Typographia, 1967 (99. évfolyam, 1-12. szám)

1967-06-01 / 6. szám

2 MÜLLER LAJOS Május 13-án a gyászoló csa­lád, szaktársai, elvtársai, bará­tai, ismerősei búcsúztak Mül­ler Lajos betűszedő szaktárs­tól, aki a magyar munkásmoz­galomnak harcos, meg nem al­kuvó tagja volt. Már egész fia­tal korában, az első világhábo­rú után tagja lett a nyomdász­szakszervezetnek, több kisebb­­nagyobb budapesti nyomdá­ban dolgozott. A nagy gazda­sági válság ideje alatt ő is, több szaktársával együtt sok­szor ette a munkanélküliek so­vány kenyerét. De addig is, míg szakmájában nem tudott elhelyezkedni, nem volt tétlen, minden munkát vállalt. Volt kifutó, mázoló, rikkancs, rak­­tárnok, kikiáltó. Szabad idejében művelte magát, eljárt a képzőművésze­ti szabadiskolába, ahol festeni, metszeni tanult. Mint tipográ­fus is az élen haladt, egyik tag­ja volt az új stílust teremtő nyomdász avantgardistáknak. Képzőművészeti alkotásaiban is hű maradt a munkásosztály harcos vonalához. 1929-ben egy tüntetés során elfogták és kito­loncolták. Bécsben az emigrációban be­kapcsolódott a kommunista szervezkedésbe és ott kezdte el irodalmi és kiadói tevékenysé­gét. Később illegálisan vissza­jött és bekapcsolódott a ► ̇ 100%« munkájába. Majd élé­re állt a nyomdászszakszerve­zetben folyó osztályharcos, el­lenzéki megmozdulásoknak. Tagja lett a munkanélküli bi­zottságnak. Ellenzéki tevé­kenysége miatt a szakszervezet jobboldali vezetői 1930-ban ki­zárták a szakszervezetből. A kizárás után szervezett nyom­dában nem dolgozhatott, így kisebb nyomdákat bérelt, vagy kommunista és szimpatizáns nyomdatulajdonosoknál dolgo­zott, akik közül nem egyet ő nyert meg a kommunista iro­dalom támogatására. Szedte és kiadta a szakszervezeti ellen­zék kiadványait, eközben több­ször lebukott, majd újra és új­ra mindent elölről kezdett. József Attila »Döntsd a tő­két, ne siránkozz« versesköte­tének kiadása miatt József At­tilával együtt bíróság elé ke­rült. Számos esetben ítélték pénz- vagy börtönbüntetésre, összesen 6 évet sínylődött bör­tönben. 1942-ben teljes illega­litásba ment. Hamis néven, ha­mis papírokat gyártott a fajül­dözöttek számára, amíg el nem fogták. 1945-ig a Pest vidéki fegyház lakója volt. A felszabadulás után ismét tagja lett a szakszervezetnek, de csak 1962-ben helyezték vissza az eredeti tagság jogai­ba. Az utolsó években már mint nyugdíjas, többedmagával József Attila tragédiájának hátterét kutatta. Régi emlékeit, tapasztalatait összegyűjtötte, hogy azokat majd egyszer saj­tó alá rendezhesse. A sors, a kérlelhetetlen halál erre nem adott neki módot, az utódokra vár ez a feladat. Hamvasztás utáni búcsúzta­tásán a szakszervezet közpon­ti vezetősége és a tagság nevé­ben Szöllősi Ernő elnök mon­dott búcsúbeszédet és helyezte el a szakszervezet koszorúját a kolumbáriumon. Az írók nevé­ben Hollós-Korvin Lajos, a ré­gi barátok nevében Laczkó Gyula búcsúzott az elhunyt­tól. Müller Lajos, a nyomdász — így nevezték barátai, az írók, a költők — nincs többé! De az ő mély hangja továbbra is fü­lünkben csengő, szívünkben élő emléket hagy. sz. e. A szaktanfolyamok évzáró ünnepélye Május 16-án több száz fő vett részt a nyomdaipari szaktanfo­lyamok évzáró ünnepélyén és az ezzel kapcsolatos kiállítás megnyitásán. A kiállítási ter­mek, amelyekben a rendezők bravúros felkészültsége igazi nyomdászkiállítási hangulatot teremtett, alig tudták befo­gadni az érdeklődők és a hall­gatók tömegeit.. A megjelentek között láthattuk a nyomda­ipar vezetőit, élükön Haiman Györggyel, a Nyomdaipari Tröszt vezérigazgatójával. Vértes Jenőnek, a tanfolya­mok vezetőjének bevezető sza­vai után Miseje Tivadar titkár mondott ünnepi megnyitó be­szédet. Rámutatott a számsze­rű adatokra és eredményekre: a különböző szaktanfolyamok száma 26, beiratkozott 417 dol­gozó, 174-en lemorzsolódtak, a tanév végén 243 fő végzett. A hallgatók tekintélyes részének szemmel­­láthatóan szélesedett a látóköre, javult a tovább­képzés eszméjének ösztönző ereje. Ezt a megállapítást iga­zolja, hogy­ üzemeink, amelyek az októberi forradalom 50. év­fordulójának tiszteletére min­denütt megszervezték a jubi­leumi munkaversenyt, alkal­mazták a munka anyagi meg­becsülését, a béremelést, a ju­talmazást, sőt az előléptetést is. A tanfolyamon elért eredmé­nyes munka alapján több hall­gató órabérjavítást és pénzju­talmat kapott vállalatától. A gazdasági ösztönzés terén első­sorban az Athenaeum, a Révai és Zrínyi nyomdák, valamint a Fővárosi Nyomdaipari Vállalat járt elöl jó példával. Ezenkí­vül jutalomban­ részesültek az oktatók által javasolt jó tanul­mányi eredményt elért hallga­tók is. Miseje Tivadar befejezésül a szakszervezet elismerését fe­jezte ki az oktatók odaadó, ál­dozatkész munkájáért, és hang­súlyozta, hogy az oktatási évad munkáját dicséri a tan­folyam munkáiból rendezett szép hatású kiállítás. * A Typographia munkatársa örömmel látta, hogy a felnö­vekvő nyomdásznemzedék megértette és magáévá tette a szakszervezetünkben hagyo­mányossá vált továbbképzést és célját. Megjelenésében is ro­konszenves, megnyerő külsejű ifjúságunk magáévá tette pár­tunk egyik fontos irányelvét, a munka minőségi megjavítá­sát. A nyomdaipar olyan szak­mai terület, amely széles lehe­tőségeket nyújt a minőségi, sőt művészi értékű munka tel­jes kibontakozásához. Erről ta­núskodott a hallgatók egész tanévi munkáját összesűrítő kiállítás is. Ennek különleges érdekessége, hogy rendszere­sen itt mutatják be a díjnyer­tes János-ünnepélyi plakáto­kat is, amelyek ifjú tipográfu­saink és tipografikusaink csúcsteljesítményeit jelentik. Csak előre, így haladjunk to­vább a felemelkedés útján! (SZ) Vértes Jenő, a továbbképző tanfolyamok vezetője és Haiman György, a Nyomdaipari Tröszt vezérigazgatója, a tanfolyami hallgatók körében a kiállításon (Fotó: Székely Tamás) TYPOGRAPHIA A JÁNOS-ÜNNEPÉLY MŰSORA A Kisstadionban (Budapest, XIV., Istvánmezei út 1—3.) 1967. június 24-én, szombat este fél nyolc órai kezdettel, kedvezőtlen idő esetén jún. 25-én, vasárnap 19.30 órakor FELLÉPNEK! Psota Irén Simándy József Kossuth-díjas Kossuth-díjas Angyal János Aradszky László Kabos László Erdész Zsuzsa Lórán Lenke Kovács Apollónia Mozsár Imre Bodrogi Gyula Solti Károly Palócz László Vámos Ágnes A Gutenberg Ifjúsági Kórus Vezényel: Botka Valéria és Csinyi László A Gutenberg Művelődési Otthon zenekara Vezényel: Várkonyi Sándor Kísér: Vörös Kálmán és népi zenekara Konferál: Dr. Hegedűs János KÖZREMŰKÖDNEK: Reményi József (zongora) és Antal Jenő (dob) Jegyek ára: 5,5 Ft Biztosítsa jegyét! • Váltsa meg most a bizalminál! A János-ünnepély sportműsora Az íjászverseny június hó 24-én, szombaton 14 órakor kezdődik a Petőfi Sporttelepen és másnap, 25-én délelőtt 9 órakor folytatódik. — A nemzetközi kerékpárverseny 25-én, vasárnap reggel 7 órakor kezdődik és kb. 14 óráig tart a népligeti nagykörben.A világkonferencia ülésének egy részlete 1967. június 1. * Bensőségesebb, meghatóbb... A Budai Dobozgyárban meg­tartott anyák napja ünnepély­ről hozott levelet a posta szer­kesztőségünknek, »Egy négy­gyermekes édesanya« aláírás­sal. A levélben rövid bevezetés után ez áll: »Bár már hagyo­mány ez a gyárban, de nem­hogy megszokottá válna, ha­nem a meglepő az, hogy mind szebb, bensőségesebb, megha­tóbb". Ismeretlen levélírónk jól jel­lemezte a Budai Dobozgyárban tartott anyák napja ünnepélyt. A gyár szakszervezeti bizott­sága, a vállalat vezetősége, a különböző szervezetek ez év­ben is összefogtak, hogy kife­jezésre juttassák tiszteletüket az anyák iránt. A szakszervezeti bizottság helyiségében tartott összejöve­telen Krsztekanity Jánosné szb-titkár üdvözlő szavai után Rátonyi Ferenc igazgató kö­szöntötte a vállalat dolgozói között az édesanyákat és mint­egy 14 három- és négygyer­mekes édesanyának pénzbeli ajándékot és egy-egy doboz desszertet nyújtott át. Kedves színt adtak az ünnepségnek a vállalat által patronált Kosci­uszko Tádé általános iskola út­törői, akik énekszóval és vi­rágcsokorral köszöntötték az édesanyákat. A tisztelet és szeretet kifeje­zése mindenkor jólesik az édesanyáknak. Nem is várnak mást gyermekeiktől sem, a társadalomtól sem. Ha ezt meg­kapják, nagy az ő örömük, s ha ennél valamivel többet is kapnak, ez számukra a boldog­ság. A mi ismeretlen levél­írónk sorait így végzi, és ez aláhúzza az előbbieket: »Nagy dolognak érezzük azt, hogy a vállalat sok gond­ja, dolga mellett talál időt, alkalmat, hogy fehérasztal mellett, ilyen látszólag nem vállalati üggyel is foglalkoz­zék és törődjön. Annyi bi­zonyos, hogy ez a megha­tóan kedves, megkönnyeztető kis ünnepély közelebb hozta a vezetőséget a dolgozók­hoz.« örülünk a levélíró vélemé­nyének és annak is, hogy ná­lunk kormányzati ügy az anyák megbecsülése. És ezt szívügyüknek tekintik vállala­taink vezetői és szervezeteink. A Vegyi-, Olajipari és Ro­konszakmák Dolgozói Szak­­szervezeteinek Nemzetközi Szakszervezeti Szövetsége ál­tal rendezett V. világkonferen­cia, mely május 9—12-ig ülé­sezett Budapesten, befejezte tanácskozásait. A konferencia munkájában nemcsak a 25 tagország kül­döttei vettek részt, hanem kö­zel 30 olyan ország is, melyek­nek küldöttei vendégként vol­tak jelen. A nagyszámú ven­dégküldött részvétele mutatja éppen, hogy a szövetség jó úton jár. Munkáját figyelem­mel kísérik a kapitalista or­szágok dolgozói és az imperia­lista elnyomás alól felszaba­dult vagy a függetlenségükért még ma is harcoló dolgozók. A nemzetközi szövetségnek a világ minden földrészén van­nak tagjai és éppen azért, mert következetesen harcol a kebe­lében egyesült szakszervezeti tagság gazdasági, szociális és kulturális jogaiért, megszer­zett eredményük fejlesztéséért, emelkedik a tagországok szá­ma. A négynapos tanácskozást Roger Pascre, a francia vegy­ipari szakszervezet főtitkára, a nemzetközi szövetség alelnöke nyitotta meg. Beszédében rá­mutatott arra, hogy a konfe­rencia célja a szövetséghez tar­tozó iparágakban dolgozók egységének megvalósítása. A monopóliumok erősödő fellé­pésével szemben a dolgozók egységes ellenállására van szükség, s a konferencia a ma­ga eszközeivel ehhez kíván hozzájárulni. A főtitkári beszámolóból Gál Lá­szló, a Szaktanács titkára, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa nevében üdvö­zölte a konferencia részvevőit, majd a nemzetközi szövetség újonnan megválasztott főtitká­ra, Forgács Pál mondott vita­indító beszámolót. — A IV. világkonferencia óta eltelt időszakra — mon­dotta többek között a főtitkár — a béke erőinek világméretű gyarapodása volt a jellemző, de az imperializmus nem akar belenyugodni vereségébe. Ezt bizonyítja az amerikai agresz­­szió és beavatkozás, elsősor­ban Vietnamban, Ázsia, Afri­ka és Dél-Amerika több orszá­gában. Ezeket a cselekménye­ket nem lehet elválasztani a monopolistáknak azoktól a kí­sérleteitől, amelyekkel a dol­gozók kizsákmányolását fokoz­ni, a szakszervezeti jogokat és a munkásosztály már kivívott eredményeit csökkenteni kí­vánják. A főtitkár részletesen kifej­tette a nemzetközi szövetség feladatait, mely után megin­dult termékeny vitában a cé­lok megvalósítását szolgáló ha­tározatok születtek. Szakszervezeteink küldöttsége tevékenyen vett részt a pa­píripari dolgozókat érintő kér­déseket tárgyaló munkabizott­ságban és gazdag tapasztala­tainak ismertetésével és javas­lataival értékesen járult hozzá a konferencia sikeréhez. A plénumon felszólalt Kim­mel Emil, szakszervezetünk fő­titkára, aki elmondotta, hogy a jelenlegi ötéves tervünkben a vegyipar termelése 55—60 szá­zalékkal növekszik. — A magyar szakszerveze­tek nagy eredményekről szá­molhatnak be — mondotta még a főtitkár. — Ha az életszín­vonal alakulását befolyásoló összes tényezőket figyelembe vesszük — a bérektől a szociá­lis juttatásokon, az átalakulá­son stb. keresztül a munkakö­rülmények javításáig —, az el­múlt 22 év alatt évszázados el­maradást pótoltunk, sőt bizo­nyos vonatkozásokban, így a társadalombiztosítás terén, a legfejlettebb kapitalista orszá­gok színvonalát is meghalad­tuk. A magas szintű tanácskozá­son szinte kitárult a dolgozók­nak a nagy egységre való tö­rekvése. A világ minden részé­ből jött küldöttek felszólalá­saiból szinte kézzelfoghatóan vált megismerhetővé az impe­rializmus kegyetlensége, kö­nyörtelen kizsákmányolása, de megismerhettük az elnyomot­tak szívós, meg nem alkuvó harcát az emberibb életért, a jobb munkakörülményekért, a nagyobb darab kenyérért, né­pük, nemzetük függetlenségé­ért. A vegyipari V. világkonfe­rencia nagy segítség ehhez a harchoz, és éppen ezért külö­nösképpen pozitívnak látjuk végzett munkáját Baráti találkozón a küldöttekkel Alkalmunk volt találkozni a konferencia részvevőivel a má­jus 13-án megtartott hajóki­ránduláson­. Jólesett hallanunk azokat az egységes elragadta­tást kifejező hangokat, melyek­kel hazánkat aposztrofálták. A küldöttek nem győztek betelni Budapest látképével és a visegrádi Salamon-toronyból látható panorámával. — Magyarország nagyon szép — mondogatták —, és az emberek jókedvűek, jól élnek és kedvesek! (­j fejezet a szövetség életében A hajón elsősorban Forgács Pál főtitkárt kértük meg, nyi­latkozzon a konferenciáról a Typographiána­k.­­ A nemzetközi szövetség új alapszabályainak egyhangúlag történt elfogadása erősíti a szakmák önállóságát. Ez új fe­jezetet nyit a szövetség életé­ben. A konferencia nyolc új szervezetet vett fel a szövetség tagjai sorába, és számos ország vegyi- és papíripari szakszer­vezete kérte felvételét.­­ Most kerültek be a meg­választott vezetőségbe, illetve az elnökségbe a fejlődő orszá­gok szervezeteinek képviselői, mint Szíria, Argentína képvi­selői. Ami a részvételt illeti, az minden eddigit meghaladó volt, s az elfogadott dokumen­tumok híven tükrözik az ipar­ágakhoz tartozók valóságos kö­­veteléseit.­­ Az akcióegység-program és a dolgozó emberek védel­méről szóló alapokmány, me­lyeket a Nemzetközi Munka­ügyi Szervezet elé terjesz­tünk, elősegítik az iparágaink­hoz tartozó egységek célkitű­zéseinek erősödését — mon­dotta Forgács Pál, és hozzátet­te még: »A magyar papíripari dolgozók bizonyságot tettek a szövetség eddigi célkitűzései mellett, és számítunk rá, hogy a most hozott határozatok végrehajtásában hasonló akti­vitással vesznek részt. Ehhez és mindennapi munkájukhoz a magam és az elnökség nevében egészséget és sok sikert kívá­nok.« Szívesen tolmácsoljuk a fő­titkár üzenetét és a hajó­sok külföldi kirándulójának sza­vait is, akik nagyon pozitív­nak mondották a magyar kül­döttség munkáját. Aki hazánk felszabadításáért harcolt Nyikolaj Levasov, a szovjet testvérszakszervezet titkára szerint a konferencia közelebb hozta egymáshoz a különböző országokban dolgozókat, akik azért fognak össze, hogy jobb életet biztosítsanak a nemzet­közi szervezethez tartozóknak. Segítsék a népek békés mun­kálkodását. Amikor hajónk az óbudai hídhoz ért, Levasov felkiál­tott: — Óbuda! Itt harcoltam a német fasiszták ellen. Rom, üszők és vér volt mindenütt! Milyen szép most ez az ország! A magyarok méltók a szabad­ságra! — Sokszor üdvözlöm a pa­píripariakat — mondotta sze­retetteljes öleléssel. Chileiek, argentínaiak, Sze­negálok, németek, franciák* belgák küldik általunk üdvöz­letüket, és fel sem tudjuk so­rolni valamennyiük hazáját* akik barátságukról biztosítot­ták a magyar dolgozókat. Stan Shewaga kanadai kül­dött így búcsúzott tőlünk: — Nagyon örülök, hogy lát­hattam ezt a gyönyörű orszá­got. Budapest nagyon szép, és a Dunakanyar szülőföldemre, Kanadára emlékeztet. A kon­ferencián mint vendég vettem részt. Sok tapasztalatot szerez­tem, és csereképpen magam is elmondtam egyet-mást a mi dolgozóink életéből. — Kellemesen csalódtam az itteni viszonyokban. Nekem azt mesélték, hogy itt csupa éhes, rongyos ember él. Most meggyőződhettem az ellenke­zőjéről, és ez nagyon tetszik nekem. Az V. vegyipari nemzetközi konferencia határozatai meg­mutatják a teendőket a tagok részére. Hisszük, hogy a ma­gyar papíripari dolgozók az eddigi magatartásukhoz híven, mindenben segítik a szövetsé­get célkitűzéseinek valóra vál­tásában. A vegyipari világkonferencia után

Next