Typographia, 1970 (102. évfolyam, 1-12. szám)

1970-01-01 / 1. szám

1970. JANUÁR 1. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 20 FILLÓ* 102. évfolyam * A NYOMDA­, A PAPÍRIPAR ÉS A SAJTÓ DOLGOZÓI SZAKSZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA 1. SZÁM ...................... Amikor az egyik, a múló esztendőt egy másik, az új váltja fel, az emberek megáll­nak néhány percre — legalábbis gondola­taikban —, hogy visszatekintve számot vessenek a múlttal és kutassák, illetve ter­vezzék a jövőt. Napjainkban ez nemcsak az egyén, ha­nem népünk egészének társadalmi tényke­dése. A párt, a kormány, a szakszervezetek vezető testületei, a gyárak, a vállalatok dolgozói együttesen készítenek számvetést akár az országgyűlés, akár a vállalatok szakszervezeti tanácsainak ülésein. A közös számvetés, az együttes tervezés méltóan fejezi ki azt a közös, a szocialista társada­lom építésében kifejtett alkotó tevékeny­séget, amely a munkában összeforrottakat eggyé kovácsolja a jövő terveinek alakítá­sában is. Szakszervezetünk tagjai talán soha any­­nyit nem beszéltek a nyomdák, a papír­gyárak, a könyv- és lapkiadók, szerkesztő­ségek saját és együttes tevékenységéről, mint napjainkban. Az eszmecserékben van valami új, ami kifejezi szocialista társa­dalmunk roppant erejű, gondolatokat for­máló hatását. Ma már nem az önzés, nem a túlfűtött szakmai sovinizmus vezérli a gondolatokat a jelen értékelésében és a jö­vő alakításában, hanem a közös cél, a szo­cializmus eszméje. Az anyagi javak termeléséből, a társa­dalmunk fejlődését előmozdító új érték al­kotásából szakszervezetünk tagjai méltóan kivették részüket. A nyomdaipar termelé­se az elmúlt évben nyolc százalékkal emel­kedett, az elmúlt tíz esztendőben pedig megduplázódott. A nyomdászok anyagi hozzájárulása társadalmunk eszmei meg­valósításához még értékesebbé válik, ha fi­gyelembe vesszük, hogy a munkaidő-csök­kentésből adódó termelési időkiesésen túl, nem sok olyan műszaki fejlesztés, szerve­zési intézkedés történt, ami ily jelentős arányú hatást eredményezett volna. Sajnos, mind több azoknak a nyomda­ipari szakmunkásoknak a száma, akik a kedvezőtlen munkaviszonyok és a jobb ke­reseti lehetőségek miatt távoznak az ipar­ból. Az ígéretek — és tegyük hozzá — a valóság is vonzó, mert az iparon kívül lé­tesített melléküzemági tsz-nyomdákban és egyéb vállalatok házinyomdáiban sokszor fele munkáért dupla bér kínálkozik. A szakmáját szerető, munkahelyéhez ragasz­kodó nyomdász elítéli a szakmájában ta­pasztalt ilyen és ezekhez hasonló jelensé­geket. Küzd az ipar átgondolt, tervszerű fejlesztéséért. Amikor szakszervezetünk központi ve­zetősége állást foglalt e témákban, akkor aggodalmát is kifejezte, amelyet a nyom­dászok így fogalmaznak meg: nem látják kellően biztosítva a párt, a kormány poli­tikáját hirdető, a szocialista társadalmunk létéből fakadó sajtó, az agitációs, propa­ganda, művelődési és kulturális igények ki­elégítésének műszaki-technikai bázisát. Itt már ismét a társadalmi méretek, és nem a szűk, szakmai érdekek beszélnek, a kettő azonban szerencsésen egybeesik. A papíripar — szoktuk mondani — elő­kelő helyzetben van, mivel a párt IX. kon­gresszusa határozatában mondotta ki a pa­píripar nagyobb méretű fejlesztését. Vala­mennyi papíripari munkás örömmel üdvö­zölte e célkitűzést, mert a népgazdasági szükségletek kielégítésének biztosításával maga előtt látta saját perspektíváját, bele­értve munkakörülményeinek, anyagi hely­zetének javulását. A folyamat megindult, egyre nagyobb és egyre jelentősebb beruházások, új gyárak, gépek hivatottak biztosítani a mind több papír termelését. Ha az ember végiggon­dolja az elképzeléseket és a történteket, ak­kor ismét társadalmunk, szocializmust építő népünk hallatlan alkotó erejét látja kiteljesedni. Hiba lenne azonban elhallgat­ni azt, ami ennek az alkotóerőnek érvé­nyesülését fékezi. Ilyen fék a kellően vé­gig nem gondolt terv, vagy az elképzelé­sek kivitelezésében jelentkező felületesség. Az összeg, amelyet népünk a nemzeti jö­vedelemből a felhalmozásra, az új gyárak, üzemek létrehozására szavaz meg, azt cé­lozza, hogy meggyorsuljon, gazdaságosab­bá váljon a termelés. Sajnos, ez nem min­dig van így, amit bizonyít egy-egy új pa­píripari létesítmény is, amely többé-kevés­­bé rácáfol erre a természetes várakozásra. A fejlődésnek vannak akadályai, ame­lyek egy társadalmat átalakító korszakban gyakoribbak, de nem szerencsés, ha ezt a figyelmetlenség, hanyagság megsokszoroz­za. Nem törvényszerű a termelés irányítá­sának automatizálása és a termelés folya­matának elmaradottsága között keletkező ellentmondás. Az egyik papírgyárban pél­dául egy magaslaton elhelyezett automati­kus berendezés, kezelőivel együtt figyeli a hatalmas gépcsarnokban elhelyezett papír­megmunkáló gépek sokaságát. A berende­zés másodpercnyi pontossággal jelzi, hogy melyik gép hány darabot termelt, és így tovább. Nagy­on okos berendezés ez, csak az a baj, hogy a termelés műszaki színvo­nala, különösen ami a fizikai erőkifejtést jelenti nem sokat haladt előre, elsősorban az irányítás automatizálásához viszonyítva. Kétes értékűek az olyan termelési sikerek, amelyek nem az emberi erővel való gon­dos bánásmód, az átgondolt műszaki fej­lesztés eredményei. Társadalmunknak és ugyanígy papír- és nyomdaiparunknak nincs szüksége olyan új létesítményekre, amelyek már a termelésbe való belépésük pillanatában elavultak, amelyekre csak ke­resni lehet, de belőlük profitálni nem. Szakszervezetünk központi vezetősége a két iparág helyzetének elemzését tartotta az év legfontosabb feladatának, mivel ezek a lap- és könyvkiadás korszerű követelmé­nyeit alapvetően befolyásolják. Szocialista társadalmunk kulturális fejlődésének jele­ne és jövője csak akkor tarthat lépést a követelményekkel, ha nemcsak eszmei, de azok hirdetéséhez szükséges műszaki felté­telek is hiánytalanul rendelkezésre állnak. Szakszervezetünk tagsága ezért fogott össze — szakmai hovatartozásra való te­kintet nélkül —, hogy feltárja a valóságos helyzetet, kérve a párt, a kormány támo­gatását a szükséges intézkedések megtéte­lére a negyedik ötéves tervben. Tudatában vagyunk annak, hogy a korszerű papír- és nyomdaipar létesítése egyik napról a má­sikra nem mehet végbe, és nem haladhatja túl népgazdaságunk lehetőségeinek kere­tét. Törekvésünk, hogy a rendelkezésre ál­ló szerény anyagi eszközöket a leggazda­ságosabban hasznosítsuk, mégpedig úgy, hogy tudjuk, hová akarunk eljutni és ah­hoz mit kell ma tennünk. Szakszervezetünk tagsága helyesléssel fogadta, s magáénak vallja a párt és az or­szággyűlés összegezett értékelése alapján az 1970-es esztendő célkitűzéseit. Tudatá­ban vagyunk annak, hogy csakis becsüle­tes, szorgalmas munka révén válhatnak célkitűzéseink valóra. Szakszervezetünk központi vezetősége meg van győződve arról, hogy tagságunk egésze a továbbiakban is helytáll. Rendre­­utasítja mindazokat, akik előrehaladásun­kat fegyelmezetlenséggel vagy bármilyen más módon gátolják. Szakszervezetünk központi vezetősége kö­szönetét fejezi ki valamennyi nyomda- és papíripari munkásnak,, a könyv-, lapkiadók és a szerkesztőségek minden dolgozójának az elmúlt esztendőben végzett eredményes munkásságáért; egyidejűleg arra kéri szak­­szervezetünk minden tagját, hogy a jövő­ben hasonló szorgalommal, szocialista ön­tudattal vegye ki részét szocialista társa­dalmunk eredményes építéséből. Csakis ezen az úton juthatunk el a tár­sadalmi méretű sikerekhez, amelyek az egyének mind tökéletesebb boldogságát és egyre szépülőbb új esztendőit hozzák. I­TÉZEZ •­) SZÁMVETÉS Az ÚJ ÉV KÜSZÖBÉN írta: KIMMEL EMIL A nyomda- és papíripar fejlesztéséről tanácskozott központi vezetőségünk A Könnyűipari Minisztérium nyomda- és papíriparra vonat­kozó IV. ötéves terv elképze­lései címmel tartott beszámo­lót Horváth Gyula miniszter­­helyettes szakszervezetünk de­cemberi központi vezetőségi ülésén. A miniszterhelyettes először a papíripar helyzetéről és fej­lesztési terveiről beszélt. A többi közt elmondotta: a pa­pírfelhasználás az elmúlt években olyan nagymértékben növekedett, hogy az egy főre jutó fogyasztás elérte a 37,3 kilogrammot. Ez a mennyiség már a világátlag felett van. A következő években újabb mennyiségi növekedéssel szá­molhatunk. A papírfogyasztás terve 1970-ben 460 000, 1975- ben 650 000 és 1985-ben 1 060 000 tonna. Másfél milliárd forint a d­unaúj­városi Papírgyár tová­b­bfej­less­­ésére A hazai papírgyártás 1960— 67 között 60 százalékkal növe­kedett, ennek ellenére több importpapírt használtunk fel. A következő években tovább fokozhatjuk a termelést, mert az erdőgazdálkodás olyan helyzetbe került, hogy a cellu­lóz-előállításhoz szükséges fa­fajták most kezdenek beérni. Ezt vette figyelembe a minisz­térium a Dunaújvárosi Papír­gyár továbbfejlesztési tervja­vaslatában is, amelynek elvi feltételeit illetékes állami szer­vek már elfogadták. 1970 kö­zepéig elkészülnek a beruhá­zás első szakaszának tervei, és 1971-ben —­ mintegy másfél milliárd forint beruházással — a kivitelezés is megkezdődik. A nyomdaipar fejlesztése már nem ilyen egyértelmű, ebben még nincs elfogadott döntés. A minisztérium ez év őszén jelentést készített az iparág helyzetéről, és ezt tájé­koztatásul megküldte a Gaz­dasági Bizottságnak. Ebben a többi között szerepelt, hogy a régi kisipari jellegű nyomdá­szat úgy centralizálódott, hogy a 700, — többségében 8—10 főt foglalkoztató — nyomda közül mintegy 600 megszűnt, és a na­gyobb üzemek fejlődtek. 1950— 1967 között két és félszeresére nőtt a nyomdai termelés, majdnem megkétszereződött az állóeszközök értéke, és a létszám másfélszeresre emel­kedett. A termelési terület azonban csak 25—30 százalék­kal nőtt, ezért a nyomdákban nagy a zsúfoltság. A termelés növekedése ellenére a nyom­daipar nem tudta kielégíteni az igényeket. Túlzsúfolt nyomdák, elavult gépek A nyomdaüzemekre ma az a jellemző, hogy a zsúfoltság miatt rosszak a munkakörül­mények, a gépek és felszerelé­sek elavultak, a napilap- és folyóiratelőállítás gépei pél­dául 35—40 évesek. A műsza­ki fejlesztés elégtelensége miatt hosszú az átfutási idő. Állandósult a szakmunkás­hiány, 1950—1955 között szin­te alig volt tanulóképzés. A Gazdasági Bizottság tudo­másul vette a tájékoztató je­lentést és úgy határozott, hogy létre kell hozni egy tárcaközi bizottságot, azzal a céllal, hogy ez év végéig dolgozzák ki az ipar további fejlesztésének igényeit és feltételeit. A mi­niszterhelyettes a központi ve­zetőség előtt e bizottság elkép­zeléseit ismertette. A gazdaságirányítás új rend­szere tovább növelte a nyom­daipari igényeket. 1974 vé­géig a könyv, lap, folyóirat és egyéb, nyomtatvány, több tíz­ezer tonna új terméket igényel a nyomdaipartól, ezekhez azonban indokolt lenne a meg­felelő gépesítés, műszaki-­fej­lesztés is. A következő ötéves tervben a minisztérium szerint az iparfejlesztéshez 1850 mil­lió forintra lenne szükség. Eb­ből mintegy 1300 millió forint a vállalatfejlesztési,­­alapokból képződne, a többit más úton, főként hitelekből és kisebb ré­szét költségvetési juttatások­ból kellene biztosítani. A fej­lesztési alapok azonban válla­latonként elszórtan képződ­nek, ezért szükséges lenne va­lamiféle központosításra is, amit azonban az egyes válla­latok várható ellenállása miatt nehéz lesz biztosítani. A fej­lesztés fő anyagi eszközének ezért a bankhitel látszik, amit szintén nem lesz könnyű meg­szerezni, hiszen a nyomdaipar nem szerepel a kiemelt ipar­ágak között. Még az átlagos­nál is rosszabb helyzetben vannak a tanácsi nyomdák, ezért közülük hét vidéki üzem­ben teljes rekonstrukciót ja­vasolnak, mintegy 220 millió forint beruházással, részben tanácsi, részben költségvetési hozzájárulással. Alapvető feladatnak tartja a minisztérium, hogy a követ­kező években megteremtődje­nek a biztonságos napilapelő­állítás feltételei, javuljon a fo­lyóiratok minősége, növeked­jen a színes folyóiratok rész­aránya, fejlődjön a formaké­szítés, több vegyes nyomtat­vány és doboz készüljön a nyomdákban. A feladatok vég­rehajtásához évente legalább 400 szakmunkástanuló képzé­sére lenne szükség­­ új, kor­szerűbb körülmények között. A nyomdaipar fejlesztése legyen méltó kultúrpolitikai szerepéhez A központi vezetőség tudo­másul vette a miniszterhelyet­tes tájékoztatását. A papíripar fejlesztési terveit elfogadta, a nyomdaipari terv minisztériu­mi elképzeléseivel azonban nem értett egyet. A KV rosz­­szabbnak ítéli meg a nyomda­ipar helyzetét, mint a minisz­térium, és elégtelennek tartja a fejlesztési elképzeléseket. A KV véleménye szerint­ a mi­nisztérium javaslata elsősor­ban gazdasági szemléletű, és nem ■ veszi ■ figyelembe­­ kellő mértékben a nyomdaipar köz­vetlen politikai, kultúrpoliti­kai szerepét, amelyet az újsá­gok, folyóiratok és könyvek előállításával betölt. Kiemel­ték, hogy az elmúlt esztendők többlettermelése majdnem tel­jes egészében a nyomdai dol­gozók áldozatos munkájának tulajdonítható, hiszen mini­mális volt a műszaki előreha­ladás. 1969-ben is csak úgy tudták a nyomdák a legszük­ségesebb igényeket kielégíteni, hogy egymillió túlórát hasz­náltak fel, négyszerre többet, mint 1965-ben. A megenged­(Folytatás a 2. oldalon) Az Athenaeum Cerutti gépterméből Az Athenaeum Cerutti műhelyében készülnek a népszerű magyar színes mélynyomású il­lusztrált lapok, szám szerint összesen kilenc folyóirat heti egymillió példányszámban. Ezen­kívül számos nagy példányszámú színes tankönyvet is nyomtatnak. Ebben az üzemrészben négy brigád versenyzett a szocialista címért, mind a négy el is nyerte. A felszabadulási évforduló tiszteletére most új vállalásra készülnek: a szocialista üzemrész címét akarják elnyerni. Géptermi képünkön bemutatjuk az Augusztus 20. szocialista brigádot: tagjai Kellermann Gyula, Tihanics János, Kutasi István és Szamosi Attila.

Next