Typographia, 1916 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1916-01-07 / 1. szám

1916 TYPOGRAFHIA 'Januar 7 tében. Hosszú vándorlása alatt ismeretekre tett szert, lelke megtelt nemes impressziókkal és lassan-lassan valóságos vándorapostollá lett, így Szatmáron már tiszteletbeli párttitkárrá lett, úgy értvén ezt, hogy a nyomdában gürcölt és szabad idejében végezte dijtalanul a párt­­titkári teendőket. Innen Aradra került mint valóságos „fizetett“ párttitkár, de csak rövid ideig tartott a dicsőség, mert az agitátornak kijáró „nagy“ fizetésből nem tudott megélni, azonkivü­l a fizetése egyszer kijárt, kétszer illeg­nem, úgy hogy kénytelen volt korrektori állást vállalni az egyik aradi napilapnál és ismét tiszteletbeli lett, mint párttitkár. Három és fél évig volt Aradon, ahol derekas munkát végzett. Onnan Budapestre került és itt csakhamar be­választották a helyi szervezőbizottságba, ahol egy évig fejtett ki tevékenységet. 1913 júniusá­ban a központi pártvezetőség Szegedre delegálta párttitkárnak és azóta ha nem is nagy, de legalább biztosan kijáró fizetése volt. Varga szaktársunkról elmondhatjuk, hogy sajnos ai­ rövid életét egészen a munkásügyeknek szen­telte. Éppen ez okozta korai halálát. A vándor­lás, a hányattatás, az állandóan izgalmas mű­ködés és amellett a hosszú időn át tartó nél­külözés megőrülte fizikumát, az utolsó esztendőt már teljesen a betegágyban töltötte és most elment arra a legutolsó hosszú valóra, amelyről már nincs visszatérés. Varga Ferenc szaktár­­sunk becsületes, önzetlen és fáradhatatlan har­cosa volt a munkásügyeknek, rászolgált, hogy kegyelettel őrizzük meg emlékét. Kegyeletét az Országos Bizottság is lerótta, koszorút helyez­tetvén koporsójára. Varga szaktársunk halálát felesége és két gyermeke siratja. Leróván a halott iránti kegyeletünket, nem hagyhatjuk szó nélkül azt a példátlan könnyel­műséget és meggondolatlanságot, amelyet a „magyar szociáldemokrata párt szegedi végre­hajtó bizottsága“ és a „könyvnyomdászok szak­­egyesületének szegedi csoportja“ a temetés körül elkövetett. Ennek a két erkölcsi testület­nek a nevében gyászjelentést kaptunk, amelyen König Salamon impresszióma éktelenkedik. Nem akartunk hinni a szemeinknek. Az idők folyamán sok furcsaságot tapasztaltunk a vidéki munkásmozgalmakban, de a szegediek megko­ronázták azokat. König Salamon nem csak blokád­ nyomdatulajdonos, nem csak többszörös sztrájktörő-szállító, hanem úgy a nyomdász­szervezetnek, mint általában a szocialista mun­kásmozgalomnak veszekedett évtizedes ellen­sége. Ennek az embernek az impresszióma Varga szaktársunk gyászjelentésén súlyos sér­tés az elhunyt működése és emléke ellen. Szégyeljék magukat a szegedi elvtársak és szaktársak, hogy ez megtörténhetett. Karácsonyi segély. A Hamburger és Birkholz cég 24 munkásnőjét — kiknek a családfenn­tartójuk bevonult —, a gyermekeik számához arányítva, egyenként 10—60 koronáig terjedő segélyben részesítette. — A Pallas-nyomda igazgatósága összes családos alkalmazottainak 5—10 kiló lisztet adományozott és azoknak, akik a téli évad beköszöntekor kedvezményes áru szénre reflektáltak, a fuvarköltséget elengedte. — Az Élet-nyomda igazgatósága a nyomdából bevonult munkások családjainak egyenként 50—50 koronát adományozott segélyként. — Ezek a nemes cselekedetek önmagukat dicsérik, csak az a baj, hogy nagyon is fehér­ holló­­számba mennek. Nyugtázás. A háborúban elesett nyomdászok árvái javára, az Élet-nyomda személyzete útján érkezett kedves lapom a„Typographia“.Régente, (mert bizony már ez csak az emlékezeté) alig vártam a péntek délutánt, amikor is a nyomdába hozták a „Typographiá“-t. És ime, ma, 16 hónap után, megint alkalmam volt olvashatni. Igaz, hogy előbb kellett volna csak írnom és kedves szaktársaim bizonyára már régebben elküldték volna. De éppen ez, az írás, az ember örül, hogy a családjának irhat. No de most majd felhasználom szabad időmet és tanulmányozom az otthoni viszonyokat, hogy mire visszajövök (mert úgy gondolom, már nemsokára lesz), ne legyek gólya ezen a téren. Köszönet a lapért. Mielőbbi viszontlátást re­mélve, maradok kollégiális üdvözlettel 10 koronát adományozott Chrisanthéme (írónő). — A h­adbavonultak családjai és a munkanél­küliek javára Steiner Adolf (rokkant) 10­—, G. E. (rokkant) 10­%, Mehrwerth Andor, Gerstl Béla, Weisz Andor (Szekszárd) 5­40 koronát adomá­nyozott. Gyors munka ... Mult év júliusában, amikor a főnökegyesülettel kötött megállapodásunk értelmében a nyomdai munkások és munkásnők drágasági pótlékot kaptak, az államnyomda és az egyetemi nyomda bizalmi férfiai is eljártak az igazgatóságnál, hogy az azokban a nyom­dákban dolgozók is megkapják a csekély pót­lékot. Ámde az állami üzem­i mintaüzem jel­szava nálunk még egyáltalán nem ment át a köztudatba, különösen a munkásokkal való bánásmód szempontjából és az ilyen üzemek vezetőit olyan szerencsétlen kézzel válogatják össze, hogy erre egyhamar nincs is­ kilátás. Azoknak az igazgató uraknak és tanácsadóik­nak egészen más ambícióik vannak, nem érnek rá arra törekedni, hogy munkásaik helyzetét tű­rh­etővé tegyék. Sőt az államnyomda igazga­­tósága jóvoltából a nyomda személyzete katonai fennhatóság alatt van, ami azt jelenti, hogy onnan nem léphet ki senki, moccanni nem szabad mert különben jön a katonai drill, — de a drágasági pótlékot megtagadták. Az állam­nyomda igazgatósága szedőt „elvből“ nem mentet fel, pedig ország-világ tudja, hogy szedőhiány van, a segédmunkások ellenben „nélkülözhetetlenek“. Talán így akarja az igaz­gató úr kipusztítani a szocialista szedőket? Hát ez bajosan fog sikerülni még ilyen eszkö­zökkel is. Elég az hozzá, az államnyomda és az egyetemi nyomda nemcsak a mintaüzem jelzőre nem reflektálnak, hanem még azt a csekély pótlékot is megtagadták a személyzettől, amelyet a megállapodásunk értelmében a legkisebb nyomda is köteles volt megadni. Pedig az egyetemi nyomda vezetősége a háború kitöré­sekor nagyon hamar élt az akkori megállapo­dásban biztosított joggal és azonnal elrendelte a félhetes üzemet, anélkül hogy a bizalmi férfiak instanciáztak volna. A drágasági pótlékot azon­ban a legkülönfélébb — nem is nagyon szellemes — kifogásokkal megtagadták. Miután meggyő­ződtünk róla, hogy az állami és az egyetemi nyomdák igazgatói részéről a legcsekélyebb jóakaratra sem számíthatunk, július 28-án be­advánnyal fordultunk a pénzügyminiszterhez, a vallás- és közoktatásügyi, valamint a keres­kedelemügyi miniszterhez. A két előbbihez, mint az állami és egyetemi nyomdák főnökei­hez, az utóbbihoz pedig, mint az ipari érdekek képviselőjéhez. A beadvány szövegét október 1-én megjelent számunkban közöltük, annak kapcsán, hogy az államnyomda igazgatósága — bizonyára felsőbb utasításra — végre elrendelte a drágasági pótlék kiutalását. Megírtuk akkor, hogy a minisztériumok egyike sem válaszolt beadványunkra és hozzátettük, hogy ezzel nem sokat törődünk, fontosnak csak azt tartjuk, hogy szaktársaink megkapják az őket jogosan megillető pótlékot. Most azután — újévi meg­lepetésként — a vallás- és közoktatásügyi mi­nisztérium finom levélpapírján a következő írást kaptuk: , „Folyó évi július hó 28-án kelt beadványára hivatkozólag, a közlemény ■­. alatti vissza­­zárása mellett értesítem a tek. Szakegyesüle­tet, miszerint az egyetemi nyomdánál alkal­mazott munkások és munkásnők részére a kérelmezett drágasági pótlék, az egyetemi nyomda igazgatójának folyó évi december hó 1-én 2500. sz. a. kelt jelentése szerint, rész­eleje óta — rövid megszakítással — kint vagyok a küzdők között és ezalatt a hosszú idő alatt most olvashatom csak másodszor a mi kedves lapunkat. Egyedül vagyok itt nyomdász és bizony nagyon jól esik, ha néha-néha hírt hal­lok a mi családunkról. A 15 hónap alatt jártam a megboldogult Szerbiában, Kárpátokban és Galíciában, most pedig az olasz fronton, ahonnan küldjük az áldást a taljánnak. Sok szenvedésen mentem, keresztül, de mindig csak az az egy vigasztalt, hogy már nem sokáig tart. A sok kellemetlent­­leszámítva, elég jól érzem magam most az „öreg Landsturmok“ között. 1800—2000 méter magasban nézünk farkasszemet a taljánnal. Rettenetes idő van itt, nagy hó, kemény hideg, eső és nagy vihar. De azért mink mégis „komázunk“. Egyszer megszólal egy öreg Landsturmer: „Cugfirer úr, a fénye látott ilyen időt, mint itt van ebben a púpos országban.“ Tudniillik itt a legnagyobb havazás közben úgy villámlik és mennydörög, mint nálunk a legnagyobb nyári zivatarban. A másik öreg meg azt mondja: „Én nem laknék itt ezért az egész görbe országért“ stb. Bumm! Elcsendesedik az egész társaság. Parancsra azután mi is megnyomjuk a gombot a jó öreg „Hansi“ (30­ 5) közreműködésével. Egyebekben üdvözlöm az összes szaktársakat, önt pedig kérem, hogy a „Typ.“-et továbbra is küldje részemre. Szaktársi tisztelettel­ben fizetésemelés, részben pedig pótlék alak­jában engedélyeztetett. Budapest, 1915 december hó 21-én. Jankovich:“ Az értesítés vételét annak közlésével nyug­tázzuk. A válaszadás tényét olybá vesszük, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztérium­ban ismerik Knigge: „Umgang mit Menschen“ című művét, míg a másik két minisztériumban ennyire még nem jutottak. A levél tartalmát tudomásul vesszük, mert azt jelenti, hogy az egyetemi nyomdában dolgozó társaink is meg­kapják a drágasági pótlékot. Azt pedig meg­­állapítjuk, hogy a gyorsaságot nem a magyar minisztériumokban találták fel, amennyiben a munkások szempontjából fontos és sürgős, de az állam szempontjából mégis csak bagatell­­ügy elintézéséhez — öt hónapra volt szükség. Kultúrát a munkásságnak! Szocialista kul­túra: ez a fogalom büszkén és dacos kedvvel harsog a burzsoátársadalom fülébe s hirdeti, hogy minden elmélet a szocialista vandalizmus­ról, vadságról, durvaságról képzelődő agyrém csak: íme a szocialisták is tudnak és akarnak kulturirodalmi és művészeti téren úttörők, fej­lesztők s elsők lenni. Csak a stílus, a kétféle kultúra, a kétfajta művészet között van jelentős válaszfal. A burzsoá irodalom sima, hízelgő és kendőzött. A szocialista őszinte és természetes. De ezt a kultúrát, hogy jelentős, számottevő legyen, előbb nagyra kell nevelni. Nekünk is szükségünk van kultúrára, irodalomra és művé­szetre. Robotos, nehéz munka után, a fárasztó erőfogyasztás helyébe felsőbb, nyugodtabb, tisz­tább levegővel, a művészet, irodalom, zene és­­ tudomány levegőjével körülvenni magunkat, az emberi testnek olyan gyógyító, kellemes érzése, mint a méhében dúskalászokat rejtő termőföldre a megtermékenyítő eső. Ám ez a finom orvosság ma is az uralkodó­, az úri osztály, a polgári társadalom kizárólagos kincse, amelyet eltakar a proletárság elől. Ezt a takargatást meg kell szüntetnünk! De csak a saját erőinkkel, a ma­gunk akaratával! A társadalmi és politikai javakat, azok megszerzését sem bízzuk az állam, az uralkodó osztály jóindulatára, azokat is len­dülettel, eréllyel, céltudatosan megszerezzük; a kulturjavakkal hasonlókép kell bánnunk. Ezt akarja megvalósítani a Munkásműkedvelők Szövetsége. Kultúrát a munkásságnak: ez a jelszava! Őszinte irodalmat, művészetet, zenét akar és mindezt a szocialista gondolkodás színeivel s a magunk erejéből. Öregnek, fiatal­nak, gyermeknek, férfinek, asszonynak egy­­képen. Hozzá olcsó pénzen, a proletárság anyagi helyzetét tartva szemmel. A Munkásműkedvelők Szövetsége zene-, zongora-, hegedűtanfolyamot tart fenn, a tandíj havi 6 korona. Éneket havi 10 koronáért tanít. Szinitanfolyamot nyit. Tánc­­estélyeket rendez. Kabarékat, művészestélyeket, tudományos felolvasásokat, hangversenyeket tart. Tervbe vette gyermekünnepélyek rende­zését is. A programul sokszerű, változatos és bő. Tartalom és érték, komolyság és szocialista célok azok a vezető szempontok, amelyeket a szövetség maga elé tűzött. A szövetség új helyi­sége a Nagydiófa­ utca 3. szám alatt van, ahol minden délután 5 órától 9 óráig hivatalos órát tartanak. Arra kérik a munkásokat, hogy já­ruljanak minden erejükkel, minden lelkesedé­sükkel hozzá, hogy a Munkásműkedvelő Szövet­ség céljait elérhesse. A Munkásműkedvelők jelszava: A jövő kultúrája a munkásságé, de ezt a kultúrát előbb nagyra kell nevelni! A magyar közigazgatás nem ért az­­ élelme­zési kérdésekhez! Ezt nemcsak mi mondjuk, hárult feladatot — szervezetünk megmentését és épségben tartását — pontosan és sikeresen teljesitik. Csak tartsatok ki és ha majd mi ismét köztetek lehetünk, fáradozástokért és ki­tartástokért valamennyien hálásak leszünk. Üdvözletét küldi: Forgács József. * ......, 1915 december 15. Tisztelt Szerkesztő szaktárs! A 156-os postára küldött „Typographia“ 47., 48. és 49. számát ma egyszerre kaptam meg, — aminek címváltozás az oka —, de bármily későn is jön, mindig nagy örömet okoz nekem. A nagy tisztogatást (Varga) jól esett olvasnom. Szervezetünkben való erős hitem sohasem ingott meg, mert hisz a reánkszakadt nagy szeren­csétlenség dacára is jó kezekben hagytuk otthon. Szívességüket megköszönve, kérem a lapot ezután új címemre küldeni. * Frei Dávid.* T. Szerkesztő kolléga! Dacára annak, hogy részünkre több olvasni­való áll rendelkezésre, mégis a legnagyobb öröm a vasárnap, amikor a „Typograph­i­a“ megjön. De nemcsak én örülök, aki a saját szakegylete életéről nyer betekintést, hanem a más szak­mákból is. Olvassák és jár kézről-kézre kedves és sokat érő szaklapunk. Múlt heti számban megjelent „Követendő példa“ cím­ű kis közlemény arra indított, hogy habár katona vagyok, az árváinkat segélyező intézményhez egy csekély összeggel hozzájárul­jak és igy a tegnapi postával 6 koronát fel­adtam. A „Typographiá“-t megköszönve, maradok szaktársi üdvözlettel Weisz Rudolf. * Olasz front, 1915 december 10. Kedves Szerkesztő szaktárs! Mindenekelőtt nagyon köszönöm a „Typogra­­phiá“-t, melyet most már másodszor egymásután volt szives számomra megküldeni. Én a háború Schweihert Antal,* Oroszország, 1915 december 13. T. Kollégák! Nem mulaszthatom el köszönetemet kifejezni azon jóleső előzékenységükért, hogy a „Typo­­graphiá“-t oly pontosan megküldik címemre. Örömmel konstatálom, hogy otthon levő kollé­gáink a mi távozásunk következtében reájuk Szaktársi üdvözlettel Schuller Károly.­ A karácsonyi ünnepek és az évforduló alkal­mából üdvözletüket küldik az ismerős szaktár­saknak: Weinberger Imre, Halász Emil, Pollák Aurél, Halasi István, Mikus András, Dandy Ferenc, Goldberger József, Bródy Henrik II, Somody Géza, Varga Tihamér, Velansics Gyula, Bihari Lajos, Takách Ernő, Végh Dezső, Red­­linger Adolf, Szőllősy János, Di­rbeck György, Toplánszky Béla, Gottlieb Béla, Török Jenő, Krausz Mihály, Kunst Péter, Biró Elek, Herzog Salamon, Schwartz Árpád, Folticska László, Schwartz Izidor, Mausz Rezső, Weisz Márton III, Sós Gyula, Holl Rezső, Somogyi Iván, Szilágyi József, Lusztig Ferenc, Sándor Sámuel, Steiner Samu, Sepsi István, Ungerleider Nándor, Freier Sándor, Altschul Béla, Szeley Ferenc, Trunkó Barnabás;

Next