Typographia, 1924 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1924-03-28 / 13. szám

­Március 28 TYPOGRAPHIA hez. Az igénytelenség csak az olvasóköny­vekben szép, egyébként pedig minden szépre és jóra való törekvésnek az elposványosítása, az emberi élet állati színvonalra süllyesztése, a társadalom visszavetése a kőkorszakba. A modern társadalom elégedetlenjeinek for­gatagából a Nők Napján erősebben, kihang­­súlyozódik a nő kiáltása: jogot a társadalom­ban, egyformaságot a közgazdaságban! A jelszó eljutott a földtőke minden évére és megindult a nagy ébresztő munka a közönyösség, a nő képességét, tudását, munkabírását lekicsinylő előítéletek ellen. Soha még nagyszerűbb és tör­ténelmibb alkalom nem adódott, hogy a dol­gozó nők számadásra szólítsák föl a társadal­mat, mint mostanság. Mindazoknak a követe­léseknek, anya- és munkásnővédelmi intézke­déseknek, a nők állampolgári jogainak a biz­tosítása, csak csekély ellenértéke volna annak a határtalan erőkifejtésnek és áldozatkészség­nek, amelyet a dolgozó nők a háború hosszú tartama alatt és a halálosztás napjai után mu­tattak. A Nők Napján a munkásnők milliói felé száll az üzenet: aki nem tud és nem harcol, az elbu­kik; kábító álmok és délibábos regények szö­vögetése helyett föl kell készülnötök az­ élettel való nagy harcra. Statisztikailag is kimutat­ható, hogy azokban az országokban, ahol a dol­gozó nők kiálltak a közélet porondjára, ott a nők jogi, gazdasági és egészségügyi védelme is biztosítottabb. A szocializmus a nők számára is hosszú lámpasorként jelzi az utat az új világ kapuja felé. A nők a robotban egyek a férfiak­kal, kell, hogy egyek legyenek a küzdelemben és a célok kivívásában is. Olyan időket élünk, amikor a munkásférfiaknak és a munkásnők­­nek egyaránt minden gondolatukat, cselekvé­süket és erejüket arra kell koncentrálni, hogy a halál, a nélkülözés és gyötrődés helyébe a szabadság, jólét és műveltség háromszögébe szorítódjék az emberiség és hogy annyi kínló­dás után végre a bűn elvegye a büntetését, a jog megtalálja kielégülését és az Ínség az eny­hülését. , , , , , .... A Nők Napján a világ dolgozó nőivel együtt éreznek és együtt demonstrálnak a magyar dol­gozó nők is. A szocializmus örök ideáljának eszményképe ragyog előttü­k is és a munkás­szolidaritás nagyszerű érzésével a szivükben tesznek e napon fogadalmat azoknak a­ nagy céloknak a kivívására, amelyek megvalósulása a legnagyobb beteljesülés, amely a nőknek ezt a­ korszakalkotó, a sivár jelentő a múltba ta­szító munkáját megjutalmazhatja. Szakosíts Antal. Beszélő számok is. Amikor a számok beszélni kezdenek, akkor azok sokszor lázítóbbak minden szónoklatnál. Mert a számok nem hazudnak, nem kertelnek, a számok a maguk rideg valóságában mutat­ják meg azt az életet, amelyben ma Magyar­­ország nyomdai munkássága él. Az a szívtelen kapitalista szellem, amely a munkaadókat mindig és mindenhol jellemezte, soha és sehol oly kirívó nem volt, mint ami­lyen az ma a magyarországi munkaadóknál. Nincsen olyan országa a kontinensnek, de talán a­z egész világnak sem, ahol a munkát, a mun­kásnak ezt az egyetlen árucikkét, olyan ala­csonyan értékelnék, mint nálunk, Magyaror­szágon. Nálunk a munkaadók a gyakorlat­ban is keresztülvitték azt az elvet, hogy minél alacsonyabb a munkabér, annál magasabb a A munkaadóknak ez a profitéhsége minden iparágban egyforma, kezdve a hatalmas gyár­ipari érdekeltségektől le egészen az utolsó kó­cosig. Hogy azután ezt a profitéhségüket ki­elégítsék, mohón vetik rá magukat mindenre, hogy vagyonukat minél kövérebbre hizlaltak­' Magyarországon nemcsak most, hanem már a háborút megelőzően is az volt a munkaadók egyik leghangzatosabb jelszava, lett légyen az bármelyik iparág, hogy a magas munkabér­költségeket nem­ bírják el, a magas munkabé­rek tönkre fogják tenni a magyar ipart. Ennek a jelszónak a segítségével azután sikerült is olyan alacsony színvonalon tartani már múltban is a munkabéreket, amilyen alacsony a munkabérek, leszámítva talán a Balkánt, nem voltak sehol egész Európában. Egyedül _ a nyomdai munkásság volt az a magyar munkás­ság között, amely európai szinten tudta tar­tani a munkabéreit, sőt szervezettsége révén a háborút közvetlenül megelőző években a mun­kabérek tekintetében már az elsők közé küz­dötte föl magát a világ nyomdai munkássága soraiban. És amint láttuk, az akkori magas munkabérek mégsem tették tönkre a magyar nyomdaipart. A háborús esztendők, valamint az azt követő rendkívüli idők azután fokozatosan visszafej­lesztették a nyomdaiparban is a munkabéreket és már ott tartunk, hogy fizetés tekintetében egész Európában, sőt az egész világ nyomdai munkássága között is a magyar nyomdai mun­kásság áll a legutolsó helyen. És hogy az utolsó helyről ne tudjunk elszabadulni, erről akar­nak gondoskodni munkaadóink, amikor ők is­­ fölkapták a régi jelszót és a többi ipari mun­kaadókkal együtt hangosan ismétlik, hogy a magas munkabéreket nem bírják el, hogy a magas munkabérek tönkreteszik a magyar nyomdaipart. Hogy mennyire nem igaz ez a jelszó, arra már nem is kell sok szót vesztegetni. Hát csak egyedül a munkabér az, amelyet nem bír el a nyomdaipar? Az ólom, a betű, a festék, a papír és minden más cikk, amelyek a nyomdaiparhoz szükségesek, mind, mind világparitáson álla­nak és ezeknek árait át kell, tehát át is tudják hárítani munkaadóink a megrendelőkre. Hát csak egyedül a munkabért nem lehet áthárí­tani? De erről nincs is szó, mert nem akad nyomdai munkás, aki elhiszi, hogy munka­adóink nem hárítják át aranyparitáson a mun­kabéreket a megrendelőkre. És amíg ők arany­koronákban számlázzák a nyomtatványokat, addig azoknak, akik ezeket a nyomtatványokat elkészítik, papírkoronákkal fizetnek és így is rendkívül alacsony béren tartják az egész or­szág nyomdai munkásságát. Hogy ez mennyire így van és hogy munka­adóink mennyire a kiéheztetés politikáját foly­tatják velünk szemben, arra vonatkozóan áll­jon itt egy pár szám. Nézzük meg, hogyan ala­kultak az egyes szükségleti cikkek árai a bér­minimumhoz, mennyit lehetett ezekből a cik­kekből vásárolni 1914 július 1-én a 37 koronás és mennyit 1924 március 22-én a 291.977 koro­nás minimumokért, hányszorosára emelkedtek 1924 március 22-éig ezeknek a cikkeknek az árai és hányszorosra emelkedett a minimum. Csak ha ezeket az összehasonlításokat megtesszük, akkor látjuk a maga megdöbbentő valóságá­ban, hogy munkaadóink munkabérleszorító és kiéheztető politikája mennyire sikerült. Mielőtt azonban rátérnék a számok fölsoro­lására, sajnálattal kell megemlítenem, hogy a múlt héten megjelent cikkemben valahogyan 39-cel jelöltem meg azt a számot, amely az 1924-ben történt segélyzőegyesületi belépéseket jelentette. Itt igazítom helyre, hogy ez a szám csak 38, amely az 1914-beli 104 belépéssel szem­ben 63,52%-os csökkenést jelent. De beszéljenek a számok. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet árait véve alapul, a 37 koronás minimumért lehetett vásárolni 1914 július 1-én 43-02 kg. cukrot (á —■-86 K), 23-12 kg. zsírt (1-60 K), 88-09 kg. nul­láslisztet (—-42 K), 10-27 mm. fát (3-60 K), ez­zel szemben 1924 március 22-én a 291.977 koro­nás minimumért már csak 13­90 kg. cukrot (­ 21.000 K), 7­89 kg. zsírt (37.000 K), 57­25 kg. lisz­tet (5100 K) és 5­50 kg. fát (53.000 K) lehetett vásárolni. Ha azután tovább vizsgálódunk és azt kutatjuk, hogy a minimum és az egyes szükségleti cikkek árai az 1914 évhez viszo­nyítva hány­szorosan emelkedtek, akkor­­­ még szemléltetőbb a kép, amelyet így kapunk. Mig a cukor ára az 1914 julius elsejei árakhoz viszo­nyítva 24.418-szorosan, a zsír ára 23.125-szörö­­sen, a liszt ára 12.142-szeresen, a fa ára 14.722- szeresen emelkedett, addig a minimum csak 7891-szerese az 1914 július 1-jei 37 koronás mi­nimumnak. De nemcsak az itt fölsorolt cikkek­nél,­ hanem az egyéb élelmiszereknél, valamint a ruházati cikkeknél is ugyanez az eredmény látható. Ha a Pester Lloyd indextáblázatát nézzük, úgy azt látjuk, hogy a 7891-szeresen emelkedett minimum szinte eltörpül a többi közszükségleti cikk emelkedése mellett. Amikor tehát a számok megdönthetetlenül igazolják, hogy a nyomdai munkásság elveszí­tette csaknem a felét a békebeli fizetésének, ezzel szemben pedig a szükségleti cikkek árai mind aranyparitásra, vagy már az aranypari­tás fölé is emelkedtek, akkor meg kell érteni a nyomdaipari munkaadóknak is, hogy ez már sokáig így nem tarthat. A saját jól fölfogott érdekük, az ipari béke követeli, hogy változtas­sanak bérpolitikájukon és végre legyen rajtuk úrrá a munkásokkal szemben való megértés. Nivellálják a munkabéreket az alapfizetések fölemelésével és akkor megteremtik az állandó békét a nyomdaiparban, azt a békét, amely a háború megelőző esztendőkben csak használt a munkaadóinknak. Ha pedig főnökeink nem vál­toztatnak bérpolitikájukon, ha munkásaikkal szemben továbbra is a rideg elzárkózás politi­káját fogják folytatni, akkor el fog következni az az idő, amikor a szétzüllesztett nyomdaipar roncsain hamut hinthetnek fejükre, mondván: Mea culpa! Révész Zsigmond. A szakelőadások sorrendje. A Grafikus Mű­vezetők Egyesülete által rendezett tanfolyamo­kon legközelebb a következő előadások tartat­nak meg: Szakmunkások részére a VIII. Rökk Szilárd­­utca 13/15. szám alatt lévő iskolában, március 31-én, hétfőn este Vs6 órakor. A papírminősé­gekről és papiralakokról. Előadó: Tálasi Mik­lós. — Április 7-én: Tipográfiai vázlatkészités (gyakorlati rész) és ennek kapcsán az egyes nyomtatványfajták készítésének ismertetése. (Folytatólagos gyakorlatok.) Előadók: Balázsfy Rezső, Dukai Károly, Fekete Géza, Kun Kor­nél, Prüner Arnold, Tábor János. Nyomdásztanulók részére az V. Szemere­ utcai elemi iskolában, április 2-án, szerdán este 126 órakor. A fényképezésről általában. Előadó: Tálasi Miklós. Április 9-én: A vonalakról és a táblázatos szedésről. Előadó: Baumann János. (Folytatólagos előadás.) 1924 LEVELEZÉS Debrecen. Jegyzőkönyv a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyző­ Egyesülete debereceni helyi csoport­jának 1924. évi február hó 2-án tartott évi rendes közgyű­léséről. Jelen vannak a tagok határozatképes számban. Sterbinszky László elnök üdvözli a megjelent szaktársakat­­ és szaktárserőket, a gyűlést megnyitja. Fájdalommal emlékezik meg Kurucz Béla választmányi tag szaktárs elhunytáról, az egyesület derék, jó katonájáról, amelyet a közgyűlés állva hallgat. Indítvá­nyára az elhunyt szaktárs emléke jegyző­­könyvben örökíttetik meg. Beszámol az elmúlt év fontosabb eseményeiről s kéri jelentése tu­domásul vételét. Elnöki jelentés kapcsán Szabó Kálmán szólal föl. Kívánatosnak tartja az ön­képzőkör újraalakítását és fölrója a választ­mánynak, hogy ennek érdekében nem­ tett­ sem­mit. Elnöki jelentés egyébként tudomásul szol­gál. Jegyzőkönyv fölolvasása és a szavazat­szedő bizottság megválasztása után Borza La­jos pénztáros teszi meg jelentését, mely szerint bevétel tagdíjakból 3,549.304 K, kiadás beteg­­segélyre 239.200 K, rokkantsegélyre 369.220 K, munkanélküli segélyre 990.450 K, közös kiadás 18.000 K. Összes kiadás 1,615.455 K. Önképző­körre itt marad 178.459 K. Taglétszám 151. Az Önképzőkör bevétele 198.200 K 90 f, kiadás 87.210 K. Maradvány 110.990 K 90 f. Jótékony­­sági Kör bevétele 15.140 K, posta 1200 K, föl­küldetett 13.940 K. Árvák fölruházására ke­gyült 33.020 K. Adományok: Városi nyomda személyzete könyvtáralapra 135 K, Jótékony­sági Körnek 2520 K, Szabó József II. a Jóté­konysági Körnek 250 K. Ellenőri jelentéssel együtt tudomásul szolgál. — Erdélyi István könyvtáros jelentése szerint a könyvtárállo­mány 1027 mü, 1168 kötetben. Ebből szépiro­dalmi 880 mü, 993 kötetben. Szaklapok,­­folyó­iratok, lexikonok 152 mü, 181 kötetben. Könyv­táróra volt 90-szer, igénybe vették 1964 esetben. Büntetéspénzből befolyt 6813 K, kiadás 760 K, maradvány 5553 K. Tudomásul szolgál: Köz­gyűlés pénztárosnak 6000, könyvtárosoknak 5—5000, jegyzőnek 4000 K tiszteletdijat szavaz meg. — Választmány javaslatára a közgyűlés az orvosi tiszteletdijat fölemeli heti 200 és 100 K-ra. — Simon János indítványozza, hogy a közgyűlés a csoport ötvenéves jubileumi törté­netének megírásával Erdélyi Károly szaktársat bízza meg, amelyhez a közgyűlés Szabó Kál­mán és Simon János szaktársakat segítőtársul kéri föl. — A lelépő tisztikarnak a fölmentvény megadatik. — Szabó Kálmán a gazdasági bi­zottság­­ jelentését teszi meg, beszámolva az el­múlt év fontosabb eseményeiről. Trunkó Barna ■ szól a jelentésihez, megokolva­ évközben történt lemondását, kitér a legutóbbi bérmozgalomra és mivel taktikai hibát lát a gazdasági bizott­ság részéről, a jelentés erre vonatkozó­­ részét nem veszi tudomásul. Simon János fölszólalása után a gazdasági bizottság jelentése tudomásul szolgál, úgyszintén a m­unkásközvetítő jelen­tése is. A Korelnöknek Benedek Sándor vá­lasztatott meg. Szentesi Pál a szavazatszedő­­bizottság jelentését teszi meg. Benedek kor­elnök fölhívja a szaktársakat,­ nyilatkozzanak megválasztásuk elfogadása felől. Szilágyi, Le­hotai, Röff, Szabó Kálmán, Boros József, Si­mon János, Erdélyi Károly, Sterbinszky László és Szilágyi Imre ismételt fölszólalása után a tisztikar a­ következőképen alakult meg: El­­nök: Sterbinszky László; alelnök: Bariba Jó­zsef; pénztáros: Kapusi János; ellenőr Mártija Zoltán; jegyző: Lehotai Pál; könyvtárosok: Erdélyi István, Lengyel József; számvizsgálók: Czina" Imre, Papp Andor; választmányi tagok: Szabó Kálmán, Takács Sándor, Erdélyi Ká­roly, Nagy József, Sarkadi József, Varga La­jos; póttag: Szilágyi Erzsébet; gazdasági bi­zottság: Boros József, Kállai János, Várakozó Gábor, Simon János, Szabó Kálmán, Doró Jó­zsef; póttagok: Lehotai Pál, Bartha Esztike; békéltetőbizottság: Simon János, Szabó Kál­mán, Várakozó Gábor; póttagok: Bartha Jó­zsef, Kállai János. — Erdélyi Károly indítvá­nyára a közgyűlés Borza Lajos szaktársnak, aki a pénztárosi tisztséget három éven át köz­­megelégedésre töltötte be, köszönetet szavaz és kéri Borza Lajos szaktársat, hogy egyesüle­tünknek maradjon továbbra is jó katonája s azt a megbecsülést, szeretetek amelyben eddig részesült s ma is szinte osztatlanul bir, min­denkor élvezhesse. Fönti határozatról Borza Lajos szaktársat jegyzőkönyvi kivonatban ér­tesíti. Végül Szabó Kálmán bejelenti a kör­levélre beérkezett válaszokat. Gyűlés vége: Fehértói László. Szombathely. Jegyzőkönyv. Fölvétetett a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betű­öntők Segélyző-Egyesületének szombathelyi ke­rülete által 1924 február 2-án tartott évi köz­gyűlésén. Ennök üdvözlő szavai után visszapil­lantást vet az elmúlt év eredményeire. Konsta­tálja, hogy a vezetőség nem tud kellő ered­ményt fölmutatni a szaktársaknak az egyesü­lettel szemben tanúsított indolens viselkedésük miatt és ez volt az oka annak is, hogy az el­­múlt évben csak az első negyedévi közgyűlé­sünket tarthattuk meg. Figyelmezteti a szak­­társakat, hogy saját érdekükben hagyjanak föl ezen viselkedésükkel és a jövőben nagyobb ambícióval látogassák a gyűléseket, mert csak úgy képes a vezetőség eredményes munkát vé­gezni. A közgyűlés a pénztári jelentést az

Next