Typographia, 1926 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1926-01-01 / 1. szám

Budapest, 1926 január 1 ötvennyolcadig: évfolyamIny. 0.3­51 0 7 ľ. szám TYP 0 GRAPHIA A­ MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden héten pénteken. Elő­­fizetési ár egy hónapra 8000 kor. Egyes szám ára 2000 kor. Telefon: József 1—33. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST Vin, BÉRKOCSIS UCCA 1. SZÁM, FÉLEMELET, 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetés ára: milliméter soronként 4000 korona. A hirdetés díja mindenkor előre fizetendő Boldog újesztendőt összes tagjaink­nak, valamint vezetőinknek 1926 a Typographic­, szerkesztősége és kiadóhivatala olvasóinknak és munka­társainknak Új esztendő Ismét e­gy kü­zdelmekkel, nélkülö­zés­ekkel és kevés ,jóval telített esztendő merült az idők végtelenségének ködébe. Az elmúlt esztendő, mint sok másik, folyto­nos várakozásban, telt el. Vártuk a szebb, a jobb holnap elkövetkezését és szomorúsággal kell megállapítanunk, hogy mindig egy szürke, gondokkal terhes, örömtelien tegnapot hagy­tunk magunk mögött. Sok-sok reménykedést temettünk el az elmúlt esztendővel, de újabb reménykedések hajtanak csírát lelkünkben és ezek valóra válását már nem az idők múlásá­tól, hanem önmagunktól várjuk. Folytonos csalódások józanítanak ki, az élet rideg és kö­nyörtelen valósága zökkenti ki reményeink kátyúba szorult szekerét és ezer megvalósulá­sát csak önmagunktól, erős elhatározásunktól remélhetjük. Önmagunkrautaltságunk tudata kell, hogy vértezzen föl az elkövetkezendőkre. Erősen meggyökeresedve éljen bennünk az akarat, hogy a szürke, örömtelen tegnap helyébe nap­sugaras, derűs holnap következzen. Az elmúlt esztendő habár bizonyos tekintet­ben eredményesebbnek mondható az előzőekkel szemben, mégsem kielégítő, mert az eredmé­nyek inkább látszólagosak csak, semmint az életnek és a viszonyoknak megfelelőek. A nyomdai munkásság az elmúlt évben is szívós kitartással törekedett azon cél felé, hogy a békeéveknek megfelelő fizetést, illetve meg­élhetést biztosítson magának. Az az elgondo­lás vezetett valamennyiünket, hogy megérett már az idő arra, hogy amint a teljesítmény te­kintetében, úgy a megélhetés is a békeállapot­nak megfelelő legyen. Ennek a jogosságát senki sem vonhatja kétségbe és az a meggyő­ződésünk, hogy ennek be is kell következnie mielőbb. Sajnos, pénzünk még mindig nem állapodott meg egy fix ponton és ennek az in­gadozó tendenciának tudható be, hogy dacára annak, hogy jelenlegi fizetésünk a békebelitől számszerűleg csekély eltérést mutat ugyan, mégsem jelenti annak békebeli vásárlóértékét. Nem pedig azért, mert sem az arany-, sem az indexparitás nem hű kifejezője a való helyzet­nek. Nem vonjuk kétségbe azt a szándékot sem, mely főnökeinket a jelenlegi megállapodásnál vezette, — hogy munkabérünket, a békeévek­ben élvezett bérekkel egyenértékűvé tegyék; — de be kell látni­uk azt, hogy ez a szándékuk az arany-, illetve indexparitás zátonyára futott. De tovább fűzhetjük az elgondolást és aka­ratlanul vetődik föl az a kérdés, váljon a nyomdai munkásság meg­ e ál­lapodhatik békeévekben élvezett fizetésénél és arra is ki a kell térnünk, valjon az meg-e felelt teljesen az akkori viszonyoknak és fedezetet nyújtott-e a szükségletekre­? Nem nehéz erre a felelet. Ak­kor is sok kívánnivalót hagyott hátra a min­denkoron megállapított fizetés, és különösen ma, amikor hosszú esztendők nyomorúságával terhelten, nélkülözésektől elgyötörve, minde­nünkből kifogyva állunk az új esztendő küszö­bén, érezzük azt, hogy változtatni kell a hely­zeten. Munkabérünkből az elmúlt idők alatt le kel­lett adnunk és a háborús viszonyok alatt sem használtuk ki az akkori konjunktúrát és becsü­lettel álltuk a kollektív szerződésből eredő kö­telezettséget. A háború elmúltával a háborús béke­ okozta gazdasági válság nyesegette le mindazt, ami már azt megelőzőleg megvolt. Mindig kisebbé zsugorodott össze az amúgy sem nagynak mondható békebeli fizetés. Azt hisszük, hogy egyetértünk abban, hogy ha békében élhettünk volna, akkor már jó egy­­néh­ány aranykoronával hagytuk volna ma­gunk mögött az akkori fizetést és ha ennyi idő után talán már önmérsékletünk kezd bennün­ket cserbenhagyni, úgy tudassék be ez annak, hogy végre szeretnénk már emberibb életet élni. Az újesztendőt ennek a reményében köszönt­jük. Hisszük és reméljük, hogy e törekvésünk­höz főnökeink, is ,megértő jóakarattal fognak homl wnni,r: m­­ j A sivár és kietlen múltból lépjünk át a re­ményeink megvalósulásával kecsegtető új esz­tendőbe. A jövőbe, a szebb és boldogabb jövőbe vetett tót hastson át valamennyiünket, ezek megvaló­sulása hozza meg számunkra a Boldog Újesz­­tendőt. Mielőtt hátat fordítanánk az elmúlt eszten­dőnek, gyújtsuk meg a kegyelet szö­vetne két, a nyomdai munkásság nagy halottjának, Göncz Mihály szak­társunk, a Ti­­pographia korán el­hunyt szerkesztőjének emléke előtt. 1925 június 15-én valamennyiünk lelkébe mar­kolt a fájdalmas hír, hogy Göncz Mihály szak­társ nincs többé. Szerettünk volna nem hinni a rideg valóságban, abban, hogy reményteljes és fiatal kora dacára, munkában gazdag, küz­delmes élete véget ért. Hogy megszűnt dol­gozni az emberek iránti szeretetével telített szíve, hogy a nagy fogadkozásnak és ígéretnek teljesülése előtt hagyja itt mindazokat, akikért érdemesnek tartotta a küzdelmet. Az igazság keresése volt élete célja. És fájó szívvel kell meghajolnunk a nagy, az örök és egyetlen igazság előtt, hogy ő már nincs többé. Csak törékeny teste az enyészeté, lelke, taní­tása azonban itt maradt közöttünk, aminthogy nem is tudunk belenyugodni elmúlásába. Az általa annyira szeretett Typographiában állítsunk örök emléket Göncz Mihály szaktár­sunknak, melynek harcos szerkesztője volt és amelyen keresztül nagy szeretettel és odaadás­sal dolgozott a nyomdai munkásság gazdasági és kulturális helyzetének előbbreviteléért. A tőle öröklött harcos akarással menjünk az új, boldogabb esztendő elébe. Pártgyűlés után Magyarország dolgozó népe, a proletár­ok száz­ezrei talán még sohasem tekintettek olyan vá­rakozással a pártgyűlés elé, mint az elmúlt ka­rácsonyi ünnepeken. A szeretet és kiengeszte­­lődés napjaiban az ország minden részéből el­jöttek a munkásság küldöttei, hogy föltárják mindazokat a sérelmeket, amelyeket az ellen­forradalmi reakció elnyomási rendszere terem­tett meg és véleményt mondtak az eddig köve­tett­­ harcmodorról, a pártélet megnyilvánulá­sairól, továbbá fölismerve annak szükségessé­gét, hogy eredményes munkát csakis azzal le­het elérni, ha minél szélesebb körben, a prole­­társág százezreinek bevonásával vesszük föl a további harcot. Messze kiható jelentősége vol­t e kongresszus­nak, és bizonyos, hogy a munkásmozgalom tör­ténetében ez a három nap följegyzésre érdemes azért, mert a reakció túlkapásai, valamint a gazdasági­­ válság nyomása alatt nyögő mun­kásság a jövő fölépítését, politikai fölszabadu­lását az egységben látja. Ezt érezték át a kül­döttek és a szavakban ott rezgeti az a megható szeretet és átérzése annak a nagy és felelősség­­teljes feladatnak, mellyel a dolgozók sorsát és helyzetét tolmácsolták és keresték a kibontako­záshoz vezető utat. A fölvetett kérdések homlokterében az eddig követett harcmodor és a taktika, valamint a polgári pártokkal való együttműködés kérdése állott. Habár e tekintetben itt-ott felfogásbeli eltérések is mutatkoztak és bár néha a szenve­­délyesség hevítette is a szónokokat, általában tárgyilagossággal bíráltak és mondották el vé­leményüket. A pártgyűlés utasította a párt parlamenti frakcióját, hogy a közszabadságok, sajtószabad­ság, az egyesülési és gyülekezés szabadság helyreállítása érdekében erőteljesebb harcot in­dítson meg a parlamentben. Határozati javas­latot fogadott el e pártgyűlés, melyben köve­teli, hogy adassék amnesztia mindazoknak, akik külföldre menekültek és mindazoknak, akik még ma is a börtönökben sínylődnek. Követeli a pártgyűlés, hogy a kivételes hatalom gyakor­lásáról szóló törvény alapján kiadott közsza­­badságokat korlátozó rendeletek hatályon kí­vül helyeztessenek. A pártprogram módosításának kidolgozá­sára bizottság küldetett ki, melynek feladata lesz, hogy a változott viszonyoknak megfelelő­­leg módosíttassák a pártprogram. A pártszervezeti élet, illetve a pártmozgalom fellendítése érdekében a pártgyűlés a párt­szer­vezetek kiépítését szükségesnek tartja és ennek érdekében a legmesszebbmenő agitáció kifejté­sére van szükség. A megalkotott pártszervezeti szabályzat módosítása a jelen, illetve a jövő viszonyaihoz alkalmazkodik. A szocialista mozgalom érdekében való, hogy a­z ipari és szellemi proletariátuson kívül az or­szág földmívesnépe is belekapcsolódjék a moz­galomba.­­ Ennek elősegítése és lehetővé tétele szempontjából egy agrárprogram kidolgozása válik szükségessé és annak megalkotására bi­zottságot küldött ki a pártgyűlés. A nőmunkásmozgalom kiépítését is S­zem előtt tartotta a pártgyűlés és a jövő feladatai közé tartozik az is, hogy a fölvilágosítás eszközei­vel, a tudás terjesztésével kell eszménk és cél­jaink felől meggyőzni a munkásokat. Az üldözött Népszava támogatása minden öntudatos munkásnak elsődleges kötelessége. A munkásság minden egyes tagjának föl kell is­mernie a pártsajtó fontosságát, a munkásság egyetlen lapjának támogatását, mert hisz ezzel a tömegek érdekeit kívánja előmozdítani A tö­megek nevelésének, politikai öntudatra ébresz­tésének leghathatósabb eszköze a pártsajtó, az üldözött Népszava. A pártgyűlés minden öntu­datosan gondolkodó párttagnak kötelességévé teszi, hogy olvasója legyen a pártsajtónak. A kongresszus által elfogadott határozati javaslat kimondja, hogy: ,,A pártgyűlés kötelességévé teszi minden párttagnak, hogy a polgári lapoknak a mun­kásmozgalomra gyakorolt befolyását a Nép­szavának fokozottabb elterjesztésével ellen­súlyozza, végül kötelességévé teszi minden szociáldemokratának, hogy a pártsajtó ellen folyó üldözésre fokozott áldozatkészséggel, a szervezés és az agitáció szélesebb kiterjeszté­sével feleljen.“ A pártgyűlés az alkotások jegyében folyt le. Ezt állapíthatjuk meg általában és jólesett lát­nunk azt, hogy a gyűlés minden egyes részt­vevője megfelelt annak a nagy várakozásnak, melyet küldőik reméltek. A munkásmozgalom egysége a maga teljes­ségében bontakozott ki előttünk és nagy per­spektívája tárult föl előttünk a jövőt illetően, az, hogy a reakció, a kurzus ökölcsapásaitól el­­alélt munkásság önmagára eszmélt, hogy most azután lankadatlan erővel, erős akarattal száll­jon harcba a demokráciáért, a proletariátus teljes politikai és társadalmi felszabadításáért. A karácsonyi három ünnepnap az egység, a dolgozó munkásság egységbe tömörülésének ün­nepe volt. Ezzel a hittel, ezzel a­z akarattal tör­jünk céljaink felé — egyesült erővel! B.L. : A nyom­d&szdalkör Szilveszter-estélye a Föst Vigadóban a rokkant szaktársak javára! immwmmmmmmmumatmwmmmmum un­wwra—wa—www<—r—r Twnaw—n——bb——anwwi winwn bmmbhímmiwmmmwmmmc

Next