Typographia, 1936 (68. évfolyam, 1-52. szám)
1936-01-03 / 1. szám
Januar 3 TYPOGRAPHY Boldog új esztendőt?!... Az események bekövetkezése és a dolgok változása bizony nem a naptári évek fordulásától függ. Hiába múlik el egy gondokkal, küszködéssel, lemondással teli esztendő, január elsejével, az új év beköszöntével, sajnos, nem virrad ránk egy szebb, egy boldogabb időszak, amikor a napok, hetek és hónapok múlásával ismét elérkeztünk egy esztendő végére, keserű rezignációval állapítjuk meg, hogy bizony az az év, amelynek elindulásakor pedig oly sok jót vártunk, épúgy múlt el, mint az előzők: tele bajjal, nyomorúsággal... A dolgok megváltozásához, sorsunk jobbrafordulásához egészen más adottságok kellenek, mint egy évszám fölcserélése, egy új naptár falraszögelése. Tisztában vagyunk ezzel és éppen ezért nincs is reánk különösebb hatással az új esztendő kezdete. Világszemléletünk, amely a materialista tételein nyugszik, nem engedi meg számunkra azt a kényelmes álláspontot, hogy valamilyen csodában bízhassunk. Sokkal jobban látjuk és ismerjük a dolgok anyagi, szellemi és hatalmi vonatkozásait, semhogy csodálatos változások elkövetkezésében reménykedhetnénk. És dacára annak, hogy tisztában vagyunk mindezzel, mégsem tudunk észrevétlenül elmenni az új esztendő beköszöntése mellett. Úgy vagyunk ezzel mint az az ember, akit az élet már a végső kétségbeesésbe hajtott bele, de a lelke legmélyén mégis ott parázslik egy csöppnyi kis szikra: a remény. A remény, ez az önnarkotizáló valami, ami erőt, hitet, ösztönzést ad a további megpróbáltatások elviselésére és az eljövendő küzdelmek megvívására. Kívánjunk tehát mi is magunknak egy szebb, egy értékesebb, egy boldogabb új esztendőt, egy olyan új esztendőt, amely végre már az előrehaladást jelenti a számunkra, oly sok keserűséggel teli év után. De mivel a dolgokat mindenkor reális oldalukról nézzük, ezt a jobb új esztendőt sem az évforduló beköszöntésétől, vagy valamilyen földöntúli erő csodatételétől várjuk, hanem olyanoktól, akik itt élnek közöttünk és egy kevés jóindulattal módjukban lenne a magyar nyomdaipar nyomasztó viszonyain enyhíteni. Mert igenis állítjuk, hogy vannak olyan eszközök, amelyek még a mai zavaros gazdasági helyzetben is viszonyaink javulását eredményezhetik. Az ország sorsát intéző hatalmasságoknak módjukban állna ezt a mi jobb sorsra érdemes iparunkat olyan rendeletekkel támogatni, amely rendeletek nemcsak rajtunk segítenének, de közvetve erkölcsi, anyagi, kulturális és nem utolsó sorban szociális hasznot jelentenének az állam, tehát az egész közösség számára is. Az előrelátó országvezetés gazdasági téren csak egy szempontot vehet mindenekelőtt figyelembe: minél több munkát biztosítani és ha lehet, teremteni, mert a munka az, ami éltető eleme azután mindennek. És amíg az iparok legtöbbjénél — anélkül, hogy az állam részéről ne jelentene anyagi áldozathozatalt — puszta kormányintézkedés bajosan teremt munkaalkalmakat, addig a nyomdaipar termelvényei lényegesen megnövekednének egy jóindulatú, liberális szellemű sajtórendelkezés következtében. A politikai és társadalmi életet meglehetősen foglalkoztatja a kormánynak az az újabb szándéka, hogy valamilyen sajtóreformot fog életbeléptetni. Az eddig kiszivárgott hírek szerint azt kell látnunk, hogy ez a készülő sajtóreform nemhogy félreteszi a mostani (még mindig a háborús kivételes rendelkezések alapján életben lévő) sajtójogi megszorításokat, hanem a main túl még szigorúbb szabályokat is léptet életbe. Ha ez valóban elkövetkezik, akkor ezzel szemben az összes nyomdaipari érdekeltségeknek a leghatározottabban kell fellépniük, mert az ilyen szellemű sajtóreform nemhogy új munkaalkalmakat nem teremt, hanem éppen ellenkezően: a már meglévőket is nagy mértékben csökkenti. A magyar nyomdaiparnak tehát szüksége van arra a szabad légkörre, amit a teljes sajtószabadság jelent. A haladó szellemű és a nyomdaipar számára munkát teremtő új sajtótörvényen túl a kormányzatnak gondoskodnia kell arról is, hogy a meglévő nyomdai munkák igazságosabban osztassanak el Azon a területen, amely a kollektív szerződést mint a nyomdaipar törvénykönyvét elismeri, ez a kérdés már rendezést nyert. A szervezett nyomdai munkásság súlyos anyagi áldozat önkéntes vállalásával rövidített munkaidőben dolgozik, hogy ezzel munkalehetőséget teremtsen olyanoknak, akik önhibájukon kívül a munkanélküliek keserű életét élik. Sajnos azonban, bármily nagy is ez az áldozat, arra mégsem elegendő, hogy a rendkívül nagy számban felszaporodott munkanélküli-sereg mindegyikének munkaalkalmat tudna teremteni. És akkor, amikor a szervezett nyomdai munkásság e nemes célra feláldozza hetibérének egy tekintélyes részét, még mindig vannak ebben az iparban olyan munkások, akik napi 12—15 órás munkaidőben dolgoznak. Ma, amikor minden gazdasági tényező akarva, nem akarva kénytelen elismerni, hogy a jelen viszonyok között hathatós segítséget csak a munkaidő rendezése nyújt, valósággal szégyene a magyar nyomdaipar egy részének az abnormálisan hosszú munkaidőben való dolgozás. Sürgős intézkedéssel kell megszüntetni az árszabályon kívüli üzemek túlnyomó nagy részének ezt a káros működését és kormányhatalmi intézkedéssel kell ezekben az üzemekben a rendezett munkaidőviszonyokat életbeléptetni. Sajtószabadság és a munkaidőrendezésnek a nyomdaiparra való kiterjesztése — ez az a két dolog, ami egyrészt új munkaalkalmakat teremtene, másrészt pedig a már meglévő munkaalkalmaknak az igazságosabb elosztását biztosítaná. Látjuk tehát, hogy az új év alkalmából kifejezésre juttatott jótvárásunk egyáltalán nem földöntúli hatalmak csodáján alapszik, hanem emberek, felelős országvezetők jóindulatú ténykedésén. Ezt a jóindulatot pedig a magyar nyomdaipar jogosan elvárhatja azoktól, akiknek fő törekvésük kell hogy legyen a mai áldatlan viszonyokon való javítás! Ha az 1936-os esztendő meghozza számunkra ezeket a viszonyainkat javító reformokat, akkor jogosan remélhetjük, hogy a most következő esztendő sorsunk jobbrafordulásának kiindulása lesz. Kívánjuk magunknak, hogy ez így is legyen . Orosz Ernő A Gutenberg Társaság zenekara jubileumi hangverseny keretében ünnepelte fennállásának tizenötéves évfordulóját karácsony másodnapján a Vasasok dísztermében. Az ünnepi évfordulóhoz méltó volt ez a hangverseny, amely művészi színvonal és zenészeink teljesítménye szempontjából magas nívón mozgott és bizonyságát szolgáltatta annak, hogy zenekarunk régen túljutott a kezdet nehézségein. De bizonyságául szolgált annak is, hogy ez a kultúrintézményünk — ha figyelembe vesszük megalakulásának körülményeit és szerény anyagi lehetőségeit — sokkal többet produkált, mint amit éppen a fent említett körülmények folytán várni lehetett. Ezt pedig annak kell betudnunk, hogy a zene, a melódia lelkeket megkapó varázsa, a zene kollektivizmusa forrasztotta össze a szíveket és segítette olyan tevékenységhez, amely a művészet határait érinti. Egy munkászenekar, amelynek lehetőségei nagyon körülhatároltak, amely mögött nem áll mecénások serege, önmagára utaltan, a saját erejére támaszkodva kellett megküzdenie minden nehézséggel. A napi munkától elgyötört munkásemberek szabadidejüket áldozták fel arra, hogy a közösségnek kulturális javait gyarapítsák és a melódiák gazdagságával telítsék meg munkástársaik lelkét. Hogy megismertessék a muzsika minden szépségével, hogy felüdítsék a napi robotban eltompult lelkeket, hogy a melódiák elandalító varázsával közkinccsé tegyék mindazt, amit a zenekultúra jelent. De ha végigtekintünk zenekarunknak az elmúlt tizenöt év alatt végzett nagyszerű munkásságán, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy alig van olyan zeneszerző, akinek a halhatatlan alkotását meg ne szólaltatták volna. Beethoven, Liszt, Schubert, Mozart, Grieg, Puccini, Verdi, Wagner, Chopin klasszikus zeneművei mind szerepeltek a Gutenberg Társaság zenekarának műsorán, aminthogy nem mulasztották el a modern zenének az interpretálását sem. Mennyi gyönyörű és feledhetetlen élményt jelentett ez nemcsak a nyomdai munkásság, hanem általában az egyetemes munkásmozgalom számára is, mert hiszen zenekarunk kiváló képessége mindenütt elismerésre talált, a lúd alkalma volt művészi képességeinek a kiélésére. Most, tizenöt év elmúltával, csak a legnagyobb elismeréssel nyilatkozhatunk meg zenekarunkról, amely tevékenységével bizonyította be, hogy az erős akarat és összefogás semmiből is tud teremteni és nagyot alkotni. Ennek a jegyében zajlott le a jubileumi hangverseny is, amely a hallgatóságot zajos elismerésre késztette, ezt bizonyítja az is, hogy többször került sor az egyes zeneszámok megismétlésére. Az ünnepi beszédet Propper Jenő szaktárs mondotta, aki rövid vázlatát adta a zenekar megalakulásának, majd kiemelte Elsner Béla szaktársunk érdemeit, aki fáradtságot nem ismerve dolgozott a zenekar létrehozásán és betanításán. A műsort Beethoven Egmontnyitánya vezette be, kitűnő előadásban. Majd Népessy Lucia operaénekesnő Puccini Tofeaáriáját, Dienzl Liliomszálát énekelte oly kiváló művészettel és gyönyörű hanggal, hogy még ráadást is kellett énekelnie. A zeneszámok közül Schubert ismeretlen H-moll szimfóniája tetszett a legjobban, amelyet nagy művészi átérzéssel adott elő zenekarunk. Jászapáti Kaszás Géza csellóművész Popper Tarantelláját adta elő, viharos tapsot aratva. Németh Irén Lorántfy László: Egy leány, akit gyilkolt című versét szavalta el kiválóan és drámai erővel. A műsoron szerepelt zeneszámok: Massenet: Phaedra-nyitánya; Poppy: Keleti szvitje és Ziegler Gutenberg-indulója, amelyeket Elsner Béla vezényelt, a legnagyobb elismerést és tapsot érdemelte ki. Ugyancsak a zene 1936 kor adta elő Kenessey Trojka című szerzeményét, a szerző vezénylésével, teljes sikert aratva, amire alig emlékszünk. Kiválóan kiveti Sándor; szaktársunk Verdi Traviata-jából Ixermont áriáját és Capua C. sole mio-ját énekelte kiváló művészettel, olyan vastapsot aratva, amire alig emlékszünk. Kiválóan kísérte az énekszámokat Weninger Károly, akinek a tapsokból szintén bőven kijutott. A Könyvnyomdászok Dalköre vegyeskara Liszt— Eöry Munkásindulóját és Leopoldy—Eöry Mindig előre! című művét adta elő zenekari kísérettel, dr Ujj József karnagy vezényletével. Úgy véljük, nem kell különösebben méltatnunk dalkörünket, csupán annyit említünk meg, hogy a jubileumi hangverseny egyik legsikerültebb műsorszámát ők szolgáltatták, amit bizony igaz is, hogy háromszor kellett meglani ezelnök az általuk előadott dalt. Egy bizonyos, hogy ez a hangverseny sokáig emlékezeteben fog maradni mindazoknak, akik azon részt vettek. A Pesti Lloyd-Társulat nyomdaszemélyzete 1936 január 5-én, vasárnap este, négy tagjának félévszázados nyomdászati évfordulóját ünnepli meg. A jubilánsok névszerinti Augenfeld M. Miksa, Baranyi Gyula, Stern Samu és Virágh Gábor szaktársak. Ötven évvel ezelőtt az akkori 12—14 éves proletárgyerekemberek sorsukat egész életükre szólóan Gutenberg mesterünk hivatásával egybekapcsoltak, hogy a nyomdászmesterség révén maguknak létalapot biztosítsanak és az alkotó társadalom hasznos tagjaivá váljanak. Az ünnepélyes aranyjubileum alkalmából az életadatokból kitűnik, hogy ez az ifjúkori célkitűzés mind a négy szaktársnak sikerült is. Ötven esztendőt szakadatlan szorgalmas munkával töltöttek el. Az élet súlyos harcaiban nap-nap után keményen helyt álltak, bárhová is állította őket a munka szent kötelessége. Eredetileg mind a négyen a betűszedést tanultuk ki é s jó szakmainkban érvényesülő demokrácia lehetőséget nyújtott arra, hogy az alkalmas tehetség vezetőhelyet is betölthessen, mint például Augenfeld szaktárs is, aki értékes munkákkal gazdagította a magyar nyomdászati szakirodalmat. Bolrémyi i kollega a nemzetközi viszonylatban is tekintélyes „Pester Lloyd -nal a lapkorrektor felelősségteljes munkáját végzi. Stern szaktárs megmaradt kéziszedőnek és korát meghazudtoló frisseséggel működik. Virágh szaktársunk munkaterülete szerint közvetlenül a lapmesterséghez tartozik. Mindig kitűnt nemcsak öntudatos szakszervezeti, hanem világosan látó szocialista felfogásával is. Négy derék nyomdai munkás gyönyörű nyomdászat! évfordulója alkalmából "úgy a szűkebb személyzeti együttes, mint azon túl az ismerősök és barátok a nagy nyomdászközösségből a legszívélyesebb jókívánságokkal fordulnak az ünnepeltek felé: — további boldogulást és tartós jó egészséget kívánva. AUGENFELD M. MIKSA szaktárs 1870-ben Győrött született. Iskolái elvégzése után 1884-ben a győri Surányi-féle nyomdába került szedőtanulónak. Mint fiatal segéd több külföldi országot bejárt. Vakolt hazánkon kívül Ausztriában, Németországban, Svájcban, Olaszországban és a Keleten. Több ízben volt nyomdavezető, a jelenlegi állásában korrektor. Gazdag nyomdászati működését közismert szakirodalmi tevékenységével egészítette ki, melyről több szaklapban közölt cikkei, továbbá önálló szakmunkái és egyéb írásai tanúskodnak. BARANYI GYULA szaktárs 1868-ban született Lugoson. Iskolái elvégzése után a szülővárosában lévő Wenczel János és Fia cég nyomdájában megtanulja a betűszedést. Felszabadulása után a magyar vidéket járja, majd Budapestre jön. Dolgozik a Schlesinger Ignác-féle nyomdában, a Pátriában, a Kosmos-nyomdában és az Athenaeumban. 1900-ban belépett a Pester Lloyd-nyomdába. Baranyi szaktárs előbb mint „számoló“-szedő, majd mint gépszedő és jelenleg mint lapkorrektor végzi munkáját szorgalommal és odaadással. STERN SAMU szaktárs 1871-ben született Óbudán. Második polgári után 1885-ben a Khor és Wein-féle nyomdába lépett beszedőtanoncnak. Egy évvel később a Pesti Lloyd- Társulat átveszi ezt a nyomdát. Felszabadulása után mint használható munkaerőt megbecsülték és így nem is volt semmi oka arra, hogy másfelé keressen boldogulást. A legteljesebb harmóniában, becsülettel végzi ma is munkáját. Keze alatt sok ifjú nyomdász tanulta ki a „fekete művészetet" és ma is mindenki szívesen dolgozik Stern szaktárs szakszerű irányítása mellett. VIRÁGH GÁBOR szaktárs Kunszentmiklóson született 1871-ben. A szülőhelyén lévő Cherrier János-féle nyomdában tanult. 1888-ban jött Pestre és a Neurwald-nyomdában dolgozott. Több vidéki és fővárosi kondíció után 1906-ban belépett a Pester Lloydhoz és a lapszemélyzet együttesének egyik legrokonszenvesebb tagja. Amellett, hogy példás, jó kolléga, egyúttal öntudatos, ízig-vérig szocialista, aki munkahelyén is mindig pontosan teljesítette kötelességét Virágh szaktárs mintaképe a megbízható és munkáját kifogástalanul végző, lelkiismeretes nyomdásznak. * A jubileumi ünnepélyt január 5-én, vasárnap este " órai kezdettel a Magyar Vasúti és Hajózási Klub dísztermében rendezik. Vacsorajegyek kaphatók: Fleischmann Márk házipénztáros szaktársnál. Ára 2,— pengő. Vigyáznunk kell arra, hogy szándékaink jók, cselekedeteink a társadalomra hasznosak legyenek; hogy szavaink ne legyenek hazugságok és hogy az ész képes legyen befogadni mindazt, amit szükségesnek tart. Marens Aarelim