Typographia, 1924 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1924-03-28 / 13. szám
Március 28 TYPOGRAPHIA hez. Az igénytelenség csak az olvasókönyvekben szép, egyébként pedig minden szépre és jóra való törekvésnek az elposványosítása, az emberi élet állati színvonalra süllyesztése, a társadalom visszavetése a kőkorszakba. A modern társadalom elégedetlenjeinek forgatagából a Nők Napján erősebben, kihangsúlyozódik a nő kiáltása: jogot a társadalomban, egyformaságot a közgazdaságban! A jelszó eljutott a földtőke minden évére és megindult a nagy ébresztő munka a közönyösség, a nő képességét, tudását, munkabírását lekicsinylő előítéletek ellen. Soha még nagyszerűbb és történelmibb alkalom nem adódott, hogy a dolgozó nők számadásra szólítsák föl a társadalmat, mint mostanság. Mindazoknak a követeléseknek, anya- és munkásnővédelmi intézkedéseknek, a nők állampolgári jogainak a biztosítása, csak csekély ellenértéke volna annak a határtalan erőkifejtésnek és áldozatkészségnek, amelyet a dolgozó nők a háború hosszú tartama alatt és a halálosztás napjai után mutattak. A Nők Napján a munkásnők milliói felé száll az üzenet: aki nem tud és nem harcol, az elbukik; kábító álmok és délibábos regények szövögetése helyett föl kell készülnötök az élettel való nagy harcra. Statisztikailag is kimutatható, hogy azokban az országokban, ahol a dolgozó nők kiálltak a közélet porondjára, ott a nők jogi, gazdasági és egészségügyi védelme is biztosítottabb. A szocializmus a nők számára is hosszú lámpasorként jelzi az utat az új világ kapuja felé. A nők a robotban egyek a férfiakkal, kell, hogy egyek legyenek a küzdelemben és a célok kivívásában is. Olyan időket élünk, amikor a munkásférfiaknak és a munkásnőknek egyaránt minden gondolatukat, cselekvésüket és erejüket arra kell koncentrálni, hogy a halál, a nélkülözés és gyötrődés helyébe a szabadság, jólét és műveltség háromszögébe szorítódjék az emberiség és hogy annyi kínlódás után végre a bűn elvegye a büntetését, a jog megtalálja kielégülését és az Ínség az enyhülését. , , , , , .... A Nők Napján a világ dolgozó nőivel együtt éreznek és együtt demonstrálnak a magyar dolgozó nők is. A szocializmus örök ideáljának eszményképe ragyog előttük is és a munkásszolidaritás nagyszerű érzésével a szivükben tesznek e napon fogadalmat azoknak a nagy céloknak a kivívására, amelyek megvalósulása a legnagyobb beteljesülés, amely a nőknek ezt a korszakalkotó, a sivár jelentő a múltba taszító munkáját megjutalmazhatja. Szakosíts Antal. Beszélő számok is. Amikor a számok beszélni kezdenek, akkor azok sokszor lázítóbbak minden szónoklatnál. Mert a számok nem hazudnak, nem kertelnek, a számok a maguk rideg valóságában mutatják meg azt az életet, amelyben ma Magyarország nyomdai munkássága él. Az a szívtelen kapitalista szellem, amely a munkaadókat mindig és mindenhol jellemezte, soha és sehol oly kirívó nem volt, mint amilyen az ma a magyarországi munkaadóknál. Nincsen olyan országa a kontinensnek, de talán az egész világnak sem, ahol a munkát, a munkásnak ezt az egyetlen árucikkét, olyan alacsonyan értékelnék, mint nálunk, Magyarországon. Nálunk a munkaadók a gyakorlatban is keresztülvitték azt az elvet, hogy minél alacsonyabb a munkabér, annál magasabb a A munkaadóknak ez a profitéhsége minden iparágban egyforma, kezdve a hatalmas gyáripari érdekeltségektől le egészen az utolsó kócosig. Hogy azután ezt a profitéhségüket kielégítsék, mohón vetik rá magukat mindenre, hogy vagyonukat minél kövérebbre hizlaltak' Magyarországon nemcsak most, hanem már a háborút megelőzően is az volt a munkaadók egyik leghangzatosabb jelszava, lett légyen az bármelyik iparág, hogy a magas munkabérköltségeket nem bírják el, a magas munkabérek tönkre fogják tenni a magyar ipart. Ennek a jelszónak a segítségével azután sikerült is olyan alacsony színvonalon tartani már múltban is a munkabéreket, amilyen alacsony a munkabérek, leszámítva talán a Balkánt, nem voltak sehol egész Európában. Egyedül _ a nyomdai munkásság volt az a magyar munkásság között, amely európai szinten tudta tartani a munkabéreit, sőt szervezettsége révén a háborút közvetlenül megelőző években a munkabérek tekintetében már az elsők közé küzdötte föl magát a világ nyomdai munkássága soraiban. És amint láttuk, az akkori magas munkabérek mégsem tették tönkre a magyar nyomdaipart. A háborús esztendők, valamint az azt követő rendkívüli idők azután fokozatosan visszafejlesztették a nyomdaiparban is a munkabéreket és már ott tartunk, hogy fizetés tekintetében egész Európában, sőt az egész világ nyomdai munkássága között is a magyar nyomdai munkásság áll a legutolsó helyen. És hogy az utolsó helyről ne tudjunk elszabadulni, erről akarnak gondoskodni munkaadóink, amikor ők is fölkapták a régi jelszót és a többi ipari munkaadókkal együtt hangosan ismétlik, hogy a magas munkabéreket nem bírják el, hogy a magas munkabérek tönkreteszik a magyar nyomdaipart. Hogy mennyire nem igaz ez a jelszó, arra már nem is kell sok szót vesztegetni. Hát csak egyedül a munkabér az, amelyet nem bír el a nyomdaipar? Az ólom, a betű, a festék, a papír és minden más cikk, amelyek a nyomdaiparhoz szükségesek, mind, mind világparitáson állanak és ezeknek árait át kell, tehát át is tudják hárítani munkaadóink a megrendelőkre. Hát csak egyedül a munkabért nem lehet áthárítani? De erről nincs is szó, mert nem akad nyomdai munkás, aki elhiszi, hogy munkaadóink nem hárítják át aranyparitáson a munkabéreket a megrendelőkre. És amíg ők aranykoronákban számlázzák a nyomtatványokat, addig azoknak, akik ezeket a nyomtatványokat elkészítik, papírkoronákkal fizetnek és így is rendkívül alacsony béren tartják az egész ország nyomdai munkásságát. Hogy ez mennyire így van és hogy munkaadóink mennyire a kiéheztetés politikáját folytatják velünk szemben, arra vonatkozóan álljon itt egy pár szám. Nézzük meg, hogyan alakultak az egyes szükségleti cikkek árai a bérminimumhoz, mennyit lehetett ezekből a cikkekből vásárolni 1914 július 1-én a 37 koronás és mennyit 1924 március 22-én a 291.977 koronás minimumokért, hányszorosára emelkedtek 1924 március 22-éig ezeknek a cikkeknek az árai és hányszorosra emelkedett a minimum. Csak ha ezeket az összehasonlításokat megtesszük, akkor látjuk a maga megdöbbentő valóságában, hogy munkaadóink munkabérleszorító és kiéheztető politikája mennyire sikerült. Mielőtt azonban rátérnék a számok fölsorolására, sajnálattal kell megemlítenem, hogy a múlt héten megjelent cikkemben valahogyan 39-cel jelöltem meg azt a számot, amely az 1924-ben történt segélyzőegyesületi belépéseket jelentette. Itt igazítom helyre, hogy ez a szám csak 38, amely az 1914-beli 104 belépéssel szemben 63,52%-os csökkenést jelent. De beszéljenek a számok. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet árait véve alapul, a 37 koronás minimumért lehetett vásárolni 1914 július 1-én 43-02 kg. cukrot (á —■-86 K), 23-12 kg. zsírt (1-60 K), 88-09 kg. nulláslisztet (—-42 K), 10-27 mm. fát (3-60 K), ezzel szemben 1924 március 22-én a 291.977 koronás minimumért már csak 1390 kg. cukrot ( 21.000 K), 789 kg. zsírt (37.000 K), 5725 kg. lisztet (5100 K) és 550 kg. fát (53.000 K) lehetett vásárolni. Ha azután tovább vizsgálódunk és azt kutatjuk, hogy a minimum és az egyes szükségleti cikkek árai az 1914 évhez viszonyítva hányszorosan emelkedtek, akkor még szemléltetőbb a kép, amelyet így kapunk. Mig a cukor ára az 1914 julius elsejei árakhoz viszonyítva 24.418-szorosan, a zsír ára 23.125-szörösen, a liszt ára 12.142-szeresen, a fa ára 14.722- szeresen emelkedett, addig a minimum csak 7891-szerese az 1914 július 1-jei 37 koronás minimumnak. De nemcsak az itt fölsorolt cikkeknél, hanem az egyéb élelmiszereknél, valamint a ruházati cikkeknél is ugyanez az eredmény látható. Ha a Pester Lloyd indextáblázatát nézzük, úgy azt látjuk, hogy a 7891-szeresen emelkedett minimum szinte eltörpül a többi közszükségleti cikk emelkedése mellett. Amikor tehát a számok megdönthetetlenül igazolják, hogy a nyomdai munkásság elveszítette csaknem a felét a békebeli fizetésének, ezzel szemben pedig a szükségleti cikkek árai mind aranyparitásra, vagy már az aranyparitás fölé is emelkedtek, akkor meg kell érteni a nyomdaipari munkaadóknak is, hogy ez már sokáig így nem tarthat. A saját jól fölfogott érdekük, az ipari béke követeli, hogy változtassanak bérpolitikájukon és végre legyen rajtuk úrrá a munkásokkal szemben való megértés. Nivellálják a munkabéreket az alapfizetések fölemelésével és akkor megteremtik az állandó békét a nyomdaiparban, azt a békét, amely a háború megelőző esztendőkben csak használt a munkaadóinknak. Ha pedig főnökeink nem változtatnak bérpolitikájukon, ha munkásaikkal szemben továbbra is a rideg elzárkózás politikáját fogják folytatni, akkor el fog következni az az idő, amikor a szétzüllesztett nyomdaipar roncsain hamut hinthetnek fejükre, mondván: Mea culpa! Révész Zsigmond. A szakelőadások sorrendje. A Grafikus Művezetők Egyesülete által rendezett tanfolyamokon legközelebb a következő előadások tartatnak meg: Szakmunkások részére a VIII. Rökk Szilárdutca 13/15. szám alatt lévő iskolában, március 31-én, hétfőn este Vs6 órakor. A papírminőségekről és papiralakokról. Előadó: Tálasi Miklós. — Április 7-én: Tipográfiai vázlatkészités (gyakorlati rész) és ennek kapcsán az egyes nyomtatványfajták készítésének ismertetése. (Folytatólagos gyakorlatok.) Előadók: Balázsfy Rezső, Dukai Károly, Fekete Géza, Kun Kornél, Prüner Arnold, Tábor János. Nyomdásztanulók részére az V. Szemere utcai elemi iskolában, április 2-án, szerdán este 126 órakor. A fényképezésről általában. Előadó: Tálasi Miklós. Április 9-én: A vonalakról és a táblázatos szedésről. Előadó: Baumann János. (Folytatólagos előadás.) 1924 LEVELEZÉS Debrecen. Jegyzőkönyv a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyző Egyesülete debereceni helyi csoportjának 1924. évi február hó 2-án tartott évi rendes közgyűléséről. Jelen vannak a tagok határozatképes számban. Sterbinszky László elnök üdvözli a megjelent szaktársakat és szaktárserőket, a gyűlést megnyitja. Fájdalommal emlékezik meg Kurucz Béla választmányi tag szaktárs elhunytáról, az egyesület derék, jó katonájáról, amelyet a közgyűlés állva hallgat. Indítványára az elhunyt szaktárs emléke jegyzőkönyvben örökíttetik meg. Beszámol az elmúlt év fontosabb eseményeiről s kéri jelentése tudomásul vételét. Elnöki jelentés kapcsán Szabó Kálmán szólal föl. Kívánatosnak tartja az önképzőkör újraalakítását és fölrója a választmánynak, hogy ennek érdekében nem tett semmit. Elnöki jelentés egyébként tudomásul szolgál. Jegyzőkönyv fölolvasása és a szavazatszedő bizottság megválasztása után Borza Lajos pénztáros teszi meg jelentését, mely szerint bevétel tagdíjakból 3,549.304 K, kiadás betegsegélyre 239.200 K, rokkantsegélyre 369.220 K, munkanélküli segélyre 990.450 K, közös kiadás 18.000 K. Összes kiadás 1,615.455 K. Önképzőkörre itt marad 178.459 K. Taglétszám 151. Az Önképzőkör bevétele 198.200 K 90 f, kiadás 87.210 K. Maradvány 110.990 K 90 f. Jótékonysági Kör bevétele 15.140 K, posta 1200 K, fölküldetett 13.940 K. Árvák fölruházására kegyült 33.020 K. Adományok: Városi nyomda személyzete könyvtáralapra 135 K, Jótékonysági Körnek 2520 K, Szabó József II. a Jótékonysági Körnek 250 K. Ellenőri jelentéssel együtt tudomásul szolgál. — Erdélyi István könyvtáros jelentése szerint a könyvtárállomány 1027 mü, 1168 kötetben. Ebből szépirodalmi 880 mü, 993 kötetben. Szaklapok,folyóiratok, lexikonok 152 mü, 181 kötetben. Könyvtáróra volt 90-szer, igénybe vették 1964 esetben. Büntetéspénzből befolyt 6813 K, kiadás 760 K, maradvány 5553 K. Tudomásul szolgál: Közgyűlés pénztárosnak 6000, könyvtárosoknak 5—5000, jegyzőnek 4000 K tiszteletdijat szavaz meg. — Választmány javaslatára a közgyűlés az orvosi tiszteletdijat fölemeli heti 200 és 100 K-ra. — Simon János indítványozza, hogy a közgyűlés a csoport ötvenéves jubileumi történetének megírásával Erdélyi Károly szaktársat bízza meg, amelyhez a közgyűlés Szabó Kálmán és Simon János szaktársakat segítőtársul kéri föl. — A lelépő tisztikarnak a fölmentvény megadatik. — Szabó Kálmán a gazdasági bizottság jelentését teszi meg, beszámolva az elmúlt év fontosabb eseményeiről. Trunkó Barna ■ szól a jelentésihez, megokolva évközben történt lemondását, kitér a legutóbbi bérmozgalomra és mivel taktikai hibát lát a gazdasági bizottság részéről, a jelentés erre vonatkozó részét nem veszi tudomásul. Simon János fölszólalása után a gazdasági bizottság jelentése tudomásul szolgál, úgyszintén a munkásközvetítő jelentése is. A Korelnöknek Benedek Sándor választatott meg. Szentesi Pál a szavazatszedőbizottság jelentését teszi meg. Benedek korelnök fölhívja a szaktársakat, nyilatkozzanak megválasztásuk elfogadása felől. Szilágyi, Lehotai, Röff, Szabó Kálmán, Boros József, Simon János, Erdélyi Károly, Sterbinszky László és Szilágyi Imre ismételt fölszólalása után a tisztikar a következőképen alakult meg: Elnök: Sterbinszky László; alelnök: Bariba József; pénztáros: Kapusi János; ellenőr Mártija Zoltán; jegyző: Lehotai Pál; könyvtárosok: Erdélyi István, Lengyel József; számvizsgálók: Czina" Imre, Papp Andor; választmányi tagok: Szabó Kálmán, Takács Sándor, Erdélyi Károly, Nagy József, Sarkadi József, Varga Lajos; póttag: Szilágyi Erzsébet; gazdasági bizottság: Boros József, Kállai János, Várakozó Gábor, Simon János, Szabó Kálmán, Doró József; póttagok: Lehotai Pál, Bartha Esztike; békéltetőbizottság: Simon János, Szabó Kálmán, Várakozó Gábor; póttagok: Bartha József, Kállai János. — Erdélyi Károly indítványára a közgyűlés Borza Lajos szaktársnak, aki a pénztárosi tisztséget három éven át közmegelégedésre töltötte be, köszönetet szavaz és kéri Borza Lajos szaktársat, hogy egyesületünknek maradjon továbbra is jó katonája s azt a megbecsülést, szeretetek amelyben eddig részesült s ma is szinte osztatlanul bir, mindenkor élvezhesse. Fönti határozatról Borza Lajos szaktársat jegyzőkönyvi kivonatban értesíti. Végül Szabó Kálmán bejelenti a körlevélre beérkezett válaszokat. Gyűlés vége: Fehértói László. Szombathely. Jegyzőkönyv. Fölvétetett a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyző-Egyesületének szombathelyi kerülete által 1924 február 2-án tartott évi közgyűlésén. Ennök üdvözlő szavai után visszapillantást vet az elmúlt év eredményeire. Konstatálja, hogy a vezetőség nem tud kellő eredményt fölmutatni a szaktársaknak az egyesülettel szemben tanúsított indolens viselkedésük miatt és ez volt az oka annak is, hogy az elmúlt évben csak az első negyedévi közgyűlésünket tarthattuk meg. Figyelmezteti a szaktársakat, hogy saját érdekükben hagyjanak föl ezen viselkedésükkel és a jövőben nagyobb ambícióval látogassák a gyűléseket, mert csak úgy képes a vezetőség eredményes munkát végezni. A közgyűlés a pénztári jelentést az