Typographia, 1915 (47. évfolyam, 1-53. szám)

1915-01-01 / 1. szám

1915 Budapest, január 1 TYPOGRAPHIA A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Előfizetési ár a Gutenberg-melléklettel: a SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Egyes szám ára: a fővárosban 30 fillér­­ i­g»ALákÍÍTJSSA’,A BUDAPEST, VIII. BÉRKOCSIS­ UTCA X. SZÁM, áÄäÄÍ^ÄÄ”,íí ' Megjelenik pénteken. Telefon: József 1­33 FELEMELET, 4, AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON 1 korona? Véres esztendő. Véres esztendő küszöbét lépjük át. Özvegyek és árvák, szülők és testvérek siratják reménységüket, kenyérkeresőjü­­k­­et. Borzalmakat teremtett a háború. Ínség és nyomorúság köszöntött a kunyhókba és nincs mód, amellyel védekezni lehetne. Tűrni kell a világ e legnagyobb csapását. Sem a szociáldemokrata párt, sem a szak­­szervezetek nem képesek a pusztításnak útját állani. Az ipari pangással kezdődött esztendő ínséggel fejeződik be. Mindenki emlékezhet arra, hogy az 1914. esztendő milyen nyomorúsággal kezdődött. A munkanélküliek ezrei országszerte mun­kát és kenyeret követeltek. Egyik-másik helyen meghallgatták őket. Budapest szé­kesfőváros Tanácsa a szakszervezeti tagok önkéntes seregével megszámláltatta munkanélkülieket és némi segélynyújtás­a­sal enyhítette nyomorukat. A nyomdai munkások közül is jelentős számban voltak munkanélküliek. Olyan súlyos ipari pangás volt, hogy szaktársaink hónapokig nem juthattak munkához. Emiatt sokan a szak­­szervezeti közvetítőt tették felelőssé. Meg­indult, tehát egy áradat a szakszervezeti­­ közvetítő felrobbantására, azt gondolván, hogy enélkü­l könnyebben lehet munkához jutni. A „Typographia“ heteken keresztül csak ezzel a kérdéssel foglalkozott és a budapesti szakegyesületi taggyűléseknek sem volt más anyaguk. Már-már úgy lát­szott, hogy az elvakultság úrrá lesz a tömegen és a sok áldozattal fenntartott közvetítő gerincét megtörik. De a gazda­sági helyzet némi enyhülésével a közvetítő­­kérdés lekerült a napirendről és helyet adott általános érdekű kérdéseknek. Az év elején ugyanis a kormány a sajtó meg­­rendszabályozásával foglalkozik. Ez ellen hiába emelte fel tiltakozó szavát az ország népe, az írak serege és az ellenzéki kép­viselők egész tömege: a kormánypárt tagjai megszavazták a törvényjavaslatot, ezzel — politikai és szociális szempontoktól el­tekintve — kárt okozván a nyomdai mun­kásságnak, mert különböző kautélák fel­állításával megnehezítették a sa­jtótermékek előállítását és terjesztését. A változhatatlan helyzetbe megnyugodtunk, azzal a tudattal, hogy a törvény létrejötte ellen a magunk erejétől telhetően mindent elkövettünk és bizonyosak vagyunk benne, hogy alkalmas időben ismét megtesszük a magunkét, hogy a törvényből a haladásra és fejlődésre, valamint iparunknak ártó rendelkezéseket kiszakíttassuk. De alig készült el ez a törvény, az ország proletáriátusával újból akcióba kellett lépnünk, hogy a választó­­jogi törvény hézagai ellenére a munkásság minél nagyobb tömege számára meg­szerezzük a szavazójogot. És eljutottunk az írásvizsgához. Csak Budapesten több mint 30.000 munkás szerezte meg ily módon a szavazó­jogot, közöttük a nyomdai mun­kások is, noha a törvény egyik rendelke­zése szerint, akiről feltehető,­hogy az irás­­olvasás mesterségéhez ért, annak nem kell irásvizsgát letenni, de mégis irásvizsga letételére szólítottuk fel a nyomdai mun­kásokat, mert félő volt, hogy" a különböző klikkek ezzel a rendelkezéssel nem törődve, szaktársainkat megfosztják a­­ törvényben biztosított joguktól Ez a nagy munka hiábavaló volt. A pénz és munka, amit a munkásság a választójog megszerzésére fordított, teljesen karba­vé­szett, mert jött a mozgósítás és a mun­kásság legnagyobb részét a csatasorba állította. Azóta mindnyájunknak az volt­­ a törekvése, hogy a háború ne pusztíthassa el az évtizedek alatt fáradságos munkával és rettenetes áldozatokkal megépített intéz­ményeinket. A háború kényszerített bennünket arra, hogy gyűlések nélkül a helyzetből folyó megállapodásokat létesítsünk a munka­adókkal. A budapesti­ munkaadók képvise­lőinél a legnagyobb előzékenységgel talál­koztunk, amikor a háború okozta sebek gyógyításáról volt szó. Éppen ezért a munkások megbízottai sem okoztak nehéz­séget a munkaadók kívánságaival szemben. Teljes harmóniával léptettük életbe azokat a szükséges intézkedéseket, amelyekkel a nyomorúság könnyebb elviselhetését moz­dítottuk elő. Ennek érdekében hozzájárul­tunk ahhoz, hogy a munkaidő három napra is terjedhessen. De, fájdalom, akadnak a fővárosban is munkaadók, akik akkor is csak három napon át foglalkoztatják a személyzetet, amikor egyébként munkával bőven el vannak látva. A visszaélés e faj­táját egyelőre tűrnünk kell úgy a főváros­ban, mint a vidéken. Azonban az ellen tudunk védekezni, hogy a munkaidővel a mi rovásunkra spekuláljanak. A főváros­ban is megkísérelték, hogy a három napban megállapított munkaidőt ötletszerűen meg­hosszabbítsák, de a békéltetőbizottság egy­séges állásfoglalása következtében ez a törekvés meghiúsult és mindenütt, ahol az előre megállapított munkaidőnél hosszabb ideig foglalkoztatják a személyzetet, külön kárpótlást kell fizetni. A vidéken sem lehet más a helyzet Mert megállapított munka­időnek kell lenni. Mi készséggel hozzá­járultunk ahhoz, hogy három napon át is foglalkoztatható a személyzet ugyanennyi napra járó bér mellett, de ha a munkaadó érdeke kívánja, megállapíthatja a munka­időt 3Vi­ napra, 4, 5 és f1 napra. A munka­adó e jogát a mostani válságos időkben eszünkbe se jut korlátozni. Ha azonban a munkaadónak a megállapított munkaidőn kívü­l is szüksége van a munkás munka­erejére, akkor ezt az árszabályban lefekte­tett bértételek szerint fizesse meg. Ellen­kező esetben a munkás munkaerejét jogosan vonhatja meg ott, ahol a békéltetőbizottság — a háborúra való hivatkozással — nem működik. A heti munkaidőnek három napra való megállapításán kívü­l a nélkülözőknek anyagi segítséget nyújtottunk. A hadba­­vonultak hozzátartozóinak időről-időre élelmiszerutalványt szolgáltattunk ki, a munkanélkülieknek pedig úgy a főváros­ban, mint a vidéken rendszeres hetisegélyt folyósítottunk, ezenkívül 1725 nyomdai munkást kedvezményes tüzelőanyaggal lát­tunk el Ezek az intézkedések olyan nagy­mérvű áldozatkészséget foglalnak maguk­ban, a szakszervezeti tagok olyan példás szolidaritását bizonyítják, amelyekre a nyomdászszervezet minden hozzátartozója örökké büszke lehet. Az állam úgyszólván semmit se tett az itthon maradtak érdeké­ben, magunknak kellett tehát a hadbavonul­­tak hozzátartozóit, a munkanélkülieket és a redukált munkaidő mellett dolgozókat felkarolni és praktikus berendezkedéssel és anyagi áldozattal­ támogatást nyújtani. U­gyanezt, ha nem is ilyen arány­ban, megtették külföldi szaktársaink is,­­ akik szintén szenvednek a háború miatt és érzik a­ munkanélküliség, a csökkentett kereset átkát és hallják az özvegyek és á­rvá­k ja­j k­iáll­á­sát. # * Vérrel lépjük át az év utolsó napját­­ és vérbe gázolunk az év első napján. Ki tudja, meddig tart e véres öldöklés ? Meddig tart a­ nélkülözés, a munkát­lanság . Ki tudja, hány özvegy és árva lesz még ezután ! Ki tud arra felelni, hány szak­­társunk jön haza a harctérről." Ezekre a kérdésekre nincs válasz. Tudjuk azonban, hogy akik itthon maradnak és akik haza­jönnek, meg nem szűnnek munkálni azt a jövendőt, amely az ilyen véres drámát végleg eltünteti az élet színpadáról. Nagy feladataink vannak. Szerelmik megerősíteni a magunk szervezetét; osz­tályunk erejét megszázszorozni óhajtjuk, hogy tisztességes kenyér és emberi élet jusson minden proletárnak. Ezért szívvel­­lélekkel óhajtjuk és kívánjuk, hogy a harcban álló népek minél előbb tegyék le az öldöklő fegyvert és ragadják kezükbe a munka­ szerszámát, amellyel az emberi­ség fejlődésének­ és­ kultúrájának feltartóz­hatatlan utat hasítsanak. . Karácsony hetében ... Fenti cím alatt a „Typographia“ 51. számá­ban a budapesti békéltetőbizottság határozatát olvashattuk, amely megállapítja, hogy a mun­kásnak a megdolgozott napok arányában mennyi jár az ünnepnapokból, illetve mennyit köteles a munkaadó megfizetni. A békéltető­­bizottság, úgy látszik, érezte, hogy ezzel a kér­dés elintézve nincsen, kimondotta tehát: „Kívá­natosnak tartja, hogy a t. Tagtárs úr karácsony hetében, amennyiben ez lehetséges, teljes üzemet tartson fenn, hogy a munkások egészheti fize­téshez jussanak.“ Aláírta a munkaadó elnök. Ennek a kívánalomnak, amilyen szép és nemes, az a hibája volt, hogy békéltetőbizott­­ságilag intéződött, holott, ha munkaadói rész­ről komolyan kívánják, a közös tárgyaló bizott­ságnak kellett volna határozati­lag kimondani: tekintettel arra, hogy a nyomdai munkásság már öt hónap óta a legnagyobb nyomorral küzd, szükséges, hogy minden nyomda személy­zete karácsony hetében egész heti fizetéshez jusson. A közös tárgyaló bizottság határozatá­nak már azért is meg lett volna a kellő ered­ménye, mert árszabályszerű­ jelleggel bír. Így azonban, sajnos, nevetségessé vált a kívánalom, mert bizonyos nyomdák egyáltalán nem vettek tudomást róla, sőt a karácsony hetében tett üzemi berendezkedésük szinte provokálólag hatott a­ személyzetre, így például egy nagyobb nyomda, részvény­­társaság, utóbb teljes üzemben dolgoztatott. A szent karácsony hetében azonban csak két napot. kettőt. Ez az eljárás a nyomda vezető­sége részéről csak rosszakaratúnak mondható, mert annyi volt a munkája, hogy még az utolsó szombaton is kénytelen volt a szedőszemély­zettel különóráztatni. Egy olyan nyomda ez, ahol nagyobbrészt állami és más közmunkákat, munkásbiztosítási nyomtatványokat stb. készíte­nek. Tehát munkapangásról szó sem lehet­ már azért sem, mert van még egy csomó lapja is. . . . Bizonyos, hogy a közgyűlésen az igazgató­ság a zárszámadás tudomásulvétele mellett a nyomda vezetőségének köszönetét és elismerését fejezi ki. A személyzet pedig a legnagyobb ambícióval és megelégedéssel dolgozik tovább... Egy másik nagy nyomda. Szintén B.-T. Heteken át teljes üzemben dolgoztak. Kfilon­­­óráztak is. A karácsonyi­ héten két napot dol­goztattak a szedőkkel. Ez a nyomda sokat adott a Főnökegyesület erkölcsi tekintélyére. Hogy miért nem tett eleget most az elnök úr aláírásával megjelent felhívásnak, erről több­féle verzió kering. Azt mondják azért, mert a körlevelet a nyomda­ vezetősége nem kapta meg,

Next