Typographia, 1957 (89. évfolyam, 1-12. szám)
1957-01-17 / 1. szám
82. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1957. JANUÁR 17 A NYOMDA- ÉS PAPÍRIPARI DOLGOZÓK SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE A BIZALMI FÉRFI szerepe mindenkor — a tőkés termelési rendszerben is — jelentőségteljes volt és ha azt valaki jól töltötte be, azzal bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy ebben a minőségében nem csupán egyszerű tisztséget tölt be, hanem magasrendű hivatást vállalt, aminek célja és rendeltetése az volt, hogy a munkáltatásban az érdekellentétekből keletkező differenciákat kiegyenlítse, az esetleges konfliktusokat elhárítsa, és végső soron a munkafeltételeket szabályozó árszabályt védelmezze mindazokkal szemben, akik vétettek ellene. A bizalmiférfi intézmény hosszú múltra tekint vissza, és egyike volt azoknak az instrumentumainknak, amely mindenkor bevált és ami kialakította azt a kollégiális szellemet, ami nemcsak a nyomdai munkásságot, hanem testvér-szervezeteinket erővel telítette meg azokban az időkben, amikor szervezeteink önmagukra utaltan harcoltak a kapitalista kizsákmányolással szemben és amikor e küzdelmeink során döntő elhatározásokra kellett jutniok. Nagy erőpróbák az útjelzői a bizalmi férfiak tevékenységének, és az a magatartás, ami példaadásul szolgált mindenek számára, nemkülönben a hivatásra való nevelés nagy munkája, ami alkalmassá tette szaktársainkat ennek a tisztségnek a betöltésére. Persze ez gyakran nagy kockázat vállalását is jelentette, nem egy esetben a kenyértelenséget, az üldöztetést is azok részéről, akik nem látták szívesen a bizalmi férfi »illetéktelen« beavatkozását olyan törekvésekbe, ami a dolgozó munkás kiuzsorázását, jogaiból való kijátszását, bérének megrövidítését jelentette. Szakszervezetünk természetesen nem szolgáltathatta ki a megtorlásnak a bizalmiakat, és ennek volt a folyománya, hogy intézményesen gondoskodott azok védelméről a kollektív szerződés rendelkezésein keresztül a munkáltatói túlkapásokkal szemben. Ennek volt betudható, hogy ez az intézmény oly nagy jelentőségűvé fejlődött, hogy hatásköre mindinkább bővült és kiterjedt a munkáltatás sok olyan részletének a szabályozására is, ami korábban el sem volt képzelhető. Ezzel egyidejűleg fejlődött ki az a felelősségtudat is, hogyha egyenlő tényezői akarnak lenni a termelésnek, akkor a két érdek szem előtt tartásával kell a felmerült ügyeket elintézni. A mögöttünk hagyott kapitalista termelési rendszerben a szakszervezetek fejlődésével egyidejűleg kialakult a békéltető bizottságok rendszere is, ahol a két érdekeltség képviselői foglaltak helyet és a bizalmi férfin keresztül a dolgozó panaszát elbírálva, határozat hozatott az árszabály, illetve az igazság szellemében. Megváltozott termelési rendünkben, amikor a termelőeszközök a dolgozók kollektív tulajdonává váltak, a munkástanácsok megalkotásával egyidejűleg szükségessé vált a bizalmi rendszer kiépítésének az ügye is. Ebben a viszonylatban a bizalmiak mint a szakszervezet, illetve az üzentek dolgozóinak képviselői töltik be tisztségüket, mint összekötők. Hivatásuk a békés, nyugodt termelés, nem utolsó sorban a munkafegyelem biztosítása. Azoknak az érdekeknek a szolgálása, amit a mai kollektív társadalmi és termelési rend kötelességként ró az ország dolgozóinak minden egyedére. A munkástanácsokra, bizalmiakra és szakszervezetekre felépített termelési rendünkben ma nem mint ellentétes érdekeket szolgáló tényezők állunk szemben, hanem egymás mellett kell állnunk és végezni munkánkat a közös cél érdekében, a szocializmus nagy gondolatának megvalósulásáért, valamennyiünk jólétéért, hazánk boldogulásáért és ha a jelenlegi súlyos helyzetből kivezető utat találva egymással és egymásért lépünk a munka porondjára, akkor sivár jelenünk után lesz reményteljes jövendőnk. Egy régi bizalmi HATÁROZAT Az 1956. december 27-én tartott főbizalmi és munkástanácsok elnökei, valamint az ideiglenes vezetőség együttes ülésén benyújtott következő határozati javaslat fogadtatott el: »Az 1956. november 2-án a Nyomda- és Papíripari Dolgozók Szabad Szakszervezetének központjában megtartott rendkívüli szakmai nagygyűlés új vezetőséget választott. Gallé Ernőt, aki az utóbbi években a nyomdai és papíripari munkásságra nézve káros tevékenységet folytatott, a nagygyűlés az új vezetőségbe nem választotta be* , »• • * Ennek alapján a főbizalmi testület, valamint a jelenlegi munkástanácsi elnökségi tagok kimondták, hogy Galló Ernő minden eddigi, a nyomda- és papíripari dolgozók által nyert összes tisztségeit megszűntnek tekintik. Javasolják, hogy az így megüresedett elnökségi helyre a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségébe Brumiller László szaktársat hívják be. A határozati javaslatot az össz vezetőség egyhangúlag elfogadta. NYOMJÁK ITTHON A MAGYAR KÖNYVEKET! A Népakarat 1956. december 21-i számában könyvkiadásunk kérdéseivel foglalkozva a következő sorok láttak napvilágot: ..Örömmel vesszük, hogy a magyar irodalom iránt érzett nemzetközi szolidaritás enyhíti a fenti gondokat. Papírt adnak, könyvnyomdai munkát vállalnak a baráti országok (Csehszlovákia, NDK, Románia) kiadói... is. Tehát nagy erőfeszítésekkel tartani lehet az ez évi színvonalat.“ Sajnos, a magyar nyomdászokat nem tölti el olyan örömteli érzés, mint a cikk íróját. Mert ha megvalósulna, amiért a cikkíró lelkesedik, az azt jelentené, hogy a magyar nyomdászokat megillető munkákat külföldön végeznék el. Aligha hisszük, hogy a baráti országok nyomdaipara — ismerve a magyar nyomdászok problémáit — igényt tartana effajta munkákra, ellenben annál valószínűbb, hogy szívesebben segítenék iparunkat a hiányzó különféle nyersanyagok és a papírszükséglet pótlásában. A baráti országok nyomda- és papíripari szervezeteivel való kapcsolatunkban minden törekvésünk «ttttír* arra irányul, hogy segítséget kérjünk és vegyünk igénybe, hogy megszűnjék az a helyzet, amely ez idő szerint munkanélküliségre kárhoztat sok magyar nyomda- és papíripari dolgozót, hogy termelőképessé tegyük a nyomdaipart, s ezzel is hozzájáruljunk a hazánkat érintő súlyos gazdasági helyzet megjavításához. Szeretnék felhívni még valamire a figyelmet. Valószínűleg sem a Kiadói Főigazgatóság tagjai, sem a cikkíró nem gondoltak arra, hogy az általuk elképzelt megoldás menynyivel megdrágítaná az így elvégezendő nyomdai munkát. Nemcsak a vasúti szállítás terhelné a kiadásra kerülő könyvek előállítási árát, hanem az ilyen munkáknál elkerülhetetlen személyes kiszállások útiköltségei, napidíjai stb. Mindezek végső soron ismét csak hazánk gazdasági életét károsítanák meg. A Kiadói Főigazgatóság akkor szolgálná valóban helyesen a magyar könyvkiadás érdekeit, ha a nyomdai munkásság mellé állna és vele együtt munkálkodna a hiányzó anyagok és papírszükséglet beszerzésén. Csakis egy ilyen megoldás szolgálná mind a magyar könyvkiadás, mind pedig a magyar nyomda- és papíripari dolgozók érdekeit. De nemcsak a magyar nyomdászság érdekeit szolgálná, hanem egyúttal a nyomdaipar területén részben mentesítené hazánkat a ránehezedő súlyos gazdasági terhektől, s ezzel is hozzásegítené kormányzatunkat a mielőbbi békés kibontakozáshoz. Ezt ajánljuk a Kiadói Főigazgatóság és a Népakarat cikkírójának szíves figyelmébe a magyar könyvkiadás és a magyar irodalom érdekeit mindenkor készségesen szolgáló nyomda- és papíripari dolgozók nevében. A Magyar Nyomda- és Papíripari Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöksége. Mindez már csak a Vég! Az igazi kérdés a következő: a munka nem lehet törvény, ha egyúttal nem jog is! De ezt nem részletezzük! Ha a természet a gondviselés nevet viseli, a társadalomnak nem lehet más a neve, mint előrelátás. A szellemi gyarapodás épp oly elengedhetetlen, mint az erkölcsi javulás. A tudás útravaló, a gondolkodás elsőrendű szükségesség. Egy elme, amely nem jut tudáshoz és bölcsességhez, lesoványodik. Az üres fejek épp oly sajnálatra méltóak, mint az üres gyomrok. Ha van valami, ami még a kenyér hiányában haldokló testnél is szívettépőbb látvány, akkor a világosság hiányában a haldokló lélek az. Jaj!! Ezt nem és még egyszer nem, százszor is, nem! Ezt nem akarhatjuk, sem én, sem te. Eszmék épp oly kevéssé folynak visszafelé, mint a folyók. Mi irtózunk a tegnaptól, mint mindannyian. És mi hiszünk a holnapban, mert nincs mitől félnünk. A problémánk a megoldás útjára lépett. Egy nagyon nagy meglepetés lesz. Ne fáradjunk bele annak ismételgetésébe, hogy mit kell mindenekelőtt cselekednünk. Nemegyszer megesett már, hogy egy társadalom elmerül a viharban, amely az emberekre zúdul. A történelem tele van népek és birodalmak hajótörötteivel. E vihar, mely elvonult fejünk felett, már isicsendesedett. Csak fáink koronáit tépdeste meg. A gyökerei és nagyrészt a törzsei épek. A mi társadalmunk és talán nevezzük úgy: családunk — újra kezd. Látod! Hallod! Jár és kél, íme: győztes lett. Győztes! A győzelem! A győzelem! De állj! Azt hisszük, ezek a tények elegek ahhoz, hogy teljesítettük feladatunkat? Nem! Több mint félévszázadnyi múltunk megtanított bennünket arra, hogy ne szavakkal, hanem tettel, a valóságos helyzet figyelembevételével, a saját erőnkre támaszkodva folytassuk elődeink élet adó munkáját. Komoly feladat! Milyen könnyű lenne most egypár szép mondattal befejezni e sorokat és illúziókba ringatni az olvasót és néhány tetszetős ígéretet tenni. De éppen elég viszontagságon mentünk keresztül az utóbbi hónapokban ahhoz, hogy a könyörtelen őszinteségről se feledkezzünk meg. Egyéni szempontból és mint főforgalmi embernek is, váltakozók az érzéseim, mert ceruzám nem akar továbbhaladni a papíron és mégis az az érzésem, nem hibázom el a mondatot. Akié az ifjúság, azé a jövő. Nem! Nem hibáztam el. Tudom és érzem, hogy helyes a mondat. És ez meg is nyugtat. Évtizedekkel ezelőtt felismerték elődeink, hogy a fiatalokban van az erő. Ma is történelmi feladatok előtt állunk. Ma is erről van szó, a legfatalabbakkal kell összefogni, mert a fiatalok a legjobb zászlóvivőink. Őrizzék úgy társadalmunk, családunk és szakmánk zászlaját, mint elődeink évtizedeken keresztül. S ha belsőleg megerősödnek a fiatalok, akkor nem kell féltenünk évtizedes múltunkat. És most következik az utolsó felvonás, melyhez a függöny már felgördült. Eljön az idő majd egy nap, mikor mind a szakma, mind a vezetés, szerepet cserél, és a fiatalok fogják meg a kormánykereket. Ennek a majd elkövetkezendő szerepváltozásnak simán és zökkenőmentesen kell megtörténnie. Ennek vannak súlyos előfeltételei. Éspedig be kell őket kapcsolni az új világunk mozgalmába. Hívni kell őket és hívjuk is. Igen! Gyéretek közénk. Megkapjátok az útravalót. Támogatunk, adunk nektek levegőt, adunk világosságot. Kiterjesszük, hatalmassá tesszük látóhatártokat. És példát fogunk mutatni munkálkodásban, de nem a henyélésben. Csökkenteni akarjuk egyéni teherviseléstek súlyát, az egyetemes cél fogalmának a hirdetésével. Azt akarjuk, hogy száz kezünk legyen és hogy mindenfelé odanyújthassuk a lesújtottaknak és gyengéknek egyaránt. Egyet jegyezzünk jól meg: a betű és a könyv korlátlan hadúr. Áttekint seregeken és tereken és intézkük. Kormánypálcája a tollszár, területe a papír, életadó nedve a tinta és birodalma az egész világ. Az is bizonyos, hogy a tudás ruhája a szellemnek. Ezért és ilyen értelemben kell tanulni. A tudással lehet a világot fölemelni, lehet őszintén boldogítani; lehet népeket menteni; lehet hőstetteket művelni; lehet jólétet teremteni; lehet áldást fakasztani; lehet szíveket gyógyítani; lehet sebeket hegeszteni. Szóval: a betűvel-könyvvel széppé kehetne az életet kiépíteni, mely úgyis olyan üres és sivár, úgyis nehéz és nyomasztó, ha nincs meg a nemes, értelmes, fenséges tartalma! Ezt a tartalmat akarjuk teljessé tenni minden öntudatos szervezett dolgozó ifjú számára, mikor azt mondjuk: gyertek! Így, gyertek, hogy tanuljatok. Mert ha tudtok: nagyok és hatalmasok lesztek. Fiatal barátaim, fiatal szaktársaim! Szakmánk és több évtizedes gyökeres múltunk kötelez. Vegyünk régi harcosaink életéből példát. Erős hittel és akarattal álljunk a küzdők sorába, hogy részesei legyünk egy szebb és boldogabb jövőnek. És akkor mindannyian mondhatjuk: kötelezettséget vállaltam önmagammal szemben és ezeknek eleget is tettem. Mert hittem, káres. ÚJ VILÁGUNK IFJAINAK ! Beszámoló az ifjúsági találkozókról 1957. január 6-án, vasárnap délelőtt fél XI órakor a Grafikai Unió Ifjsági Köre megtartotta első ifjúsági találkozóját, melyen a nyomda- és papíripari ifjúság számos küldötte jelent meg. Az Ifjúsági Kör vezetősége üdvözölte a szakszervezet részéről megjelent szaktársakat és az ifjúság küldötteit. Az elnöki megnyitó után a titkári beszámolóhoz többen szóltak hozzá. A felmerülő kérdésekre a jelenlevő szakszervezeti vezetők adtak megfelelő választ. A vita után az elnök szavazásra terjesztette elő az ideiglenes vezetőség megerősítését, melyet a tagság változtatással fogadott el. A vezetőség a tagsággal együtt határozatot hozott oly értelemben, hogy a szervezést társadalmi munkában végzik el. Az ülés után a fiatalok a klubszobában délután 3 óráig tánccal egybekötött jól sikerült klubdélutánt tartottak.