Typographia, 1922 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1922-01-06 / 1. szám

1522 TYP0GRAPH3A 'Január 6 m­indennapi kenyérért, a sajtó- és szólássza­badságért. Ezzel­­ az elhatározással megyünk az uj esztendő lapjainak, mert érezzük, hogy a kötelességet az utóbbi esztendőkben csak mi tettük meg­ dolgos két késsünk munkájával és önfegyelmünkkel, a kötelesség mellé pedig jog is jár. A munkás helyzete el sem képzelhető törvényben biztosított szabadságjogok nélkül, a küzdelme erőtlen, mert ez egyenlőtlen. Ez egyenlőtlenség kiküszöbölése jelenti nekünk a szebb napokat, jelenti mindazt, amiért érdemes élni ebben az országban a munkásnak is. ezly. Halálosás. Gerő Mátyás nyomdai segédmun­kás, életének 65. évében, december 30-án meg­halt Budapesten. Adományok. A rokkant szaktársak­ segélyezésére ado­mányoztak: Ált. Fogy. Szöv. 24.—, Sándor Sándor lé.—, Athenaeum 20.—, Barcza 6.—, Bocefcny 33.—, B. H. B. V. 20.—, Engel S. Zs. 3.—, Élet 50.—, Európa 33.—, Hangya I—, Hornyánszky 77.—, »lakai: M. H. 3.­­ Kellner Ernő 2.—, Községi ny. 48.—, Krausz L. és Társa 13.—, Kunossy l­.—, Eégrády 2.—, Markovits és Garai 4.—, Merkantil 24.—, May­rt. 3.—, Neuwald 24.—, Pápai Ernő 1.—, Pax 12.—, Sárkány 4., Schmidt­us Manheim 3.—, Stephaneum 11.—, Székesfőv­ házi ny. 15.—, Thália 42.—, Tolnai 16.—, Turul 17.—, Uránia 12.—, Világosság 35.—, Wallenstein 4.—, Wociianer 23.D, Backenbach Artúr 50.—, Omnia fo­lyosóján találtak 20.— koronát. — Az árvák részére R. A. 160., Gábriel Károly 100.—, Fejér és Glatter 103.—, Fejér és Glatter (M. M.) iop.—, (K.) 47.—, (W.) 50—, Székesfőv.­házi ny. 15.—, Wagenetein­ 4— koronát adományoztak. — A munkanélküliek segélyezésére Czobor Pál (Pozsony) 149.__ Greisler Hébert 29.—, Jedlovszky István 30.— koro­nát adományoztak. A Nyomdaipari Paritásos Munkásközvetítő forgalma: December 24-én előjegyzésben volt: 143 kéziszedő, 5 gépszedő, 2 szedőgépszerelő, 6 korrektor, 95 gépmester, 21 nyomó, 9 betű- és tömöntő, 62 gyorssajtóberakónő, 12 tégelysajtó­­berakónő és 35 segédmunkás; összesen 390 munkanélküli. — A december 26—31-ig terjedő héten új jelentkező volt: 55 szedő, 20 gépmester és nyomó, 5 betű- és tömöntő, 34 munkásnő és 11 segédmunkás, összesen 125. — Munkát kapott: 31 kéziszedő, — gépszer­­ő, — korrektor, 12 gépmester, 5 nyomó, 4 betű-és tömöntő, 16 gyorssajtóberakónő, 5 tégelysajtóberakónő és 9 segédmunkás; összesen 82. December 31-én előjegyzésben maradt: 168 kéziszedő, 5 gépszedő, 2 szedőgépszerelő, 5 korrek­tor, 98 gépmester, 21 nyomó, 10 betű- és tömöntő, 73 gyors­sajtóberakónő, 14 tégelysajtóberakónő és 37 segédmunkás; összesen 433 munkanélküli. Nyugtázás: Az 1921. évi december 26-án rendezett mati­nén a rokkantak javára fölülfizettek: Ecker János 100.—, Freimann 40—, Wolf 50—, Mészáros 20—, Rothenstein 50—, Ilovszky—Stein 50—, N. N. 20—, N. N. 20—, N. N. 20—, Jerett 10.—, A Ny. T. E., mely működését az alap­szabályok jóvá nem hagyása miatt kénytelen volt be­szüntetni, vagyonát, 433— koronát a Gutenberg-Társaság működési alapja javára adományozta. Vidéki pénztárosok figyelmébe! A pénztáro­sokat fölkérjük, hogy a legköze­leb­M leszámo­lási ivón jelezzék, hogy az ottani önképző­­osztály működik-e. A vidéki fiókok tagjait figyelmeztetjük, hogy a betegségi igazolólapokon a betegség időtarta­mát az illető rovatba az orvossal irassák­ be, mert ellenkező esetben az igazolólapokra táp­pénz nem küldhető. A Magyar Grafika kiállítását, melyet e hó 6—8-ára vettek tervbe — közbejött akadályok s főként Wambo betegsége miatt —, el kellett ha­lasztani. A kiállítás pontos idejét annak idején körlevelek és a Typographia utján fogják kö­zölni.­Karácsonyi támogatás. A May Z­­rt. a sze­mélyzet tagjainak egyéb­ként 10 kilogram­­mos lisztet, 1 kilogram cukrot és fél kilogram­má­kot ajándékozott Az Ot­thon-nyoímda személy­zete fejenként 200—400 korona kará­­sonyi aján­dékban részesült . Az Élet irodalmi és nyomdai rt fönállásának tízéves jubileuma alkalmából 300—1200 koronásig terjedő összege­ket osztott ki karácsonykor a személyzet tagjai között — A Goldberger és Társa nyomdai cég karácsonyi ajándékképen­ a szakmunkásoknak 500, a munkásnőknek pedig 250—300 koronást fizetett ki. — Pried József ur a Phönix­­nyomda személyzetének 500—2000 koronáig ter­jedő összeget folyósított karácsonyi ajándék címén. — Heimovts Márton nyomd­atulajdon­os karácsonyi jutalom fejében 500—1000 koronát adott — A Thália-nyomda rt igazgatósága karácsonyra a személyzet minden egyes tagjá­nak 2 kilogram­m-os lisztet 1 kilogram cukrot és 1 kilogram füstölt szalonnát adott A sze­mélyzet hat leánytagja azonkívül még külön egy mháravalót, 1 pár harisnyát és 2 darab szap­pant vagy fogkrémet kapott Bmehsteiner vezérigazgató ur * nejének szives közben­járása folytán. — Az Első Magyar Betűöntődé­rt igazgatósága a női szakmunkásokat 1500, nőtleneket 1200, újonnan fölszabadultakat és segédmunkásokat 800, m­un­kásnőket 500, tannon­­co­kat és tanulóleányokat 250 korona támoga­tásban részesítette. — A Phöbus-nyomda a sze­mélyzetnek karácsonyi ajándék címén. 275—500 koronát adott. Újévi segély. A Fuchs Miksa-cég újévi segély­ként szakmunkásoknak 500, munkásnőknek 300 koronát fizetett ki. Az alkalmazottak munkás­­biztosítási járulékait is a cég fizeti. — A For­­tuna-nyom­da igazgatósága a szakmunkásoknak újévre 1000, illetve 500 koronát, a munkásnők­nek 500, illetve 400 koronát, a segédmunkások­nak 400, illetve 300 koronát ajándékozott. Követendő példák: A mostoha viszonyok kö­­zött élő rokkant tagok segélyezésére a makói dolgozó szaktársak 760 koronát adományoztak. (Kovács Antal nyomdatulajdonos 200, a Kovács Antal nyomdai és könyvkötészeti személyzete 500 és a Kovács Sándor és Társai személyzete 60 koronával járult hozzá az adományhoz.)­­ A kaposvári nyomdászok a december 26-án ren­dezett mulatság jövedelméből 5100 koronát jut­tattak a rokkant szaktársak segélyezésére. Jugoszlávia: A jugoszláv grafikai munkások és munkásnők szövetsége már huzamosabb idő j óta tárgyal a grafikai munkaadók testületé­vel egy egységes országos bérszabályzat érde­kében. A tárgyalásokat a karácsonyi ünne­pekre való tekintettel félbeszakították és abban állapodtak meg, hogy 1922 január 15-én foly­tatni fogják. Addig, amíg az új bér­szabály­zatot érvényre emelik, mindenhol a meglévő árszabály érvényes.­­ A szabadkai Minerva­­nyomda a­z egész személyzetének karácsonyi ajándékképen dupla fizetést adott. A Magyar Nyomdászat is megjelent, meg­lehetősen elkésve. Úgy látszik azonban, hogy ez a késés nem véletlenség vagy „nyomdatechni­kai akadályok miatt“ történik, hanem csak hagyományos rossz szokásról van szó A füzet különben korántsem olyan testes, mint a Magyar Grafika, ami különösen a mellékletek kis számában találja meg a magyarázatát. Új nótóindulásról lévén szó, ezt latra sem k­ellene tennünk, ha így ünnepek táján hozzá nem szok­tattak volna bennünket a kellemes meglepeté­sekhez. A mellékletekről nincsen valami külö­nösebb mondanivalónk. Azok különben semi tartoznak a tulajdonképeni folyóirat munkájá­hoz. Nem így azonban a boríték, amelynek a megválasztásához és elkészítéséhez a szerkesztő­ségnek is van valamelyes köze. A most meg­jelent borítéknak van dekoratív hatása, de nincsen gondolatbeli jelentősége. Vagy ha van, akkor nagyon is bizarr, semmiképen sem egyeztethető össze azokkal a józan és komoly tradíciókkal, amelyeket a Magyar Nyomdászat részéről már annyira megszoktunk, hogy az ilyen kiruccanások föltűnnek. Az irodalmi rész sokkal jobb, mint amilyet a mai viszonyok k­ö­zött elvárhatunk a megfogyatkozott szakírói gárda mellett. Különösen Nováky László cikke érdemli meg a külön megemlékezést, amely szé­les szakműveltségével és pompás stílusbizonyos­­ságával jó fejjel látszik ki a legjobb átlagból is. Nem szívesen látjuk éppen ennek a kiváló szakerőnek az elhanyagolását, akivel az élő szalkírók közül senki sem mérheti össze az ere­jét. Nem Novákra, hanem a viszonyokra jellemző, hogy éppen most nem veszik őt észre, mikor pedig a legégetőbb szükség volna az ere­jére. Pápai Ernő egyik értekezését is közli ai Magyar Nyomdászat. A nyomdaberen­dezés alapelveit tárgyalja a közlemény, bennünket tehát alig érdekelhet közvetlen közelről. De igen figyelemreméltó az a becsületes, elismerő és megértő hang, amelyet a főnök Pápai a mun­kássággal szemben használ. A szerző minden­esetre azok közé a szakemberekből lett igen ritka nyomdatulajdonosok közé tartozik, akik nem felejtik el olyan boszorkányos gyorsaság­gal, hogy valamikor ők is munkások voltak. A Magyar Nyomdászat különben ismét egész sor pályázatot hirdet, valamennyit szedésre. Sem a nyomás, sem a szakirodalom nem érdekli a szakma mecénásait. Az „Alkoholellenes Munkásszövetség“ a há­ború kezdetén kénytelen volt működését­­ be­szüntetni, mert a vezetőség legnagyobb resze bevonult. A vezetőség néhány régi tagja a moz­galmat újjászervezte és újból fölvették a kü­z­­delm­et az alkoholizmus ellen. Céljuk: a m­u­­nkásságot fföl­világosí­tani az alkohol káros hatá­sáról. Az uj vezetőség elhatározta, hogy rend­­sszeres propagandaelőadásokat fog rendezni. A legközelebbi ilyen előadást január 8-án, délelőtt 10 órakor dr. Donáth Gyula egyetemi tanár? „Az alkohol szociálhigiéniai vonatkozásaiban címen tartja a Társadalmi Múzeumban (VI. Eötvös­ utca 3), ahol minden szombat este 6—8-ig és vasárnap délelőtt 10-—12-ig kaphat minden érdeklődő közelebbi fölvilágosatást. volt, ötven pengőt adott erre a célra. Fölszaba­­­dulása után jött Március 15. A századok óta gúzsbakötött sajtó szabad lett, a­ pest-budai könyvnyomdászok első „Árjegyzéke“ (Preis- Tarif) megszületett (1848 május 13) és nemsokára fölvonult a vitéz honvédhadsereg. Ebbe ön­kéntesen belépett igen sok magyar és más nem­zetiségű tipográfus, sőt még az öregebb pesti és vidéki nyomdászinasok közül is számosan honvédek lettek. (Vide: Egyesült Erővel, pag. 52.) Elődeink e tekintetben­ is megtették köte­lességüket és a honvédzászlóra fölesküdött nyomdászok közül néhánya nem tért többé vissza a betűszekrényhez, mert elestek a harc­téren, vagy pedig orosz fogságba esve, a zord Szibériában pusztultak el. Szű­cs Lajos szintén önkéntes volt Pesti csa­tár. Később a tüzérséghez helyezték át. Mint lrányzó (tizedesi rangban) részt vett Buda vára ostromában. Ezután Komárom várába került Ott teljesített szolgálatot a vár kapitulációjáig (1849 szeptember hava). Buda váránál küzdöttek még a következők: Lánghy János törzstrombitás (később a Kertész József-féle nyomda kollegiális faktora), Hum­mel János (Vén Krisztus), Holéczy Dénes (a Púpos), Czéh Dániel (állítólag honvédhadnagy volt), Porgáts Gábor (a Kuruc) őrmester, Veress (később a Kertész-nyomda mester­­szedője, akinek keresztnevére nem emlékszem­­ és a nemrégiben elhunyt Veress Kálmán kolle­­gánk­nak az édesatyja lelhetett), Dvoršak ^János (cseh), Jamrigg József (ein­edler Pole), Zeich­­ner-Rajz Károly (pozsonyi) stb. (A kilencvenes évek elején „Betűszedők Buda vára bevételé­nél“ címen alkalmi cikket tettem közzé az Egyetértés napilapban. E cikket Pusztai Fe­renc, a Pallas akkori művezetője. Magyar Nyomdászat című szaklapjában szóról-szóra reprodukálta.) , , , _,,,, , A nyomdásznak friss levegő kell! Tehát el­vezetem i. olvasóimat a budai hegyek közé. Egy fiatal szabadsághős — Major István revizorkollégánk (Pallas) szavaival élve — pompás virágokkal ékeskedő sírjához . Eme láthatatlan kezek által már évtizedek óta pél­dásan gondozott sírban egy Eduard Schitten­­heim nevű derék honvédtünér alussza örök álmát Egyazon ütegben szolgált Szűcs kollé­gánkkal és 1849 május havában, Buda vára ostromakor, ágyúgolyótól találva — állítólag — Szűcs bajtársa oldalán lelte hősi halálát. Ez az egész Magyarországon szokatlan nevet viselő ifjú nem volt — mint azt egy iskoláskönyvben olvastam — „hórihorgas budakeszi sváb le­gény“. Eduard Schittenheim honvédtüzér Ger­mánia firmamentuma alatt született, ami több mint bizonyos. — Er­war Student. Entweder aus Branden­burg oder aus Pommern. Harctéri tudósítója valamelyik külföldi lapnak. (Ezek Szűcs Lajos saját szavai.) Eduard Schittenheim sírjáról­­ bizonyára turistakollégáinknak is van tudomásuk. A budai vár ostroma április első hetében kez­dődött és május 21-én végződött, amikor Görgei Artur tábornok hős honvédei azt bevették. Ez idő alatt Pest, amelyet Hentzy osztrák vezér­őrnagy, a várőrség parancsnoka többször bom­­báztatott, zajos napokat élt. Künn dörgött az ágyú, de a nyomdákban — Buschmann Ferenc faktorom szavai — „egész nyugodtan folyt a munka“. A lapok (sok rendkívüli kiadás volt akkor) pontos időben jelentek meg és a közön­ség csak úgy falta azokat. A­ budaiak azonban minden szellemi és anyagi elvektől meg vol­tak fosztva és — mint az egykorú Március Tizenötödike írja — hirlapok egyáltalán nem juthattak hozzájuk. — Elvétve azonban mégis kaptak lapokat a budaiak. Azokat Lutz János dunai molnármester csempészte át buzacsónak­­ján (Weitzille). Az öreg­úr 1800-ban született Ausztriá­ban és 89 éves koráiban halt meg Buda­pesten. A volt Sturm-féle vendéglőben (Tonxpa- és Liliom-utca sarok) rendesen a nyomdászok asztalánál foglalt helyet. A nyolcvanas évek­ben odajártak: Bakos Péter, Obornyák József, Zaka Lajos, Közi Sándor Imre, Kohl Ferenc, Kápolnai Ferenc, Oszt József, Krupka Ferenc, Streit Róbert, Böhm Béla stb., akiket Lutz János, ha az asztalnál helyet foglalt, minden­kor így üdvözölt: „Gott grüß’ die Kunst!“ E nyomdászüdvözlést egy földijétől, Leopold Kostenwein nyomától tanulta, akivel a huszas évek végén Linz tájékáról Pestre rak­olt. Tanonckoromban, de még később is, patriar­kális élet uralkodott a Bucsánszky-nyomda pincéjében. Igen sokszor megtörtént, hogy a szedőszemélyzet csak amolyan immel-ámmal­ dolgozott. Ettek, ittak és sörre, borra, egy kis gulyásra, féltucat kvárglira vagy több szafala­­dér­a (mit Essig und Öl) — g’viertlizteki (E speciális nyomdászjátékot a mai generáció tán nem is ismeri.) A volt 48-as honvédek pedig (Forgáts, Jamnigg és Dvorsák) odaálltak a­ jammeros Dittmárr Sebő gutgesvnnt szlovák (Trencsánszki stolici?) kolléga utcája elé és el­énekelték az akkor divatos honvéddalt, amely­nek első verse így hangzik: Rangett akkor Buda vára: Mikor honvéd, rohant rája! Szennyes, rongyos volt ruhája. Mégis büszkén rohant rája ... Ezzel aztán alaposan föl volt húzva D itt már bácsi (Spitz nevén: Huckebein), a ciceró, gar­­mond és petit Schwiabacher hezükből szedett vaskos Tranoscius (tót zsoltárkönyv) örökös szedője, aki Forgáts szemében mindenkor csak a „pán­tufcákoló szuszé“ (szomszéd) maradt. az A föntebb említett Mitglieds-Karte nemcsak imént elmondott epizódokat juttató eszembe, hanem lelki szemeim elé varázsolta ama régi Jó“ időket, amikről kedélyes és nyomdász mivoltukra büszke elődeink csodá­latraméltó dolgokat tudtak föltálalni nekünk, fiatal suhancoknak, ha kollégiális kvaterkázás közben megeredt a nyelvük és a regélésre ked­vük szottyant. Gutenberg apónak a „tojásból nemrég ki­i s bújt“ tanítványocskái, mindent elhittek az öregeknek. Opponálni? Ments Isten! Az öregek beszéltek. És mi, fiatalok — mindenkor szem­ előtt tartva a régi nyomdászregulákat — hall­gattunk és hittünk. (Sok esetben: Hiszem, mert — abszurdum.) Az általuk átélt „jó“ korszakról mindenkor lelkesedve emlékeztek meg. Égig magasztalták. A jövendő időket rendesen a nyomdafestéknél ötven percenttel feketébb színben pingáltá­k le előttünk. A „gute alte Zeit“ nyomdászai jobban éltek. Ez tagadhatatlan. Annyi gond sem nehe­zedett vállaikra, mint amennyi a mai nyomdá­szok vállaira nehezedik. Ranghoz illően, tisztes­ségesen ruházkodhattak annál az egyszerű ok­nál fogva, mert az előttünk csekélynek látszó­ heti keresetük félig-meddig mégis csak arány­ban állt az akkori „drágaság“-gal;

Next