Typographia, 1932 (64. évfolyam, 1-53. szám)

1932-01-01 / 1. szám

Budapest, 1932 január 1 *2720877855* Hatvannegyedik évfolyam |N­.cz. 3­5* 1­1­31. szám TYPOGRAF* A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelent minden héten pénteken. Elő- BUDAPEST VITT BERKOfSTS ITPrA 1 Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetés fizetési ár egy fejévre 5 pengő. Egyes űiJUArnai vili, BMUVULSK­ UL,t_,A 1. SZÁM ára­ millimétersoronként sn fillér­­ Kámára 20 fillér. Telefon: József 301-33 FÉLEMELET 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON hirdetés díja mindenkor előre fizetendő A szebb jövendő felé Mint a mozifilm rohanó szalagja, pergett le az esztendő. Ha az elmúlt év vetítővásznán szemléljük végig az általunk átélt eseménye­ket, úgy hat ránk, mint egy drámai cselek­ményt­ mozidarab, sok-sok szereplővel és hatalmas statisztériát szolgáltató tömegével. Dekoratív hatásokat ne keressünk, mert az életet játszottuk meg a maga szürke, szenvedés­teljes nyomorúságával. Főszereplői egyénileg nincsenek, csak epizódfigurái, a főhatás a tö­megek szenvedésében és mindent elsöprő aka­rásában bontakozik ki megrázó erővel. Drámai fordulatokban bővelkedik a színdarab, anélkül hogy tervszerűen törekednének az összjátékra. A rendező fantasztikus kigondolásai, ötletei sem mutatkoznak meg sehol és mégis azt kell észlelnünk, hogy zökkenés nélkül gördül a nagy dráma cselekménye végső kifejlése felé. Az Élet rendezi azt a szörnyű társadalmi drá­mát, melynek átélni, aktív szereplői vagyunk és amely drámában egy egész világ van össze­omlófélben. Hatalmas történelmi erők lendítik az eseményeket előre és a szörnyű lendület rettentő sodrában pusztul el a múit és épül a jövendő. A ma tragédiás eseményei a múlt következ­ményei. Elindulása az eseményeknek az Apo­kalipszis négy lovasával a romlás, pusztulás, halál és éhínség jár. A vetítővásznon a világ­háború rémségei elevenednek meg, a kopár mezőkön tizenötmillió hulla maradt s vádo­­lón tépi, marcangolja ronggyá az élők lelkiismeretét. A szörnyű átélések benyomásai elviharzanak fölöttünk, a kapzsi és gonosz békediktátumok csapásai alatt vergődnek az embermilliók és lassanként az első feleszmélés után előttünk az újabb, az embertelenebb és gazabb gazdasági világháború. Vértelenül folyik ez a harc. A szörnyű, falánk tusakodás­ban millió és millió egzisztencia pusztul. A vi­lágháborúban „csak“ az életét vehették el az embereknek, ebben a gazdasági háborúban az egyéniségétől, kenyerétől és erkölcsétől foszt­ják meg az erkölcsös-erkölcstelenek, a tőke urai a sok-sokmilliós tömegeket. A film pereg tovább, kattogón lendül a te­kercset gombolyító kerék és a vászonra hulló fénykévék sötétebb tónusai emberek körvona­lait formálják ki a fehér vászonmezőn. Reményt vesztett üres tekintetek merednek felénk, a nyomorúság delíriuma csillan ki a láztól fénylő szemekből. Tehetetlen vergődés, lemondás és posványba süllyedés. Az éj sötét takarója alatt a bűn csírázik ki, a prostitúció, az éjszaka örömleányai méricskélik ki gara­sokért szerelmüket, míg a másik oldalon az élniakarás hatalmas ösztönétől hajtottam mindent kockára téve emelkedik döfésre a gyilkot szorongató kéz. Szervesen kapcsolód­nak az események egymásba, logikus könyör­telenséggel érzékeltetve azt, hogy jogot for­mál az élethez minden egyed, társadalmi és értelmi szintjének megfelelően. Az egyik át­engedi magát sorsának és ellenállás nél­kül megy vesztébe. A másik minden erkölcsi törvényt áthágva, mindenáron az életet akarja, a harmadik gyengének érzi magát a küzde­lemre, a hidak pillérei vagy az emeletek rácso­zatán keresztül veti magát az örvénylő mély­ségbe. De a vásznon komoran látjuk sorakozni azokat, • akiknek a dacos tekintetéből az élni­akarás vágya sugárzik felénk, akik nem haj­landók a nyomorult megalkuvásra, akik kö­vetelik az élethez való jogot. Akik szánakozva tekintenek az élet elesettjeire, akik áttaposnak az előítéletek gátló szirtfokain, akik dübörgő léptekkel gázolnak át a múlton és töretlenül haladnak a megvalósulások jövendője felé. Epizódfigurái pedig e társadalmi drámát visszatükröztető filmnek a ma hatalmasai, akik koncepció nélkül, tehetetlenül vergődnek a jelen problémái között, anélkül hogy meg­találnák a gyógyító panaceát. A cirkuszok csetlő-botló bohócainak szerepére süllyed­tek le és látszattevékenységgel igyekeznek elleplezni tehetetlenségüket a ma problémáival szemben. A hatalom máza mögött az ü­resfejű­­ség és tehetetlenség húzódik meg, kiutat keresve, mint a fogóba került egér. Mindenütt arról szajkóznak, hogy meg kell találni a megoldás módját és nem veszik észre, hogy az idő eljárt fölöttük. Nem veszik észre, hogy a megoldási lehetőségei lassan, de bizto­san csúsznak át azok kezébe, akiket nem kér­deztek soha, akiket a legelemibb emberi jogok gyakorlásából is kizártak. A film hatalmas megjelenítőerővel szemlélteti a hatalmon levők tragédiáját is, amely a történelmi igazság­szolgáltatást nem kerülheti el. Ennek a hatalmas történelmi folyamatnak, melynek szenvedésteljes átélői vagyunk, de áldo­zatul esik a múlt is, minden korhadt intézmé­nyével együtt. Idő kérdése ez csupán, de a tör­ténelem törvényszerűségével kell elkövetkeznie annak az igazságszolgáltatásnak, amely az egyéni és osztálykiváltságok helyébe az álta­lános érvényű emberi jogokat állítja e­gy tár­sadalmi, kulturális,­ mint gazdasági vonat­kozásban. Az új esztendővel háromszázhatvanhat nap­nak megyünk elébe. Minden nappal közelebb jutunk a kibontakozáshoz, ahhoz a pillanathoz, amely nemcsak közös nagy nyomorúságunk enyhülését, de megszűnését kell hogy magával hozza. A kapitalizmus embertelen, profithajszoló, mindent fölfaló kizsákmányolási rendszere, ön­magát emészti föl. S m­a, amikor a termelés csődje, a profit érdekeit szolgáló túlméretezett mechanizálódás folytán milliók szorultak ki a munkaalkalmakból és így a fogyasztók so­raiból, kérlelhetetlenül pusztítja el termelt javait, semhogy azoknak juttassa, akik éhezve, munka nélkül szenvedik át a legszörnyűbb nyomorúságot. Az életet jelentő, kenyeret szol­gáló gabonával mozdonyokat fűtenek. Az agrártermékek egy tekintélyes részét süllyesz­tik a tenger fenekére, vagy dolgozzák fel mű­trágyának, hogy így biztosítsák a profitot, akkor, amikor milliók éheznek. Az elmúlt esztendő örökségeként ennek a hitványságnak a megtorlása maradt ránk. Az új esztendőben minden törekvő akarásunknak arra kell irányulnia, hogy millió és millió proletárélet nyomorúságának megszüntetésé­vel építsük föl a boldogabb, szebb jövendőt. Egy történelmi átalakulás küszöbén állunk. Nem maradhatunk tétlen szemlélők­ és át­élői tovább közös nyomorúságunknak, ha­nem aktív szereplőivé kell válnunk az ese­ményeknek. Ha ebben a felfogásban, hatá­rozott, eltökélt akarással vesszük fel a harcot közös sorsunk megváltoztatásáért, akkor a jö­vendő szebb lesz, akkor boldogabb napok vir­radnak ránk, akkor a jövőt építjük fel, amely­ben nem lesz egyetlen nyomorgó sem közöt­tünk. A közös kötelességteljesítés útjára kell lépnünk, mert csak így remélhetjük meg­valósulását reményeinknek. A dolgozók sorsa egy, a nyomdai munkásság túl van ennek a fölismerésén és eddig is teljesítette azt a kö­telességét, abban a tevékenységben, amely az elnyomott dolgozók fölszabadítását célozta. Ebben a hitben és meggyőződésben köszönt­jük szaktársainkat és kívánunk boldog új­­esztendőt! • »Ö V­­­sszes tagjaink­nak, olvasóinknak, lapunk munkatársainak az új esztendőben egy jobb és boldogabb jövő reményében küldjük jókívánsá­gainkat meleg szeretettel a TYPOGRAPHIA szerkesztősége és kiadóhivatala Az új esztendő küszöbén álljunk meg egy pillanatra és tekint­sünk vissza az 1931-es esztendőre, amely a meg­előző nehéz esztendőkben elszenvedett ese­­é­­nyeknél is sokkal súlyosabb megpróbáltatások tömegét zúdította a világra. Az agyonracionali­zált kapitalista termelési rend válságba került s harmincmillió ember asztaláról hiányzik a mindennapi kenyér. Az egész világ érzi a kapi­talizmus elképesztően súlyos válságát, de míg más országokban legalább enyhítik ezt munkanélküli segélyekkel, munkaalkalmak te­­­remtésével, addig nálunk csak pólólovacskákra és lillafüredi fúrásokra jut pénz, de a munka­­nélküliek intézményes segélyezéséről hallani sem akarnak. Rendkívüli időket élünk, mindenkinek meg­vannak a maga — sajnos, egyre súlyosodó — gondjai, nehéz ilyenkor a kultúrával is foglal­kozni. S mégis vannak kicsiny csapatok, ame­lyek ébren tudják tartani, sőt felfokozni a tö­megek harci kedvét az elkövetkezendő nagy események idejére. Ezek a lelkesen küzdő csa­p­atok, amelyekkel a munkásmozgalom, minden területén találkozhatunk: a kultúr­egyesületek. Ezek között a munkáskultúregyletek között a legerősebbek egyike a 21 év óta fennálló Ter­mészetbarátok Turistaegyesülete. Az 1911. év­ben a Conti uccai kis kávémérésben — főleg nyomdászok által — megalakított kicsiny egyesület ma már sok ezer tagot számlál a fő­városban és a vidéken. Kevélynyergi menedék­­házunk, saját áramfejlesztő telepével büszkesége az egész magyar munkásmozgalomnak. A mi alkotásainkból fölemlíthetem még a mecseki és frankhegyi menedékházakat, a strandtelepeket a Dunánál és a velencei tónál, a forráskiépíté­seket a Pilisben, Börzsönyben, Mátrában, Me­csekben, Gerecsében és a Bükkben, és a bar­langfeltárásokat az egri hegyvidéken. Ezek az alkotások tanúskodnak a Természetbarátok munkájáról. Hatalmas munka volt­ ez, mert csak a saját erőnkre támaszkodhattunk, hiszen a polgári egyesületek és a hatóságok részéről nemcsak nem támogattak, hanem egye­nesen üldöztek bennünket. Elég, ha megemlí­tem a Lenkó-emlék bemocskítását, a cséri for­rás lerombolását, a gárdonyi strandöltöző le­bontását, a nógrádi ház építésének meggátlá­­sát, a Turista Szövetség már egyszer nagy­­nehezen megszavazott szubvenciójának az OTT által való letiltását, az egri csoport alig egy­­holdas telkének ,,földreform, céljaira“ való ki­sajátítását stb. Mindezek a tények azt bizonyít­ják, hogy a Természetbarátok ellen azért küz­denek ilyen nemtelen fegyverekkel, mert ér­zik, hogy onnan fog kisarjadzani az az öntuda­tos fiatal proletársereg, amely le fogja tépni láncait. Érzik ezt és küzdenek ellene, de hiába, mert napról napra erősebb lesz ez a sereg. Künn a szabadban való vándorlásainknál, a hétköz­napokra való erőgyűjtésnél, mind gyakrabban tűnik fel a havasi gyopáros jelvény és mind gyakrabban hallatszik köszöntésünk: „Barát­ság!“ Két esztendővel ezelőtt, 1930 január 8-án meg­alakult a TTE nyomdászosztálya. Az osztály rövid fennállása alatt túrát vezetett Ausztriába és az összes magyar hegységekbe. A rossz gaz­dasági viszonyok miatt azonban a legtöbb túra a budai és pilisi hegységekbe irányult. Túráin­kon, valamint a nyári vasárnapokon strandtele­peinken szaktársaink és szaktársnőink tömege­sen vettek részt. Vettünk két sátrat, amelyek­ben munkanélküli tagtársaink áprilistól októ­berig ingyen lakást találtak a szentendrei szi­geten. Nem feledkeztünk meg tagjaink szel­lemi neveléséről sem. Kultúrestélyeket rendez­tünk, amelyeken tiszta szocialista kultúrát nyújtottunk a megjelenteknek. Ismeretter­jesztő és szocialista előadások tömegét ren­deztük a legjobb előadókkal. Brumiller László, Kolacskovszky Lajos, Szántó Lajos, Simon Vilmos, Stefani Gyula, Grosz Ernő, Kertész Ernő, Herzog Salamon, dr Totis Béla és még sokan mások világosították föl az ifjúságot különböző kérdésekben. Az 1932-es évben folytatni fogjuk céltudatos munkánkat, amihez ezúton kérjük a nyom­dásztársadalom szíves támogatását. Programba vettük, a magyar hegységeken kívül, a nyári hónapokban Ausztria és a Po­zsony körüli Kiskárpátok meglátogatását, azonkívül meg akarjuk csinálni a nyomdász-

Next