Typographia, 1931 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1931-01-02 / 1. szám
dâsztagja is van az új fővárosi törvényhatósági bizottságnak, úgymint: Gyürey Rudolf, Halász Alfréd, Lévai Sándor, Pajor Rudolf és Peidl Gyula szaktársak. (Wiesenberger Vilmos szaktárs, a szervezet vezetője, aki eddig tagja volt a törvényhatóságnak, másirányú elfoglaltsága miatt önként elállt a jelöltetésétől.) Jogosan vetődik föl a kérdés, vajon mi szocialisták meg lehetünk-e elégedve ezzel az eredménnyel. A válasz egyszerű: nem! Nem, mert a mi célunk nem 37 mandátumig terjed; mi nem csinálunk titkot abból, hogy nemcsak a városházát, de az ország, sőt az egész világ sorsának intézését a dolgozóknak reklamáljuk! De tudjuk azt is nagyon jól, hogy ez máról holnapra nem valósítható meg. Lassú, de folytonos előremeneteléssel azonban célhoz fogunk jutni! Ebben a biztos cél, jobb jövő felé való masírozásunkban csatlakoztak mellénk ifjabb ezrek ezen a most lezajlott választáson, és ezeknek az új embereknek irántunk való bizalma tölt el bennünket friss lelkesedéssel, magasra lángoló bizakodással a további küzdelmes harcok megvívására. A fővárosi választások adta ezt az eredményt pedig boldogan és örömmel vesszük, mint a jobb jövőbe vetett erős meggyőződésünk és szent hitünk biztosítékát! Grosz Ernő: TYPOGRAPHIA ____________________________1931 mm—»._um» lICTP»WIWff—■—* Kazinczy Ferencről, a nyelvújítóról tartott előadást vasárnap délelőtt Balassa József dr, a Magyar Nyelvőr szerkesztője. Az előadást , a Budapesti Hírlapszedők Köre és a Budapesti Korrektorok és Revizorok Köre együttesen rendezte.. Az előadás annyira lebilincselő és olyan tanulságos volt, hogy érdemesnek tartom bővebb ismertetését. Az előadó azért választotta ezt a tárgyat az év végén, mert 1931-ben lesz Kazinczy halálának százéves fordulója és úgy találja, hogy ez a kör hivatott arra, hogy elsőnek ünnepelje emlékét. Kazinczy Ferenc 1759-ben született és az első magyar író, akit igazán írónak lehet nevezni, mert, amint tudjuk, addig egy-két előkelő író kivételével csak a szerzetesek, reformátorok és hitvitázók írták könyveiket, akik nem voltak hivatásos írók. Kazinczy a legérdekesebb írók közé tartozott. Már gyermekkorában érdeklődött a könyvek iránt. 16 éves korában iskolai dolgozatnak megírta Magyarország földrajzát. Német munkákat fordíthatott és jogot tanult. Később lé Börefed bájos -gróf, Kazinczynak atyai jó barátja, maga mellé vette őt Kassán és megtette a nemzeti iskola főigazgatójává. Ebben a minőségben Kazinczynak alkalma volt arra, hogy a német kultúrát hozza a magyar néphez. 1791-ben, Török halála után megszüntették a nemzeti iskolákat ,és újból megnyíltak a felekezeti iskolák. Kazinczy barátai révén megismerkedett a Martinovics-mozgalom szabadságeszméivel, amelyek a francia forradalom nyomán, nálunk is elterjedtek. .Kazinczy egy forradalmi füzetet fordított, ami miatt Martinovics elfogatása után, 1794-ben őt is elfogták és társaival együtt halálra ítélték. Rokonainak összeköttetései révén Kazinczy kegyelmet kapott, de mégis közel hét évet töltött el Ausztria különböző börtöneiben. Egy ideig enyhe bánásmódban volt része Kazinczynak a börtönben, tollat, tintát kapott, úgyhogy munkásságát a magyar irodalomnak szentelhette. Moliére, Goethe, Lessing és a római Sallustius munkáit fordítgatta. Amikor a tintát megvonták tőle, a rácé rozsdáját oldotta föl, amikor az is elfogyott, vért vett magából és azzal írt. 1801-ben szabadult ki a börtönből. Vagyona nagy részét a hatalom elkobozta. Akkor is szégyelték a „hazaárulás“ miatt elítélt rokont. Kazinczyt is megtagadta rokonsága. De nyomorában is csak egyetlen célt szolgált: a magyar irodalom és nyelv újjáteremtását. Török Lajos gróf leányát vette el, akivel már a leány apja életében megszerették egymást. Boldog házasélete nagyban enyhítette szenvedéseit. Kazinczy nagy levelezést folytatott. Mindenki őhozzá fordult ügyes-bajos dolgában. Ez a kiterjedt levelezés helyettesítette akkor a magyar irodalmat. Huszonkét vastag kötet maradt vissza levelezéseiből. Az Akadémia adja ki. Díszes és jövedelmező állásokat ajánlottak föl neki, de ő mindenről lemondott, csak a magyar irodalomnak élt. Kevesen tudnák megmondani, hogy mit írt Kazinczy, de nem is az a fontos, hogy mit írt, hanem az, hogy mit tett. A könyvet nagyon szerette. Önéletrajzában megírja, hogy gyermekkorában himlőbe esett és pap házába került. A pap könyveit lapozgatta, mert szerette a szép betűt is. Nézte a rézmetszeteket, de a könyvek tartalmát is olvasta. Akkoriban Magyarországon az egy pozsonyi Wigandon kívül nem volt könyvkereskedés. Ezért Bécébe ment könyvekért. Kazinczy a 18. század irodalmának és eszméinek volt a bajnoka. A szabadságért, testvériségért és egyenlőségért küzdött. Kozmopolita volt abban az értelemben, hogy a külföld szabad eszmeáramlatainak híve volt. Hogy Kazinczy háborúellenes is volt, az abból tűnik, ki, hogy ő Bécsben ellátogatott a múzeumokba, mert szerette a művészetet, de az Arsenalba, a hadimúzeumba soha nem ment el, mert — mint írta —• borzad a lelke a gyilkos szerek látásától, még ha azok a védekezést szolgálják is. Minthogy korában a közélet nyelve a latin volt, a magyar nyelv nem tudott fejlődni. Kazinczy azt mondta, hogy fordítani kell, hogy a magyar nyelvet így fejlesszék. Inkább olvasson a magyar olvasó jó fordítást, mint rossz eredetit! Kazinczynak killenc kötete jelent meg, nagyobbáTM fordítások. Eredeti versei, epigrammái gondolkozó elme munkái. Buzdította, támogatta az írókat. Nem mindegyiket, Csak a jókat. Az ízlés apostola volt. Azt írta: Jót és jól, ebben áll a titok, szántson és vessen, hagyja az írást, aki ezt nem tudja. Irodalmi viták mozgatója, lelke volt. Az előadó Kazinczynak egyik humoros esetét is elmondta. Amikor Csokonai meghalt, Kazinczytól is megkérdezték, mi legyen sírjának fölirata. Kazinczy ezt ajánlotta: „Én is Árkádiában születtem“. Ugyanis ott született a nagy görög* költő. X)© mert nem tudták a mondat értelmét, kikeresték az Ismeretek Tárában, hogy miről is nevezetes Árkádia. Azt olvasták benne, hogy Árkádia igen jó legelőjéről híres, különösen szamaraknak. E félreértés miatt nagyon megtámadták Kazinczyt. Amikor Kazinczy meglátta a magyar nyelv hiányait, megérlelődött benne, hogy azt át kell alakítani. Csak azt újította, amit szükségesnek tartott. Átvett új szókat, tájszókat , fölujitott. Ilyeneket: ábráz, aggastyán, alak, hős, ami régen ifjút jelentett, ara is ezt jelentette: leány öccsét. Érdekes volt megtudni, hogy a fő vég szó süveg helyett sajtóhibának köszönheti életét. Ugyanis régi betűk s-ét az_ /-hez hasonló hosszú függőleges vonásnak írták, amelyet /-neik néztek. (A németek némely antikva betűtípusában még ma is így metszik az s betűt.) Ilyen új szók még: költemény, érzemény, tanulmány és a többi mány, meny képzős főnév, továbbá folyadék, egyesület, a da, de képzős főnevek. Vigarda (vigadó), ifjonc, tunonc, újonc, zongora, (a zong, zeng-ből); erre a mintára képződött a hangom (harmonika) is, de ez nem maradt meg és ma már nevetséges szóképzés. Némely szókat elvágtak: erő, fény (erény), üdv, kecs, lég (levegőég), cső, csőr (cső és orr) stb. Az újított szavak egy része elveszett, a jók megmaradtak, azokat ma is használjuk. A nyelvújítás nagy vitákkal és harccal járt, ha fölkeltette az érdeklődést. A nyelvújítók, a neológusok a konzervatívokkal, az ortológusokkal álltak szemben.Volt, aki azt indítványozta, hogy Kazinczyt el kell tiltani az írástól, mert rontja a magyar nyelvet. Ellenfelei „Mondolat“ című pamfletjükben megtámadták Kazinczyt. Kölcsey Ferenc és Szemere Pál védték meg. A fiatalok Kazinczy mellett voltak. Ő maga csak egy értekezésében felelt a támadásokra. Túlzásai egyébként elvesztek, de ami jó volt újításaiban, az megmaradt. Kazinczy mint ember kiváló és példaadó, mint írói pedig a magyar irodalomra nagy hatással volt. Kazinczy 1831-ben, 72 éves korában halt meg kolerában. A rendkívül tanulságos előadást hálás szívvel fogadta a hallgatóság. “ * ír. S. * „, Ez <• *Ak»JöúMMul < f ismét..szót kell „ emelnünk ama nagy és érthetetlen indolencia miatt, amellyel a nyomdai munkásság az igazán nívós, tanulságos és irodalmilag is igen értékes kulturális előadásokkal szemben viseltetik. A Korrektorok Köre mindent elkövet, hogy az Fiumei levél Londonban a most tovasurranó esztendő tizenegyedik hónapjának tizenegyedik napján, délelőtt tizenegy órakor egyszerre megállt az egész világvárosi forgalom, megálltak az emberek az uccákon, s levett kalappal, magukba szállva, két percig gondoltak a világháborúban elesett angol katonákra. Ez a néma tüntetés fölemelőbb és bensőségesebb volt, mint száz frázisokkal teli újságcikk, mert közel egy millió ember vett benne részt. Ehhez hasonló, csak más formában való tüntetés akar lenni ez a pár sor, amikor a Typographia 1931-iki első számában mi is két percig mély megilletődéssel gondolunk az elmúlt évben elhunyt szaktársainkra, akik velünk együtt küzdöttek egy szebb és jobb jövő reményében, s a nehéz megélhetési viszonyok könnyítésén velünk együtt fáradoztak, de a kérlelhetetlen halál elSZólította őket küzdő sorainkból. .. Az ő lelkük már belépett az örök béke honába, ahol az élő emberek rosszakarata, gyűlölködése és marakodása már nem háboríthatja csöndes nyugalmukat; sem kínzó betegség, sem anyagi gondok és véres küzdelmek a mindennapi kenyérért már nem keserítik el szívüket, nem fárasztják el agyukat. Azért most, lapunk ez évi első számában még egyszer gondoljunk igaz szaktársi szeretettel azokra, akik az elmúlt évben körünkből örökre eltávoztak. * Ami az új esztendőt illeti, nem sok okunk van a jó kedvre. De mert az életben „csodák" is szoktak történni, tehát a legjobb reményekkel lehetünk eltelve. Egy amerikai lap azt írja, hogy a munkanélküliek tábora ma a világ legnagyobb hadserege, mert a cirka húszmillió emberről van szó. Húsz millió ember, aki nem tudja, hogy miből éljen; húsz millió ember, akinek szintén joga van a földi boldogságra, s dolgozni akar, de nem talál munkát. És miért nem talál? Mert sokkal több az eszkimó, mint a fóka. Sokkal több ma a dolgozni akaró ember, mint a kínálkozó munkaalkalom. ■ Maradjunk csak a mi szakmánknál és nézzük, miért van nálunk annyi munkanélküli. A nyomtatvány ma is, mint volt azelőtt, elsőrendű szükségleti cikk, olyan, mint a kenyér, a zsír és a liszt a testi táplálkozásnak. Annak a sok ezer hivatalnak, kereskedőnek, hatóságnak — mint a fővárosban, mint pedig a vidéken — ma is kell a levélpapiros, a boríték, a számla, a sok tabella, üzleti könyv, az újság és a könyv, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt. De túl sokan vagyunk ma, akik ezt a szükségletet előállítani akarjuk. Sőt még minden évben az időközben fölszabaduló szaktárcák is a munkanélküliek tömegét szaporítják. S itt van a kutya eltemetve. De túl sok az ügyvéd, az orvos, a mérnök és a hivatalnok is, akik mind el akarnak helyezkedni, de nincsen elég hely a befogadásukra. Ezért van, hogy ma az egész világon sokkal nagyobb a kínálat, mint a kereslet, vagyis több az eszkimó mint a fóka! A munkanélküliség tehát ma világválság, ami ellen a mi szegény kis országunk nem tehet semmit, amint nem tehitünk az árvíz vagy földrengés ellen sem. És mégis örülni kell annak a rohamnak, amely a munkanélküliség letörése érdekében az egész civilizált világon folyamatban van. Fognak is valami szérumot találni, amint hogy már találtak a difteritisz, a veszettség és a többi nyavalya ellen, amellyel ezt a legújabb csapást, amely ma az emberiséget sújtja, paralizálni lehet. A választmány és az egyleti vezetőség ez uj évben ahhoz a kapitányhoz hasonlít, aki nagy tengeri viharban hajóját veszedelmes szirtesen keresztülvinni kénytelen. Ha csak egy léket kap is az egylet „hajója“, már nagy a baj, de egyesült erővel és összetartással ki lehet szivattyúzni a vizet és a léket be is lehet tömni. De ha a hullámok — a legénység széthúzása folytán — a hajót színhez vágják, oda van, a tagok a vízben maradnak! ♦ Egyelőre, mint minden, új év kezdetén, csak jóslatokra vagyunk utalva. És miután ezek a jóslatok emberemlékezet óta mindig pontosak szoktak lenni, most is a legnagyobb reménységgel lehetünk eltelve. Már az a tény, hogy az új év száma 1931, sokat ígér. Ha t. i. az új évszámot összeadjuk (egy és kilenc az tíz és három az tizenhárom és egy az tizennégy), az ominózus 11-es számot kapjuk, vagyis pont azt a számot, amikor a világháború kitört. Kezdetnek ez elég bíztató jelenség. Az is valószínű, hogy úgynevezett „meglepetések“-re is bőségesen számíthatunk az új esztendőben. Itt van például a hatalmas és nagy Németország, amely, hogy a folyton növekvő munkanélküliséget valamivel enyhítse, a munkaidőt valamennyi üzemben le akarja szállítani, mégpedig heti negyven órára. A hatalmas Amerika ugyanezt a módszert akarja alkalmazni az egyre jobban fenyegető munkanélküliség ellensúlyozására. Ha pedig ez a két nagy állam egyszer megkezdi a munkaidő leszállítását, nem kell sok fantázia annak megállapításához, hogy egész Európában le fogják szállítani a munkaidőt az új esztendőben. Tehát nekünk is. Ez ugyan még nem sok, de mindenesetre valami, ami sok ezer munkanélkülit kenyérhez fog segíteni.* Mindenesetre azonban reményteljesen tekintünk az új esztendő előttünk fekvő naptárára. Valaki egyszer azt mondta, hogy az igénytelen külsejű kis naptár az emberiség legfélelmetesebb dokumentuma, mert sohasem lehet tudni: nincsen-e benne az a nap, amikor az a bizonyos „tégla" az ember fejére esik. A villamos -pótkocsikról nem is szólva. Minden emberi életben, bármilyen hosszú legyen is, csak két premier-nap van, mégpedig egy fehér és egy fekete. A fehér nap az, amikor világra jöttünk; ezen már szerencsésen túlestünk és pontosan ismerjük a dátumát; de a másikat, a feketét, amikor kilépünk e földi kondícióból, azt, sajnos, nem ismerjük; de nemcsak én, de még a kapurtalai maharadzsa sem ismeri, s ez a jogegyenlőség vagyis a demokrácia kvintesszenciája ezen a földön. Azért kívánom e lap olvasóinak, hogy még igen sok új naptárban ne legyen benne ez a félelmetes fekete nap, s az új évben is fődolog legyen az egészség és aztán a pénz, mert a végrehajtó úgyis magától jön az új esztendőben is. Liger Frigyes,