Betű, 1949 (81. évfolyam, 1-37. szám)
1949-01-07 / 1. szám
Tagrevízió és társadalmi munka »Az enyiknyomdában például ifibb munkást kellett kizárni. Az egyik — bár jól fizetett ■— vohimosköltsége megtérítését kérte, mert eljött felülvizsgálásra, a másik különóradíjat, „mert lopják az idejét“ a felülivizsgázással.« (A Szabad Nép december 29-i számából.) Megdöbbentett és elgondolkoztatett bennünket ez a szár sor. Hogyan lehetséges az, hogz ilyen esetek iiont nyomdászok között fordulhattak elő? Véletlen ez, vagy van talán valami más oka is? Lehet, hogy véletlen, talán máshol is előfordulhatott volna, de ha mélyebben megnézzük ezt a kérdést, kell olyan okokat is találnunk, ami az egész kérdés magjára világít rá. Szakszervezeteink az elmúlt évtizedekben minden kérdés megoldását csak a gazdasági kérdéseken keresztül vizsgálták. A szakszervezeti tagság évtizedeiken keresztül politikai nevelésként a kollektív szerződés tisztán gazdasági kérdéseit kapta. A 30-as évek nagy munkanélkülisége nem mint politikai köntés jelentkezett, hanem mint a kollektív szerződés megváltoztatása, a 36 órás munkahét keretébe est magolt 25 százalékos munikiadér'.‘sökkentés. A helytelen politikai nevelés következményei A csak gazdasági kérdésekkel való foglalkozás következtében kialakult még a szervezeten belül is egy olyan szellem, hogy mindenkinek a munkáját meg kell fizetni, még annak is, aki aközösségért végzi azt. Eltérés volt ez a régi munkásmozgalmi, tradícióktól, ahol önfeláldozó elődeink nem kérdezték meg sztrájkok kirobbanása előtt, hogy vájjon van-e elegendő pénze a sztrájkalapnak, vagy hogy a szervezet érdekében, vagy főleg a szervezés érdekében kifejtett munkájáért milyen munkabérveszteség (sőt sok esetben munkahely veszteség ) éri. Az önfeláldozás, a közösségért vállalt munka volt az elvtársi összetartozás próbaköve. Várjon ma, a szocializmus építésének korában, mikor a jót a régi munkásmozgalomból megtartjuk és ápoljuk, más-e a helyzet? Lehet-e ma, mikor a munka óriási mértékben megnövekedett, az önkéntes és önzetlen munkáról lemondani? Hiszen az elvtársi összetartozást, a szocializmus építésének akaratát éppen az áldozati kiészség mutatja meg elsősorban. Óriási nevelő és szervező munka előtt állunk és ugyanakkor termelési feladataink is napról napra nőnek. Feladatainkat csak úgy tudjuk megoldani, ha mandenki vállalja — és önzetlenül vállalja — a munkának ráeső részét. Ma még fokozottabb szükség van az önfeláldozó munkára Az új üzemi bizottságokban sokkal nagyobb önállóságuklesz a tagoknak, mint eddig volt. Ők lesznek az üzemi szakszervezet vezetőségi tagjai. Munkájukat oszaik társadalmi munkában tudják elvégezni, mert csak 300 dolgozón felül lehet az üzemi bizottság titkárát függetleníteni. Minden bizottsági tagnak meglesz a területe, melyért felelősséggel tartozik (verseny, szocpol, oktatás, prop. stb.), de feladatát csak úgy fogja tudni jól ellátni, ha a társadalmi munkások széles aktívái között tudja munkáját megosztani. Az eMársak mindenütt panaszkodnak, hogy rengeteg a munka, hajnaltól éjfélig dolgoznak és nem lesz kevesebb. Ez azért van, mert egyedül dolgoznak, mert nincsenek aktíváik, akiik a részfeladatokat elvégeznék. A kongresszusunkon ittjárt szovjet delegáció mondotta el, hogy náluk a szakszervezeti tagság 30 százaléka részt vesz a szakszervezeti munkában, így kevés függetlenített funkcionáriussal óriási munkát tudnak elvégezni. A nyomdászszakszervezet központi apparátusában 35 alkalmazott van, a moszkvai szakszervezeti könyvtárban, ahol 120.000 kötet könyv van, 2 függetlenített könyvtáros végzi a munkát. Az üzemekben 500 dolgozón felül van csak függetlenített szakszervezeti, illetve üzemi titkár. Ilyen skra létszámmal nem lehetne munkát végezni, ha nem lenne segítségül a tagság hatalmas tábora. A tagság pedig szívesen végzi, mert a közösségért végzi és tudja és látja, hogy hogyan építi munkájával üzemét, hazáját, a szocializmust, a kommunizmust. Érzi és látja, hogy munkájáért ha nem is kap fizetést külön, de hozzájárul a fejlődéshez és ezen keresztül saját életszínvonalának emeléséhez is. A társadalmi munka kiszélesítése nélkül nem tudjuk ellátni új feladatainkat Egy év alatt nagy fordulatot tettünk politikailag és gazdaságilag, országos viszonylatban és szakmai viszonylatban is. Nálunk azonban a fentebb vázolt anyagi és anyagias felfogások mélyebbek, mint máshol és meggyőződéssel, és felvilágosító munkával kell rávilágítanunk, hogy szakítani kell azzal a felfogással, hogy »jól , elvégzem munkámat, azután hagyjanak nekem békét«. Nem lehet ,jó munkás az, aki a napi munkáján kívül más iránt nem érdeklődik. Hogyan fogja az a brigádmozgalmat nemcsak megérteni, hanem fejleszteni is, vajry a tervet nemcsak tudomásul venni, hanem komolyan meg is vitatni, akit a mozgalom élete, célja, munkája nem érdekel? Komoly fordulatot kell üzemeinkben a dolgozóiknak végrehajtani a társadalmi munka felé. A szakszervezeti tagok tömegének kell kivennie részét a szocializmus építéséből az üzemen belül. A szakszervezeti új üzemi bizottságok megalakulása nemcsak alkalmat fog biztosítani a szakszervezeti tagoknak — az üzem dolgozóinak — hogy a Szakszrvezet építő munkájában, a munkaversenyek szocialista mozgalmában, a szakmai és elméleti nevelésben, a szociálpolitikai feladatok megoldásában, a nőknek a termelésbe és vezetésbe való egyenértékű bekapcsolásában tevékenyen részt vegyenek, hanem szocialista kötelességévé teszik a dolgozóknak a közösségi munkában való önzetlen részvételt. A szakszervezetben — üzemi szakszervezetben — végzett kommunista munka pártmunka, melyet pártunk mint tömegszervezeti munkát komolyan értékel. Szakszervezeteink úgy válnak a szocializmus iskoláivá, ha a szocialista munkán keresztül neveljük tagjainkat, ha mindjobban tudatosítjuk bennük a közösségért végzett önzetlen társadalmi munka ezükreerességét. Nem fog többé előfordulni, hogy olyanok, akiknek a piros könyvecske a zsebükben van, munkabér- vagy villamosköltségmegtérítést kérjenek akkor, mikor a Párt foglalkozik velük, mikor a Párt előtt jelennek meg akár saját ügyükben, akár a közösség ügyében. Szakszervezetünk egyik legfontosabb feladata, hogy tagjait nevelje Pártunkért, a munkásosztályért, népünkért és hazánkért való áldozatos, önfeláldozó mun-Radó Endre "A cikk elején ismertetett eset bizonyítja, hogy vannak még, sajnos, közöttünk olyanok, akik jóformán semmit nem értettek meg abból öt hatalmas fordulatból, ami hazánkban bekövetkezett, amin keresztül az eddig elnyomott munkásság és parasztság az országa vezető ereje lett és így hozzáláthatott a szocializmus építéséhez. Az a régi megalkuvó iskola, amel Kkk sokkal többet beszélt a kizsákmányolás mértékének a csökkentéséről, mint magának a kizsákmányolásnak, a megszüntetéséről, itt az ilyen esetekben vissza Az ilyen hibát elkövetők nem veszik észre, hogy ma már nem a kizsákmányolás mértékének a csökkentéséről, hanem annak megszüntetéséről van szó és hogy ez egy hatalmas harc, egy óriási társadalomélatrocíló tevékenység, ami roppant erőfeszítéseket kíván minden öntudatos dolgozótól. Vajon öntudatos dolgozónak számít , az, aki ezt nem látja, aki még mindig úgy akar harcolni, mint vgy elnyomott munkás, aki méa mindig nem veszi észre, hogy meglévő nehézségeink már nem a tőkés elnyomásból, hanem hatalmas feladatainkból, termelékenységünk viszonylag alacsony színvonalából és nem utolsó sorban a dolgozók bizornyos részének politikai elmaradottságából ered. Az olyan ember, aki ezt nem érti, vallon vissza tudjae verni a reakció mesterkedéseit vaan bedől-e azoknak? Minden bizonnyal az utóbbi eset áll fenn! lan válnak az ilyenek akaratuk ellenére a reaakció szekértolóivá, és vagy képezve magukat, belátják tévedéseiket, vagy konokul kitartanak, mondjuk meg őszintén, buta »harcos« magatartásuk mellett. Teljesen hibás tehát, ha bárki is azt hiszi, hogy régi szervezeti múltja önmagában már öntudatos szocialistává avatja. Az ilyen tévhitben élők könnyen döbbennek arra, hogy kikerülnek a dolgozók és BUDAPEST, 1949 JANUÁR 7 81. ÉVFOLYAM. 1. SZÁM. Kádereink minőségi és mennyiségi növekedése elengedhetetlen feltétele további sikereinknek a szocializmus építése terén. Senki előtt sem lehet vitás, hogy a kapitalista társadalom teljes átformálása, a szocialista társadalmi épése nem végezhető el politikailag és gazdaságilag képzett káderek nélkül. A dolgozó népnek valósággal meg kell hódítania az élet minden területét. De úgy kell meghódítania, hogy új pozícióiban az élet valóságos irányítójává is váljék. Ehhez politikai tisztánlátásra és komoly szakismeretre van szükség, így válik demokráciánk egyik égető kérdésévé az új értelmiség kinevelése a dolgozók soraiból. A nyomda- és papíripar területén is megindult ez a folyamat, de az egynéhány üzemben nyert tapasztalat azt mutatja, hogy egyesek értetlenül állnak ezzel a kérdéssel szemben. A műszaki főiskolára járókat pl. gúnyolják, karrieristáknak csúfolják és állandóan a szemükre vetik, hogy két órával hamarabb mennek el az üzemből. Önkénytelnül felvetődik a kérdés, hogy kinek áll érdekében annak megakadályozása, hogy a dolgozó nép kinevelje ’soraiból értelmiségét? A reakciónak! Vájjon tudatában vannak-e a gúnyolódók, hogy kinek segítenek, mikor lehetőleg minél több borsot törnek a tanulni vágyó dolgozók orra alá, ahelyett, hogy, mindenben a segítségükre lennének. Feltételezzük, hogy nincsenek tudatában, mert ha az ellenkezőjét tételeznénk fel, akkor máskép bánnánk el velük. De a jóhiszeműen elkövetett hiba is hiba, ami súlyos következményekkel járhat, ha nem javítjuk ki sürgősen. Hogy kijavíthassuk és hogy soha többet ne kövessük el újra, véssük jó emlékezetünkbe Sztálin elvtárs szavait, amelyeket a káderekről mondott: »Gondosan neveljük ki a kádereket, segítsük elő minden fejlődőképes elvtársunk előrehaladását. Ne sajnáljuk »vesztegetni« az időnket az ilyen elvtársainkra, türelmesen tanulva gyorsítsuk meg fejlődésüket.« »Meg kell becsülni a kádereket, mint a Párt és az állam aranykészletét, vigyázni kell rájuk és tisztelni kel őket.« csapatából, a Magyar Dolgozók Pártjából. Szeretnénk, ha minél kevesebb fordulnia ilyen elő, de akivel, előfordul, az vegye ezt egy hatalmas leckének, vizsgálja meg, mit csinált eddig és javítsa ki hibáit. Tanuljon és dolgozzon ön feláldozóin a munkásmozgalom előbbreviteléért, hiszen ha jóindulatú, ő sem akarhat mást, mint a kizsákmányolás megszüntetését, a tőkés rendszer megdöntését, a szocialiszmus megteremtését. Akik a tagrevízió során kikerülnek a Pártból, azok ne megbélyegzésnek, de figyelmeztetésnek vegyék azt és igyekezzenek azon, hogy ne szényenítsék meg saját régi szervezett múltjukat mai helytelen martartásukkal, hanem váljanak jó és önfeláldozó harcosaivá a munkásosztáyak a szakszervezetben és akkor majd ismét megnyílik előttük a Párt kapuja. És ezen keresztül fogják igazán érezni, hogy valóban dicsőség, és megtiszteltetés a marxista-leninista pártnak az új világáért folyó harc élcsapatának tagja lenni. További jó munkát kívánunk új élüzemeinknek: az Athenaeum az Egyetemi és a Papírművek dolgozóinak