Typographia, 1918 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1918-01-04 / 1. szám

Budapest, 1918 január 4 /As/V. C , 1­5 f] R 7­1 szám ötvenedik évfolyam A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS F TÜÖNTŐK EGYESÜLETÉTNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Előfizetési ár a Gutenberg-melléklettel: i^'nn^TtM’Tr­t ^ ^ l^" Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdeté­egész évre 24 korona. Egyéb szám 50 fillér. BuUAl jIíM, Vili, í i'jlvnULMn’U­ 1LA 1. oziAmn. sek nonpareni­e-soronként megállapodás Megjelenik pénteken. Telefon: József 1­33 FÉLEMELET ! 4. A.! ľ­ Ä, GITTENBERG-OTTHON szerint számíttatnak és előre fizetendők k. JI N­'Mil­h 11»» MBWMWMBMW—■■11—1—BMI»I HHWlHrfUHU»* MIIi* 'á ■ Mérleg. Példátlan eseményeket produkált az elmúlt esztendő. Európa minden országában az eddigi életrend módosult, vagy új rendelkezések, por­­ciózások és egyebek megteremtették a változás lehetőségét. Egyik helyen forradalom, másik helyen jogkiterjesztés az a szerszám, amelynek segítségével a múltba kergetik az ősidők állapo­tát és megteremtik a jobb jövendő korszakát. A mai generáció ilyen termékeny esztendőre nem tud visszaemlékezni, a történelem is csak kevésről és kisebb jelentőségűről adhat számot. Magyarország népe sem kivétel ez alól, mert itt is nagyszerű események reszkettették meg a vérpárás levegőt és a szervezett proletariátus szakszervezeti és politikai tevékenysége méltán sorakozik abba a céltudatos harcvonalba, amely­nek győzelméért Európa osztálytudatos népe oly epedően áhítozik. Ebben a sorakozóban a magyarországi nyomdai munkások nem áll­nak az utolsó helyen.* Nyomorúsággal, borzalmas nélkülözéssel és sok-sok szenvedéssel kezdődött­­ az 1917 esztendő és ugyanannyi bánattal és keserűséggel záródott. Hasztalan létesítettünk három ízben is meg­állapodásokat a munkaadókkal és feljavítottuk a munkabért, a háború előtti standard eléré­sére képtelenek voltunk. Több pénzt kerestünk ugyan, de kevesebb árut szerezhettünk érte. Állandóan hallottuk a munkások jajkiáltását, akik immár lerongyolódva járnak be az üze­mekbe, mert a hetibér és a drágasági pótlék a túltengő uzsoraárak miatt alig elegendő a szü­kséges mennytt.NégyÁánydÁk-berE25#»k­-ert­<­.­A beszerzési előleg sem segített, mert a mai idő­ben 100—200 korona jelentéktelen összeg. Ellen­ben arra jó volt, hogy a nyomdai munkások adósságba keveredjenek. Ezeket a gazdasági előnyöket azonban mégsem szabad lebecsülni, mert általában olyan eredményeket jelentenek, amelyek Európa nyomdászsága előtt is elisme­résre méltók. A múlt év elején, amikor alacsony drágasági pótlékot kaptak a nyomdai munkások, a gazdasági helyzet egyenesen kétségbeejtő volt, amit azonban nagyszerű nekiiramodással fel­javítottak. A szakszervezet e tevékenysége főleg azért elismerésre méltó, mert híven eddigi po­litikájához, a kivívott eredményeket valamennyi nyomdai munkás és munkásnő élvezi. A megélhetési lehetőségeket a papírinség is hátrányosan befolyásolja. A napilapoknál redu­kálják az oldalszámokat, ami számos nyomdai munkást magasabb keresettől foszt meg. Ké­sőbb pedig kormányrendelet betiltja a h­étfői lapok megjelenését, ami további keresetcsök­kenést eredményez. Azonban a szakszervezet közbelépésére a kormány ugyanezen rendelet­ben a technikai munkások kártalanítását biz­tosítja, kimondván, hogy: „A napilapok techni­kai előállításával foglalkozó könyvnyomdai munkások a napilapok hetedik számának el­maradásából származó keresetcsökkenés rész­beni ellensúlyozásául heti munkabérükön felül igénnyel bírnak a heti munkabér egy­hatod­részének megfelelő összegre. Ezt az összeget, ha a lap kiadója és a lapot előállító nyomda­vállalat nem ugyanaz a személy, a lap kiadója a nyomdavállalatnak megtéríteni köteles.“Ugyan­ekkor arról is rendelkezik a kormány, hogy új időszaki lap újságpapiroson nem jelenhet meg. Ez ellen a leghatározottabban protestálni kell, mert Ausztriában a lapokkal szemben nem jár­nak el ily szigorúsággal. Am­íg a Lajtán túl h­áború előtti oldalszámban jelennek meg az új­ságok, felháborítónak tartjuk, hogy nálunk a hétfői lapok betiltásán kívül ily módon is káro­sítják a nyomdai munkásokat és a nyomda­ipart. E szomorú viszonyok ellenére a nyomdai munkások az elmúlt évben sem feledkeztek meg szociális feladataikról és kollegiális kötelessé­geikről. A háború kezdete óta változatlan kö­telességtudással támogatják a hadbavonultak hozzátartozóit. Havonként mindenki megalázta­tás nélkül pontosan megkapja járandóságát anélkül azonban, hogy offenzívát kellene érte indítani. Ezenkívül gondoskodás történt arról, hogy a hadiárvák külön és rendszeres támoga­tásban részesüljenek. Erre a célra hadiárva-­ alapot teremtettünk, amelyhez a munkások és munkásnő s­zemélyenként és hetenként 6 fillér­rel járulna , míg a munkaadók minden alkal­mazott­r­­a szintén 6 fillért fizetnek. Még alig egy esz­endeje áll fenn ez az alap és máris arra voltunk képesek, hogy majdnem négyszer akkora segélyt juttathatunk a nyomdász hadiárváknak, mint a háborús üzemet­ fenntartó magyar királyi állam. E gazdasági és s­,orális tevékenységen kívül a szervezet belső megerősödésének is szerepe jutott. A vidéki ny­o­ma­i munkások megbízottai május 13-án országos értekezletre meghivatták, amelyen a gazda• r. helyzet megbeszélésén­ kí­vül a visszás áh ...pótok megszüntetéséről is tanácskoztak. A Ti éves múltra visszatekintő Szakegyesület szintén országos értekezletet hí­vott egybe, amelyen a küldöttek a­ heti járulék és a munkanélkül! segély felemelését határoz­ták el. Az első , < filléres járulékot a szak­egyesületi tagok ■­tóber 1-től fizetik. Ezzel a Szakegyesületet Irií iffb­en megalapozták, sőt külön nevelési és szakoktatási feladattal is megbízták, aminek a háború után bizonyára céltudatosan és tervszerűen igyekezni fog meg­felelni. Sajnos, e tevékenység közvetlenül alig 6080­ nyomdai munkást érdekel, mert a többiek kato­­­nai szolgálatot teljesítenek. A további harcok­kal és építő munkánál is nélkülök leszünk kénytelenek megküzdeni. Az új árszabály és a gazdasági és szociális feltételek további meg­állapításánál az általános béke hiánya miatt valószínűleg még nem lesznek közöttünk, tehát az itthonmaradottakra hárul ezt a feladatot jól megoldani, akik bizonyára kipróbált fegyel­mezettségükkel és szolidaritásukkal semmit sem fognak elmulasztan az általánosság érdekei megóvására. Nagyarányú számszerű megerősödésről a többi szakszervezetek tudnak számot adni. A vas­munkások például­ közel 70.000 taggal rendel­v­ t N­rtii!itassa! december végén Magyarország szervezett munkásságát 180.000-re lehet becsülni. Ilyen nagyarányú szer­vezett munkástábor még sohasem volt Magyar­­országon. A háború borzalmai és a Tőke fékez­­hetetlen kapzsisága és mohó kizsákmányolása kergette a munkásokat a szakszervezetek védő­szárnyai alá, amelyek — mint tudjuk — miként a nyomdászszervezet igyekeztek a tagok gazda­sági és szociális helyzetén lendíteni. A munkásmozgalom másik szárnya szintén tevékeny volt. Az orosz forradalom felbátorí­totta a szociáldemokrata pártot és a háború alatt első ízben húsvétkor titkos pártgyűlésre hívta meg a párt- és szakszervezetek küldötteit, akik bátor határozatokat hoztak a közállapotok megváltoztatására és a politikai jogok meg­adása érdekében. E határozatokat a „Népszava“ a cenzúra megkerülésével közölte, ami a mun­kások és polgárok körében élénk feltűnést, a kormánynál pedig megdöbbenést keltett. Ezután az események gyorsan követték egymást. Május elsején hatalmas népgyűlésen a béke érdeké­ben szót emelt Magyarország munkássága, 2-án pedig a gyárak és műhelyek bizalmi férfiai rövid munkabeszüntetéssel a kormányhoz való­ továb­­bítás végett memorandumot adtak át az igaz­gatóknak, amelyben a választójog azonnali törvénybeiktatását követelték. Közben Stock­holmban Huysmans elvtárs nagy erőfeszítéssel dolgozik az Internacionále életbehívásán, amire annál inkább szükség volt, mert a zim­mer­­waldisták (Berni Nemzetközi Szocialista Szövet­ség) minden ország proletárságához kiáltván­­nyal fordultak, amelyben többek között azt írták, hogy „a szocialista kisebbségeknek min­denütt tovább kell folytatniuk a harcot a kormányok és a szociálpatrióta zsoldosok ellen.“ Tartani lehetett attól, ha a nemzetközi titkár­ság gyorsan nem lép akcióba, az egyes nemze­tek szocialistái között az egyenetlenség még nagyobb kárt fog előidézni. Sajnos, a nemzet­közi iroda az ántant-kormányok akadékoskodása miatt nem volt képes az Internacionálét életre kelteni. Az egybehívott kongresszust nem lehe­tett megtartani. De vigasztalásul Oroszország­ban a bolseviki szocialista kormány jutott uralomra, ami a békének újabb reményét lopta az emberiség szivébe. És joggal, mert az orosz szocialisták uralmuk első napjától szakadat­lanul munkálják a béke művét és rövid napok kérdése, ha nem is az egész emberiségnek, de az orosz nép számára meghozzák azt, amit a cárizmus és a burzsoázia aljas indokokból el­rabolt tőlük. Ebbe az időbe esik bele a budapesti munkások hatalmas megmozdulása a választójogért. Ren­geteg embertömeg kivonult a műhelyből és gyárból és az éppen itt időző királyhoz a polgár­ság küldöttséget menesztett azzal a megbíza­tással, hogy a király előtt komolyan és őszintén tárja fel a helyzetet és választójogos kormány kinevezését követelje.Ennek a megmozdulásnak — érthető’okokból — sikere volt. A király igen gyorsan elcsapta Tiszát és pártját és úgyneve­zett demokratikus kormányt nevezett ki, amely­nek „legelső és elodázhatatlan feladata­ a választójog megalkotása. Ehhez hasonló megmozdulása volt a buda­pesti munkásságnak a november 25-én rendezett békedemonstráció. Ennek is volt némi sikere, mert a már nyilvánosságra merészkedő annexiós nagyurakat­­ visszakergette a sötét vermekbe, akik azóta csendesen dörmögnek és nem zavar­ják a nép békét követelő elhatározását. De az embervért még mindig csapolják. Ki tudja, meddig tart ez az őrült állapot. Ki tudja, még milyen­ megpróbáltatásoknak nézünk eléje vagy milyen­ harcok tüzébe kerülünk. Ez az esztendő megmutatta, hogy akik akarnak, azok tudnak cselekedni. Csak politikai érettség és szakszervezeti fegyelmezettség kell hozzá. A nyomdai munkások e kettő birtokában vannak. Még sehol sincs meg a teljes leszámolás. A béke sem hozza meg a kizsákmányolás alól való teljes felszabadulást. De a megnövekedett osz­tálytudat és fegyelmezettség közelebb juttat hozzá. Ennek segítségével folytatjuk a szak­szervezeti, szociális és belső megerősödés mun­káját és felkészülünk arra, hogy anyagi és kulturális emelkedettséggel a nagy sorakozás­­nál teljes felszereléssel ott lehessünk. . # Kf­t előadás. Az elfogulatlan orvosi tudomány megdönt­hetetlen statisztikai adatok segítségével bizo­nyítja, hogy nemcsak ágyú és puska pusztítja az emberi életet, hanem a mai társadalmi rend­szer általában a nép színe-javát halálra ítéli. Gümőkór, veneria és alkohol — e hármas nép­betegség borzalmasan pusztítja Magyarország, de különösen a nagyobb városok lakosságát és elsősorban a szegényebb néposztályt. A számok ereje bizonyítja ezt. Pikter Gyula egyetemi tanár például 1911-ben tíz évre visszamenőleg a gümőkóros betegek szociális viszonyait vizs­gálta meg és arra a megdöbbentő tapasztalatra jutott, hogy a gazdagokat e betegség sokkal jobban kíméli, mint a szegényeket. Ugyanis rá­jött arra, hogy míg 1000 ötszobás lakással ren­delkező gümőkóros beteg közül egy évben csupán 2, addig az egyszobás lakással bíró közül 40 pusztul el. De azt is kimutatja, hogy ott, ahol a szegényebb néposztály túlzsúfolt lakásokban ágyrajárókkal megterhelten tartózkodnak, tíz­szer akkora a megbetegedés, mint az úri negye­dekben. A III. és X. kerületben sokkal többen pusztulnak el tüdőgümőkórban, mint a IV. kerü­letben. Hasonló eredményre jutottak Párisban, ahol szintén vizsgálódás tárgyává tették a tüdő­­gümőkóros megbetegedések okait: ahol a va­gyon és jólét fintorgat, ott a kitűnő táplálkozás, a szellős és bőséges lakás elkergeti és elpusz­títja a gümőkóros bacillusokat, ellenben, ahol a szegénység üt tanyát, ott a silány és kevés étkezés és a rossz lakás egyenesen életre kelti a tüdőt pusztító apró állatkákat. Bízvást lehet állítani, hogy a mai társadalmi rend a beteg­séget és a halált is osztályjelleggel ruházza fe. De nemcsak a tömegnyomor teremti meg a népbetegségeket, hanem az ipari foglalkozás is borzalmas pusztításokat okoz. Az Országos Munkásbetegsegélyző Pénztár kimutatása sze­rint­ a legtöbb gümőkóros megbetegedési esetet a nyomdai munkások szolgáltatják. Könyv­kötők, famunkások és más gyári alkalmazottak szintén sokat szenvednek e pusztító betegség miatt. Ennek főleg az az oka, hogy a munkás­ság, amely megértette a szervezeti és politikai célokért való harcot, a magasabb munkabér, rövidebb munkaidő és általában szociális emel­kedettségért akárhányszor a munkaerőt tagadta meg, de sohasem akart a gyárak és műhelyek higiénikus voltáért komoly akciót kezdemé­nyezni. Pedig a munkásság a műhelyben és a gyárban tölti el életének legnagyobb részét, nem lehet tehát közömbös előtte, hogy az ipari mér­gezésen kívü­l még a sötét, penészes, mérges gombákkal telített, pinceműhelyek is szedjenek áldozatokat. A jövő szempontjából a szervezett munkásságnak a politikai és gazdasági célok mellé a műh­elyhigiéniát is az elsőrendű követe­lések sorába kell állítania. A bujakór szintén áldozatokat szed, de míg a háború előtt főleg a férfiak között pusztított, ma a nők körében is nagyszámban vannak veneriás betegek. Ezek sokat szenvednek külö-

Next