Typographia, 1922 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1922-06-23 / 25. szám
Junius 23 Debreceni levél. Elmúltak • az izgalmas napok — megtörténtek a képviselőválasztások. Az emberi kedély is a régi nyugodt formát kezdi fölülteni. Sok helyen a bizakodó győzőktől elfordult a szerencse,jobban mondva a választóközönség. Hiába történt a rettenetes mérvű presszió, a nagy pénzáldozat. Ahol a szavazás nyíltan történt, ott is nagyrészben tapasztalható volt az ellenzék erős munkája, akaratnyilvánítása, ahol azonban a szavazás titkos volt, ott az eredmény egyenesen kecsegtető. A szociáldemokrata párt törvényes keretek között küzdött az őt kétségtelenül megillető jogokért. Fegyelmezetten, büszke öntudattal, minden befolyástól mentesen lépett az urna elé a munkás és teljesítette becsületbeli kötelezettségét. Nem ingadozott, nem volt befolyásolható. Önálló véleménye nem a választási küzdelemben alakult ki és nem is ért véget a választások lezártával. Agitálóképessége pedig messze fölülmúl minden más pártkeretet. De csoda-e ez? Nem! A munkásszervezet nem alkalmi alakulat, a szociáldemokrata párt nem életnélküli klubhelyiség. Dolgozik, fegyelmez, öntudatra ébreszt ez is, amaz is és a kettő összetétele adja az egy egészet. Nem szabad azonban elbizakodnunk. A küzdelem csak megkezdődött és nem ért véget. A szervezetnek és pártnak gondját kell hogy képezze a további küzdelemre való előkészítés, a szervező- és fölvilágosítómunka folytatása. Az öntudatos nevelés elsőrangú kötelességteljesítést jelent minden irányban. Városunk három megválasztott képviselője — megszerint dr. Györki Imre, Jánosi Zoltán és dr. hegymegi Kiss Pál — az esti órákban fölkeresték a Munkásotthon helyiségét. A munkások „Ébredés“ dalköre a „Jelige“ és „Föl, szocialisták!“ előadásával üdvözölte őket. Szívélyes szavakkal köszönték meg a munkásság fáradságát, nem ismerő munkakészségét és ígéretet tettek, hogy a munkásság ügyeinek mindenkoron lelkes támogatói, bátor szószólói lesznek. Jánosi Zoltán az osztályharcról, későbben pedig a nőkérdésről tartott igen tartalmas, könnyen megérthető előadást. Ezzel az előadásával szociálpolitikai képességeiről tett félreérthetetlen bizonyságot. „Az osztályharc — mondotta — végeredményében nem is osztályharc, mert a javaknak nem egy másik osztály részére juttatását, hanem az embertársadalom közötti igazságos megosztását célozza.“ A nőkérdéssel kapcsolatban rámutatott arra, hogy a választójogi rendelet a munkásnők nagy részét megfosztotta a jogok gyakorlásától. Jánosi Zoltán a debreceni munkásság előtt nem új ember, régi ismerős, becsületes jóbarát. Az átélt szenvedések, üldözések, csak’ fokozták a szeretetét, amit ugyan soha nem nélkülözött. Nekünk, nyomdászoknak, különösen nagy részünk volt az örömben. A képviselők felszólalásaikban igen hálásan emlékeztek meg a szociáldemokrata párt szerény, agilis titkáráról, Holló János kollégánkról, aki nagy elfoglaltsága dacára az egész választási mozgalmat igen helyes taktikai érzékkel irányította. Holló kolléga egyszerűségénél fogva is illusztris vezetője a munkásságnak; az ő praxisa, tudása, igazságra törekvő becsületes munkássága bizonyára megszünteti a párt beléletét, a szerencsésnek csöppet sem mondható külső behatásoktól. Az ünnepélyes estélyen két fölszólalás történt, amiről nem szívesen emlékezünk meg. Az egyiket néhány elvtárs kérte, a másik csak úgy jött magától. Ezért kiáltunk föl egy cikkíró szavaival: „Úgy fáj nekünk, hogy valami rosszat, mit halottnak hittünk: élni látunk; valami rossz szellemet, mit eltűnni véltünk: működni érezünk!“ Átéltük az 1918-as forradalmat, éltünk tanácsköztársaságban, sőt részünk jutott, egy szomorú emlékű román megszállásból is. Mindez az egyének meggyőződésére és munkás- baráti hűségére fényesen reávilágított. Tudjuk, kik voltak ha sáfárok, kik bizonyultak képmutató farizeusoknak. Láttuk az önzetlenséget a maga egyszerűségében, a nagyravágyást majmolt pompáival. Tisztában vagyunk tehát azzal, kik bizonyultak a munkásság igazi vezetőinek, kik azok, akik csupán létrául használták és kellő pillanatban szívesen elrúgták. Emlékezünk a történtekre nagyon jól megtörtént tényekkel szemben végzünk, majdan tetemrehívást. Távol áll tőlünk mindennemű intrika, széthúzásra való törekvés. Tudjuk, hogy a párt- és szakszervezeti mozgalomnak csak a komoly, békés és becsületes munkálkodás szolgáltatja a szükséges erkölcsi tekintélyt. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a belénk nevelt igazságérzetet a múltak fölött ne érvényesítsük és a szerzett szomorú tapasztalatokat rendre el ne mondjuk — éppen a munkáismozgalom tekintélyének emelése, megóvása érdekében. Nem az a hibás, aki a bűnt szóváteszi, hanem, alki elköveti. A munkás pedig a maga körében is igazságra törekvő. Békésebb viszonyok között majdan a szigorú mértékkel mindenkit meg kell mérni és csak ezután bizalommal továbbra is megtisztelni. Ne legyen enélkül senkinek sem előjog az átélt TYPOGRAPHIA szenvedés fölemlegetése, mert ez óraműre megszerkesztett pokolgép lenne, amely a kártékony robbanóanyagot magával hozná és az egészséges fejlődést károsan befolyásolná. Magukkal meghasonlott vezérekre, avagy olyan szociálpolitikusra, aki az elvért csak kedvezőbb körülmények és kilátások között rajong: igazán nincs szükség! Erdélyi Károly: Az első fecskék. A szívünk tűzben ég, csak rajta, rajta még!.... Igen, mert még nem érkeztünk el kitűzött célunk megvalósításához, a népállam megteremtéséhez. De már adva van az út egy szebb, egy jobb korszak, megalapozásához, egy olyan társadalmi rendszer előkészítéséhez, amelyben a dolgozók nem nyomorult rabszolgák, nem fizikai és politikai kiszolgáltatottjai egyes osztályoknak, nem számkivetettjei a kultúra, a haladás, a mindent fölölelő tudás alma materjének, de valóban egyenlőjogú, politikai és világi nézeteit szabadon hirdető polgárai a nemzet egyetemességének. . . . . Ne legyünk azonban optimisták, a mi világunk még igen-igen messze, a távolban bontogatja szirmait: még a lassú, de biztos kifejlődés állapotában van. Lelki szemeinkkel azonban már látjuk magunk előtt leperegni a jövő filmjeit: egy csodálatos, káprázatos világ bontakozik ki előttünk, az ő tökéletes egyenlősítéseivel, kiulturfölényével, az Ember megbecsülésével. Addig azonban még sokat kell dolgoznunk, még nagyon erős és kitartó munka elvégzése vár reánk, hisz ismerjük a múltat, annak reánk nézve viszontagságos eseményeit; ismerjük a tőke és munka több évtizedes, egyenlőtlen fegyvereikkel vívott harcait. Tudjuk, hogy amíg a gyöngébb fél nem rendelkezett a legminimálisabb stratégiai eszközökkel sem, addig amaz teljes fölkészültséggel, erejének biztos tudatában, a nála jól bevált módszerekkel kezdte meg előbb átkarolási mozdulatait; ha ez nem vált be, harcászati arzenáljának félelmetes szörnyeit vonultatta föl a csupán a szellemi fegyverekkel küzdő ellenfele leigázására. A magyar munkásmozgalom maga egy kis világtörténet. Kezdve a feudalizmus, a hábérállaroot rendszerétől, ettől a legsötétebb, a középkor legemberietlenebb időszakától és folytatva napjainkig, megtaláljuk benne mindazokat az összemérkőzéseket, azokat a mélyből, a homályból, a sötétségből, a tudatlanságból kitörő akarásokat, azokat a föltörekvő emberi igényeket, azokat a magasba világító szellemi erőket, amelyek a magyar dolgozó tömegeket, a proletárságot kiemelték az állati sorból és tudatára ébresztették annak a reális ténynek, hogy az ő munkája nélkül megáll a földgolyón az embergép szerkezete, megszűnik a pompa, a fény, a ragyogás, és a kultúra, az emberiség egyetlen kincse, világítófáklyája, a szellemi tökéletesbülés Aladin-támpája kialszik és az Ember belezuhan Nirvána sötét ködébe. Az önmagát megismerő és a munkáját értékelni tudó szellemi és fizikai munkásságnak azonban állandóan fölkészültségben kellett maradnia, az ellene intézett támadások kivédésére. És e titáni harcok és küzdelmek közben hadszínterét a maga szervezetein belül — több évtizedes fölvilágosító munka segítségével — folyton szélesbítette; harcosló, lelkes és öntudatos katonáinak száma napról-napra, évről-évre nőtt és nőtt; és ez a körülmény, valamint e lelkes sereg kulturális fejlettsége csak fokozta a magyar munkásmozgalom erejét. Ma már a magyar munkásosztály egy oszthatatlan egész, egy óriási erővel rendelkező tényezője az államnak; egy olyan társadalmi szerv, amely hasznos tevékenységével, fejlett politikai és társadalmi érzékével, morális megbízatóságaival, a közjavak iránti megbecsülésével, a tudomány közismert tiszteletben tartásával: biztos támasza, erős pillérje a nemzet egyetemességének. Viszont — mint ilyen — követeli magának a teljes jogegyenlőséget, a fizikai létéhez szükséges erőforrásokkal való szabad rendelkezés biztosítását, a tudomány közkinccsé való tételét és az állami adminisztrációban való paritásos részesedését; követeli teljes bekapcsolódását a nagy, szerves nemzeti egységbe, ahol iskolázottságával, példás fegyelmezettségével, szellemi fejlettségével egyik leghasznosabb faktora lehet, az állammnak a közhasznú törvények megalkotásában. Bizakodva saját erőnkben és tudásunkban, jóleső örömmel és el nem titkolható büszkeséggel állapítsunk meg, hogy több évtizedes, kitartó és fáradságot nem ismerő agilitásunkkal hatalmas építőmunkát végeztünk. És ha most ennek a lankadatlan ambíciónknak első gyümölcseiként a magyar munkásosztály,helyesebben a magyar nép igazi képviselőit látjuk törvényhozókként bevonulni a parlamentibe (ezer év óta először!), csak növekedhet önbizalmunk és munkavágyunk. A nép okos számítással, lelke tisztaságának hozzáadásával, megválasztott képviselői pedig meg fogják tenni a néppel és az országgal szemben vállalt kötelezettségeiket becsületesen. És mi is csak dolgozzunk tovább!Papi Ferenc: 1922 RÖVID KÖZLEMÉNYEK. Megérkeztek. Meg bizony, mégpedig éppen akkor, amikor „illetékes helyen“ nem várták. Hisz nem is olyan régen lerombolták — illetve csak szerették volna — óriási áldozatok és hosszú évek küzdelmes fáradságával épített fészküket és elvitték mindenüket, amit csak lehetett. Üldözték, verték, alkalmatlankodtak nekik, zaklatták őket mindenféleképen, csak hogy elpusztuljanak vagy elmenjenek. És ime, egy hívó szóra megjelennek százezrével, de nemcsak papiroson, hanem valóságban és azzal a nemes, fennkölt, soha el nem pusztítható eszmével, amely oly tisztán, ragyogóan fénylik, árasztja az emberekre a világosságot, az öntudatra ébredést, mint a nap a melegét. Igen, megjelentek a kitagadottak, a százezrek. Hiába volt minden ellentáblás, hiába volt minden fenyegetés, hozta őket az a szép, nemes eszme, amely meghozza ennek az országnak a nagyobbodását, minden dolgozó embernek a boldogulását, az igazi emberszeretetet, a megértést, a békességet és a munkánkért olyan megélhetést fog biztosítani, amelyből családunk létfentartása minden tekintetben biztosítva lesz. Ebben az eszmében hiszünk rendületlenül, mert ez erős, megdönthetetlen, ezt nem lehet balomibotozni, nem lehet internálni, millió és millió ember agyában nő, terjed napról-napra, kézt a kézbe tévte, összetartva. Ezzel fogjuk visszahozni az ország elvált részeit, ahol sorsüldözött elvtársaim se várják, lesik a mi erősödésünket, hogy az ő segítségükkel naggyá és boldoggá tegyük ezt a sokat szenvedett országot. A nyomdai munkások jól tudják, hogy akik megjöttek, azok a szociáldemokrata szavazók százezrei. Azért mondom, hogy megjöttek, mert három év óta egyebet sem hallunk, mint azt, hogy ebben az országban már nincsenek szociáldemokraták, csak keresztényszociálisok,r na meg százezer taggal rendelkező keresztényszociális szakszervezeteik. És mi történt, amikor az urnák elé kellett volna járulniuk a keresztényszociális szavazóknak? Sehol sem voltak. Vagy talán nem voltak tisztában a szavazással és mindannyian szociáldemokratára szavaztak? Nem hiszem. Inkább hiszem azt, hogy a keresztényszociálisok csak papiroson voltak és az „illetékesek“ valami csodára vártak. Igen, a csoda, meg is jött, de nem úgy, amint azt a reakciósok elgondolták. Befejeztetett Azt hiszem, a történtek után az „illetékesek“ nem fognak olyan könnyedén dobálódzni a „százezer tag“-gal, hanem csak addig nyújtózkodnak, ameddig a takaró ér. Legyünk őszinték. Ha Budapest III. választókerületében meg nem semmítenek mintegy 4000 szavazatot, még azt az egy töredékmandátumot sem kapták volna. A nyomdai munkások úgy a fővárosban, mint a vidéken derekasan kivették a részüket a választási munkából. Ez így is van rendjén. Ha elgondoljuk azt az óriási munkát, amit a választási harc megkövetelt tőlünk, büszkén gondolunk nemcsak Budapestre, hanem Békéscsaba, Debrecen, Győr, Hódmezővásárhely, Miskolc, Sopron, Szeged városokra, de nem feledkezünk meg Kailósvár, Székesfehérvár, Komárom és egyéb helyekről, ahol a szociáldemokrata szavazók ezrei jelentek meg az urnák előtt. Hiába volt a hatósági ijesztgetés, munkaadói terror stb. a szociáldemokrata öntudat nem ijedt meg, meggyőződésének minden akadályon keresztül is érvényt szerzett, megmutatta, hogy él és itt van, megmutatta, hogy erősödik és izmosodik. Minél jobban szeretnék, hogy megsemmisüljön a szociáldemokrata párt, annál erősebb lesz. Embert lehet megsemmisíteni, de az eszmét soha! A nyomdai munkásokra a jövőben nagy feladat vár: tanulni és tanítani. Nincs pihenés. Iratkozzunk be a pártszervezetekbe és szervezzünk tagokat, hogy minél többen legyünk, mert csak akkor tudunk valamit elérni, ha összefogunk és munkástársi szeretettel hozzáfogunk mindannyian a munkához. Tegyünk meg mindent a pártsajtó érdekében is. A nyomdai munkásoknak úgy a fővárosban, mint a vidéken elől kell járniok a szociáldemokrata párt naggyá és erőssé tételében. Ha ez így lesz, akkor a legközelebbi választásnál még nagyobb lesz a győzelmünk. Csak akarat és kitartás. Nem mullasztom el végül a megválasztott szociáldemokrata képviselőiket üdvözölni, különösképen Peidl, Rothenstein, Jászai és Várnai szaktársakat. Kívánom, hogy az ország munkássága érdekében hasznos munkát végezzenek. Lőcsey Lajos: A házipénztárosok figyelmébe! A betűszedés alapismeretei című szakmunka előjegyzéseit junius végéig Grócz Ernő szaktársnak a Pesti Könyvnyomda Rt. nyomdájába (V. Hold utca 7) szíveskedjenek beküldeni. Grócz szaktárs közlése szerint a gyűjtéshez elegendő egy darabka tiszta papiros is, mert nem szükséges a személyes aláírás, hanem csak a nevek egyszerű följegyzése, amit alkalmilag, postaköltség nélkül is megküldhetnek címére. Egy füzet ára körülbelül 30 korona lesz. A végleges ár egyébként a viszonyoktól , a jelentkezők számától is függ.