Typographia, 1927 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1927-01-01 / 1. szám
Január 1 yi TYPOGRAPHIC 1927 A lakásakció megindítása most már két megbeszélésen a szőkébb nyilvánosság elé került. Nagyon sokan érdeklődnek is a dolog, jobban mondva a lakás iránt. Egynéhányan el is határozták, hogy január első szombatjától legalább 100.000 koronás heti takarékbetéttel megkezdik a hozzájárulást. Ha kellő számú jelentkezéssel kiegészítődik azok résztvétele, akik lakást óhajtanak szerezni saját erejükből, saját áldozatkészségükből, úgy sokkal hamarább, mintsem hinnők, valóra válhatik, hogy tagonként kétszobás lakáshoz valóban hozzá is juthassunk. Minél többen csatlakoznak, annál biztosabb és gyorsabb a telek, esetleg a ház megszerzése. Ez az akció azért sürgősen szükséges, mert egyre jobban közeledik a lakásfelszabadítás ideje. Azonkívül pedig negyedről-negyedre magasabb, több a fizetni való házbér. Ezzel nagyon is számolni kell. Viszont tiszta, tudott dolog, hogy e tekintetben senkire és semmire nem számíthatunk, csakis saját magunkra. Ilyenformán a kérdést mindenki vesse föl magának: képes-e és akar-e magán segíteni, hogy aránylag rövid idő alatt megtakarított pénzéből saját lakáshoz jusson, ami az életben az első függetlenség és a szabadságszerető ember leghőbb vágya. De egyesek e tekintetben nagy terveket és még nagyobb programokat várnak. Ez már a megalakulás utáni teendők közé tartozik. Legyen szabad ehelyütt egyelőre kevés számmal dolgozni. Ha százan megalakulunk, hetenkint máris 10 millió koronát bevételezünk, ez tíz hét alatt 100 millió koronányi összeg. De miért ne lehetne a számot pár hét alatt akár 500 jelentkezőre is fölemelni? Hiszen más szakmabeliek is akarnak már belekapcsolódni a lakásakcióba. 500 résztvevővel tíz hét alatt már 500 millió korona állna rendelkezésünkre, hozzájönne még az időleges kamat is, mely összeggel — szerényen szólva — két telket is megszerezve, a további bevételekből megindulhatna az építkezés és az első év elteltével egy csomó tagnak lakása lehetne. Ezt folytatnánk mindaddig, míg minden jelentkező és fizető tagunk megkapná az őt megillető lakást. Az egész alakulás mindenkitől független, saját intézményünkké válna és ha megfizettük a lakás részt, a házbérfizetés is megszűnne. Van sok részletkérdés is, elismerem, így például gondoskodni kellene körültekintéssel azokról, akik közben betegek és esetleg munkanélküliekké válnak. Jóakarattal ezt is el lehet intézni, némi halasztással és utánpótlásal. Fölmerült a kívánság esetleg egyszobás lakásokról is, amiről szintén beszélhetünk. Összegezve az elmondottakat, aki elég kitartást érez magában, hogy megfeleljen annak: egy lakáshoz jutni, az csatlakozzék ehhez az akcióhoz. Akinek pedig módjában van hetenkint többet fizetni 100.000 koronánál, avagy egyszerre nagyobb összeggel hozzájárulni a lakásakcióhoz, az gyorsabban lefizetheti az ő saját részét és ezenkívül még elősegíti azt, hogy hamarább megvalósíthatjuk a lakások elkészítését. A heti befizetéseket ideiglenesen minden pénteken, szombaton, vasárnap és hétfőn délután i 3-tól ki 6-ig a Miénk kávéházban fogadnak el a kezdeményezők. Az angol szakszervezeti mozgalom A háború és a nyomában járó, győzőknél és legyőzőtteknél egyaránt jelentkező gazdasági válság a dolgozók tömegeit és ezeknek megbízottait új helyzetek, új feladatok megoldása elé állította, aminek eleget csak úgy tehetnek, ha ismerik az összefüggéseket, ha ismerik a különböző helyzetek kialakulásának útjait. Minél szélesebb az a tábor, amely ezzel tisztában van, annál könnyebbé válik azok számára, akiknek ez kötelességük, az adottságok figyelembe vételével a problémáik megoldásához nyúlniuk, mert mind kevesebb azok száma, akiket hangzatos jelszavakkal meg lehet téveszteni a dolgak valóságáról. Valószínűnek tartjuk, hogy a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetséget is ez a meggondolás vezette, amikor a nemzetközi szakszervezeti könyvtár kiadásához fogott. E sorozatban eddig a belga és az angol munkásmozgalmat ismertető könyvek jelentek meg. Bennünket legalább a fenti meggondolás vezetett, amikor a Typographia szerkesztőjét arra kértem — amely kérelemnek a készséggel helyt adott —, hogy tegye lehetővé, miszerint e tanulmányok alapján a Typographia olvasói is megismerkedhessenek, amennyire ezt a Typographia szűkre szabott tere engedi, a külföld munkásmozgalmával. A sorrendet azért, kezdjük az angol munkásmozgalom ismertetésével, mert jelenleg úgyis ennek az eseményei állnak az érdeklődés homlokterében. A könyv maga, amelyből adatainkat vettük: Internationale Gewerkschaftsbibliothek. — Die Gewerkschaftsbewegung Großbritanniens. — Von Walter M. Utrine, Sekretär des Britischen Gewerkschaftsbundes. Heft 2/3. 1926. Verlag: Internationaler Gewerkschaftsbund. Amsterdam, Tesselschade-Str. 31. címet viseli, és kapható a Népszava-könyvkereskedésben. Budapest, Erzsébet -körút 35. * A szakmai szervezkedés kezdete Nagybritanniában az 1824. esztendő kezdetére tehető, amikor hatályukat vesztették azok a törvények, amelyek alapján eddig a munkásokat szigorúan büntették, ha akár önvédelem, akár kollektív tárgyalások céljából egyesültek. Ha ezt az időt megelőzőleg találkozunk is itt-ott munkásegyesületekkel, szakszervezetekről, a szó valódi értelmében csak ezen idő után beszélhetünk. Vannak ugyan történészek, akik a mai szakszervezeteket és a XV. századbeli gildek között kapcsolatot vélnek fölfedezni. Ámbár kétségtelen, hogy az angol munkásosztályban az egyesülés és a szakmai együvétartozás terén erős tradíciók élnek, mégis lehetetlen - e két szervezési forma és célkitűzés tekintetében e leszármazási köteléket föllelni. Kifejezetten a munkások ellen irányuló törvények és rendeletek száma, amelyek 1824-ben érvényben voltak, összesen 34. Az első ilyen törvény körülbelül 1304, vagy 1305-től, míg az utolsó 1817-től keltezett. Az ipari forradalom következtében a modern gép- meg gyárüzem, valamint a bérmunka vette kezdetét és ez az állam iparpolitikájában is változást idézett elő. Az új rendszer fejlődését a munkafeltételeknek állami szabályozása akadályozta és inak, sőt még valamit haza is visznek a fizetésükből. A munkanélküliek most is „remélnek“, éppúgy, mint tavaly. Egyszer csak megint kisüt a a nap... És miután a remény táplál is, hát ők is, családjuk is jól vannak lakva. A rokkantak most is élnek, sőt mindig többen lesznek — és várják a sült galambot. De sült galamb hiányában örömmel megelégszenek egy darab sült szalonnával is. És így szépen, lassan elmúlt ez az év is, anélkül, hogy valami nagyobb emóciót csinált volna a nyomdászok berkeiben, az ólomterhes, kis társadalomban. Csak úgy, titokban, valami aggódó gondolat hevíti „nemes keblemet“. Azt veszem észre tudniillik, hogy az egész mai, „gond nélkül élő nyomdászgeneráció egy teljes évvel közelebb rukkolt oda, ahol ma már mi vagyunk, tudniillik a rokkantállományhoz. Megint egy évvel közelebb jutottak ahhoz a ponthoz, ahol a rokkantságért/ emelése a Typographic, legérdekesebb olvasmánya kezd lenni. _ „ Hogyan is énekel a Szökött katona ennu népszínműben a siralomházban ülő baka?, ezért ez utóbbi téren változásnak kellett bekövetkeznie. Az állam előbbi politikájától (a bérek törvényes meghatározásától) eltért. A gyárvárosokban összezsúfolt, rosszul táplált, rossz, egészségtelen odúkba elhelyezett és a kíméletlen versenynek kitett, legtöbbször nem eléggé iskolázott ipari munkásság pedig védelmet kényszerült keresni, amely védelmet egyesegyedül csak úgy találhatott meg, ha mint azonos érdekű emberek osztálya egyesül. Amikor a tőkés termelési rendszer már annyira fejlődött, hogy a munkás szerszámából külön élt, még sok időnek és az elkeseredett harcok egész sorozatának kellett lefolynia, míg a munkás számára lehetővé vált: legelemibb jogával, az önvédelem céljából való szervezkedés lehetőségével élhetni. A megtűrt munkásegyesületek hatáskörét is mind szűkebbre szabták parlamenti határozatokkal. Bűntett volt, ha két vagy több munkás jobb munkafeltételek elérésére _ igyekezett _ megegyezni, avagy ha a legbékésebb formában is igyekezett valaki munkástársát rábírni, hogy munkahelyének elhagyásával kényszerítse munkáltatóját jobb belátásra. Gonosztettszámba ment oly összejövetelen részt venni, vagy munkástársát ilyenre meghívni, melynek célja munkásszervezet alakítása. Gonosztett volt olyan alaphoz hozzájárulni, amelynek rendeltetése az volt, hogy ebből azok segélyeztessenek, akik munkahelyük elhagyásával törekszenek a munkáltatót kedvezőbb munkafeltételek elfogadására kényszeríteni. A munkásoknál a szervezkedési vágy, de még inkább a parancsoló kényszerűség olyan elemi erővel lépett föl, hogy a mind erőteljesebben alkalmazott elnyomatási rendszabályok sem voltak képesek a szervezkedési mozgalom erős fejlődését elnyomni. A mozgalmat a munkásokra nehezedő súlyos gazdasági válság és a francia forradalom által táplált politikai feszültség nagymértékben segítette. Az új rendszer embertelenségei kirívóan különösképen a gyermekeknek a szövőiparban való kiuzsorázásában jutottak kifejezésre. Az ez ellen való lázadás tüze a francia forradalom által robbantatott magasan égő fáklyává. A forradalmi erjedés e korszakában számos olyan egyesület alakult, amelyekben leginkább munkások tömörültek és amelyek az ország alkotmányának a teljes megváltoztatására törekedtek. E korszak legnagyobb vívmánya a munkásság szempontjából, hogy teljes egészében érvényre juttatta a szervezkedésre való jogot. És ez nemcsak a kormányon, hanem az akkor uralkodott gazdasági és politikai elméleteken aratott diadal is volt. Az 1825. évi törvény a munkások és munkáltatók egyesülési jogát jó időre rendezte. Innentől kezdve a munkások szervezetei igen gyorsan szaporodtak és fejlődtek. Egyes szervezetek, amelyek ezideig mint titkos társaságok működtek, a nyilvánosság elé léptek. Szakmák, amelyek ezelőtt nem mertek szervezkedni, aktívak lettek és erős szakszervezeteket alakítottak, amely alakítást igen sokszor sztrájk előzött meg. A munkásmozgalom erősödését nagyban elősegítette az az agitáció is, amely a parlamenti reformért folyt és amely az 1832. évi reformtörvényben jutott eredményhez. A szakszervezkedés első fázisában, ami természetes, nem volt országos, hanem csak helyi jellegű. Azonban abban a mérték———— i 1 ......................***** í 1. Fiumei levél Addio, 1926! Megint egy év! Azt is szerencsésen átéltük. Mondom: „szerencsésen“, azért, mert mi még itt vagyunk ma is, pedig hányan vannak, akik még a multi évben itt voltak velünk együtt és ma már nincsenek itt. Ha volt egy év a világtörténelemben, amelyre a természeti erők haragudtak és lecsaptak rá, akkor ez bizonyára az 1926. év volt. Csak most veszik számba, hogy csupán az Atlanti óceánon 30 hajó — természetesen a komplett ekmpáziával, a legénységgel együtt — „esedékes“, mas szóval „elveszett“. El lehet képzelni és elgondolni is borzasztó, hogy ezeknek a hozzátartozói, apa, anya, testvér, feleség és gyerekek, milyen aggódó borzalommal és örökös rémülettel gondolnak majd a távozó 1926. évre! Vagy ott van Florida, Miami, amely leng vagy teljesen elpusztult. Vagy Kobe, a híres japán kiköltő város. Csupa földrengés, tajfun, árvíz? mindenhol csak pusztulás, amelyben a drága emberélet ezrével veszett el. No, de ezek világkatasztrófák. Mi ehhez képest a mi speciális magyar bánatunk, amikor ezen vagy azon a „meccsen“ rossz volt a kapuvédő vagy a centerhalf, X vagy Y nem felelt meg a hozzáfűzött várakozásnak. Mi ehhez képest Florida pusztulása? De azért most, amikor a távozó 1926. év kontóját lezárjuk, mindenekelőtt örülünk, hogy itt vagyunk ép bőrrel és nézzük, hogy az elmúlt év, jobban mondva az az elmúlt 32 hét mit hozott nekünk, nyomdászoknak? Előrementünk-e vagy hátra? Azt hiszem, panaszra nincsen ok, akik kondícióban voltak és vannak, dolgoznak és ahoz Ügy múlik el ifjúságom, Jaj, de bánom! Hát bizony, kedves, fiatal szaktársaim, elmúlik ez a gyöngyélet minden letűnt évvel és lassanként — de holtbiztosan — oda jutunk, ahol 5 jól talált gól a hálóban nem ér annyit, mint egy pipa dohány és egy félliter bor. Szó sincs róla, vannak iparágak, ahol egészen kellemes, ha a „mester“ már öreg ember, például a suszter, a szabó, az asztalos vagy lakatos stb. Ott a műhely magától tovább megy, esetleg a mester felesége vezeti tovább az üzemet és szépen, nyugodtan, csendesen élik le öreg napjaikat. De mihez kezdjen az a mindenkitől elhagyott, a maga öregségében tehetetlen, vén, kiszuperált nyomdász, akinek természetesen pénze nincs; honnét legyen? De azért falkás, fűtés, reggeli, ebéd, vacsora és ruha kell; honnét vegye mindezt az a szegény, tehetetlen, valamikor víg cimbora, — most pedig rokkant nyomdász? Honnét? Teljesen értem és méltányolni tudom az agg szaktársnők hasonló panaszát. Ők is, éppúgy mint a férfiak, nem tehetnek róla, hogy egyik év a másik után elmúlik és az idő nem áll meg és egy szép napon már nem a nyomdában, hanem az uccán vannak, azért, mert ott künn —tágasabb és frissebb a levegő, amiből ezentúl, élni fognak. Az elmúlt év legkimagaslóbb eseménye mindenesetre a lezajlott nyomdászkongresszus volt. Sok üdvös és hasznos eszme került fölszínre és amint látom a Typographiában, olvasva, általános megelégedésre végezte nem éppen könnyű föladatát. De ideje is, hogy véget ért, mert ha még rövid ideig tart, megbolondultam volna. Nekem tudniillik egy indítványom volt, amelyet be akartam küldeni, amellyel este lefeküdtem és vele ébredtem. Éjjel, nappal nem volt nyugtom, mindig azt mondtam magamban: Most küldöm! — Nem küldöm! Egyik nap akartam, a másik nap nem mertem. Mert az én indítványom, amilyen rövid, olyan epochális. Csak egypár szóból áll, de korszakalkotó! Most pedig, hogy a kongresszus már limesen, együtt és a dologból már nem lehet baj, most nyilvánosságra akarom hozni, hogy végre megkönnyebbüljön a lelkem. Íme: Mondja ki a kongresszus, hogy: nyomdász ne lehessen nős!