Typographia, 1922 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1922-01-06 / 1. szám
1522 TYP0GRAPH3A 'Január 6 mindennapi kenyérért, a sajtó- és szólásszabadságért. Ezzel az elhatározással megyünk az uj esztendő lapjainak, mert érezzük, hogy a kötelességet az utóbbi esztendőkben csak mi tettük meg dolgos két késsünk munkájával és önfegyelmünkkel, a kötelesség mellé pedig jog is jár. A munkás helyzete el sem képzelhető törvényben biztosított szabadságjogok nélkül, a küzdelme erőtlen, mert ez egyenlőtlen. Ez egyenlőtlenség kiküszöbölése jelenti nekünk a szebb napokat, jelenti mindazt, amiért érdemes élni ebben az országban a munkásnak is. ezly. Halálosás. Gerő Mátyás nyomdai segédmunkás, életének 65. évében, december 30-án meghalt Budapesten. Adományok. A rokkant szaktársak segélyezésére adományoztak: Ált. Fogy. Szöv. 24.—, Sándor Sándor lé.—, Athenaeum 20.—, Barcza 6.—, Bocefcny 33.—, B. H. B. V. 20.—, Engel S. Zs. 3.—, Élet 50.—, Európa 33.—, Hangya I—, Hornyánszky 77.—, »lakai: M. H. 3. Kellner Ernő 2.—, Községi ny. 48.—, Krausz L. és Társa 13.—, Kunossy l.—, Eégrády 2.—, Markovits és Garai 4.—, Merkantil 24.—, Mayrt. 3.—, Neuwald 24.—, Pápai Ernő 1.—, Pax 12.—, Sárkány 4., Schmidtus Manheim 3.—, Stephaneum 11.—, Székesfőv házi ny. 15.—, Thália 42.—, Tolnai 16.—, Turul 17.—, Uránia 12.—, Világosság 35.—, Wallenstein 4.—, Wociianer 23.D, Backenbach Artúr 50.—, Omnia folyosóján találtak 20.— koronát. — Az árvák részére R. A. 160., Gábriel Károly 100.—, Fejér és Glatter 103.—, Fejér és Glatter (M. M.) iop.—, (K.) 47.—, (W.) 50—, Székesfőv.házi ny. 15.—, Wagenetein 4— koronát adományoztak. — A munkanélküliek segélyezésére Czobor Pál (Pozsony) 149.__ Greisler Hébert 29.—, Jedlovszky István 30.— koronát adományoztak. A Nyomdaipari Paritásos Munkásközvetítő forgalma: December 24-én előjegyzésben volt: 143 kéziszedő, 5 gépszedő, 2 szedőgépszerelő, 6 korrektor, 95 gépmester, 21 nyomó, 9 betű- és tömöntő, 62 gyorssajtóberakónő, 12 tégelysajtóberakónő és 35 segédmunkás; összesen 390 munkanélküli. — A december 26—31-ig terjedő héten új jelentkező volt: 55 szedő, 20 gépmester és nyomó, 5 betű- és tömöntő, 34 munkásnő és 11 segédmunkás, összesen 125. — Munkát kapott: 31 kéziszedő, — gépszerő, — korrektor, 12 gépmester, 5 nyomó, 4 betű-és tömöntő, 16 gyorssajtóberakónő, 5 tégelysajtóberakónő és 9 segédmunkás; összesen 82. December 31-én előjegyzésben maradt: 168 kéziszedő, 5 gépszedő, 2 szedőgépszerelő, 5 korrektor, 98 gépmester, 21 nyomó, 10 betű- és tömöntő, 73 gyorssajtóberakónő, 14 tégelysajtóberakónő és 37 segédmunkás; összesen 433 munkanélküli. Nyugtázás: Az 1921. évi december 26-án rendezett matinén a rokkantak javára fölülfizettek: Ecker János 100.—, Freimann 40—, Wolf 50—, Mészáros 20—, Rothenstein 50—, Ilovszky—Stein 50—, N. N. 20—, N. N. 20—, N. N. 20—, Jerett 10.—, A Ny. T. E., mely működését az alapszabályok jóvá nem hagyása miatt kénytelen volt beszüntetni, vagyonát, 433— koronát a Gutenberg-Társaság működési alapja javára adományozta. Vidéki pénztárosok figyelmébe! A pénztárosokat fölkérjük, hogy a legközelebM leszámolási ivón jelezzék, hogy az ottani önképzőosztály működik-e. A vidéki fiókok tagjait figyelmeztetjük, hogy a betegségi igazolólapokon a betegség időtartamát az illető rovatba az orvossal irassák be, mert ellenkező esetben az igazolólapokra táppénz nem küldhető. A Magyar Grafika kiállítását, melyet e hó 6—8-ára vettek tervbe — közbejött akadályok s főként Wambo betegsége miatt —, el kellett halasztani. A kiállítás pontos idejét annak idején körlevelek és a Typographia utján fogják közölni.Karácsonyi támogatás. A May Zrt. a személyzet tagjainak egyébként 10 kilogrammos lisztet, 1 kilogram cukrot és fél kilogrammákot ajándékozott Az Otthon-nyoímda személyzete fejenként 200—400 korona karásonyi ajándékban részesült . Az Élet irodalmi és nyomdai rt fönállásának tízéves jubileuma alkalmából 300—1200 koronásig terjedő összegeket osztott ki karácsonykor a személyzet tagjai között — A Goldberger és Társa nyomdai cég karácsonyi ajándékképen a szakmunkásoknak 500, a munkásnőknek pedig 250—300 koronást fizetett ki. — Pried József ur a Phönixnyomda személyzetének 500—2000 koronáig terjedő összeget folyósított karácsonyi ajándék címén. — Heimovts Márton nyomdatulajdonos karácsonyi jutalom fejében 500—1000 koronát adott — A Thália-nyomda rt igazgatósága karácsonyra a személyzet minden egyes tagjának 2 kilogramm-os lisztet 1 kilogram cukrot és 1 kilogram füstölt szalonnát adott A személyzet hat leánytagja azonkívül még külön egy mháravalót, 1 pár harisnyát és 2 darab szappant vagy fogkrémet kapott Bmehsteiner vezérigazgató ur * nejének szives közbenjárása folytán. — Az Első Magyar Betűöntődért igazgatósága a női szakmunkásokat 1500, nőtleneket 1200, újonnan fölszabadultakat és segédmunkásokat 800, munkásnőket 500, tannoncokat és tanulóleányokat 250 korona támogatásban részesítette. — A Phöbus-nyomda a személyzetnek karácsonyi ajándék címén. 275—500 koronát adott. Újévi segély. A Fuchs Miksa-cég újévi segélyként szakmunkásoknak 500, munkásnőknek 300 koronát fizetett ki. Az alkalmazottak munkásbiztosítási járulékait is a cég fizeti. — A Fortuna-nyomda igazgatósága a szakmunkásoknak újévre 1000, illetve 500 koronát, a munkásnőknek 500, illetve 400 koronát, a segédmunkásoknak 400, illetve 300 koronát ajándékozott. Követendő példák: A mostoha viszonyok között élő rokkant tagok segélyezésére a makói dolgozó szaktársak 760 koronát adományoztak. (Kovács Antal nyomdatulajdonos 200, a Kovács Antal nyomdai és könyvkötészeti személyzete 500 és a Kovács Sándor és Társai személyzete 60 koronával járult hozzá az adományhoz.) A kaposvári nyomdászok a december 26-án rendezett mulatság jövedelméből 5100 koronát juttattak a rokkant szaktársak segélyezésére. Jugoszlávia: A jugoszláv grafikai munkások és munkásnők szövetsége már huzamosabb idő j óta tárgyal a grafikai munkaadók testületével egy egységes országos bérszabályzat érdekében. A tárgyalásokat a karácsonyi ünnepekre való tekintettel félbeszakították és abban állapodtak meg, hogy 1922 január 15-én folytatni fogják. Addig, amíg az új bérszabályzatot érvényre emelik, mindenhol a meglévő árszabály érvényes. A szabadkai Minervanyomda az egész személyzetének karácsonyi ajándékképen dupla fizetést adott. A Magyar Nyomdászat is megjelent, meglehetősen elkésve. Úgy látszik azonban, hogy ez a késés nem véletlenség vagy „nyomdatechnikai akadályok miatt“ történik, hanem csak hagyományos rossz szokásról van szó A füzet különben korántsem olyan testes, mint a Magyar Grafika, ami különösen a mellékletek kis számában találja meg a magyarázatát. Új nótóindulásról lévén szó, ezt latra sem kellene tennünk, ha így ünnepek táján hozzá nem szoktattak volna bennünket a kellemes meglepetésekhez. A mellékletekről nincsen valami különösebb mondanivalónk. Azok különben semi tartoznak a tulajdonképeni folyóirat munkájához. Nem így azonban a boríték, amelynek a megválasztásához és elkészítéséhez a szerkesztőségnek is van valamelyes köze. A most megjelent borítéknak van dekoratív hatása, de nincsen gondolatbeli jelentősége. Vagy ha van, akkor nagyon is bizarr, semmiképen sem egyeztethető össze azokkal a józan és komoly tradíciókkal, amelyeket a Magyar Nyomdászat részéről már annyira megszoktunk, hogy az ilyen kiruccanások föltűnnek. Az irodalmi rész sokkal jobb, mint amilyet a mai viszonyok között elvárhatunk a megfogyatkozott szakírói gárda mellett. Különösen Nováky László cikke érdemli meg a külön megemlékezést, amely széles szakműveltségével és pompás stílusbizonyosságával jó fejjel látszik ki a legjobb átlagból is. Nem szívesen látjuk éppen ennek a kiváló szakerőnek az elhanyagolását, akivel az élő szalkírók közül senki sem mérheti össze az erejét. Nem Novákra, hanem a viszonyokra jellemző, hogy éppen most nem veszik őt észre, mikor pedig a legégetőbb szükség volna az erejére. Pápai Ernő egyik értekezését is közli ai Magyar Nyomdászat. A nyomdaberendezés alapelveit tárgyalja a közlemény, bennünket tehát alig érdekelhet közvetlen közelről. De igen figyelemreméltó az a becsületes, elismerő és megértő hang, amelyet a főnök Pápai a munkássággal szemben használ. A szerző mindenesetre azok közé a szakemberekből lett igen ritka nyomdatulajdonosok közé tartozik, akik nem felejtik el olyan boszorkányos gyorsasággal, hogy valamikor ők is munkások voltak. A Magyar Nyomdászat különben ismét egész sor pályázatot hirdet, valamennyit szedésre. Sem a nyomás, sem a szakirodalom nem érdekli a szakma mecénásait. Az „Alkoholellenes Munkásszövetség“ a háború kezdetén kénytelen volt működését beszüntetni, mert a vezetőség legnagyobb resze bevonult. A vezetőség néhány régi tagja a mozgalmat újjászervezte és újból fölvették a küzdelmet az alkoholizmus ellen. Céljuk: a munkásságot ffölvilágosítani az alkohol káros hatásáról. Az uj vezetőség elhatározta, hogy rendsszeres propagandaelőadásokat fog rendezni. A legközelebbi ilyen előadást január 8-án, délelőtt 10 órakor dr. Donáth Gyula egyetemi tanár? „Az alkohol szociálhigiéniai vonatkozásaiban címen tartja a Társadalmi Múzeumban (VI. Eötvös utca 3), ahol minden szombat este 6—8-ig és vasárnap délelőtt 10-—12-ig kaphat minden érdeklődő közelebbi fölvilágosatást. volt, ötven pengőt adott erre a célra. Fölszabadulása után jött Március 15. A századok óta gúzsbakötött sajtó szabad lett, a pest-budai könyvnyomdászok első „Árjegyzéke“ (Preis- Tarif) megszületett (1848 május 13) és nemsokára fölvonult a vitéz honvédhadsereg. Ebbe önkéntesen belépett igen sok magyar és más nemzetiségű tipográfus, sőt még az öregebb pesti és vidéki nyomdászinasok közül is számosan honvédek lettek. (Vide: Egyesült Erővel, pag. 52.) Elődeink e tekintetben is megtették kötelességüket és a honvédzászlóra fölesküdött nyomdászok közül néhánya nem tért többé vissza a betűszekrényhez, mert elestek a harctéren, vagy pedig orosz fogságba esve, a zord Szibériában pusztultak el. Szűcs Lajos szintén önkéntes volt Pesti csatár. Később a tüzérséghez helyezték át. Mint lrányzó (tizedesi rangban) részt vett Buda vára ostromában. Ezután Komárom várába került Ott teljesített szolgálatot a vár kapitulációjáig (1849 szeptember hava). Buda váránál küzdöttek még a következők: Lánghy János törzstrombitás (később a Kertész József-féle nyomda kollegiális faktora), Hummel János (Vén Krisztus), Holéczy Dénes (a Púpos), Czéh Dániel (állítólag honvédhadnagy volt), Porgáts Gábor (a Kuruc) őrmester, Veress (később a Kertész-nyomda mesterszedője, akinek keresztnevére nem emlékszem és a nemrégiben elhunyt Veress Kálmán kollegánknak az édesatyja lelhetett), Dvoršak ^János (cseh), Jamrigg József (einedler Pole), Zeichner-Rajz Károly (pozsonyi) stb. (A kilencvenes évek elején „Betűszedők Buda vára bevételénél“ címen alkalmi cikket tettem közzé az Egyetértés napilapban. E cikket Pusztai Ferenc, a Pallas akkori művezetője. Magyar Nyomdászat című szaklapjában szóról-szóra reprodukálta.) , , , _,,,, , A nyomdásznak friss levegő kell! Tehát elvezetem i. olvasóimat a budai hegyek közé. Egy fiatal szabadsághős — Major István revizorkollégánk (Pallas) szavaival élve — pompás virágokkal ékeskedő sírjához . Eme láthatatlan kezek által már évtizedek óta példásan gondozott sírban egy Eduard Schittenheim nevű derék honvédtünér alussza örök álmát Egyazon ütegben szolgált Szűcs kollégánkkal és 1849 május havában, Buda vára ostromakor, ágyúgolyótól találva — állítólag — Szűcs bajtársa oldalán lelte hősi halálát. Ez az egész Magyarországon szokatlan nevet viselő ifjú nem volt — mint azt egy iskoláskönyvben olvastam — „hórihorgas budakeszi sváb legény“. Eduard Schittenheim honvédtüzér Germánia firmamentuma alatt született, ami több mint bizonyos. — Erwar Student. Entweder aus Brandenburg oder aus Pommern. Harctéri tudósítója valamelyik külföldi lapnak. (Ezek Szűcs Lajos saját szavai.) Eduard Schittenheim sírjáról bizonyára turistakollégáinknak is van tudomásuk. A budai vár ostroma április első hetében kezdődött és május 21-én végződött, amikor Görgei Artur tábornok hős honvédei azt bevették. Ez idő alatt Pest, amelyet Hentzy osztrák vezérőrnagy, a várőrség parancsnoka többször bombáztatott, zajos napokat élt. Künn dörgött az ágyú, de a nyomdákban — Buschmann Ferenc faktorom szavai — „egész nyugodtan folyt a munka“. A lapok (sok rendkívüli kiadás volt akkor) pontos időben jelentek meg és a közönség csak úgy falta azokat. A budaiak azonban minden szellemi és anyagi elvektől meg voltak fosztva és — mint az egykorú Március Tizenötödike írja — hirlapok egyáltalán nem juthattak hozzájuk. — Elvétve azonban mégis kaptak lapokat a budaiak. Azokat Lutz János dunai molnármester csempészte át buzacsónakján (Weitzille). Az öregúr 1800-ban született Ausztriában és 89 éves koráiban halt meg Budapesten. A volt Sturm-féle vendéglőben (Tonxpa- és Liliom-utca sarok) rendesen a nyomdászok asztalánál foglalt helyet. A nyolcvanas években odajártak: Bakos Péter, Obornyák József, Zaka Lajos, Közi Sándor Imre, Kohl Ferenc, Kápolnai Ferenc, Oszt József, Krupka Ferenc, Streit Róbert, Böhm Béla stb., akiket Lutz János, ha az asztalnál helyet foglalt, mindenkor így üdvözölt: „Gott grüß’ die Kunst!“ E nyomdászüdvözlést egy földijétől, Leopold Kostenwein nyomától tanulta, akivel a huszas évek végén Linz tájékáról Pestre rakolt. Tanonckoromban, de még később is, patriarkális élet uralkodott a Bucsánszky-nyomda pincéjében. Igen sokszor megtörtént, hogy a szedőszemélyzet csak amolyan immel-ámmal dolgozott. Ettek, ittak és sörre, borra, egy kis gulyásra, féltucat kvárglira vagy több szafaladéra (mit Essig und Öl) — g’viertlizteki (E speciális nyomdászjátékot a mai generáció tán nem is ismeri.) A volt 48-as honvédek pedig (Forgáts, Jamnigg és Dvorsák) odaálltak a jammeros Dittmárr Sebő gutgesvnnt szlovák (Trencsánszki stolici?) kolléga utcája elé és elénekelték az akkor divatos honvéddalt, amelynek első verse így hangzik: Rangett akkor Buda vára: Mikor honvéd, rohant rája! Szennyes, rongyos volt ruhája. Mégis büszkén rohant rája ... Ezzel aztán alaposan föl volt húzva D itt már bácsi (Spitz nevén: Huckebein), a ciceró, garmond és petit Schwiabacher hezükből szedett vaskos Tranoscius (tót zsoltárkönyv) örökös szedője, aki Forgáts szemében mindenkor csak a „pántufcákoló szuszé“ (szomszéd) maradt. az A föntebb említett Mitglieds-Karte nemcsak imént elmondott epizódokat juttató eszembe, hanem lelki szemeim elé varázsolta ama régi Jó“ időket, amikről kedélyes és nyomdász mivoltukra büszke elődeink csodálatraméltó dolgokat tudtak föltálalni nekünk, fiatal suhancoknak, ha kollégiális kvaterkázás közben megeredt a nyelvük és a regélésre kedvük szottyant. Gutenberg apónak a „tojásból nemrég kii s bújt“ tanítványocskái, mindent elhittek az öregeknek. Opponálni? Ments Isten! Az öregek beszéltek. És mi, fiatalok — mindenkor szem előtt tartva a régi nyomdászregulákat — hallgattunk és hittünk. (Sok esetben: Hiszem, mert — abszurdum.) Az általuk átélt „jó“ korszakról mindenkor lelkesedve emlékeztek meg. Égig magasztalták. A jövendő időket rendesen a nyomdafestéknél ötven percenttel feketébb színben pingálták le előttünk. A „gute alte Zeit“ nyomdászai jobban éltek. Ez tagadhatatlan. Annyi gond sem nehezedett vállaikra, mint amennyi a mai nyomdászok vállaira nehezedik. Ranghoz illően, tisztességesen ruházkodhattak annál az egyszerű oknál fogva, mert az előttünk csekélynek látszó heti keresetük félig-meddig mégis csak arányban állt az akkori „drágaság“-gal;