oly formában, ami nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is a legjobban megfelel! . Papp Pál. II. A „Typographia“ múlt évi 50. számában Kalaba János szaktárs cikket irt, melyben tudományos alapon igyekszik bebizonyítani, hogy nemcsak rossz a sorrendi munkaközvetítés, hanem sza­badságellenes is, mert megfosztja az egyént munkaerejének szabad érvényesítésétől és mivel a munkásnak ez az egyedüli tőkéje, tehát leg­magasabb kamatoztatását sem szabad megaka­dályozni. Hogy a sorrendi munkaközvetítés megfosztja az egyént munkaerejének rendelkezési jogától, ezt hosszú cikkben fejtegetni igazán felesleges Mert szociális szempontból az egyén jogait így­ beállítani nem lehet. Amennyiben ott, ahol a tömegek szervezkednek egy magasabbrendű célért, az egyéni érdeknek el kell törpülnie az osztályérdek előtt — de ez is csak látszólagos tétel —, mert a tömegen keresztül az egyéni érdek teljességgel kielégülést nyerhet. A sorrendi munkaközvetítés — kisebb hibáit eltekintve, amelyeket könnyen orvosolni lehet — mindig magasabbrendű szociális érdeket szolgál. Csak szűklátkörű és az ellenséges tábor „igaz­ságaival“ telt agyú emberek állíthatják azt, hogy ama korlát, melyet a munkaközvetítés szab a munkanélküli elé: jogfosztás. Aki a szociális igazságot ismeri, az a sor­rendi munkaközvetítésről nem állíthatja, hogy az egyének érvényesülési lehetőségét korlátozza. Nem! Csupán megszünteti a­ múltban dívó pro­tekciós rendszert, melyben a kedvezőbb össze­köttetéssel rendelkező szaktársak kisajátítottak minden valamire való kondíciót. Az hihetetle­nebbek pedig — bár talán munkaerejük éppen olyan értékes — szabadon rendelkezhettek ugyan munkaerejükkel, de szerencsésebb szaktársaik mellett évekig is megtarthatták volna azt ma­guknak. Azért, ha a cikkíró magasabb szem­pontból nyúlt volna témájához, meg kellett volna emlékeznie arról is, hogy volt idő, amikor a sorrendi munkaközvetítőt nem kárhoztatták. Tehát az egyén is kielégült? És ha igen, miért volt ez? Mert jó gazdasági konjunktúra volt. Tehát nem a sorrendi munkaközvetítő rossz, hanem a gazdasági pangás az oka a mai ferde helyzetnek, amely tízezrekre rugó munkást tett munkanélkülivé, nem kímélve a nyomdászt sem. És ebből a nyilván helytelen gazdasági politika okozta kátyúból még akkor sem tudnánk ki­lábalni, ha szakszervezeti szempontból igen fontos —­ nélkülözhetetlen intézményünket — a munkaközvetítőt megszüntetnénk. Szociális szervezetben tömörült egyének, külö­nösen, akik hivatottnak érzik magukat, hogy tanítsanak, azoknak tudniok kell, hogy a mun­kásosztály igazi célját csak úgy érheti el, ha a haladást és fejlődést írja zászlajára. Szerve­zetét pedig oly intézményekkel erősíti, amelyek elősegítik, hogy tagjait öntudatossá nevelje és érdekeit egyformán megvédje. Nem sirathatja vissza az egyéni praktikáktól bűzös múltat, amelyben éppen azoknak volt a legnehezebb sorsuk, akik ha munkát kerestek, szerényen csak munkaerejüket kínálták fel, ellenben ön­érzetüket nem bocsátották vásárra. S éppen azért nem győzöm­ eléggé hang­súlyozni, ha szaktársaim­ ehhez a nagyon is kényes témához nyúlnak, ne rövidlátóan néz­zenek el felette, hanem minden érvet latba vetve,hirdessék ennek az intézménynek helyes és éppen csak nekünk szükséges voltát. Mert Kalaba János szaktárs cikke csak arra jó, hogy a munkaadók malmára hajtsa a vizet. Talán öntudatlanul, de mindenesetre a kapita­listák „igazságai“ előtt hajt fejet, akik káröröm­mel nézik a mi kicsinyes belső villongásainkat és alig várják, hogy megülhessék felettünk — emberi jogaink felett — a halotti tort. Bagó Béla, Cikkíró fejtegetéseire csak annyit jegyzünk meg, hogy terveinek megvalósítása egyértelmű volna a régi helyzet visszaállításával. Vagyis a protekciósok elnyomnák a protekció nélküli­eket. A gerinctelenek a gerinceseket. Végül téves az a felfogása, hogy a legutóbbi kon­gresszus nem véglegesítette a kötelező sorrend­­szerű közvetítést. (A szerk.) nem pedig Wyd mester bibliájának meséje. Ne tessék félteni a könyvkiadókat attól, hogy ráfizetnek a könyvek kiadására. A jó könyvnek, ha olcsó, keletje van, mert a dolgozó munkás­­emberek szeretik a könyveket. Csakis a tömeg­­könyvvásárlás lendít a könyvterjesztés üzletén, nem pedig az olyan parádés díszkiadások, amelyeknek ezer példányával óriási összegeket akarnak összeharácsolni a kiadók. De van még valami. Külföldön, különösen a tengerentúl, Angliá­ban és Németországban minden városban óriási, gazdag gyű­jteményű népkönyvtárak vannak, amelyeket szociális érzékű­ filantrópok milliós adományaiból alkottak meg. Ezek a népkönyv­tárak a legújabb könyveknek százezer meg százezer példányait foglalják magukban, ame­lyekkel nemcsak a népműveltség továbbfejlesz­tését célozzák, de egyszersmind a folyton foko­zódó kultúrszükségletek kielégítésére kiadott új tudományos és szakkönyveknek a nyomtatásá­val a nyomdaipart is fejlesztik, vagyis a nyomdaipari alkalmazottak ezreinek állandó foglalkozást, munkát nyújtanak. De hol vannak Magyarországon a Carnegie-k, a Solvay-k, akik közkönyvtárak létesítésére, munkásjóléti, kulturális és tudományos célokra magán­vagyonukból milliókat adományoznak ? Hol vannak nálunk a kultúráért lelkesedő filan­trópok? És hol vannak az intellektuális osz­tálynak művelői, akik tudományszeretetükből akár népszerű orvostudományi, jogtudományi, természettudományi és nyelvtudományi művei­ket kiadnák ingyen a tömegeknek? ... Van kulturális talaja itt is a jó könyveknek, csak nincs, aki megalkossa és rendelkezésre bocsássa. Már kimutattam a „Typographia“ hasábjain az európai népkönyvtárak viszonyai­val kapcsolatban a magyarországi közkönyv­tárak statisztikai adataiban, hogy a FMKE, EMKE és más közművelődési egyesületek könyvtárai nem állanak kulturális feladatuk­nak magaslatán, mert egyrészt tendenciózusan összeállított gyűjteményeik nem alkalmasak a szó kulturális értelmében vett általános művelt­ség terjesztésére, másrészt pedig a helytelen adminisztrálásuk miatt hozzáférhetetlenek éppen azoknak, akik igénybe vennék. Hiába adomá­nyoz a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa elnökségének nevében Wlassics Gyula jutalomdíjat a Tanács tisztviselőinek ügybuzgó és sikeres tevékenységük elismeréseid, ez a buzgólkodás a legtárgyilagosabb méltatás mel­lett is hatástalan marad, mert amíg a saját statisztikájuk szerint olyan közkönyvtárakat tartanak fenn, amelyekben az egész év folyamán alig 200 könyvet vesznek ki olvasásra,* addig ezek nem teljesítik kellően kulturmissziójukat. Megnyugtathatom tehát Wyd mester bibliájá­nak derék krónikását, hogy a magyar könyv­­nyomtatóipar munkásainak „gyászjelentése“ a kultúránk szegénysége felett nem Gutkeled nemzetségének sarja nevéhez fűződő mesében találja okát, hanem abban, hogy a magyar könyv nem születik meg kellő mennyiségben a nép milliói számára. És ha az írók és tudósok siráma mégis elhangzik a könyvkiadók üzleti szűkkeblűsége miatt, akkor tessék a munkás­sággal karöltve küzdeni a magyar kultúra felszabadításáért, nem pedig Wyd mester bib­liájának meséjével példázni a magyar könyv sorsára. Schwartz Ármin: Január 2 Tisztánlátás. Ha egy napirenden lévő, általános érdeklő­déssel találkozó kérdésről teljesen tiszta képet akarunk a közvélemény elé rajzolni, elsősorban is önmagunknak kell tisztában lenni azzal, vajjon elég elfogulatlanok vagyunk-e ahhoz, hogy minden önös érdeket mellőzve tudjuk-e a dolgot előadni. Az ilyen művelet megkívánja a legmesszebb­menő elővigyázatot és a legcsekélyebb heves­kedés nemhogy közelebb vezetne a tisztánlátás­hoz, esetleg bizonyos probléma megoldásához, hanem inkább összebonyolítja a már kifejtett szálakat is. Ne komplikáljuk a munkaközvetítő válságos­nak látszó helyzetét zavaros elméletek nap­­fényrehozásával, hanem bánjunk ennek a szük­séges intézménynek kérdésével érdeme szerint — jóakarattal. Távolítsuk először el az egyéni­séghez szinte tapadó önzés fekélyeit, hogy igaz­ságosan ítélkezhessünk az ártatlanul törvény­szék elé hurcolt munkaközvetítő felett. Ne gyanúsítsuk meg a mindenkori bizalmunk­kal felruházott kongresszusi kiküldötteket részre­hajlással,mert azok a mi nézetünket képviselik és ha már demokráciáról van szó, lássuk be, hogy ők is demokratikus alapon vannak meg­választva. Legmesszebbmenő bizalmunkat bírják mindenkor és feltehető, hogy kizárólag erre érdemes, összepaktálással és rosszakarat nélkül meg nem gyanúsítható szaktársakat küldünk a kongresszusokra. Ne ragadtassuk el magunkat az indulatoktól, mert ilyen helyzetben képte­lenek vagyunk tisztán látni, még kevésbé mások elé tiszta képet rajzolni. Nem elég pattogó mondatokat idegen sza­vakkal telespékelve egymás mellé sorakoztatni, mert az ilyen igyekezet nem éri el a kívánt hatást és inkább hasonlít szánalmas vergődés­hez, mint a tisztánlátást előmozdítani akaró véleménynyilvánításhoz. Ha ma még nem lehet szó a minden tekintet­ben demokratikus munkaközvetítő fenntartásá­ról, még kevésbé lehet beszélni egy nagy hord­erejű és éppen ilyen demokratikus alapokon nyugvó cselekedetről. Mert ahol valamely tiszt­ségre közbizalomból megválasztott férfiakat a gyanú töviskoszorújával koronázzák meg, ott a demokratikus titkos szavazás csak olyan­valami, mint gyermek kezében az éles kés, mellyel önmagát sebzi meg. Ahol nem képesek részrehajlatlan kongresszusi küldötteket válasz­tani, ott a titkos szavazással sem tudnak bánni és „kár a metsm jövőből ideerőszakolt erkölcsi“ tényezőt avatatlan kezekre bízni. Szerény nézetem szerint a jelenlegi kötelező munkaközvetítőnek nincsenek oly égbekiáltó hibái, hogy azok miatt a rögtönítélő bíróság elé ráncigáljuk. Ha valamely palotán felépítés után célszerűségbe ütköző hibákat vesznek észre, nem­ gondolnak lebontására, hanem a­ szükségnek megfelelően javítást eszközölnek rajta, hogy a kitűzött célnak megfeleljen. A kötelező munkaközvetítő hibáival e cikk keretében nem foglalkozom, elsősorban azért, mivel azokat e helyütt már sokan elmondották, másodsorban pedig azért, mert a legközelebbi kongresszuson a kiküldötteknek módjukban lesz a közvetítő sérelmes pontjaira rámutatni. Tehát a leghatározottabb bizalommal nézek a kongresszus elé és a legképtelenebb dolognak tartanám egy kongresszus által életbeléptetett intézménynek—amely egyébként a benne foglalt sérelmes pontoktól eltekintve, hivatásának meg­felel­ő titkos szavazás alá bocsátását. És Velem együtt, a következetesen gondolkodó szaktársak, nem kívánják a kongresszusi küldöttekbe vetett bizalom ilyetén megcsúfolását. Kühnel Vince: LEVELEZÉS, Kaposvár, december 24. Jegyzőkönyv a decem­ber 14-én tartott általános nyomdászgyülésről Igazolatlanul távol Horváth József, Horváth István, Benes, Novák, Irgang és az összes szaktársnők. A szervezőbizottság nevében Tóth­ üdvözli a megjelenteket és ajánlatára elnökké Bráz, jegyzővé Rechnitz választaniak. Bzáz elnök üdvözli Kovács Miksa elvtársat, a párt­vezetőség kiküldöttét. Sajnálatának ad kifeje­zést, hogy dacára a gyűlés másodszori­­ össze­hívásának, többen igazolatlanul távolmaradtak. Kéri a szaktársakat, különösen a bizalmi férfia­­kat, hogy a távolmaradókat figyelmeztessék kötelességeikre. — Szalma előterjeszti a szer­vezőbizottság jelentését. Tudomásul szolgál. — Tóth ismerteti a győri Szaktársak átiratát. A gyűlés tudomásul veszi és megbízza, a szer­vezőbizottságot, hogy intézzen hasonló feliratot a központhoz. — Kovács elvtárs, a szociál­demokrata párt küldötte, lelkes beszédben a sajtójavaslat elleni harcra hívja fel a nyomdai munkásokat. — A megüresedett szervezőbizott­sági tagságra Rechnitz Sándort választják. — Szalma kéri a szaktársakat, hogy az árszabály­­tárgyalási jegyzőkönyvet vegyék meg. —* Tóth indítványozza, hogy Benes és Irgang ellen eré­lyesebb eszközök alkalmazásával bizassék meg a szervezőbizottság. Elfogadják: Rechnitz Sándor, Miskolc, december 24. Jegyzőkönyv a december 18-án tartott általános nyomdászgyülésről.Elnök Venkovits Károly, jegyző Fried Sámuel. Napi­rend: Lakásügy. Schwarcz Árpád előadó rámutat arra, hogy amióta egyleti helyiségünk vendéglő

Next